Ki tanított téged gyűlöletre?



Ki tanított téged gyűlöletre?

PAP:          

Ki tanított téged gyűlöletre, miért gyűlölöd te a kígyót? Vagy a Jó Isten, aki a végtelen könyörület, talán megátkozná egy teremtményét is?
Miért imádkozol te lehajtott fejjel, talán félsz, hogy meglátod az Urat? Hát a helyedben én felemelt fejjel megnézném, jó Isten előtt térdelek-e, mert aki nem tudja merre tart és kivel, azt oda viszik, ahová akarják.
Hogyan mutathatnál te utat így bárkinek bárhová is.
Ahol ekkora hite van kettőtöknek a saját világában, ott talán még az én szavaimnak is akad hely. Olyan gödörben vagytok, ahonnan egymás nélkül soha nem másztok ki, félemberek vagytok egymás nélkül. Legyetek egészségesek, váljatok eggyé. Lássa meg benned a tudós a papot, és lássa meg benned a pap a tudóst.
Két szemed van, hát annyival nézd a világot, miért éred be a felével?

Pap:
Gyermek
Mi célod neked az életben?
Nem tudod még, de ez így is van rendjén. Elemed, hogy életed célját megtaláld, érzed te ezt legbelül jobban is, mint bárki más. Ha nem tudod, mit keresel nem is tudod, hol találod, lesz-e így valaha is életednek értelme?
Tudd, hogy hol találod, mert mindenre az életben egyetlen helyen lelhetsz rá. Elfeledtették már veled, hogy a világod fáján te egyenesen az égből jöttél ide. Hát Apádat és Anyádat tiszteld, mert ő a te tudásod és életed fája, elveszett vagy te nélküle.
Apádtól bölcsességet és erőt kapsz, Anyádtól pedig szeretetet és megértést, s nem kérnek ők cserébe tőled semmit. Mindjárt két ember is van, aki életének te adod az értelmét, hát ne hozz rá szégyent, mert ők ketten egyek. Tanulj, nemesítsd a lelked, hogy büszkeségére válj mikor majd te is gyökeret versz. Adjon neked hitet, hogy mindkettőjükhöz egész életedben visszamehetsz, ha erő vagy szeretet szükségében vagy, ők tárt karokkal várni fognak.
S ha talán azt hiszed, hogy egyik-másik fád már nincs melletted, hát megosztok most veled egy igaz történetet.
Mikor még a szüleid sem éltek, egy fényes csillagon született egy kisfiú. Azon a csillagon nem ismerték a hiányt, mérhetetlen gazdagság uralkodott s mindenkinek megvolt ott mindene. Számtalanszor kivitte őt az édesapja esténként a rétre csillagokat nézni a ragyogó égbolton, és nem volt ott hold mi eltakarhatott volna egyet is közülük.
Elmesélte neki, hogy ez az az égbolt, amin egy csillag sem hunyhat ki soha. Sokat hallott a fiú a messzi királyságokról a csillagtengeren, nagyon kíváncsi volt rájuk s megkérdezte, hogyan juthat el oda. Az apja mosolyogva azt felelte, hogy ahhoz előbb meg kell találni a kincset, s mielőtt ismét kérdezhetett volna azt a választ kapta, hogy azt csak a szivárvány lábánál találhatja meg.
Négy éves volt, mikor az anyja közölte vele a szomorú hírt, hogy az édesapja végleg elment közülük. Szörnyen magába roskadt, de hét éves korára megemberelte magát s megfogadta, hogy nem hoz szégyent apjára, s olyan dolgos lesz amilyen ő is volt.
Ebben az évben el is jöttek érte, hogy egy messzi iskolába vigyék, amit tizenegy évig el sem hagyott egy diákja sem. A legelső napon egy mester odalépett hozzá, a vállára tette a kezét és így szólt hozzá „Itt minden nap otthon vagy, én téged szabadidődben is tanítani foglak.”
A fiú őszintén megköszönte, így is telt el a tizenegy év. Hazatérte után is tartotta magát a fogadalmához, dolgosan teltek a napjai a tíz ember között, akik a királyság legfőbb dolgait intézték.
Alig, hogy végzett egy feladattal, már sietett is a következőért. Az anyja nem értette meg, mert bár senki sem sietett ott a bőség miatt, a fiú mégis gyorsan akart élni.
