Kérdés a sátán eredetéről, a gonoszságáról és az Úr világos válasza



616. Fejezet


Noé csakhamar utána ment testvérének a magaslatra és ott két gyermekével együtt magukból kikelve találta őket.
Noé erre Mahalhoz lépve így szólt: hallgass meg engem testvérem! Lásd, te azzal vádoltad Istent, hogy Ő bűnt követett el ellened, mivel te a legigazabb férfiúnak tartod magadat az egész Földön! Lelkiismereted azt sugallja, hogy sohasem követtél el bűnt Isten ellen, mert törvényeit szigorúan betartottad!
Ez a nagy tisztaságérzet egyben nagy diadalérzetet is keltett benned, s ennek alapján azt kérdezted önmagadtól tisztábban, igazabban élhet-e Isten az Ő rendjében, mint ahogyan én élek az én időmben?
A te mindenkor diadalmaskodó lelkiismereted erre azt felelte, - nem. Isten sem lehetett sohasem tisztább az Ő viszonyai között, mint amilyen én vagyok az Istennel és az emberekkel szembeni viszonyban! Ez a diadalérzet azonban sokkal kevésbé tetszetős Isten előtt, bármilyen törvényellenes cselekedetnél, azaz bűnnél is. Ez ugyanis a gőg gyökere, s ennek el kell eltűnnie az emberből, ha tetszetős akar lenni Isten előtt!
De nemcsak igaz voltod miatti diadalérzeted révén veszítettél sokat Isten előtt, hanem az abból eredő bölcsességeddel is, ami így szólalt meg benned: habár ugyanolyan tiszta és igaz vagyok, mint Isten, szent azonban nem lehetek, mivel Isten szentségessége érinthetetlen, azért az én korlátozott hatalmammal és emberi viszonyaim mellett is tökéletesebben akarok cselekedni, mint Isten! Teremtéséből látom, hogy Isten mindenkor tökéletlen módon cselekszik kezdetben és csak az ilyen sikertelenségek után jut el a tökéletességhez.
Az egész Földön nincsen semmi tökéletes és befejezett, egyetlen dolog sem hibátlan, a Nap sem teljesen tiszta, a Hold is tökéletlen, valamint a csillagok fénye is az. Ezért az én emberi szférámban minden cselekményemben túl akarom szárnyalni Istent, tehát cselekményeim is teljesen befejezettek legyenek, utólagos javítgatások nélkül.
Ha egy Isten által tökéletlennek teremtett anyag lehetetlenné teszi egy cselekmény teljes befejezését, az én gondolatomban és akaratomban befejezettnek mutatkozzon, s ami emiatt az én cselekményemben tökéletlen, azt, mint saját hibáját, a Teremtő vállalja magára!
Lásd testvérem, ilyen módon már régóta bűnösnek mutatkozott előtted az Úr, s ebből a gonosz magból sarjadt ki az, hogy most ellened elkövetett bűnnel vádolod Istent. Úgy véled, az ilyen vádaskodás nem bűn Isten előtt?!
Lásd be testvérem, ezt a nagy tévedésedet, ismert fel azt, mint legnagyobb bűnödet s tarts bűnbánatot, akkor az Isten nem zárja el előtted a bárkát az ítélet idején!
Testvérem, felelte Mahal, veled nincsen miért perlekedni, mindenkor igazi testvéred gyanánt éltem melletted, s egy szóval sem támadtam ellened! Nekem Istennel van elrendezni valóm! Vele kell perlekednem, szentségessége mellett is be kell bizonyítania, mikor vétkeztem színe előtt!
Erre heves vihar keletkezett, s az Úr láthatóan megjelent a magaslaton Mahal és Noé előtt!


