Mily szánalmas felfogás, Jézus kereszt áldozata, az emberiség bűneiért, hogy Isten megvigasztalódjon

 

Mily szánalmas felfogás, Jézus kereszt áldozata,

az emberiség bűneiért,

hogy Isten megvigasztalódjon

 

A vallási hagyomány: nem más, mint a letűnt korok Istent ismerő emberei által megszerzett tapasztalatok tökéletlenül megőrzött emlékei, de az ilyen emlékek, nem megbízható útmutatók a vallásos élethez, nem megbízható ismereti alapok, az Egyetemes Atyáról.

Az ilyen ősi hitbéli meggyőződéseket minden esetben, megmásította a hajdani ember hitregeteremtő voltának ténye.

Az Isten természetét illető zűrzavar, egyik legnagyobb forrása az Urantián - (ami a Földünk, Gaya, világegyetemünk neve)

- annak a következménye, hogy a szent könyveitek,

nem tudtak egyértelmű különbséget tenni,

a paradicsomi Háromság személyiségei között, - (Amik:

1. az Egyetemes Atya,

2. az Örökké való Fiú és

3. a Végtelen Szellem-Anya)

- valamint, a paradicsomi Istenség és a helyi világegyetemi teremtők,

teremtő és irányítók között.

 - (Pl: a mi Helyi Világegyetemünk, melynek neve: NEBADON, melyet a Nebadoni Mihály, a Teremtő Fiú, más néven: Jézus Krisztus, a Végtelen Anya-Szellemmel teremtettek…)

 

A papjaitok és prófétáitok, akik a múltban lezajlott megítéltetésekről,

csak részleges ismeretekkel rendelkeztek,

képtelenek voltak világosan megkülönböztetni:

a Bolygóhercegeket,

a Csillagrendszer Fejedelmeket,

a Csillagvilági Atyákat,

a Teremtő Fiakat,

a Felsőbb-világegyetem Urait,

a Legfelsőbb Lényt és

az Egyetemes Atyát.

Az alárendelt személyiségektől, mint például

az élethordozóktól és

a különböző egyéb angyali rendbe tartozóktól,

az érkezett üzenetek közül, sokat a feljegyzéseitek úgy mutattak be,

mint magától az Istentől jövőket.

Az urantiai vallásos gondolkodásban, még mindig keverednek,

az Istenség társszemélyiségei, magával az Egyetemes Atyával úgy,

hogy mindegyikükre, egyazon megjelölés vonatkozik.

Az urantiai emberek, tovább szenvednek a kezdetleges istenképek hatásától.

Azokról az istenekről van szó, akik viharként tombolnak;

akiknek haragjától a föld rázkódik és

akik mérgükben lesújtják az embert;

akik az elégedetlenségüket úgy fejezik ki,

hogy éhínséggel és árvizekkel sújtják az embereket

– ezek a kezdetleges vallás istenei;

ők nem azok az Istenek, akik a világegyetemekben élnek és kormányoznak.

Az ilyen fogalmak, azon idők emlékei, amikor az emberek azt feltételezték,

hogy a világegyetemet, ilyen képzelt istenek szeszélye irányítja és uralja.

De a halandó ember, már kezdi felismerni,

hogy a viszonylagos törvény és rend világában él,

már ami a Legfelsőbb Teremtők és a Legfelsőbb Szabályozók,

igazgatási elveit és gyakorlatát illeti.

 

Az a kezdetleges felfogás:

hogy egy mérges Istent, megbékítsenek,

hogy egy megsértett Urat kiengeszteljenek,

hogy az Istenség kegyét elnyerjék,

áldozatokon és vezeklésen, sőt akár

véráldozaton keresztül is,

egy teljesen gyerekes és kezdetleges vallást képvisel, olyan életfelfogást, mely

méltatlan, a tudomány és az igazság felvilágosult korához.

 

Az ilyen hitbéli meggyőződések, a legnagyobb mértékben visszataszítóak, a világegyetemekben szolgáló és uralkodó mennyei lények és isteni vezetők számára.

Mert az Istent úgy is jellemezhetjük, hogy ezek a föbb jellemei:

1. az    Igazság,

2. a      Szépség,

3. és a Jóság, ahol az irgalom, a megbocsájtás is benne van.

Isten elleni nyílt támadásnak minősül, azt hinni, úgy tartani, vagy azt tanítani,

hogy ártatlan vérét kell ontani ahhoz, hogy az ő kegyét elnyerjük,

vagy hogy a képzelt isteni haragot, magunkról elhárítsuk.

 A héberek hitték, hogy „vérontás nélkül, nincsen bűnbocsánat”. Nem tudtak megszabadulni attól a régi, pogány felfogástól, hogy az Istenek, csak a vér láttán engesztelhetők ki, habár Mózes tevékenysége valódi előrelépést hozott, amikor az emberáldozatot megtiltotta és annak helyébe – a beduin követőinek gyermeteg, nehézkes felfogására tekintettel – állatok szertartásos feláldozását állította.

 

 A paradicsomi Fiúnak, Jézus Krisztusnak, vagy más néven Nebadoni  Mihálynak,

a világotokon való megtestesülése,

egy bolygókorszak lezárulásához kapcsolódott; elkerülhetetlen volt, és

nem azért vált szükségessé, hogy az Isten kegyét, valaki elnyerje.

 

E megtestesülés:

történetesen a Teremtő Fiú utolsó személyes cselekedete is volt,

abban a hosszú kalandban, melynek során,

a tapasztalás útján érdemelte ki, a saját világegyeteme feletti fennhatóságot.

 

Mily szánalmas felfogása, az Isten végtelen jellemének, az a tanítás,

mely szerint, az ő atyai szíve, zord és kemény maradt,

a teremtményeinek szerencsétlenségei és nyomorúságai láttán,

és az ő gyöngéd irgalma, egészen addig nem nyilvánulhatott meg,

amíg meg nem látta az ő bűntelen Fiát, a Kálvária keresztjén, vérezni és meghalni!

 De az Urantia lakosai meg fognak szabadulni, az Egyetemes Atya természetével kapcsolatos, ezen ősi tévedésektől és a pogány babonáktól.

Az Istenről szóló igazság, kinyilatkoztatásának megjelenésével, az emberi faj elkerülhetetlenül megismeri, az Egyetemes Atyát, a Teremtő Fiú:

szép jelleme és szeretetteljes tettei révén, melyeket oly csodálatosan mutatott be, mikor úgy tartózkodott az Urantián, mint: az Ember Fia és az Isten Fia. 

 

                                                                 Forrás: Urantia könyv