Hamar eljött a nap mikor a királyságból mindenki elment, ki-ki egy-egy másik csillagra, a fiúnak azonban maradnia kellett. Aggódni kezdett azonban a barátaiért, ezért felkereste a legnagyobb mestert, hogy hadd induljon utánuk ő is.
A mester azonban szóvá tette, hogy bölcs dolog lenne maradnia, míg tanulmánya véget nem ér, ők is tanulni mentek, maradjon tanulni ő is, de mivel a fiú hajthatatlan volt, hát megadta neki, amit kér. Egy vakító fehér villámot látott maga körül, s egy másik csillagon találta magát, ott értette meg csak igazán mit jelent a bőség és a türelem. Azon a csillagon nem ismerték a nyugalmat, mindenki csak sietett reggeltől estig, estétől reggelig, mégsem volt meg senkinek semmije.
Ott sem értette meg az anyja, mert bár mindenkinek sietnie kellett ő mégis lassan, türelemmel próbált élni, mert érezte, az a helyes. Megismert azonban ott három hatalmas Embert. A Rózsa akkor is megértette és szerette őt, ha gondolatai feketék voltak és akkor is, ha fehérek. A Nyílvessző bölcs volt és erős, megtanította neki, hogy bármilyen kétségek között van, még akkor is minden rendben meglesz idejében.
A Sárkánnyal viszont megértették egymást mindketten. Nagyon különleges barátja volt ő, napkeltétől napnyugtáig lány, de napnyugtától napkeltéig Sárkánnyá változott, egyik fele sem tudott a másikról, ám látta és szerette ő mindkettőt. Hitt a lány a Sárkányokban, de nem tudta, hogy ő is egy közülük.
Semmit sem bíztak ott a fiúra, de a legszomorúbb napon mégis a lelkére kötöttek egyetlen egy dolgot - Bármi történik, mindig vigyázzon a Sárkányra. Attól a pillanattól fogva ez lett neki a legfontosabb, mellette is volt minden éjjel, nézték a csillagokat, mint hajdan édesapjával. Idővel azonban egyre szomorúbb lett, látta ezt a Sárkány és egyik éjjel megkérdezte, mi bántja a szívét.
A fiú elmondta neki, hogy sehol sem találja a csillagát, ahová csak a szivárvánnyal tudna hazajutni, de akárhányszor a nyomába eredt és elkapta volna, mindig kiszöktek kezei közül a színek. A Sárkány ekkor benyúlt a páncélja alá, és egy fényes fekete követ adott neki a szíve alól, rajta egy lakattal, és hozzá egy kulccsal. Megígérte, ha ezt kinyitja, megtalálja a csillagát.
Nagyon hálás volt érte és tudta, hogy minden Sárkány tartja a szavát, de nem nyílt az a lakat sem kulccsal, sem erővel sem ésszel. Hosszú ideig próbálta, de nem sikerült neki, aztán biztonságos helyre rejtette, hogy senki se találhassa meg.
Egy éjjel azonban ismét kezébe vette s hagyta, hogy magától mozduljanak a kezei.
Behelyezte a kulcsot, megcserélte a lakattal, s levette róla a lakatot, a helyén pedig ottmaradt a kulcs.
Mikor kihúzta belőle és kinyitotta, megvillant benne egy fénysugár, ugyanaz a fény, amire a csillagáról emlékezett. Akárhányszor behunyta ezután a szemét nem csak sötétséget látott már, hanem a halvány fényt is a távolban. Tudta, hogy az a fény van előtte ahonnan jött, lehunyta a szemét, minden erejét összeszedte s addig próbálkozott, míg végül sikerült rajta keresztülsuhannia.
Az apja várta a fény túloldalán, könny szökött a szemébe, odarohant hozzá és megölelte. Ő megkérdezte tőle miért könnyes a szeme, a fiú pedig azt felelte, hogy nagyon hiányzott neki, az apja erre így szólt - „Veled voltam én minden pillanatban, mert mindenki, aki fiaként tanít téged a te Apád, és mindenki, aki fiaként szeret téged, a te Anyád, egy gyerek sem marad család nélkül egy pillanatig sem.”
Megkérte ekkor a fiát, hogy kövesse, minden úgy volt ott, mint mielőtt eljött, úgy állt a legutolsó ház is, de nem volt kettőjükön kívül egy lélek sem sehol. Bevezette a legfényesebb terembe, s amiért visszajött felajánlotta neki, hogy megtanítja a szivárvány mind a hét színét.
