A Lucifer-féle lázadásból eredő problémák

^54:0.1 AZ EVOLÚCIÓS ember nehezen tudja megérteni a rossz, a bűn és a gonoszság jelentőségét és nehezen tudja megragadni azok jelentéstartalmát. Az ember felfogása túl lassú annak felismeréséhez, hogy az egymás éles ellentétét alkotó tökéletesség és tökéletlenség magvábanvaló rosszat hoz létre; hogy az összeütköző igazság és hamisság zavart keltő vétket teremt; hogy a szabad akaratú választást lehetővé tevő isteni adomány, a bűn és az igazságosság elkülönülő területeinek megjelenését eredményezi; hogy az isteniség állhatatos követése az Isten országához vezet el, s ez szemben áll annak folytonos elutasításával, mely pedig a gonoszság területeire visz.

^54:0.2 Az Istenek sem rosszat nem teremtenek, sem nem engedélyezik a bűnt és a lázadást. A magvábanvaló rossz az idővel együtt létezik az olyan világegyetemben, mely a tökéletességi jelentéstartalmak és értékek különböző szintjeit foglalja magába. A bűn minden olyan területen magvában jelen van, ahol tökéletlen lények a jó és a rossz közötti választás képességével rendelkeznek. Éppen hogy az igazság és a hamisság, a tény és a valótlanság jelenléte az, ami a vétek lehetőségét magában hordozza. A bűnt: a rossz szándékos választása jelenti; az igazság szándékos elutasítása a vétek; a bűn és a vétek következetes gyakorlása pedig a gonoszság.

1. Igaz és hamis szabadság

^54:1.1 A luciferi lázadásból eredő összes kellemetlen probléma közül, egyből sem fakadt több nehézség, mint abból, hogy az éretlen evolúciós halandók nem képesek különbséget tenni az igaz és a hamis szabadság között.

^54:1.2 Az igaz szabadság: a korszakokon át mutatott törekvés, és az evolúciós fejlődés jutalma.

A hamis szabadság: az időbeli vétek és a térbeli rossz jelentette ravasz mesterkedés.

A tartós szabadság: az igazságosság - az értelem, az érettség, a testvériesség és a méltányosság - valóságában mutatkozik meg.

^54:1.3 A szabadság a mindenségrendi létezés önpusztító eljárása akkor, ha annak mozgatója értelemhiányos, korlátlan és ellenőrizetlen.

Az igaz szabadság: egyre szorosabban kötődik a valósághoz és mindig tekintettel van a társadalmi igazságosságra, a mindenségrendi méltányosságra, a világegyetemi testvériességre és az isteni kötelezettségekre.

^54:1.4 A szabadság öngyilkos, ha elszakad az anyagi igazságosságtól, az értelmi méltányosságtól, a társadalmi türelemtől, az erkölcsi kötelességtől és a szellemi értékektől. A szabadság nem létezhet a mindenségrendi valóságtól függetlenül, és az összes személyiségi valóság az isteniség-viszonyának mértékével áll arányban.

^54:1.5 A zabolátlan saját akarat és a szabályozatlan önkifejezés egyenlő a legteljesebb önzőséggel, a nem-istenszerűség csúcsával. A sajátlényeg társított és egyre kiteljesedő meghódítása nélkül a szabadság nem más, mint az önös halandói képzelgés egyfajta koholmánya. A saját indíttatású szabadság fogalmi vágyálom, keserves csalódás. A szabadság ruhájába bújtatott szabadosság a nyomorúságos szolgaság előfutára.

^54:1.6 Az igaz szabadság a valódi öntisztelet társa; a hamis szabadság az önimádat elválaszthatatlan kísérője. Az igaz szabadság az önuralom gyümölcse; a hamis szabadság önérvényesítésből eredő önteltség. Az önuralom önzetlen szolgálathoz vezet; az önimádat a mások kizsákmányolása felé visz, mert az ilyen, hibát vétő egyén önmagát felmagasztalva hajlamos a helyes utat feláldozni azért, hogy jogtalan hatalmat birtokoljon társai felett.

^54:1.7 Még a bölcsesség is csak akkor isteni és biztonságos, ha annak hatóköre mindenségrendi és mozgatója szellemi.

^54:1.8 Nincs nagyobb vétek, mint az a fajta önbecsapás, amikor az értelmes lények más lények feletti hatalom megszerzésére törekednek e személyek természetes szabadságától való megfosztása céljából. Az emberi méltányosság aranyszabálya kiált minden ilyen megtévesztés, méltánytalanság, önzőség és igazságtalanság ellen. Csak az igaz és valódi szabadság lehet összhangban a szeretet uralmával és a könyörületes segédkezéssel.

^54:1.9 Hogy merészeli a saját akarattal rendelkező teremtmény társainak jogait csorbítani a személyes szabadság nevében, amikor a világegyetem Legfőbb Urai is irgalmas tiszteletet tanúsítanak az akarat ezen előjogai és a személyiség kibontakozási lehetőségei iránt! A feltételezett személyes szabadságának gyakorlása során egyetlen lénynek sincs joga a létezés azon előjogától bármely másik lényt megfosztani, mely előjogokat a Teremtők adományoztak és amelyeket a hozzájuk hű társak, beosztottak és alárendeltek is kellő tiszteletben tartanak.

^54:1.10 Az evolúciós embernek tán zsarnokokkal és elnyomókkal kell megküzdenie az anyagi szabadságáért a bűn és a gonoszság világán vagy a kezdetleges, fejlődő szférákon az első időkben, de nem így van ez a morontia világokon vagy a szellemszférákon. A háborúskodás a korai evolúciós ember öröksége, viszont a rendesen fejlődő polgárosodott társadalmak világain a testi küzdelem, mint a faji félreértések kiküszöbölésének módja, már réges-régen hitelét vesztette.

