Az Isten természete

 

 Az Isten természete  

 

^2:0.1 Az Isten természete az Atya azon kinyilatkoztatásán keresztül érthető meg a legjobban, melyet (Jézus) tett különféle tanításaiban és a húsvér testben eltöltött fényes halandói létében. Az isteni természet jobb megértésében segíti az embert az is, ha önmagát Isten gyermekének tartja és úgy tekint a paradicsomi Teremtőre, mint igaz szellemi Atyára.

^2:0.2 Az Isten természete tanulmányozható a legfelsőbb eszmék kinyilatkoztatásában, az isteni jellem elképzelhető úgy, mint fenséges eszménykép-ábrázolás, de az isteni természetre vonatkozó összes kinyilatkoztatás közül a leginkább megvilágító és szellemi értelemben tanító jellegű kinyilatkoztatás a názáreti Jézus vallásos életének megértésében található meg, mégpedig az isteniségének teljes tudatosulását megelőző életszakaszában éppúgy, mint az azt követőben. Ha (Jézusnak) a megtestesülésben leélt életét tekintjük az Istenről az embernek tett kinyilatkoztatás alapjának, akkor megkísérelhetünk emberi szóképekbe önteni bizonyos eszméket és eszményképeket az isteni természettel kapcsolatban, melyek vélhetően hozzájárulnak ahhoz, hogy az Egyetemes Atya személyiségének természetéről és jelleméről alkotott emberi fogalom világosabbá és egységesebbé váljon.

^2:0.3 A halandói elme korlátozott képességei rendkívül megnehezítik mindazon erőfeszítéseinket, hogy az Istenről alkotott emberi fogalmat teljesebbé és szellemibbé tegyük. Feladatunk teljesítését komolyan hátráltatják a nyelvi korlátok, valamint az olyan irodalmak hiánya, amelyeket felhasználhatnánk erőfeszítéseink során, hogy az ember véges, halandói elméje számára az isteni értékeket és a szellemi jelentéstartalmakat szemléltessük vagy összehasonlító jelleggel bemutassuk. Az embernek az Istenről alkotott fogalma bővítésére irányuló minden igyekezetünk hellyel-közzel hiábavaló lenne, ha figyelmen kívül hagynánk azt a tényt, hogy a halandói elmében ott lakozik az Egyetemes Atya küldötte Igazító és az embert áthatja a Teremtő Fiú Igazságszelleme. Ezért, ezen isteni szellemek emberi szívben való jelenlétét az istenkép teljesebbé tételéhez segítségül hívva, örömest fogok hozzá feladatom teljesítéséhez, vagyis hogy az emberi elme számára megpróbáljam részletesebben bemutatni az Isten természetét.

^2:1.1 „Végtelenség! Nem foghatjuk meg őt. Az isteni lábnyomok nem látszanak meg.” „Az ő bölcsességének nincsen határa és az ő nagysága megfoghatatlan.” Az Atya jelenlétének vakító fénye olyan, hogy az ő alacsonyrendű teremtményei számára úgy tűnik, hogy „a felhőben lakozik”. Nemcsak gondolatai és tervei kifürkészhetetlenek, hanem az is igaz, hogy „nagy dolgokat művel, és csudákat, amiknek száma nincsen”. „Az Isten fenséges; mi nem ismerhetjük őt, esztendeinek száma sem nyomozható ki.” „Vajon gondolható-e, hogy lakozhatik az Isten a földön? Íme a menny (világegyetem), és a mennyeknek országa (világegyetemek mindensége) őt be nem foghatják.” „Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útjai!”

^2:1.2 „Csak egy Isten van, a végtelen Atya, aki egyúttal hű Teremtő is.” „Az isteni Teremtő egyúttal az Egyetemes Adományozó is, a lelkek forrása és beteljesülése. Ő a teremtésösszesség Legfelsőbb Lelke, Elsődleges Elméje és Korlátlan Szelleme.” „A nagy Szabályozó nem hibázik. Fenségben és dicsőségben tündököl.” „A Teremtő Isten félelemtől és gyűlölettől teljesen mentes. Ő halhatatlan, örökkévaló, önmagától létező, isteni és bőkezű.” „Mily tiszta és csodálatos, mily mély és kifürkészhetetlen a minden dolgok fenséges Őse!” „A Végtelen legkiválóbb volta abban nyilvánul meg, hogy magát adja az embernek. Ő a kezdet és a vég, minden jó dolog és minden tökéletes cél Atyja.” „Istennél minden lehetséges; az örökkévaló Teremtő az okok oka.”

^2:1.3 A végtelen Atya egyetemes személyiségének nagysága örökké megnyilvánul, és ő teljességgel tudatában van a saját végtelenségének és örökkévalóságának; hasonlóképpen teljes mértékben tisztában van a saját tökéletességével és hatalmával. Isteni mellérendeltjein kívül ő az egyetlen lény a világegyetemben, aki tökéletes, helyes és teljes képet tud alkotni saját magáról.

^2:1.4 Az Atya állandóan és csalhatatlan módon szembenéz a saját különböző szükségletei és igényei kielégítésével, amint azok időről megjelennek a világmindenség különböző részeinek változásával. A nagy Isten ismeri és megérti saját magát; minden elsődleges és végtelen sajátosságának tökéletesen tudatában van. Isten nem egy kozmikus méretű baleset; és nem is egy világegyetemi kísérletező. A világegyetem saját jogú Uralkodói kalandos vállalkozásba foghatnak; a Csillagvilági Atyák kísérletezhetnek; a csillagrendszerek vezetői e minőségükben kedvük szerint tevékenykedhetnek; de az Egyetemes Atya a kezdettől fogva szemléli a jövendőt, és az ő isteni terve és örök célja ténylegesen is átfogja és tartalmazza az alárendeltjeinek összes kísérletét és kalandját minden világon, csillagrendszerben és csillagvilágban, melyek megtalálhatók az ő hatalmas kiterjedésű világegyetemében.

^2:1.5 Isten számára nincs új dolog, és a mindenség egyetlen eseménye sem okoz neki meglepetést; ő az örökkévalóság körében lakozik. Számára nincsenek napkelték és napnyugták. Isten számára nincs múlt, jelen és jövő; számára minden idő bármely adott pillanatban jelen van. Ő a nagy és egyetlen VAGYOK.

 

Forrás: Az Urantia könyv