A fiú boldogan elfogadta és olyan türelmesen figyelt, mint még soha azelőtt. Azonban ahogy teltek a hetek és az évek aggódni kezdett, hogy mi lesz azokkal, akiket otthon hagyott, de az apja megnyugtatta - “Ne legyen gondod itt az időre, egy pillanatod sem tűnt tova.”
Négy szín után a tanulmány abbamaradt, megtanította őt használni az ismeretlen erőket s mindent átadott neki, amit csak lehetett. Mielőtt az apja elment megkérdezte, hogy hogyan tud hazamenni, erre azt felelte, hogy találja meg a hiányzó három színt önmagában, és nem lesz neki lehetetlen, ezzel elköszönt és útjára indult. Akkor a fiú magába mélyedt és idővel rábukkant a hiányzó színekre is, de mégsem tudta sehogyan sem, hogy jusson haza.
Egy nap aztán meglátott egy szivárványt s eldöntötte, hogy elkapja. Trükkösebb volt már, mint előtte, hét részre szakította magát s egyszerre eredt a vörös, narancs, sárga, zöld, kék, indigó és ibolya után. Mikor a hetediket is elkapta egy kicsit megpihent, majd újra egyesítette magát, s alig hitt a szemének, a színek ragyogó fehér fénnyé változtak a kezében.
Bármilyen színt ki tudott abból ezután venni amilyenre csak szüksége volt, s ha rámutatott egy csillagra, híd nyílt abból a fényből bármelyik királyságba. Észrevette, hogy hat égbolt van a csillaga alatt, s meglátogatott ott számtalan királyságot, mindenütt szívesen fogadták és körbevezették.
Visszatért ezután a hetedik égbe gyönyörködni a csillagtengerben, s mikor már mindene megvolt, jobban kétségbe esett, mint életében bármikor.
Látta, hogy a Sárkány csillaga kihunyni készül, nem értette mi baj lehet, azon a tengeren ahol egy csillag sem hunyhat ki. Lesietett a hídon az első égbe és észrevette, hogy azon a csillagon egyedül a Sárkány fénylik, s akkora felhők gyűltek köré, hogy maholnap teljesen elrejti a csillag sugarait.
Örök fényt indult keresni a Sárkánynak, de olyan sugarak csak a hetedig égben voltak, oda pedig egy bárka sem juthat fel a tengerről, csak a szivárvány.
Nem tudta hogyan hozza le mert a kezében nem fért el annyi sugár amennyire szüksége volt, elsietett hát a apjához a Sárkány csillagán, aki mindenre tudott tanácsot adni. Őt sem találta otthon, de megpillantotta egy falon az Arany Nyílvesszőt, és hatalmas ötlete támadt.
Visszasietett a hetedik égbe és ott nyílvesszőt kezdett kovácsolni a legtisztább Aranyból, három éjjel és két nap hosszút, olyan gyorsat, amilyet a tengeren még senki sem látott.
Mikor a test elkészült, Arany rózsát készített a közepére, hogy helye legyen rajta a fénynek.
Kezébe vette ezután a fehér fényét, s hétrét tépte a fehéret magával együtt. A hét fehér fénnyel a hét kezében ekkor fellépett hét lépcsőfokra, s ott ismét hétfelé tépte magával a fényt, de már mindegyik fehéret a szivárvány színeire. A földre lépett ez után s ismét összeolvasztotta magát, hogy a hét szivárvány negyvenkilenc színe egyetlen soha ki nem hunyó fényben egyesüljön.
Az így készült csillagot finoman beültette a rózsába, s két arany gyűrűből szirmokat kovácsolt köré, hogy ki ne szökhessen onnan, míg célt nem ér a nyílvessző. Szárnyakat készített végül a csillagra, hogy mikor a lány és a Sárkány egyként újjászületik, kedvére szelhesse vele az egeket. Mikor elkészült, hidat nyitott szivárványból a kihunyó csillag felé s kilőtte azon a nyílvesszőt, hogy célt ne tévesszen a hét égbolton keresztül, mire a Sárkány megpillanthatja az elsőben.
A fiú nem tudta használni a szivárványát, míg a csillag célt nem ér, ezért nekilátott tudást előkészíteni, hogy a csillagra vigye miután a Sárkány megkapta a fényét. Ám hamar híd nyílt mellette fényből, s a legnagyobb király lépett le arról, akit valaha csak látott.
