A JÓK ÉS A ROSSZAK SZÉTVÁLASZTÁSA, AZ ÍTÉLET NAPJÁN KÖVETKEZIK BE.


EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A jók és a rosszak szétválasztása, az ítélet napján következik be.


    Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amíg azonban az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment.
    Amikor felnövekedett a vetés, és már kalászba szökkent, akkor előtűnt a konkoly is. Erre elmentek a szolgák a gazdához, és megkérdezték tőle: „Uram, nemde jó magot vetettél földedbe? Honnét van tehát a konkoly?” Mire a gazda így felelt: „Ellenséges ember cselekedte ezt.”
    A szolgák tovább kérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Azt válaszolta nekik: „Nem! Nehogy a konkolyt gyomlálva kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig! Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön. A búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!”
Ezek az evangélium igéi.

Elmélkedés:
   Krisztus lesz a bíránk.
   A múlt vasárnapi elmélkedésünkben a magvetőről szóló példázattal kapcsolatban szó volt a példabeszédek felszólító, cselekvésre ösztönző jellegéről. Miután befogadtuk az Úr tanítását, érdemes egy másik szintre lépnünk, érdemes az ige hirdetőivé válnunk. Az ilyen jellegű   megközelítés a mai evangéliummal kapcsolatban is helyesebbnek tűnik. Amikor a világban jelenlévő jóról és rosszról, továbbá e kettő állandó feszültségéről és küzdelméről, valamint az emberben jelenlévő jó és rossz kívánságokról és cselekedetekről beszélünk, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a lelkiismeretet és az igazságosság utáni vágyat.
   Lelkiismeretünk szava időről időre megszólal, olykor előzetesen, máskor utólag figyelmeztet minket, hogy jót vagy rosszat tettünk, erkölcsileg helyesnek vagy helytelennek, azaz bűnnek minősül-e szándékunk, gondolatunk vagy cselekedetünk. Érezzük, hogy cselekedeteinkért felelősek vagyunk, ezért igyekszünk megkülönböztetni a jót és a rosszat, szeretnénk követni lelkiismeretünk szavát, amely a jóra   ösztönöz és a rossztól távol tart minket. Emellett bennünk él az igazságosság utáni vágy, miszerint jogosan várjuk, hogy a jó megkapja   végérvényes jutalmát, a rossz viszont büntetését. Ez utóbbit természetesen csak akkor követelhetjük mások számára Istentől, ha önmagunkat is alávetjük az isteni igazságosságnak. A kinyilatkoztatás, a Biblia és az üdvösségtörténet úgy beszél az emberről, mint aki egész létében függ teremtőjétől, ezért egész életünket végigkíséri a bűn, mint szembefordulás Istennel, lázadás ellene, valamint az irgalmasság, a kegyelem, amely Istentől árad felénk, s amely helyreállítja kapcsolatunkat vele. Tapasztaljuk, hogy a földi életben nem mindig jut   érvényre a maga teljességében az igazságosság elve. Isten azonban a jövőnek is Ura és ő lesz a bíránk a végső ítéletkor. Ő engedi meg a jelenben, hogy a jó és a rossz egyaránt jelen legyen a világban, egyaránt hatással legyen ránk, ahogyan ezt a mai evangéliumi   példabeszéd szemlélteti. A jó búza magja mellett a gyomnövény, a   konkoly is növekedni kezd, s hiába akarnánk már most, a jelenben kiirtani a rosszat, hogy az ne legyen ránk ártó befolyással, ez nem lehetséges. Megmarad számunkra a döntési szabadság, hogy a jót vagy a   rosszat választjuk, melyik erőt engedjük uralkodni szívünkön.
   A példázatban szereplő szolgák gondolkodása érthető. Azért akarják kigyomlálni a konkolyt a jó búza közül, hogy ne akadályozzák a búza   fejlődését, növekedését. Sietségük azonban Isten számára nem indokolt, mégpedig azért nem, mert ezzel az ember ragadhatná magához az ítélkezést és az igazságszolgáltatást, amivel nem is volna gond, ha az   ember is ugyanolyan igazságos tudna lenni, mint Isten. Az ítélkezés   feladatát azonban Isten nem bízza az emberre. Életünk végső bírája, megítélője maga Krisztus lesz. Ő tanította: "Az Atya nem ítél meg   senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta át" (Jn 5,22). A mennyei Atya rajta keresztül mutatta ki szeretetét és irgalmát, az ő személyében   adott számunkra kísérőt az üdvösség útján, és Krisztus személyén keresztül gyakorolja igazságosságát is. Az ítéletkor mindannyian látni fogjuk, hogy életünkben hogyan győzedelmeskedett a jó és a rossz, lehull a lepel mindannak értékéről, amit jó vagy rossz szándékkal cselekedtünk, s ennek megfelelően eldől, hogy büntetésben, az örök kárhozatban részesülünk, vagy megérdemeljük az örök üdvösséget, mint   jutalmat. Bízzunk abban, hogy Krisztus nem csak igazságos, hanem irgalmas bíránk is lesz!
   (c) Horváth István Sándor
   Imádság:
   Urunk, Jézus Krisztus! A te tanításod jó magként, tiszta búzaként hull a szívünkbe. Nem haszontalan gyomnövény, amit ki kellene irtani.
   Miközben te az üdvösség tanításának jó magját veted el szívünkbe, a sátán a hazugság, a megtévesztés magjait igyekszik belénk ültetni. Adj nekünk bölcsességet, hogy meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat!


   Adj nekünk okosságot, hogy ne essünk a gonosz lélek csapdájába, aki a rosszat jónak tünteti fel, és nem engedi, hogy a dolgok mélyén észrevegyük a rossz szándékot, a helytelen célt. Az örömhír, az üdvözítő üzenet a feltámadás örömében születik meg. Tanításodat akkor   értjük meg és valósítjuk meg, ha meghalunk a bűnnek és új életre támadunk Istenben.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az űr végtelenjét behálózó élet fejlettségi fokáról