A JÓK ÉS A ROSSZAK SZÉTVÁLASZTÁSA, AZ ÍTÉLET NAPJÁN KÖVETKEZIK BE.
EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A jók és a rosszak szétválasztása,
az ítélet napján következik be.
Jézus egy
alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonlít
ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amíg azonban az emberek
aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment.
Amikor
felnövekedett a vetés, és már kalászba szökkent, akkor előtűnt a konkoly is.
Erre elmentek a szolgák a gazdához, és megkérdezték tőle: „Uram, nemde jó magot
vetettél földedbe? Honnét van tehát a konkoly?” Mire a gazda így felelt:
„Ellenséges ember cselekedte ezt.”
A szolgák tovább
kérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Azt válaszolta
nekik: „Nem! Nehogy a konkolyt gyomlálva kitépjétek vele együtt a búzát is.
Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig! Aratáskor majd megmondom az
aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, és kössétek kévébe, hogy tűzre
kerüljön. A búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!”
Ezek az evangélium igéi.
Elmélkedés:
Krisztus lesz a
bíránk.
A múlt vasárnapi
elmélkedésünkben a magvetőről szóló példázattal kapcsolatban szó volt a
példabeszédek felszólító, cselekvésre ösztönző jellegéről. Miután befogadtuk az
Úr tanítását, érdemes egy másik szintre lépnünk, érdemes az ige hirdetőivé
válnunk. Az ilyen jellegű megközelítés
a mai evangéliummal kapcsolatban is helyesebbnek tűnik. Amikor a világban
jelenlévő jóról és rosszról, továbbá e kettő állandó feszültségéről és
küzdelméről, valamint az emberben jelenlévő jó és rossz kívánságokról és
cselekedetekről beszélünk, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a
lelkiismeretet és az igazságosság utáni vágyat.
Lelkiismeretünk
szava időről időre megszólal, olykor előzetesen, máskor utólag figyelmeztet
minket, hogy jót vagy rosszat tettünk, erkölcsileg helyesnek vagy helytelennek,
azaz bűnnek minősül-e szándékunk, gondolatunk vagy cselekedetünk. Érezzük, hogy
cselekedeteinkért felelősek vagyunk, ezért igyekszünk megkülönböztetni a jót és
a rosszat, szeretnénk követni lelkiismeretünk szavát, amely a jóra ösztönöz és a rossztól távol tart minket.
Emellett bennünk él az igazságosság utáni vágy, miszerint jogosan várjuk, hogy
a jó megkapja végérvényes jutalmát, a
rossz viszont büntetését. Ez utóbbit természetesen csak akkor követelhetjük
mások számára Istentől, ha önmagunkat is alávetjük az isteni igazságosságnak. A
kinyilatkoztatás, a Biblia és az üdvösségtörténet úgy beszél az emberről, mint
aki egész létében függ teremtőjétől, ezért egész életünket végigkíséri a bűn, mint
szembefordulás Istennel, lázadás ellene, valamint az irgalmasság, a kegyelem,
amely Istentől árad felénk, s amely helyreállítja kapcsolatunkat vele.
Tapasztaljuk, hogy a földi életben nem mindig jut érvényre a maga teljességében az
igazságosság elve. Isten azonban a jövőnek is Ura és ő lesz a bíránk a végső
ítéletkor. Ő engedi meg a jelenben, hogy a jó és a rossz egyaránt jelen legyen
a világban, egyaránt hatással legyen ránk, ahogyan ezt a mai evangéliumi példabeszéd szemlélteti. A jó búza magja
mellett a gyomnövény, a konkoly is
növekedni kezd, s hiába akarnánk már most, a jelenben kiirtani a rosszat, hogy
az ne legyen ránk ártó befolyással, ez nem lehetséges. Megmarad számunkra a
döntési szabadság, hogy a jót vagy a
rosszat választjuk, melyik erőt engedjük uralkodni szívünkön.
A példázatban
szereplő szolgák gondolkodása érthető. Azért akarják kigyomlálni a konkolyt a
jó búza közül, hogy ne akadályozzák a búza
fejlődését, növekedését. Sietségük azonban Isten számára nem indokolt,
mégpedig azért nem, mert ezzel az ember ragadhatná magához az ítélkezést és az
igazságszolgáltatást, amivel nem is volna gond, ha az ember is ugyanolyan igazságos tudna lenni,
mint Isten. Az ítélkezés feladatát
azonban Isten nem bízza az emberre. Életünk végső bírája, megítélője maga
Krisztus lesz. Ő tanította: "Az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta
át" (Jn 5,22). A mennyei Atya rajta keresztül mutatta ki szeretetét és
irgalmát, az ő személyében adott
számunkra kísérőt az üdvösség útján, és Krisztus személyén keresztül gyakorolja
igazságosságát is. Az ítéletkor mindannyian látni fogjuk, hogy életünkben
hogyan győzedelmeskedett a jó és a rossz, lehull a lepel mindannak értékéről,
amit jó vagy rossz szándékkal cselekedtünk, s ennek megfelelően eldől, hogy
büntetésben, az örök kárhozatban részesülünk, vagy megérdemeljük az örök
üdvösséget, mint jutalmat. Bízzunk
abban, hogy Krisztus nem csak igazságos, hanem irgalmas bíránk is lesz!
(c) Horváth István
Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus
Krisztus! A te tanításod jó magként, tiszta búzaként hull a szívünkbe. Nem
haszontalan gyomnövény, amit ki kellene irtani.
Miközben te az
üdvösség tanításának jó magját veted el szívünkbe, a sátán a hazugság, a
megtévesztés magjait igyekszik belénk ültetni. Adj nekünk bölcsességet, hogy
meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat!
Adj nekünk
okosságot, hogy ne essünk a gonosz lélek csapdájába, aki a rosszat jónak
tünteti fel, és nem engedi, hogy a dolgok mélyén észrevegyük a rossz szándékot,
a helytelen célt. Az örömhír, az üdvözítő üzenet a feltámadás örömében születik
meg. Tanításodat akkor értjük meg és
valósítjuk meg, ha meghalunk a bűnnek és új életre támadunk Istenben.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése