Az Atlantiszi Thoth smaragdtáblái
Dr. M. Doreal
Az Atlantiszi Thoth
smaragdtáblái
(értelem szerint
javított változat)
Áldás szálljon Dr. M.
Doreal-ra és a Fehér Templom Testvériségére, amiért ezt a művet a fény keresői
számára elérhetővé tették.
Tartalomjegyzék
I. Smaragdtábla: Az
Atlantiszi Thoth története
II. Smaragdtábla: Az
Amenti Csarnok termei
III. Smaragdtábla: A
bölcsesség kulcsa
IV. Smaragdtábla: A
Megszületett Tér
V. Smaragdtábla: Unal
lakója
VI. Smaragdtábla: A
mágia kulcsa
VII. Smaragdtábla: A
hét Úr
VIII. Smaragdtábla: A
misztériumok kulcsa
IX. Smaragdtábla: A
tértől való szabadulás kulcsa
X. Smaragdtábla: Az
idő kulcsa
XI. Smaragdtábla: A
fent és a lent kulcsa
XII. Smaragdtábla: Az
ok és okozat törvénye és a Prófécia kulcsa
XIII. Smaragdtábla:
Élet és Halál kulcsai
XIV. Kiegészítő
Smaragdtábla: A Jelképek
XV. Kiegészítő
Smaragdtábla: A Titkok Titka
Készült: 2009.
novemberében.
I. Smaragdtábla
Az Atlantiszi Thoth
története
Én, Thoth, az
Atlantiszbeli,
titkok mestere,
feljegyzések őrzője,
hatalmas király,
mágus,
átélve nemzedékeket
és
készülve arra, hogy
az Amenti
termeibe távozzam,
elhelyezem az utánam
következők
számára az
útmutatást,
a nagy Atlantisz
hatalmas
bölcsességének
feljegyzéseit.
A nagy Keor
városában,
Undal szigetén, régmúlt
időkben
kezdtem életem.
Nem mint a ma kicsi
emberei
éltek és haltak
egykor az atlantiszbeli
hatalmasok, hanem
korszakról-korszakra
megújították az
Amenti termeiben életüket,
ahol az élet folyója
szakadatlanul
áramlik.
Százszor tíz
alkalommal
szálltam alá a sötét
úton, amely
a fénybe visz,
és ugyanennyiszer
jöttem ki
onnét megújulva
testemben
és erőmben.
Most egy időre
távozom
és Khem lakói nem
hallanak
felőlem.
Egy eljövendő időben
azonban
újra eljövök,
erőteljesen és hatalmasan.
A hátrahagyottakat
számon kérem.
Rettegj Khem népe, ha
csalárdul kiadtad
tanításomat,
mert visszavetlek
titeket
a barlangok
sötétjébe, ahonnan egykor
előjöttetek.
Ne adjátok ki
tanításomat
az északiaknak, sem a
délieknek,
nehogy átkom
utolérjen titeket.
Emlékezzetek és
vigyázzátok
szavam, mert bizton
visszatérek
és számon kérem azt,
aminek
őrzését rátok bíztam.
Igen, az idő és a
halál mögül is
visszatérek,
jutalmazva vagy büntetve
attól függően, hogy
bizalmammal
hogyan éltetek.
Nagy volt népem
egykor,
a mai kicsiny ember
képzeletén
felülálló, ismerte a
régi tudást;
a távolit a szív
végtelenségében
kutatta.
Ez a tudás a föld
ifjainak birtokában volt.
Bölcsek voltunk a
fény gyermekeinek
bölcsessége által,
kik köztünk lakoztak.
Erősek voltunk az
örök tűztől származó
hatalom által.
És ezek között, az
emberek legnagyobb
gyermekei között élt
apám, Thotmész
a nagy templom
őrzője,
ki közvetített a
templomban lakozó
fény gyermekei és a
tíz szigeten élő atlantiszi nép között.
Ő volt a szócső, a
három utáni,
Unal lakója, aki a
királyokhoz
alázatosságot
ébresztő hangon szólt.
Ott nőttem férfiúvá,
megtanulva
atyámtól a régi
titkokat. Legbelsőbb
lényemben a
bölcsesség utáni vágy
tüze emésztőn
lobogott.
Semmit sem kívántam
jobban csak a tudást
Egy nagy napon
parancs érkezett a
templom
lakójától, hogy
járuljak elé.