A teste neki is ember volt, de érezte, egy sárkány szíve dobog benne, hát meghajolt és köszöntötte vendégét.
Szomorú volt azonban a király, mert ott kívánt lenni mikor a fény megérkezik, de a legnagyobb bárkájuk sem éri be a tengerek minden szelével sem az épp egy fél széllel sebesebb nyílvesszőt. A hetedik égből szerette volna legalább tisztán látni a távolból a nagy pillanatot. A király a nyolcadik égből való volt, minden tenger ura az első ég felett és a hetedik ég alatt. Ünnepelnek az emberek sok napot, de a királyok életében csak egyetlen egy nap ünnep, mikor egy csillaguk örök fény kap. Nem ritkán várnak erre ötszázszor ötven évet, a fiú pedig nem szerette volna, ha a király a saját ünnepén nem lehet jelen, megkérdezte hát, láthatná-e a leggyorsabb bárkát.
A király természetesen igent mondott, s nyitott egy hidat a fiúnak is a birodalmába. A legsebesebb hajó a királyé volt, olyan hatalmas amilyet még elképzelni is nehezére esett volna. Hófehér lovakkal közlekedtek a fedélzeten, a bárka négy nap járás hosszú volt és ugyanennyi széles, a fara az orra volt, orra a fara, s a szélén az óriási hajóorrok úgy meredtek ezerszám az ég minden sarkára, mint egy korona megannyi ága.
Odahívatta akkor a király a kapitányt és a legjobb hajósmestereit, felnyergeltek neki is egy lovat s körbevezették azon a fiút. Megkérdezte ekkor, kifuthatnak-e a hajóval a legközelebbi csillagig és vissza, a kapitány pedig bólintott.
Először a kikötőjükbe vetették a horgonyt, annak kötelét ezer csillag sugaraiból fonták.
Halványból fontak bele ötszázat, de fényesből csak fél ezret, hogy erős legyen.
Fordított ezután a kapitány a kormányon erre hatot-nyolcat, arra tizenkettőt-húszat meg még négyet mellé, vitorlának magát a szelet húzta fel, egyet és hatalmasat, és hamarabb a csillagnál volt az a hajó, mint, hogy a horgonyát felvonták volna.
Ekkor ötlete támadt a fiúnak s megkérdezte a királytól, hogy van-e még egy ugyanilyen bárkájuk? A király is bólintott, hogy a királynő hajója ennek pontos mására készült, s nincs dolga most annak a bárkának. A fiú ekkor elmosolyodott s megígérte, hogy nem marad le király semmiről.
Magához hívatta a két kapitányt s megkérte őket, állítsák egymás mellé a két bárkát, a király pedig bólintott, hogy tegyék, csak amit mond. Ezután magához hívta a hajósmestereket is és megkérte őket, találjanak a fedélzeten olyan pontot, ahol a kikötő helyett a bárkák egymásra tudják vetni horgonyaikat, meg is lett az hamar mindkettőn.
Monda ekkora a fiú, hogy fonják össze most a két hajó köteleit, s úgy vessék a kikötőbe, mert két bárka fog így suhanni három széllel, és bizony ketten együtt épp egy fél széllel megelőzik majd azok egymást. Meg is próbálták ezt azon nyomban, balon ment az egyik, jobbján a másik, s elől pedig a kettő egyszerre három széllel.
A király ennek annyira megörült, hogy saját fényéből adott a fiúnak, amivel csillagára visszatérhet, s megkérte teljes legénységét, hogy rakodják, roskadásig mindkét hajót annyi ajándékkal amennyit csak elbírnak, mert kifutnak velük még aznap. A fiú ekkor elköszönt s útnak indult legkedvesebb csillagára, hogy királyhoz méltó rendet varázsoljon vendége jöttére.
Olyan hosszú történet ez, hogy nincsen ennek kezdete, és nem lesz vége sem.
Tudd meg gyermek, sosem maradsz te család nélkül. Ha kinyitod a szemed mindig lesz neked olyan, aki sajátjaként szeret téged, és olyan, aki sajátjaként tanít téged.
S van olyan is, aki az utolsó fényét is neked adja bármilyen kicsi az, mikor a legnagyobb szükséged lesz rá. S ha majd egy napon azt látod, hogy nagy szüksége van rá, hidd el, azért a kicsiért cserébe egy csillagot is lehozol majd neki az égből.

