Az idő és az örökkévalóság lényege:

Az idő és az örökkévalóság lényege:

Amennyire azt te és mindenki más is felfoghatja, úgy az örökkévalóság a szellem számára ugyanaz, ami az idő a test számára, azzal az egyetlen különbséggel, hogy az idő maga körül mindent megőröl és elenyésztet, míg az örökkévalóság egy atomot sem enged elenyészni.
7./ Ez az idő, a testileg teremtett dolgok, állandó mozgásában áll és e moz-gásból keletkezik, mert ha azok nem mozognának, akkor idővel mindannyi egymásra esne; a Napok, a Holdak, Földek és az összes élőlények össze-vissza egy végtelen kaotikus tömeggé keverednének, amely aztán az egymásra gyakorolt végtelen nagy nyomás következtében csakhamar minden részében meggyulladna, önönmagát pusztítaná, és végül teljesen megsemmisülne.
8./ Mivel azonban fenntartásuk céljából a legnagyobbtól a legkisebbig mindennek pontosan kiszabott megfelelő távolságokban kell mozognia és maguknak, az összefüggő test egyes részeinek is, állandó mozgási ösztönnel kell bírniuk, amelynek folytán a mozgási akadály megszűntével, azonnal mozgásba jöhetnek: az ugyanazon törvények szerint állandóan visszatérő mozgások és kölcsönös, rendszeres találkozások eredményezik, a megszámlálható időfolyamatokat. És amit a mozgás állandósága előidéz, hogy t.i. a mozgás útján érintkező részek kopnak, és ez által a dolgok lassabban, vagy gyorsabban elmúlnak, az a mindent elemésztő idő! Azért is minden időleges egyben mulandó is, mert a dolgok elmúlnak és helyükre mások lépnek; és így a dolgok eltűnése és visszatérése határozza meg, az idő mértékét.
9./ Az örökkévalóságnál ellenben merőben ennek az ellenkezője áll fenn! Annál minden mozgás csak látszólagos, alapjában azonban minden dologban a legteljesebb nyugalom uralkodik.
10./ Az időben látszólagosan pihennek a dolgok, pedig még a legkeményebb kő is, valamennyi megszámlálhatatlan részében mozog; és semmi sincsen, ami nyugalomban lenne.
11./ Az örökkévalóságban ismét egészen fordítva van! Abban úgy látszik, mintha minden állandóan mozogna és ennek ellenére az Én szememben mégis minden a legzavartalanabb nyugalomban van. 12./Hogy ezt szemléltetőleg jól megértsd, mondok egy meggyőző példát:
13./ Lásd, ha te ahhoz a távoli tűzhányó hegyhez akarnál eljutni, akkor hama-rosan útra kellene kelned és fáradságosan lépésről-lépésre előrehaladnod, hogy két-három nap alatt odaérkezzél.
14./ Az örökkévalóságban azonban mindenki megtakaríthatja magának az utat, mindig egy és ugyanazon a helyen vesztegelhet, és pusztán érzelemgondolatai révén, hihetetlen messze utakat járhat be, és legteljesebb öntudat mellett mindent megtekinthet, mialatt saját személye hajszálnyira sem mozdul el meghatározott helyéről, és így az Én szememmel tekintve a legállandóbb, legédesebb nyugalomban van.
15./ Úgy képzeld el magadnak azt, mintha puha, lágy fekvőhelyen pihenve, édes álmodban, a legszebb álomképeid lennének, hogy ide-oda szaladgálnál, ugrálnál, táncolnál örömödben, és mégis hozzá egy távoli, gyors kéjutazást is tennél.
16./ Értsd meg tehát! Mindeme mozgás mellett, amelyet álmodban végzel, saját személyedben, mégis a legcsekélyebb helyzetváltozási mozgást sem lehetne észrevenni!
17./ Ugyanígy van ez a te számodra most még felfoghatatlanul tökéletesebb állapotban, az örökkévalósággal is! Mert lásd: úgy, amint a mozgás az időt, a dolgok elmúlását, pusztulását és végül a halált idézi elő, ugyanúgy idézi elő a nyugalom az örök fenntartást, az elmúlhatatlanságot és a szüntelen, örökös legtökéletesebb Hozzám teljesen hasonló életet, mindama lények számára, akik szeretetük és élő szellemük révén, Hozzám teljesen hasonlatosak.
18./ Éppen úgy, ahogyan Nekem nincs szükséges utazást végeznem, ha az egyikvégtelenségből a másikba akarok eljutni. Ugyanúgy Velem együtt, az Én szeretteimnek sem lesz rá szükségük, hogyha minden végtelen csodát meg akarnak tekinteni, azokhoz oda is menjenek; hanem ők Hozzám hasonlóan teljesen örök nyugalomban élvezik majd az igaz örök életet, bár ennek a nyugalomnak sohasem lesznek tudatában, hanem e helyett, az örök legboldogabb mozgékonyságnak, amelyet azonban éppen ez a tulajdonképpeni szellem-személyi nyugalom tart majd fenn, elpusztíthatatlanul, tehát örökké! 19./ Lásd tehát, szeretett Gemélám, ez az örökkévalóság, és ez a különbség közötte és a halált hozó idő között.
20./ Tartamát illetőleg, párhuzamban halad az idő tartalmával. Azért éppen úgy létezhetnek örökkévalóságok, mint idők. Csakhogy az örökkévalóság tartalma, nem érzékelhető úgy, mint az időé, mert az idő az elmúltat, soha vissza nem hozza; az örökkévalóság ellenben még a réges-rég múltat is, amelyet már elképzelni sem tudnál magadnak, állandóan úgy tartja ébren, mint a legvilágosabb jelent és nem kevésbé van előtte a jövő is, mint a jelenvaló. Megérted-e ezt?"