Kevesen voltak az
ember fiai között azok,
kik életükben
tekintetüket e hatalmasságra vethették.
Mert a fény gyermekei
különböznek az emberek fiaitól,
amikor nem földi
testben járnak-kelnek.
Kiválasztott az
emberek közül,
és tanított engem a
templomlakó, hogy célját
betöltsem, mely akkor
még az idő méhében
meg sem fogant.
Hosszú korokon át
laktam a templomban,
tanulva egyre több
bölcsességet
mígnem én is közelébe
kerültem a fénynek,
mely a nagy tűzből
származott.
Megmutatta az
ösvényt, amely az Amentihez
vezet, az alvilághoz
ahol a hatalmas király
ül trónján.
Mélyen meghajoltam a
tisztelettől
az élet urai és a
halál urai előtt, és
ajándékul megkaptam
az élet kulcsát.
Megszabadultam az
Amenti termeitől,
és immár nem köt az
élet
körforgásához a
halál.
Messzi csillagokhoz
hatoltam, mialatt
a tér és az idő
semmivé vált.
Nagyot kortyolva a
bölcsesség
serlegéből az emberek
szívébe láttam,
ahol még nagyobb
titkok fedték fel magukat.
Örömöm határtalan
volt,
mert csak az igazság
keresésekor csillapodott
szívemben a tűz.
Lent éltem korokon át
látva másokat,
hogy isszák a halált,
majd visszatérnek a fényre.
Idővel Atlantisz
királyságaiból
tudatok hullámai
érkeztek, melyeket
egykoron jól
ismertem. Egy alsóbb rendű
csillag ivadékai
szálltak helyettük Atlantiszra.
Meghajolva az
alázatosságban
a mester szavai
bennem kivirágoztak.
Lefelé a sötétségbe
fordultak az
Atlantiszbeliek
gondolatai, míg
haragjában a
templomlakó felemelkedett
az Agvantiról,
kimondva a szót,
megidézve a hatalmat.
A föld mélyén az
Amenti fiai hallván ezt,
az örökkön égő tűz
virágának irányváltozását
vezetve,
elmozdították azt a logosz által.
A nagy tűz iránya így
megváltozott.
A világra ekkor nagy
víz borult,
rombolva és
süllyesztve, egyensúlyából kiborítva
a Földgolyót, míg a
víz felért
a fény templomához,
Undal nagy hegyéig,
mely utolsóként
kimagasodott.
Csak a források
zubogására figyelők
menekültek oda.
Szólított engem akkor
a mester:
„Gyűjtsd össze
népemet,
vidd őket az általad
tanult módon
a vizeken túlra, ahol
a szőrös testű
barbárokat sivatagi
barlangokban leled.
Kövesd ott tovább az
általad ismert tervet.”
Összegyűjtve népemet
beszálltam a
mester nagy hajójába,
mely
hajnalban felrepült.
Alattunk
a templom sötétlett,
míg hirtelen
rá nem borult a víz,
és eltűnt a színről, oda,
hol épen rejtve marad
az előre jelzett időpontig.
A hasadó hajnal felé
menekültünk,
alattunk Khem
gyermekeinek
hazája tűnt elő.
Jöttek felénk
lándzsákkal,
husánggal, dühödten,
hogy szétzúzzanak.
Pálcámat felemelve
sugarat küldtem feléjük,
mely úgy ütötte meg
őket útjukon,
mint a hegyről
lezúduló kő a felfelé igyekvőt.
Majd nyugodtan,
békésen szóltam
beszélve a nagy
Atlantiszról mondván, hogy
a Nap fiai és
küldöttei vagyunk.
Megaláztam őket
varázslataimmal, mígnem
lábaimhoz borultak,
és én elbocsátottam őket.
Hosszú időn át éltünk
Khem földjén,
míg a mester
parancsának engedelmeskedve
—‚ aki alvó, de mégis
örökkön él —‚
elküldtem Atlantisz
fiait a világba,
hogy az idő méhében a
bölcsesség
újra az emberre
szálljon.
Hosszú időn át
lakoztam Khem
földjén, hatalmas
eredményt elérve a
magamban található
bölcsesség által.
A tudás fényéhez
fölnőttek,
kiket bölcsességem
esőcseppjei illettek:
Khem gyermekei.