Házas

Ismered csak a házasságot, vagy tudod is, mit jelent egy házban élni? Mikor ti egybekeltetek, nem két ember vagytok már, azóta hanem három. Ott van a Férj, a Feleség és a kettő együtt is, mert Eggyé váltatok ketten, ez a Háromság pedig egy megfoghatatlan és Szent dolog. A férj bővelkedik erőben és bölcsességben, de szűkölködik szeretetben és megértésben, a feleség szomjazza a bölcsességet és erőt, de bővében van az együttérzésnek és szeretetnek.
Van-e annál nemesebb, miben mind a négy erő arányban van? Nem arra való a te kezed, hogy markolj, hanem arra, hogy adj vele. Adjatok szívvel másik feleteknek s kapni fogtok cserébe, de ha elvesztek, bezárjátok az ajtót, amin kaphatnátok. A hármasság egy olyan ház, amit senki el nem vehet tőletek, ha egyik feled bántják hát igen, tartsd csak oda a másik orcádat is, mert a háromnak már két orcája van, akár egy papírnak. Egyik és másik feléről is eltépheted, de látod-e azt, ha élére fordul, s mindkét oldalát mutatja neked egyszerre? Ha egyik feled igazságtalanság éri hát gondolkodás nélkül állj fel mellette, ha mélybe vetik hát gondolkodás nélkül ugorj utána. A szíved nem gondolkodik, előrébbvaló az másik felednek, az eszednél.
Feleség, férjed oldalán elérheted a tudás fáját. Férj, feleséged oldalán elérheted az életét. S ha világfátok gyümölcsöt terem hát vigyázzatok rá, hogy jó földbe kerüljön. Nem kell erő, nemes talajon tartani a magot, de ha rossz földben ver erős gyökeret, hidd el, idővel minden erőd is kevés lesz már átültetni.
Legyetek mellette mindketten, szeressétek és tanítsátok az Igazra, ez nektek mellette, az egyetlen dolgotok, előrébbvaló még a munkánál is. S ha valamiben hiányt szenvedsz, hát kérj hittel és megkapod, kérj reménnyel és reményt kapsz. Inkább legyen neked egy gyenge hited, mint ezer erős reményed.