Mindnyájan megijedtek amidőn a vihar megszűnte után maguk előtt látták az Urat. Még Noé is nagyon megijedt, mire az Úr így szólt hozzá:
Noé ne félj, mert nem azért jöttem, hogy feletted, vagy más valaki felett ítéljek. Mivel azonban testvéred Mahal bölcsességének ítélőszéke elé szólított és felelősségre von az ellene elkövetett bűnöm miatt, meg kellett jelennem, hogy megmentsem becsületemet előtted, gyermekeid előtt, valamint Mahal gyermekei előtt. Azután Mahalhoz fordulva így szólt: - fiam, Mahal! Mivel szerinted bűnt követtem el ellened, mutass reá arra a bűnre, s én kész vagyok ezerszeresen jóvátenni azt! Beszélj tehát Mahal fiam!
Mahal erre komolyan szembe állt az Úrral, s így felelt: mondd meg Uram, miért bántad meg, hogy embereket teremtettél, hiszen örökkévalóságok óta tudtad, milyen lesz majd az ember! Ki kényszerített arra, hogy az emberrel bűnt vegyél magadra?
Nem lett volna végtelenül jobb számunkra, Általad teremtett lények számára, ha sohasem jutottunk volna el az önálló léthez és számodra is jobb lett volna, mert nem kellett volna azt mondanod - megbántam, hogy embert teremtettem?!
Csakis azon bánkódtam, hogy az ember tökéletlen megteremtésével bűnt követtél el önmagad és az emberek előtt, de különösen ellenem, mert én nyíltan azt kérdezhetem Tőled, mutass reá arra a pillanatra, gyermekkorom óta, amikor vétkeztem volna rended ellen, s akkor elátkozhatsz, miként egykor a kígyót is elátkoztad!
Ha pedig ilyen bűnömre nem tudsz rámutatni, akkor mondd meg nekem az okát annak, miért akarsz csak felettem ítélkezni, s miért nem testvérem felett is.
Óh Mahal milyen sötétségnek kell lenni bensődben, ha így beszélsz Velem, ahogyan még egyetlen lény sem beszélt eddig Velem! Mondd meg Nekem, miként lehetett volna még tökéletesebbnek teremteni az embert, mint midőn szabadon helyezte ki Mindenhatóságom, s ha most, mint te, miként egy második Isten perlekedhet mindenható teremtőjével? Most amidőn az ember a saját bírája és szabadon vétkezhet rendem ellen, minek az egész végtelenség alá van vetve!
Mahal hallgatott, mert most belátta az ember tökéletességét, teljesen szabad állapotában.
Az Úr ezután így folytatta: úgy véled, az Én bűnbánatom ugyanolyan, mint egy emberé, aki bűnt követett el? Óh, akkor nagy tévedésben vagy! Az Én bánatom a szeretetemből eredő fájdalom annak láttára, hogy az Általam oly tökéletesnek teremtett ember önmaga felett ítélve, önmagát dönti romlásba!
Úgy véled, az a tervem, hogy valaha is ítélettel sújtsak egy embert, és tönkre tegyem? Lásd, éppen az ellenkezőjét cselekszem, nehogy az Én mindenhatóságom sújtsa ítélettel az embereket. Sajnos meg kell engednem, hogy az emberek erőszakkal megnyissák a Föld zsilipjeit, így hatalmas áradat tör elő a Földből, és ebbe minden élő belefullad a földnek e legsűrűbben lakott részén!
Ezt előre láttam és azért intettem oly gyakran az emberiséget. Most azonban szinte háborút indítottak Ellenem az emberek, az egész Földet szét akarják rombolni, máris több hegyet a levegőbe repítettek és ez az ő saját ítéletük!
Lásd, a hegyek alatt hatalmas vízmedencék vannak, több mint hárommillió kubikmérföldnyi vízzel telve. Ez a víz előtörve elárasztja a legmagasabb hegyeket, s olyan sűrű vízpáratömeggel telíti a Föld légkörét, hogy ez folytonosan esőzést idéz elő.
Mondd, nem cselekedtem e helyesen, midőn az egyetlen, Nekem még engedelmeskedő Noéval egy bárkát építtettem legalább az ő élete megmentése végett, ha kívüle már más úgysem hallgatott Rám? De mondd meg Nekem azt is, mikor tiltottam meg neked, hogy a magad számára is felhasznált ezt a bárkát! Aztán majd tovább beszélek!
Mahal azonban újra néma maradt!


