Ha az Isten jósága végtelen, hogy létezik a rossz?

  

Beszélgetés Jónásról: mi mindannyian Jónások vagyunk, életünket Isten akarata szerint kell élnünk!

Ha az Isten jósága végtelen, akkor hogy engedheti, hogy szenvedjünk a rossztól; és egyáltalán, ki teremti a rosszat?"

^130:1.2 Az egyik nap, estebéd után, Jézus és a fiatal filiszteus a tengerparton sétált, és Gadiah, aki nem tudta, hogy ez a "damaszkuszi írástudó" alaposan ismerte a héber hagyományokat, az éppen kikötni készülő hajóra hívta fel Jézus figyelmét, mely hajóról úgy tartották, hogy Jónás ezen kezdte meg balsorsú tárzisi utazását. És a beszámolóját azzal fejezte be, hogy e kérdést tette fel Jézusnak: "De valóban feltételezed, hogy a nagy hal lenyelte Jónást?" Jézus látta, hogy ez a hagyomány nagymértékben befolyásolta a fiatalember életét, és mindez arra a balga szemléletre késztette, hogy kitérjen a kötelessége elől; Jézus ezért semmi olyat nem mondott neki, ami Gadiah akkori valós életfelfogását hirtelenül és alapjaiban ingatta volna meg. A kérdésre válaszul tehát Jézus azt mondta: "Barátom, mi mindannyian Jónások vagyunk, életünket Isten akarata szerint kell élnünk, és minden alkalommal, amikor az élet kötelmei elől megpróbálunk elszökni, távoli ábrándokhoz menekülni, akkor közvetlenül olyan hatásoknak tesszük ki magunkat, melyeket nem az igazság hatalmai és az igazságosság erői irányítanak. A kötelességtől való menekülés az igazság feláldozása. A fény és élet szolgálatától való menekülés csakis az önzőség bonyolult tömegeivel való gyötrelmes küzdelmekbe torkollhat, melyek lényegében a sötétségbe és a halálba vezetnek, hacsak az ilyen istentagadó Jónások, akár a legnagyobb kétségbeesés közepette, szívükben újból Isten és az ő jóságának keresésére nem indulnak. És amint e csüggedő lelkek őszintén keresik Istent - áhítják és szomjazzák az igazságosságot - akkor többé már semmi sem tarthatja őket fogságban. Nem számít, hogy milyen mélyre süllyedtek, ha teljes szívvel keresik a fényt, akkor a mennyei Úristen szelleme megmenti őket a fogságból; az élet rossz körülményei az új lehetőségek szárazföldjére vetik ki őket, megújult szolgálatra és bölcsebb életre."

^130:1.4 (Jézusnak a halandó társai között, a mediterránumi utazás során végzett személyes munkáját bemutató eme beszámolóban a szavait felhatalmazásunk értelmében szabad fordításban, az írás elkészítése idején az Urantián élő mai nyelvi kifejezésmódban közöljük.)

^130:1.5 Jézus és Gadiah utolsó találkozásán a jóról és a rosszról esett szó. A fiatal filiszteus nagy igazságtalanságnak tartotta, hogy a világban a jó mellett jelen van a rossz is. Azt mondta: "Ha az Isten jósága végtelen, akkor hogy engedheti, hogy szenvedjünk a rossztól; és egyáltalán, ki teremti a rosszat?" Akkortájt sokan hitték, hogy az Isten jót és rosszat is teremt, de Jézus ilyen téves dolgot sohasem tanított. E kérdésre válaszul Jézus azt mondta: "Testvérem, Isten a szeretet; ezért jónak kell lennie, és az ő jósága oly hatalmas és valóságos, hogy a rossz kis és valótlan dolgait nem foglalhatja magába. Isten oly határozottan jó, hogy őbenne a nemleges rosszra egyáltalán nincs hely. A rossz azok éretlen választása és meggondolatlan botlása, akik ellenállnak a jóságnak, elutasítják a szépséget és hűtlenek az igazsághoz. A rossz kizárólag az éretlenség helytelen alkalmazkodása vagy a tudatlanság bomlasztó és torzító hatása. A rossz az elkerülhetetlen sötétség, mely a fény esztelen elutasításának nyomában jár. A rossz az, ami sötét és hamis, és amelyet a tudatos befogadás és a szándékos támogatás bűnné formál.

^130:1.6 Mennyei Atyád, miután felruházott téged az igazság és a tévelygés közötti választás hatalmával, megteremtette a fény és élet előrevivő útjának magvábanvaló hiánylényegűségét; de mindeme rossz tévelygések valójában nem léteznek addig, amíg egy értelmes teremtmény rossz életút választása révén nem akarja a létüket. És ez után alakulnak az ilyen rossz dolgok bűnné az elszánt és lázadó teremtmény tudatos és szándékos választása révén. Ezért engedi meg mennyei Atyánk, hogy a jó és a rossz együtt haladjon az élet végéig, éppen úgy, ahogy a búza és a konkoly egymás mellett nő egészen az aratásig." Gadiahot kielégítette Jézusnak a kérdésére adott válasza.

Forrás: Az Urantia könyv