Ekkor utat törtem az
Amentihez,
hogy megtartsam
erőmet, én, ki
Atlantisz napjaként
kort korra éltem,
őrizve a bölcsességet
és a följegyzéseket.
Naggyá lettek Khem
gyermekei
meghódítva a környező
népeket,
fölnőve lassanként a
lélek erejéhez.
Egy időre távozom
soraikból
az Amenti sötét
termeibe, a föld alá
a hatalmak uraihoz,
hogy újra
találkozzam a
templomlakóval.
Magasan a kapuhoz
bejáratot emeltem,
mely az Amentihez
vezet.
Kevesen merik
megközelíteni
és kevesen lépik át
az Amentihez
vezető kaput.
A folyosó fölé
emeltem egy hatalmas
piramist azzal az
erővel, mely legyőzi a gravitációt.
Mélyen helyeztem el
az erő kamrát,
ahonnan egy kör alakú
járatot vájtam
majdnem a csúcsig.
A legtetejére helyezve
a kristályt, mely sugarait
a téridőbe küldi,
lehozva az éterből az erőt,
az Amentihez vezető
kapura irányítva azt.
Más kamrákat is
helyeztem belé,
látszatra üresen
hagyva, de
Amenti kulcsait itt
rejtettem el.
Először hosszú böjt
által tisztuljon meg,
ki bátran a
sötétségbe jönni mer.
Feküdjön kamrám
kőszarkofágjára,
hol átadom neki a
nagy titkokat.
Majd nyomban kövesse
a találkozónkhoz
vivő utat, még ha a
föld sötétségében
volna is az. Én,
Thoth, a bölcsesség ura
megtalálom,
fenntartom, és örökké
vele maradok.
Megépítettem a nagy
piramist
a föld erőpiramisának
mintájára,
mely örökkön ég, hogy
hatalmas
maradjon korokon át.
Belé helyeztem a
mágikus tudományt,
hogy ott legyen mikor
ismét visszatérek.
Igen, míg alszom az
Amenti termeiben
lelkem szabadon
kóborolva újra megtestesül;
Emberek között újra
alakot öltök.
Küldötte vagyok e
földön a
templomlakónak,
teljesítve
parancsait, hogy az ember
magasba emelkedjék.
Most visszatérek az
Amenti termeibe,
hátrahagyva
bölcsességemből.
Őrizd meg és tartsd
meg a templomlakó
szavát.
Emeld szemed mindig a
fényre
És időben a mesterrel
leszel.
Méltán érzed majd az
egységet vele,
csakúgy mint ahogy a
mindenséget is megérdemelten érzékeled.
Most elhagylak.
Ismerd meg
utasításaimat,
tartsd meg őket, és
válj eggyé velük.
Én veled leszek
segítve, hogy
a fénybe irányítsd
utad.
Most előttem nyílik a
kapu
bemegyek az éj
sötétjébe.
II. Smaragdtábla
Az Amenti Csarnok
termei
Mélyen a föld
szívében,
jóval az elsüllyedt
Atlantisz
alatt vannak az
Amenti termei.
A halál termei és az
élők termei,
melyek a határtalan
mindenség tüzében fürdenek.
Messze a múltban, a
téridőbe veszően régen
a fény gyermekei a
földre
tekintettek, és
látták
az embereket
szolgasorban, megkötve a kívülről jövő
erők által.
Tudták, hogy csak
szabadság által
tud az ember a
földről a Napba emelkedni.
Lejöttek ők testet
öltve embernek látszón.
A mindenség mesterei
az alaköltés után
azt mondták magukról:
„Mi vagyunk, kik a tér porából
kaptuk formánk, a
végtelen mindenségben létezünk;
A földön mint emberek
fiai élünk
és tőlük mégis
különbözünk.”
Ezután lakóhelyül
messze a föld
mélyében
nagy tereket ütöttek
erejükkel,
tereket, melyek az
emberektől messze találhatók.
Körülvették azt
erővel és
hatalommal, védeni a
halál termeit
az ártalomtól.
Majd egymás mellé
más tereket is
emeltek, megtöltve
azokat a fenti
élettel és fénnyel.
Megépítették ezután
az Amenti termeit,
hogy örökkön ott
élhessenek élettel telten a
végtelen végéig.
Harmincketten voltak
a fény fiai, kik a
földre jöttek
felszabadítani a
sötétség
kötelékéből az
embereket,
kik a külső erő
béklyóiban
raboskodtak.