Az Úr ezután így folytatta: lásd Mahal fiam, te szigorúan felelősségre vontál Engemet, most azonban hallgatsz, s nem tudsz Engem az egész emberiség ellen elkövetett bűnnel vádolni! Azt mondom tehát neked, jelentsd ki, amit helytelennek találsz teremtésemben! Én pillanat alatt változtatok azon! De alaposan indokolnod kell, mi az, mit rossznak, azaz elvetendőnek találsz teremtésemben!
Mahal erre egy ideig gondolkozott, majd így szólt: Uram, bölcsnek tartanád-e azt, aki egy művészies kivitelű és mindenkor célszerű művet létrehoz, midőn azonban már egész tökéletességében készen áll előtte, összetöri, s egy gödörbe dobja, ahol azután elrothad és megsemmisül!
Ha a mű mestere ezt céltalanul cselekedné, válaszol az Úr, akkor nyilván esztelen lenne, és kárhoztatni kellene e cselekményét. Ha azonban egy magasabb cél elérése végett cselekszi azt, amely ezen általad esztelennek tartott eljárás nélkül nem érhető el, akkor bizonyára bölcsen cselekszik, ha tökéletes művét elrothadni hagyja, mert ezzel egy magasabb és szentséges célt ér el!
Lásd a mag bizonyára tökéletes és művészies alkotás, úgy anyagi részében, mint szerkezetében. Esztelenségnek tartod-e tehát, hogy először el kell rothadnia a földben, hogy a rothadásból százszorosan kelljen életre? Ha pedig a dolgok bölcs Mestere már a magnál így rendezte be a cél érdekében, úgy véled, hogy legtökéletesebb alkotását, az embert csupán szeszélyből ítéli arra, hogy a gödörbe dobja, hogy abban elrothadjon?
Óh Mahal, milyen sötétségnek kell honolnia benned, ha Engem ilyen dőre Mesternek tartasz! Nem mondja a saját érzésed, hogy örökké élsz, és mélyebben bele akarsz pillantani végtelen sok művembe? Azt hiszed, élne benned ez az érzés, ha csupán időleges létre lennél teremtve. Én a Teremtőd mondom neked, akkor csak az időleges élet érzése töltene el, s nem az örök életé!
Mivel azonban az örök élet érzését hordozod magadban és bepillanthatsz a végtelenségbe is, már ez is élő bizonysága annak, hogy a gödörbe nem azért rothadsz el, hogy mint az Én kezem befejezetlen műve megsemmisülj, hanem ellenkezőleg csakis arra szolgál ez az általad dőrének tetsző folyamat, hogy tökéletesen megvalósuljon benned az eddig csupán sejtelemszerű örök élet! Földi testednek tehát azért kell a földbe helyeztetni, hogy azután a szellemi, az elpusztíthatatlan tested egész teljességében feltámadhasson az örök életre!
Hogy ez valóban így van, azt már földi életed alatt magad is tapasztalhattad, mert már sokkal beszéltél, akiknek a teste előzőleg a földbe lett helyezve. Úgy vélem tehát, ez az Ellenem emelt kifogásod alaptalan. Állj egy másikkal elő, mert ezzel nem késztethetsz Engem arra, hogy kárpótoljalak téged!
Az Úr e szavaira Mahal belátta, hogy az ő kifogása teljesen alaptalan, de eszébe jutott a sátán, s ezért így szólt az Úrhoz: Örökké igaz szavaidból felismerem, hogy műveid berendezése jó, s alkalmasak a legmagasabb célok elérésére! Ha azonban minden alkotásod tökéletes és annak is kell lennie, mondd meg nekem, óh Uram, honnan származik akkor a sátán és végtelen gonoszsága! Ki tehát a sátán Teremtője és Mestere?
Az Úr erre így felelt: óh te vak védelmezője, önzésed vak igazságának! Mit beszélsz te? Megfeledkeztél arról, hogy tökéletesnek teremtettem az embert, hogy mindenhatóságomon kívül, mint egy másik Isten, szabadon cselekedheti azt, amit akar! Úgy véled a tökéletes szabadsággal felruházott sátán talán tökéletlenebb, mint te vagy?
