A gondolati erők

 


A gondolati erők

 

 

A gondolati erők nagyon érdekesen működnek. Abban a pillanatban, amikor egy gondolat elkezd foglalkoztatni bennünket, a gondolatot máris fogva tartjuk, megfogjuk, lefoglaljuk és mindaddig, amíg foglalkozunk vele, erőt adunk neki.

Ebben az a különleges, hogy akár egyetértünk vele, akár ellenezzük, figyelmünk már növeli az eredeti gondolat erejét. És ez nagyon fontos!!! Mindegy, hogy egyetértünk egy dologgal, vagy ellenezzük: mindkét esetben életerő távozik tőlünk.

Amikor ezt az erőt önként adjuk, mert egyet értünk a céljával, azonnal újratöltődünk, tehát jól érezzük magunkat. Amikor viszont dühöngünk, felháborodunk, bár nem tudatosan, mégis életerővel töltjük fel felháborodásunk célját, így pontosan azt a gondolatot erősítjük, amivel ellenkezünk.

Éppen ellentétes eredményt érünk el, mint amit valójában szeretnénk. Ilyenkor persze nehezen töltődünk fel újra, és kifejezetten rosszul érezzük magunkat.

Ezzel a tétellel a világ médiairányítói is tökéletesen tisztában vannak. Feldobnak egy témát a médiában, amivel az emberek egy része teljesen egyetért, másik része viszont teljesen felháborodva ellenzi. Mindkét csoportot foglalkoztatja a téma, így mindkét csoport teremtő ereje folyamatosan erősíti az eredeti gondolatot, ily módon mindenki szépen besétál a csapdába.

Mindenki azt teremti meg, amit a világ médiairányítói meg akarnak vele teremtetni !!! Ez a módszer arra is nagyon jó, hogy fontos dolgokról elterelődjék a figyelem. Amíg valóságshowkat nézünk és azon rágódunk, hogy a celebeknek hány plasztikai műtéte volt, addig nem foglalkozunk azzal, mivé válik közben a világ...

** ** Ellenszer nincs, hiszen amivel ellenkezünk, azt erősítjük.** **

Azt viszont megtehetjük, hogy nem háborodunk fel, nem tapadunk rá a feldobott témára, hanem hátat fordítunk, saját céljainkra figyelünk és örülünk annak, ha vannak olyanok, akik a mi céljainkkal egyetértenek, sőt azoknak is, akik ellenzik azokat, mert mindkét csoport a mi malmunkra hajtja a vizet.

A Világmédia irányítói azt is tudják, hogyan lehet a nekik nem tetsző kezdeményezéseket, gondolatokat csírájában elfojtani. Nagyon egyszerű: agyonhallgatással.

Amelyik gondolat ugyanis nem kap kellő figyelmet, egyszerűen elhal, feloszlik, köddé válik. Tanulhatunk tőlük.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A lyrai csillagmagok