Magyar

Nem is hinnéd, milyen büszke vagyok én arra, hogy itt élhetek, és milyen boldog azért, mert köztetek. Nem dicsőség egy hatalmas, de roskadozó birodalom fiának lenni, ám egy olyan nemzetének, akit az utóbbi ezer évben sem tudott egy nép sem kitépni a Föld szívéből, hát annak már annál inkább az. Ki hitette el veled, hogy szegény vagy, mert nincs pénzed?
Álljon fel közületek kettő, aki értéket lát abban, fogjatok egy kulacs vizet és egy fél kiló kenyeret, majd menjetek ki vele a pusztába, két napig. Adjatok csak egymásnak ott, ugyanannyi pénzért, egy falat kenyeret, mint egy korty vizet. Ugyanannyi pénzzel fogtok hazatérni mindketten, s elmesélhetitek majd akkor a többieknek is, mennyit ér az. Hát mi kell neked, pénz vagy érték? Mi kell neked, munka vagy élet? Míg nem teszel rendet az értékeid között, addig a munka lesz az életed és pénz lesz az értéked, mert az életben minden benne van, de nélküle nincsen más, csak munka és pénz. Többre rendeltettél te ettől. Ha a sólyom nem tud repülni, nem az ég a hibás, de ha értékrended Igaz, meglátod, gazdagabb vagy te, mint bármelyik ország, a sajátodon kívül.
Ne markolj, adj. Ha valakinek szükségét látod, hát adj neki. Ha szüksége van és egyet kér, hát adj neki kettőt, három hálával fogja visszaadni. De ha nincs szüksége és kettőt kér, hát ne adj annak semmit, mert nem ismeri az a hálát. Csak Magyarnak adj, mert a Magyar szívében hála van. Ha Magyarhonban születtél hát, a szülőfölded Magyar, de ha te szívben Magyar vagy, akkor bárhol az leszel a világon. És bárhol született ezen a világon valaki, adj annak, ha Magyar szíve van, mert minden ilyen ember, a te testvéred. Minden ember egyenlő, az igaz, egyenlő az igazzal, a hazug, egyenlő a hazuggal, de a hazug, soha nem egyenlő az igazzal.
Beszélj hát Magyarul, azt jelenti - Szólj Igazat.
Mert aki Igazat szól, az minden nyelven Magyarul beszél.
Az Igazat senki nem tudja neked megmondani, az benned van, mert Igazsággal születtél.
Ismerd ezt fel magadban, menj fel a legmagasabb hegyre és ordíts hazugságot, még visszhangja sem lesz, de suttogj Igazat csak a legkisebb fűszálnak, zengeni fogja az egész erdő. Szakadatlanul a hegycsúcsról csak a hazug ordít, te viszont soha ne félj kimondani, amiről tiszta szívedből, tudod, hogy igaz.
Most, hogy az utolsó falat kenyereddel, utolsó korty vizeddel ülsz te a puszta közepén és nincsen hová hazamenned, hát magadtól kezdesz már te az igaz hit felé fordulni. Hited legyen neked, ne erőd, mert amit ezer ember nem tesz meg erővel, megteszi azt egyetlen egy, hittel.
Tudd meg Magyar, nem ezer éves a te Nemzeted, de az Égből való. Akárhányszor hittel kért segítséget, hát kapott is onnan. Légy bőkezű azzal, amit kaptál és senki el nem veheti tőled, add ma három Magyarnak, kilenc teszi holnap az ajtód elé. Lesz nagy káosz mindenfelé, de te ne szenvedj hiányt semmiben, mert eljött az Új Kenyér hava.



