Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2013

Mi az a kvantum?

Kép
Akit nem ráz meg a kvantumelmélet,
az nem értette meg!
Niels Bohr

Mi az a kvantum? Hogy mi az a kvantum? Attól függ honnan jöttél. Mit tanultál, melyik agyféltekéd működik jobban és még sok egyéb tényezőtől. Azt tudom mondani, hogy nekünk mit jelent. A kvantum a végtelen lehetőségek tárháza. Megoldás a semmiből, kapocs két végtelen távolságra lévő pont között, kapcsolat mindennel és mindenkivel. Valami ilyesmi. Az igazság az, fogalmam sincs, hogy mikor, miért és hogyan működik, csak azt tudom, hogy működik. Nagyon sok ember keresi a nyitját, hogyan tudna változtatni az Életén, mégis a legjobban bevált módszereket valamiért teljesen elkerülik. (Sajnos, ennek jó oka van miért.) Egyszer bemutattak Albert Einsteinnek egy indiai nőt, aki működő intuícióval született. Einstein felírt a táblára egy nehéz számítási feladatot. Ahogy a végére ért, a nő azonnal megtudta mondani a helyes választ.
Einstein teljesen megrökönyödött. Azt mondta: - még az is kizárt, hogy ez a nő a gondolataimból olvas, mivel…

Az eredeti Miatyánk

Kép
Az eredeti Miatyánk, Arámi, ahogy azt Jézus Krisztus az anyanyelvén mondta.
Kozmosz Anyja – Atyja,                                             Te teremtettél mindet,                                      Ami a Fényben mozog. Gyújtsd egy pontba fényedet                                       Mibennünk! Teremtsd most meg                                                     Egységed uralmát, Hogy a Te Egy – Vágyad                                            A miénkkel cselekedjék,                                             Miképpen minden fényben, aképpen minden alakban is! Mindennap add meg nekünk,                                      Amire szükségünk van

Az imádkozás mint személyes tapasztalás

Kép
Az imádkozás mint személyes tapasztalás
91:8.1 Az imának van egy igazán önkéntelen jellege is, mert az ősember már jóval azelőtt imádkozáson kapta magát, hogy bármiféle világos elképzelése lett volna bármilyen Istenről. Az ősember két különböző helyzetben szokott imádkozni: amikor szörnyű szükséget szenvedett, átélte a segítségért folyamodás késztetését; és amikor örvendezett, elmerült az öröm önkéntelen kifejezésében. 91:8.2 Az ima nem a varázslás továbbfejlődése; ezek egymástól függetlenül fejlődtek. A varázslás kísérlet volt arra, hogy az ember az Istenséget a körülményekhez igazítsa; az ima pedig a személyiségnek az Istenség akaratához való igazodásra irányuló erőfeszítése. Az igazi ima egyszerre erkölcsi és vallási; a varázslás se ilyen, se olyan. 91:8.3 Az ima bevett szokássá válhat; sokan azért imádkoznak, mert mások is azt teszik. Megint mások azért imádkoznak, mert attól félnek, hogy valami szörnyűséges dolog történik, ha nem mutatnak be rendszeresen esdeklő imákat. 91:8.4 Némely…

Isten nem várja el, hogy megvonjátok időtöket a napi dolgoktól

Kép
Isten nem várja el, hogy megvonjátok időtöket  a napi dolgoktól, illetve családotoktól és a barátaitoktól
Drága szeretett leányom, amikor egy ember a legyőzhetetlenségében kezd hinni, akkor el van veszve. Oly sok ember – olyanok, akik nem fogadják el, hogy a földi élet a Királyságomhoz vezető lelki útjuknak csak egy kis része – sok, drága időt pazarol el. Arra az időre utalok, melyet Isten adott számotokra, amelyet Parancsolatainak megfelelően kell megélnetek, ha el akarjátok nyerni az Örök Életet. Ha nem fogadjátok el Istent, akkor elvágjátok magatokat Tőle. Ha ezt teszitek, akkor rövidre szabott lesz az életetek és így az Örök Élet helyett, ez az életetek véget ér, amikor meghaltok. Nem szabad a nektek adott időt ebben az életben elpazarolnotok a haszontalan dolgok hajhászása által, melyek idővel csak porrá válnak. Isten nem várja el, hogy megvonjátok időtöket a napi dolgoktól, illetve családotoktól és a barátaitoktól. Ez nem azt jelenti, hogy miközben az élet gyümölcseit élvezitek a F…