Ha te ezt cselekedheted Velem szemben, amit akarsz, rendemre való tekintet nélkül, úgy véled, ez lehetetlen a szabad szellemnek!
Nem kellene-e megengednem, hogy tetszésetek szerint cselekedjetek, ha nem akarlak titeket ítélettel sújtani, mindenhatóságomból? Mondd meg Nekem, milyennek kellett volna teremtenem ezt az első szellemet, hogy teljes akarat szabadsága mellett is mindenben rendem szerint cselekedjen? Nem abban áll-e a lényeknek tökéletes akaratszabadsága, hogy szabadon cselekedhetnek rendem szerint vagy rendem ellen egyaránt?
Mahal erre ismét elnémult, s nem tudta mivel álljon elő.



Mahal fiam, folytatta tovább az Úr, ha még valami panaszod van Ellenem, szólj, és Én szeretettel válaszolok neked! Azt látom ugyanis, hogy még mindig bántja valami a szívedet, s ennek el kell tűnnie belőle, mert Istenével, Teremtőjével szemben haragos szellem nem juthat el a megváltáshoz!
Uram, válaszolta Mahal, elkövetem mindeddig egy bűnt a Te rended ellen? Te magad, valamint ez a Föld és a Menny is bizonyság ara, hogy eddig négyszázkilencven évi életem alatt sem Ellened, sem angyalok, emberek, de még állatok vagy kövek ellen sem követtem el bűnt!
A síkságra gyermekeim miatt vonultam le, s ezt kötelességemnek tartottam, mert láttam szellemben, mi történik fiammal, Valtárral, és leányommal Aglával. Lásd, Valtárt leküldötted a síkságra, de ott magára hagytad, s azzal sem törődtél, hogy Agla a legmélységesebb pokolig süllyedt le. Mindezek láttára, aggastyán létemre is vállalkoztam erre a fáradtságos útra, hogy ha még lehetséges megmentsem gyermekeimet!
Gyakran kértelek, óvd meg gyermekeimet, de nem hallgattál meg, s mire a síkságra lejutottam, Valtár halva, Agla pedig a pokolban volt. Én azonban akkor sem zúgolódtam Ellened, hanem szóval, cselekedettel dicsértem, magasztaltam szentséges Nevedet!
Mialatt ilyen siralmas helyzetben voltam a síkságon, fivéremet utasítottad, építsen élete megmentése végett egy bárkát, engem, mint a leggonoszabb bűnöst ítéletre, pusztulásra ítéltél! Azt kérdezem tehát, milyen jog alapján cselekszel így! Mondhatsz, amit akarsz, de ez a dolog így van, s nem másként!
Most ugyan azt mondottad - mikor tiltottam meg neked, hogy a veszedelem idején te is felhasználjad a bárkát! Az ilyen mentegetődzés semmit sem számít előttem, mert Te már azzal ítéltél felettem, hogy nem szólítottál fel arra, miként Noét, s ezzel elzártad előlem a bárkát, s a halálra ítéltél engem!
Lásd Uram, ez a tulajdonképpeni bűn részedről, velem szemben, aki pedig sohasem vétkeztem Ellened! Azt mondom tehát, ezen túl, bűnöket követek el Ellened, hogy okod legyen arra, hogy a bárkát elzárt előlem és négy gyermekemmel együtt elpusztíts. Ezen túl nem fohászkodok Hozzád - Uram ments meg! - hanem - Uram semmisíts meg!
Mahal e szavaira az Úr elszomorodott, s így szólt: Óh, fiam, mivel nagyon szerettelek, azért akartalak téged mennyei fejedelemmé nevelni! Te azonban csak azt érezted meg szeretetemből, a te túltengő igazságodban, hogy elhanyagoltalak téged!
Hogy azonban belássad, hogy ezt a bárkát nem csupán Noé, hanem mindenki számára készíttettem, ettől az órától kezdve, mennyei angyalaim szálljanak alá az emberekhez, óvják őket a bűnök elkövetésétől és szólítsák fel őket, szálljanak be a bárkába a veszedelem idején.