Az élet lényege:
Tulajdonképpen mi is az élet, és hogy miképpen történik az, hogy mi an-nak teljes tudatára ébredünk, tudjuk, és lelkünk mélyéből átérezzük, hogy létezünk, és hogy szabadon tehetjük azt, amit szabadon akarunk? Azt, hogy Rajtam és Bennem mi az élet, az lehetetlen lenne felfognod, mert hogy miképpen vagyok Én Magam a tulajdonképpeni élet örökké és végtelenül, azt még a legmélyebb értelemmel bíró legfőbb kerub sem foghatja fel és értheti meg soha! Hogy azonban mi az élet tebenned, lásd nem egyéb az, mint az Én leheletem tebenned, vagy az Én tökéletes képmásom minden egyes emberben. Úgy azonban, ahogyan Én örökké és végtelenül benne vagyok a saját legtökéletesebb életemnek állandóan legvilágosabb öntudatában, ugyanúgy minden egyes teremtménynek van önmagában, ennek az Én életemnek egy - habár számodra felfoghatatlan - kicsiny részecskéje, amelynek erejénél fogva az, szükségletéhez képest életképes.
20./ Minden élet azonban úgy van megalkotva, hogy állandóan szaporodni és növekedni képes az Én szakadatlan beáramlásom folytán; minél jobban kifejlődik az élet, annál tökéletesebbnek nyilatkozik meg.
21./ Öntudatossá azonban csak akkor válik az élet, ha a szeretet szikrácská-jához az Isteni kegyelem világosság szikrácskáját is hozzákapja. Ezzel a világossággal felismeri, a megadott élet, a maga sajátosságát és szabad öntudatra ébred.
22./ Ha azután a tudatossá vált élet, nemcsak önmagának, hanem örök, szent eredetének is tudatára ébred, és hálájával és tiszteletével, szeretetével és imádatával áldozik Neki, és elismeri Annak akaratát, Aki őt megteremtette, akkor lesz csak teljesen szabaddá, akkor lesz e felismerés nyomán a szeretet által gyermeke az örök Szeretetnek.

Isten miért nincs mindig, személyesen jelen?
Mert ha állandóan itt maradnék nálatok, úgy soha senki sem lenne képes az igazi szabad, önálló élethez jutni. A bűn úgyis kemény szolgaságra vetette a világot, és éppen azért már amúgy is elég kényszer és erőszak jutott a Földnek! Ha most Én, mint a legfőbb őserő és hatalom, állandóan így láthatóan közöttetek lennék, akkor még egy második kényszeretek is lenne a Földön, úgy hogy itt szabadon, senki sem mozoghatna a legkevésbé sem, sem ide, sem oda, sem le, sem fel!
34./ Ha ellenben szemetek előtt rejtetten maradok, de ha valaki azt komolyan akarja, úgy, ahogyan te most akarod és hűségesen mindenkor akartad - szíveteknek annál ismertebb és meghittebb leszek, akkor a bűn kemény szolgasága ellenére, mégis mindenki teljesen szabad lesz. A bűn szolgaságát megvetheti és lábbal tiporhatja, és szíve szeretetében Engem keresve és szabadon megragadva, Hozzám fordulhat, amikor is az ő szeretetének mértéke szerint nyomban Magamba fogadom és szeretet-akaratának megfelelően megtartom és fenntartom őt. Mindez aztán még csak az örök élet elnyerése. 35./ Képzeld el azonban, ki merne valamit csinálni, ha látna Engem és egész életén át biztosan mindig oldala mellett tudna? 36./ Nézz csak oda, és figyeld meg az embereket, akik tudják, hogy láthatóan itt vagyok! Mit csinálnak most?
37./ Még lélegzeni sem mer szabadon közülük egyik sem, nem is szólva arról, hogy akár jót, akár rosszat cselekedni mernének! Nézd ellenben körülöttünk azo-kat, akiknek sejtelmük sincsen látható ittlétemről, milyen vígan sürögnek-forognak!
38./ Sokan közülük azt hiszik, hogy túl vagyok a csillagokon, mások jenlévőnek vélnek a suhanó szellőben és még másoknak, ezerféle, Engem távolképviselő véleményük van Rólam.
39./ Lásd, mindezek semmiféle kényszer alatt nincsenek Miattam, és így teljesen szabadok. Nálatok ellenben más az eset, bár az Én közelemben - ti távol vagytok a bűn szolgálatától! De annál jobban vonz titeket a szeretetem, és ezért nem tehettek egyebet, mint hogy Engem mindenekfelett szerettek, ami azonban a szeretet szent joga ellenére is, mégis csak kényszer, mert Engem látva nem tehettek mást, mint hogy így szeressetek. 40./Amíg azonban látható módon köztetek vagyok, senkinek a szeretete nem számítható fel neki az életre, hanem csakis azután, ha már nem járok láthatóan köztetek, és az is, ahogyan valaki akkor szeretett, mielőtt még számára látható lettem.
Részlet: az Isten háztartása I. könyvéből.


Az Isten háztartása, letölthető itt:
Klikk: http://www.jezusatyank.hu/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az űr végtelenjét behálózó élet fejlettségi fokáról