Mesék felnőtteknek

1.         A bábjátékos

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, akinek a szíve se jó, se rossz nem volt, csak olyan, mint a legtöbb emberé.

Ez az ember vásárokra járt a maga készítette bábuival és azokat olyan ügyesen tudta használni, velük olyan lelkes és nevelő történeteket játszatott és mondatott el, hogy örült a szív, amelyik előadásain jelen lehetett. Ő ezekről azt hitte, hogy mind az ő tehetségéből származnak.

Minden játékának ugyanis egy célja volt: Megismertetni a falusi néppel az igaz szeretetet és Felém vezetni őket. Minden története happy-end-del végződött, vagyis a jó elnyerte jutalmát, a gonosz, pedig méltó büntetését.

Tódult a nép, öregek, fiatalok a sátrába, mert mint a szomjúhozónak a tiszta forrásvíz, úgy hatott az a lelkek sóvárgására. Felüdült a lélek egy-egy előadás meghallgatása után. A közönség akárhányszor is ment, mindig új történetet hallott, a játékos soha egyet sem ismételt meg, amit egyszer lejátszatott bábuival azokat el is feledte. Számára ott volt az Élő Forrás, ahol újakat meríthetett s ez a forrás Én voltam.

A játékos ezt nem tudta s természetesnek vette, hogy minden belőle való. De amikor egyszer eldicsekedett vele, hogy őneki nem kell sem gondolkozni, sem betanulni, mert ő már olyan, hogy dől belőle a sok történet, egy időre magára hagytam.

Ekkor jött rá, hogy nincs benne felhalmozva a tudás, és hogy bizony ő is üres, mint a többiek és csak az Én kegyelmemnek köszönheti adottságát.

Történt egyszer egy kicsiny városkában, hogy odajött hozzá egy szomorú ember, hogy megvigasztalódjon a kedves játékokon. És a történet, amit akkor játszottak – nem véletlenül – az ő története volt s ez úgy meghatotta, hogy sírva hagyta el a sátrat.

Elmondta ezt egy barátjának, az is elment a sátorba, és a bábos tudta nélkül megismétlődött az eset, mert csak Én tudtam, hogy mit beszéltessek a bábos ajkain keresztül.

Híre ment a dolognak és jöttek, mint a jó kútra, a bánatos, szomorú emberek s attól kezdve, hogy még tanácsot is adattam nekik, hogy mit tegyenek, még többen jöttek.

A bábosnak jól ment, megnagyobbította üzemét és alkalmazottakat vett fel, aki a sátor egy másik részében játszotta játékát, de onnan legtöbbször átjöttek őt meghallgatni. Ezért el is bocsátotta emberét, újat vett fel, de azzal is ugyanúgy járt. Mindenki csak őt akarta hallani.

Ő pedig már fáradt volt, szerette volna abbahagyni, de Én nem engedtem meg, szükségem volt rá. Nem azért, mintha másnak nem adhattam volna adományomat, de Nekem éppen őreá volt szükségem.

Maradt tehát és csinálta tovább, míg egyik este nagyon fázott, rosszul érezte magát, és ennek ellenszeréül leitta magát. No, nem nagyon, de ez is képtelenné tette őt az átvételre. Zúgolódtak az emberek és a gyermekek, mert zavaros, unalmas volt az előadás.

Ekkor bánatában, a Gonosz sugallatára megint ivott s ettől kezdve elmúlt a tehetsége. Ő ezt úgy magyarázta, hogy elfogyott belőle a mese.

Pedig ez nem így volt, hanem a mese helyett a Gonoszt fogadta be. Lassan elzüllött, tönkrement és a szegényházban halt meg.

Akinek van füle a hallásra, okuljon belőle és vigyázzon, hogy tehetségével ő is úgy ne járjon.

Ámen.

A következő mesék felnőtteknek és igazán értékes Isteni tanítások itt:
Klikk: http://www.jezusatyank.hu/