Mélyen az élet
termeiben nyílt egy virág,
tűzben növekvő, az
éjszakát visszaverő.
Közepén egy nagy erő
sugara tört elő, életet
és fényt adva. A
virág erővel telített minden hozzájövőt.
Köréje trónokat
helyeztek, harminckettőt,
mindenkinek, hogy a
sugárzó
fényben fürödjenek,
telítődve az örök fényből
jövő élettel. Időről
időre úgy helyezkedtek
elsődleges testükkel,
hogy az élet szelleme
megtöltse őket.
Ezerből száz évig
hull testükre
az életadó fény.
Felélesztve és serkentve
az élet szellemét.
Ott, abban a körben
trónoltak korszakról-korszakra a
nagy mesterek, az
emberek számára ismeretlen módon élve.
Az élet termeiben
aludtak,
és szabadon áramlott
lelkük az emberi testekben.
Amíg alszanak, néha
emberként
megtestesülnek,
tanítva és emelve az
embereket egyre feljebb a világosságba.
Ott, az élet ember
által felfoghatatlan
termeiben
bölcsességgel átitatva
élnek a fény
gyermekei,
örökké az élet hideg
tüze alatt.
Amikor felébrednek, a
mélységből
a fényre jönnek,
végtelenül a véges emberekhez.
Ki fejlődésében kinő
a sötétből,
magát az éjből a
fényre emelve,
megszabadul az Amenti
termeitől,
megszabadul a fény és
az élet virágától.
Irányítja őt akkor a
bölcsesség és a tudás, és az
emberek köréből az
élet mesteréhez jut.
És lakozik ott a
mesterek közt, mint közülük egy,
szabadon az éj
sötétségének fogságától.
A sugárzó virágban a
téridőből a hét úr
ül felettünk,
végtelen bölcsességgel segítve
és irányítva az
embert az idők folyamán.
Hatalmasan és
csendesen borítja őket
erejük, a
mindentudás. Irányítják az életerőt ők,
kik különböznek az
emberektől és mégis egyek velük.
Igen, különböznek és
mégis
egyek a fény
gyermekeivel.
Őrzői és figyelői az
embereket lekötő
erőknek, készen a
felszabadításra,
ha valaki elérte a
fényt.
Elsőként és a
leghatalmasabbként
trónol ott a burkolt
jelenlét, az urak
ura, a végtelen
kilenc, mindenek fölött az ismétlődő kozmikus
korokban, felmérve és
figyelve az emberi pályát.
Alatta trónolnak a
korok urai
a Három, a Négy, az
Öt, a Hat, a Hét és a Nyolc.
Mindegyiknek ereje és
feladata van,
vezetve és irányítva
az ember sorsát.
Ott ülnek hatalmasan
és erőteljesen,
szabadon időtől és
tértől.
Nem e világbeliek, és
mégis innen valók.
Emberek testvérei ők,
bírálva és felmérve
bölcsességükkel
az emberek közt a
fény terjedését.
Eléjük vezetett engem
a templomlakó, majd
egyikükkel a fentiek
közül, egyesült.
Egy hangot hallottam:
„Nagy vagy te, Thoth
az emberek fiai között.
Szabad vagy ezentúl
az Amentitől.
Emberek fiai közt
mester vagy te.
Ne kóstold a halált
csak, ha szándékodban áll.
Idd az életet a
végtelen végéig.
Az élet immár örökké
tiéd: halálod szándékodtól függ.
Lakozz itt és élj
velünk, ha ezt kívánod.
Az ember Napja, Thoth
megteheti ezt.
Éld az életet oly
formában, amilyenben
akarod, fény
gyermeke,
ki emberek közt
születtél.
Válaszd meg magad
munkádat,
mert minden léleknek
dolgoznia kell.
Sose légy szabad az
élet ösvényétől.
Lépést nyertél a
hosszú úton felfelé,
és most birtokod a
hegynyi fény.
Minden lépés által
mit megteszel, tudd, csak nő
ez a hegy, és minden
fejlődéssel kiterjed a cél.
Közelíts a végtelen
bölcsességhez,
mielőtt a cél
hátrálni kezd.
Felszabadultál az
Amentitől,
kéz a kézben járhatsz
már a
a világ uraival,
egy célért működve,
és
fényt víve az emberek
közé.”