Fiadat Valtárt is mindjárt látod, s beszélhetsz vele, hogy bizonyságot szolgáltasson valóban úgy elhagytam-e őt, ahogyan te vádoltál most Engem ezzel!
Az Úr ekkor feltekintett, s abban a pillanatban sok ezer angyal jelent meg a magaslaton. Közöttük volt a fénylő ruházatú Valtár is, aki Mahalhoz lépve, megvigasztalta, s bizonyságot tett Isten végtelen jóságáról, szeretetéről, türelméről, irgalmáról.
Mahal csak ekkor kezdett más belátásra térni az Úrral szemben, de az Úr eltűnt, nehogy Mahal ítélet alá kerüljön. Valtárt és az angyalok a magaslaton maradtak.


Mahal ekkor megkérdezte Valtárt, hova tűnt el ily hirtelen az Úr, mire Valtár így felelt: Lásd ez is csak az Ő végtelen szeretetének, jóságának bizonyítéka! Ha ugyanis még láthatóan maradt volna előtted, akkor már látható jelenlétének hatalmából ítélet alá kerültél volna, mivel jelenlétének hatása alatt kimondhatatlan erő vonzott volna téged az Úrhoz. Ezzel pedig szabadságod tejesen megszűnt volna, és szellemed halála következett volna be.
Az Úr ezt jól tudta, ezért tűnt el előled, mert a Teremtő és a teremtmény között végtelen nagy a különbség, akár az élet, s a halál, vagy a nappal, vagy az éjszaka között. A Nap az egész Földet élteti fényével, melegével, de mi történne, ha folytonosan delelőn maradna a Nap, a szükséges éjszakai nyugalom nélkül? Minden elszáradna, s kiégne a Földön, s ez a dolgok halálát eredményezné!
Még veszedelmesebb volna azonban az Úr állandó látható jelenléte, mert emellett egyetlen lény sem maradhatna életben. Lásd, mi, akik Isten örök világosságában élünk szellemben, szintén nem láthatjuk állandóan az Urat. Láthatjuk ugyan világosságát, amelyben lakozik, de őt magát nem.
Minden azonban az Úr végtelen jóságát és szeretetét bizonyítja. Szeretetével állandóan azon fáradozik, hogy gyermekeit úgy szilárdítsa meg és önállósítsa, hogy látható jelenlétét egykor minden károsodás nélkül elviselhessék! Mondd meg nekem, nem vagy megelégedve az Úr e rendelkezéseivel?
Mahalnak erre szinte hályog hullott le a szeméről, felismerte az Úrral szembeni nagy igazságtalanságát és sírva kiáltotta: - Óh, örök jóságos Atyám, megbocsáthatod-e valaha is az én durva önhittségemet Veled szemben?
Fiam, hallatszott erre egy világos felhőből, már sokkal előbb megbocsátottam neked, mielőtt vétkeztél volna Ellenem! Nyugodj meg tehát, és szeress Engem, szentséges Atyádat!
A világos felhő erre keleti irányban eltűnt, a magaslaton pedig az angyalok és az emberek egyaránt imádták Isten nagy dicsőségét.
A Legfenségesebb magasztos imádata után, Valtár így szólt Mahalhoz: - egykori földi testem atyja, most elérkezett az az idő, midőn elhangzott: - menjetek és teljesítsétek akaratomat! Neked nem kell külön hírül adnom, miért szólított ide bennünket az Úr a Mennyekből, mert neked már előzőleg kinyilatkoztatta ezt!
Lásd, ez az utolsó kísérlet a Föld emberiségének megmentésére! Ha ez nem sikerül, akkor az Úr megengedi, hogy a gonosz emberek az általuk felidézett ítélet során megsemmisüljenek. Ez tanulságos lecke lesz számukra, legalább is az anyagba süllyed szellemük számára, hogy az Istentől szabadsággal felruházott teremtmények soha többé ne támadjanak oly esztelenül és könnyelműen Isten rendje ellen!

Isten Háztartása III. könyv. Lorber Jakab


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az űr végtelenjét behálózó élet fejlettségi fokáról