2. A szabadság elrablása

^54:2.1 Az Isten a Fiúval közösen és a Szellemben tervezte meg az örökkévaló Havonát, és azóta rendelkezésre áll a teremtésben való, mellérendeltségi viszonyon alapuló közreműködés örök mintája - a megosztozásé. A megosztozás e mintája alkotja az eredeti formatervet Isten minden Fia és Leánya számára, akik abból a célból mennek ki a térbe, hogy kísérletet tegyenek az örök tökéletességű központi világegyetem másolatának létrehozására az időben.

^54:2.2 Minden fejlődő világegyetem minden teremtménye, aki az Atya akaratának megcselekedésére vállalkozik, arra rendeltetett, hogy a téridő Teremtők társává váljon a tökéletesség élményelvi elérésének csodálatos kalandjában. Ha ez nem így volna, akkor az Atya aligha ruházta volna fel e teremtményeket teremtői szabad akarattal, és nem is lakozna bennük, nem lépne velük tényleges közösségre az ő saját szelleme révén.

^54:2.3 Lucifer dőresége abban állt, hogy megkísérelte a megcselekedhetetlent, hogy lerövidítse az időt egy élményelvi világegyetemben. Lucifer bűntette az volt, hogy előre kitervelten minden személyiséget meg akart lopni a Sataniában, hogy alattomban le akarta rövidíteni a teremtményi személyes részvételt - a szabad akaratú részvételt - abban a hosszú, evolúciós küzdelemben, melynek célja a fény és élet állapotának elérése mind egyénileg, mind pedig csoportosan. E cselekedetével a csillagrendszeretek egykori Fejedelme a saját akarata szerinti időleges célt közvetlenül az isteni akarat azon örök céljával állította szembe, mely a minden személyiség számára megadott szabad akaratban megnyilvánult. A luciferi lázadás tehát azzal fenyegetett, hogy a Satania csillagrendszer szabad akarattal rendelkező, felemelkedő és szolgáló lényeit a lehető legnagyobb mértékben megfosztja a szabad választás lehetőségétől - olyan fenyegetés volt ez, mely mindörökre megfosztott volna minden egyes ilyen lényt attól a felkavaró tapasztalástól, hogy valami személyessel és különlegessel járulhatnak hozzá az élményelvi bölcsesség ama lassan megjelenő nagy művéhez, mely egykor majd mint a tökéletessé tett Satania csillagrendszer fog létezni. A szabadság álruhájába öltöztetett Lucifer-féle nyilatkozat az értelem számára világosan megmutatkozó, óriási fenyegetést jelentett, mert a személyes szabadság elrablását célozta és ráadásul olyan mértékben, melyhez fogható eddig csupán kétszer fordult elő a Nebadon történelme során.

^54:2.4 Röviden, amit Isten az embereknek és az angyaloknak adott, azt Lucifer el akarta venni, nevezetesen, azt az isteni előjogot, hogy a saját végzetük megalkotásában és a lakott világokból álló eme helyi csillagrendszer sorsának alakításában részt vehessenek.

^54:2.5 Az egész világegyetemben egyetlen lénynek sincs jogos szabadsága arra, hogy bármely más lényt az igaz szabadságtól, a szeretni és a szeretve lenni jogától, az Isten imádatának és a társak szolgálatának előjogától megfosszon.

3. Az igazság eljövetelének késlekedése

^54:3.1 Az evolúciós világok saját akarattal bíró, erkölcsi teremtményeit mindig foglalkoztatja az az át nem gondolt kérdés, hogy vajon a végtelenül bölcs Teremtők miért engedik meg a rossz és a bűn létét. Nem értik meg, hogy mindkettő szükségszerű, ha a teremtmény valódi szabadságot kap. A fejlődő ember vagy a csodás angyal szabad akarata nem pusztán bölcseleti fogalom, jelképes eszménykép. A jó és a rossz közötti választásra való emberi képesség világegyetemi valóság. A szabadság, hogy önmaga választhasson, a Legfőbb Urak adottsága, és ők nem engedik meg bármely lénynek vagy lények csoportjának, hogy a tágas világegyetemben akár egyetlen személyiséget is megfosszanak ettől az istenadta szabadságtól - még azt sem engedik meg, hogy az ilyen félrevezetett és tudatlan lények e rosszul értelmezett személyes szabadságot élvezzék.

^54:3.2 Bár a rosszal (bűnnel) való tudatos és teljes azonosulás egyenlő a nemléttel (a megszűnéssel), a bűnnel való ilyesféle személyes azonosulás időpontja és a büntetés végrehajtásának - a rossz szándékos befogadására önmagától adott válasznak - az időpontja között mindig lennie kell egy elegendően hosszú időtartamnak, mely lehetővé teszi az ilyen egyedi világegyetemi helyzet olyan megítélését, mely az összes érintett világegyetemi személyiségnek teljes mértékben megfelel és amely oly méltányos és oly igazságos, hogy azt még maga a bűnös is elfogadja.

^54:3.3 Ha azonban e világegyetemi lázadó, az igazság és a jóság valósága ellenére, elutasítja az ítélet elfogadását, és ha a vádlott a szívében, meglátja az ítélet igazságosságát, de elutasítja annak beismerését, akkor a Nappalok Elődeinek mérlegelése szerint, a büntetés kiszabása elhalasztódhat. És a Nappalok Elődei elutasítják bármely lény megsemmisítését mindaddig, amíg minden erkölcsi érték és az összes szellemi valóság kihuny, mind a gonosztevőben, mind pedig az ő támogatóiban és a vele esetleg rokonszenvezőkben.

Forrás: Urantia könyvből

Keresés ebben a blogban

JÉZUSATYÁNK