Majd egy titkos
trónról jött az egyik
mester, kezemnél
fogva vezetett.
A mélyben, rejtett
ország termeiben haladtunk.
Átvitt az Amenti
termein, megmutatva a titkokat,
melyeket ember nem
ismer.
A sötét járaton
lefelé egy terembe mentünk,
hol a sötét halál ül.
Oly hatalmas volt a
terem, mint előttem a világűr.
Sötétség fala
kerítette, de mégis jelen volt a fény.
A sötétségből
hatalmas trón tűnt elő,
és rajta egy éji árny
ült lefátyolozva. A legfeketébb sötétségnél is
feketébb volt alakja,
de mégsem az éjszaka sötétje fedte.
Előtte megállt a
mester
kimondva a szót, mely
életet adó:
„Ó, sötétség mestere,
ki az életet
az életbe viszi. Eléd
hozok egy hajnali Napot,
hogy ne érintsd többé
az éjszaka erejével őt,
és ne hívd tüzét az
éjszakába.
Ismerd meg, és
tekintsd testvérünknek, ki a sötétből
a fényhez feljutott.
Engedd tüzét a
szolgaságból szabadjára,
hadd tündököljön
szabadon az éjszakában.”
Emelkedett az árny
keze
és egy tűz csúszott
elő, mely világossá és tisztává vált.
A sötétség fátyla
nyomban lehullt, és a terem
az éji sötétségtől
megszabadult.
Aztán előttem a nagy
térben, tűz tűz után nőtt elém.
Millió tüzet láttam;
egynémely, mint
tűzvirág villant elő.
Mások halványan
sugározták tompa fényüket.
Voltak, mik gyorsan
megkoptak,
és voltak mik a
kicsiből naggyá váltak.
Mindegyiket a
sötétség fátyla vette körbe, de
látszott, hogy
kiolthatatlanok.
Jönnek és mennek,
mint tavasszal a szentjánosbogár,
megtöltve fénnyel és
élettel az éjszakát.
Aztán szólt a
hatalmas hang ünnepélyesen:
„Ezek a tüzek az
emberek lelkei, nőnek és halványulnak,
örökké élnek, cserélve
kilétüket a halál által újabb életekre.
Mikor virágba
borulnak és elérik életük zenitjét,
gyorsan elküldöm a
fátylat, sötétségem szemfedelét,
majd új életeket
alakítok.
Fokozatosan fölfelé,
korokon át, még nagyobb tűzbe nőve,
az éjszaka sötétje
által kioltva, és
mégis örökké égve nő
az emberi lélek mindig az ég felé.
Igen, az éjszaka
sötétje által kioltva és mégis örökké égve.
Én, a Halál, jövök,
de nem maradok,
mert az élet a
mindenségben örök.
Egyetlen akadály
vagyok csupán a fény végtelenségében.
Ébredj hát, örökkön
befelé égő tűz, haladj
és hódítsd meg az éj
sötétjét.
És a tüzek közül a
sötétben
kinőtt egy, elűzve az
éjszakát,
kiterjedve, mozogva
egyre
jobban, míg nem
maradt csupán a fény.
Szólt ekkor vezetőm,
a mester hangja:
„Lásd saját lelked,
amint a fényre jut,
elszabadulva immár
örökre a sötétség
urának rabságából.”
Tovább vezetett engem
sok nagy
teremben, megmutatva
a fény gyermekeinek titkait;
melyeket ember nem
ismerhet meg, csak ha
a sötétségből a
fényre jut.
Visszafelé pedig
bevezetett a terem fényéhez.
Letérdeltem ott a
nagy mesterek előtt,
A mindenség urai
előtt,
kik a fennálló
ciklusokat őrzik.
Szólt nagy erejű
szavakkal:
„Felszabadultál az
Amenti termeitől.
Válassz hát feladatot
az emberek között.”
Szóltam:
„Ó, mester, hadd
legyek tanító, vezetve őket
egyre feljebb, amíg
egymás számára
fénnyé válnak.
Megszabadulva az éj
sötét fátylától, mely körülöttük van,
hadd szítsam a tüzet,
az emberekben”
Fölvezetett ezután a
templomlakó.
És újra emberek
között találtam magam,
tanítva és megmutatva
a bölcsességet,
én a fény sugárzója,
emberek között a Nap.
Most lefelé visz utam
ismét,
keresem az éj
sötétjében újra a fényt.