MAG népe

Jól figyelj most rám, mert a harmadik napig, utoljára szólok hozzád, hogy senki el ne hitessen téged a nevemben.
Azt a mérhetetlen kapzsiságot, lelki szennyet és szenvedést, amit a Földre és rád zúdítanak, nem tűröm tovább, új csillagot látsz majd az égen, ami éjjeleken és nappalokon neked ragyog.
Elűzöm a felhőket, hogy el ne rejthessék előled, ha megpillantod, ne legyen több kétséged, hittel kelj útra a Föld minden tájáról és térj haza. Nagyon hamar eljön ez az idő, de ha útnak indulsz, bárhol járj is, megvárja az a csillag hazatérted.
Ne félj a Fénytől. Bármikor, ha majd rápillantasz, azt hirdesse neked, hogy vigyáznak rád, te már biztonságban vagy. Lesz, aki a tűz forróságát érzi majd, de hozzád csak a fényét engedem. Hidd el, a legkisebb fűszál is olyan értékes nekem, akár az egész rét.
A Kárpát-medencében nem eshet bántódásod, itt fog megszületni a Sárkány, egyenesen a Föld szívéből. Sokáig volt bezárva, de ereje és szíve hatalmas, egy Anya bátorságával fogja óvni a Magyar földet és minden gyermekét.
Nem lesznek erősödő jelek, egy villámcsapásnál is sebesebben fog kezdődni minden.
Hirtelen sötét lesz, és nem látsz majd világosságot, két és fél napig, mennydörgést fogsz hallani, a Föld tizenkét sarka felől és villámokat látsz majd, a borult és derült égen is mindenfelé. Siess haza akkor családodhoz és jól fedjetek be mindent, ajtót és ablakot egyaránt. Iszonyatos robaj, szélvihar és földrengések lesznek, ez idő alatt mindenfelé, de ne félj.
Ha nem tudsz hazajutni, erős legyen a hited és a leghatalmasabb vihar, a legmagasabb szökőár és a legerősebb földindulás, vigyáz majd rád, hogy bajod ne essen. Az otthonlévők ne pihenjenek, és ne magukért imádkozzanak, hanem másokért, ne összezárt tenyérrel, hanem kitárt karokkal. Imádkozzatok sokan egy helyen, nagyobb lesz, erőtök, mely megtartja majd a házat. Gyújts a sötétben gyertyát, a fénye végig kitart majd melletted.
Míg le nem csendesül a Föld a harmadik napon, bármilyen hangot is hallasz, kintről, ne nyiss neki ajtót. Senki ki ne lépjen a házból és ki se tekintsen addig. Ha ezeket tartjátok, nem eshet bántódásotok, legyen hited és nem lesz mitől félned.
De a harmadik napon, mikor újra felkel a nap, lépj ki családoddal és csodáljátok meg az örökségetek, mert olyan asztalt terítek addigra, hogy többé ne legyen gondotok nektek semmire. Télen zárod be az ajtód, de a tavaszra nyílik majd.
Ne hitegess senkit, akinek füle van, meghallja.

 Elsői a Magyaroknak, kik Isten és ember mögé bújtok, hát nincsen bennetek félsz? Magyar névvel ékeskedsz, de a leghitványabbak közül való vagy a Földön, tegnap odaveted a testük, azért a jelentéktelen hatalmadért, ma már a lelkükkel kereskedsz.


Hogy mersz a népem vérén gyarapodni?

Sokakat megment majd hite és szíve a három nap alatt, nincsen neked egyik sem és félned sincsen mitől. Személyesen fogok rád vigyázni, hogy bajod ne essen. Ismered te markolokot, hát megmutatom elveszeket is, úgy éled majd hátralévő életed, ahogyan azt a Magyarnak szántad, okult már ő tőled tíz év alatt eleget.
Házat építesz majd, de nem tűri meg a Föld, szakadatlan vetsz majd, de nem hoz neked termést, kutat fúrsz, majd, de nem ad neked vizet, gyógyítanak majd, de betegségek között leszel. Farkasok cinkosa vagy te, ha maradt még egy szikrányi eszed, hát menekülsz, onnan hol gyökeret ver a lélek.

Tervezd csak az öregkorod.

Te magad választottja, aki a bárány szavait szólod, de farkasa vagy a  Földnek.

Hogy mersz a népem otthonára törni?

Nincsen nemzeted, hát pusztítod másét.
Nincsen múltad, hát ellopod másét.
Nincsen lelked, hát mérgezed másét.
Nincsen életed, hát kioltod másét.
Nincsen otthonod, hát elveszed másét.
Elégetted te a könyvet, de a tudást nem, elrejtetted te a múltat, de az emlékezetet nem. Üldözted te Mágusainkat, lemészároltad Táltosainkat, Aranyasszonyainkat, az erőt mely népünket védte és a szívet mely életét adta.

Hogy merted?

Ellensége vagy te a Földnek és minden élőnek azon, gyűlölsz te mindent, ami nem tőled való. Az utolsó zöld ágról is tudok, melyet valaha letörtél, ne félj hát te sem, mert te hiába félsz már. Ki mint vet, azonképpen arat, de aki elmulasztja a vetést, hát ne arasson az semmit.
Nem lesz, ki tovább szánjon téged, mert még hírmondód sem marad. Egy sarkát sem hagyok a Földnek, ahol csak az utolsód is megvethetné a lábát.

Ő jött, hogy mutassa neked a szeretetet, hát én mutatok neked Igazságot is.

Te, aki saját hazádban rablógyilkosa vagy a Magyarnak.

Hogy mersz a kézbe marni, mely kenyered adja?

Talán azt hiszed, majd megvéd tőlem az a hitvány bőröd? Sok derék Magyar van feledből, hát tágra nyisd a szemed és okulj becsületet tőle, míg idődből futja. Van okod neked félni, de jól vigyázz, ne kelljen a farkas sorsára jutnod. A legkisebb ágat se merd letörni, a legkisebb követ se merd elvenni, s a legkisebb fűszálra se merj, kezet emelni az én szemem előtt.
S ha kegyelmet akarsz, hát mától vetni fogsz annak kitől tegnap arattál.


Jól vigyázz.

Ti tizenhármak, te ezerkarú szörny, aki birtoklod a tudást.

Kinek mersz te azzal a trónjára törni?

Nincs olyan rejteked, hová bejárásom ne lenne, képtelen vagy hárfáddal a fény útját állni, hát életadóidra törsz vele?

Hogy mered azt, Föld és Ég szívébe szúrni?

Hát kitépem én húrjait mind egy szálig, elveszem azt a jelentéktelen hatalmad. Kiparancsolom kezedből a kígyót és nem lesz szemed, mellyel láss, nem lesz füled, mellyel hallj, nem lesz szád mellyel parancsolj, nem lesz íjad, mellyel árts és nem lesz szárnyad sem, mellyel eltakard többé az eget.

Hogy mered az emberrel, ember vérét venni?

Uralni akarod a lelket, uralni akarod a testet, uralni akarod a Földet és uralni akarod már az Eget is. Hát legfőbb vágyad, az utolsót megadom neked, fejedre szakajtom én mind a hat égboltot felőled.
Előhoz majd téged a legnagyobb vihar, elpusztít téged a legnagyobb tűz, magába temet téged a legerősebb földindulás és tisztára mossa őt, tőled a legnagyobb ár. Helyére teszem én az utolsó fát is, három nap alatt, melyet valaha kidöntöttél.
A legmélyebb barlang, a legerősebb vár és a legmagasabb felhő sem lesz menedéked előlem, mert három napig én leszek a Föld, én leszek a vár és én leszek az Égbolt is. S akik önként szolgálnak téged, hát azok is a sorsod választották mindannyian.
Te törvényeket használsz, én törvényeket írok.
Hogy állhatnád te utamat?


Míg én itt vagyok, Új Rendet ebbe a Világba te nem hozol.




Én hozom az Égit!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az űr végtelenjét behálózó élet fejlettségi fokáról