Tartsátok meg
följegyzéseim, hogy
vezesse az embert, és
újra nagy legyen.
III. Smaragdtábla
A bölcsesség kulcsa
Én, Thoth, az
atlantiszbeli ingyen
adtam
bölcsességemből, tudásomból,
és erőmből az emberek
fiainak.
Azért, hogy bölcsé
legyenek és
a világba sugárzón
nézzenek
az éjszaka leple mögül.
A bölcsesség erő,
és az erő bölcsesség;
Egymást kiegészítik.
Ne légy büszke ember,
bölcsességedre,
beszélj a tudatlannal
éppúgy mint a bölccsel.
Ha valaki nagy
tudással járul eléd,
halld meg szavát és
tartsd meg azt,
mert a bölcsesség
minden.
Ne hallgass, ha a
hamis felhangzik,
igazsággal szólj, és
a Napfény mindent
beterít.
Ki átlépi a törvényt
büntetést nyer,
mert csak a törvény
által jön el az ember szabadulása.
Ne félemlíts meg
senkit,
mert a félelem
rabság,
mely a sötétséghez
biztosan hozzáköt téged.
Kövesd szíved szavát
életeden át,
és tégy többet érte,
mint
amit szükségesnek
látsz.
Ha gazdagsághoz jutsz
is,
kövesd szíved szavát,
mert a gazdagság
semmit sem ér,
ha szíved nehéz.
Ne sajnáld az időt,
hogy szívedet kövesd,
mert másképp dermedté
válik.
Kiknek jó a vezérük,
a céljukat tudva járnak,
de kik fecsérlők,
elvesznek az összevisszaságban.
Ha emberek közt vagy,
a szeretet legyen
jelen, amely a szív
kezdete és vége.
Ha valaki tanáccsal
jön hozzád,
hagyd beszélni
szabadon,
mert lehet, hogy
amiért jött kivitelezhető.
Ha habozik számodra
szívét felfedni,
csak azért van, mert
ítélkezővé lettél.
Ne ismételj hivalkodó
szót,
és ne is hallgass
ilyet.
Ilyenkor a beszéd
egyensúlytalan.
Ne is beszélj róla,
hogy az, ki előtted áll,
a bölcsességet így
ismerje meg.
A csendnek nagy a
hozama, de
a beszédfolyam semmit
sem ad.
Ne isteníts embert,
nehogy lelked a
pornál is
alább süllyedjen.
Ha naggyá válsz az
emberek között,
tudásod és finomságod
tiszteljék.
Ha barátod
természetét áll szándékodban
megismerni, ne mást
kérdezz, hanem légy vele együtt,
vitatkozz vele,
megpróbálva saját szavaival szívét és tetteit.
Az, mi a raktárba
kerül, ki is kell
jöjjön onnan.
Azt, mi tied,
barátoddal megoszd.
A bolond a tudást
butaságnak véli
és a hasznos dolgok
sértők neki.
A halálban él ő, és
tápláléka is az.
A bölcs szíve
túlcsordul,
de száját csukva
tartja.
Ó ember, hallgass a
bölcsesség hangjára.
Hallgass a fény
hangjára.
A kozmoszban
lefátyolozott titkok töltik ki fényükkel a teret.
Ki a rabságból a
szabadságra vágyik,
előbb válassza szét
az anyagot
az anyagtalantól, a
tüzet a földtől;
mert tudd meg, ahogy
a föld a földre
száll alá, éppúgy
száll a tűz a tűzre
és egyé válik azzal.
Az, ki ismeri a
tüzet, mely belsejében ég,
leszáll az örökös
tűzre
és lakozik ott
örökkön át.
A tűz, a belső tűz,
minden erő
legerősebbike,
mindent túlszárnyal
és minden földi
dolgon áthatol.
Az embert csak az
tartja meg, ami ellenáll.
Ezért a föld tartja
az embert; másképp nem létezhetne.
Nem minden szem lát
ugyanúgy,
mert az egyiknek egy
tárgy sajátos alakú és színű.
A másiknak más.
Ugyanígy a végtelen
tűz, színét változtatva
Napról Napra más.
Így beszéltem én,
Thoth, bölcsességemből,
mert az ember tűz az
éjszakában;
soha sem alszik ki a
sötétség fátyla alatt
soha sem múlik ki az
éjszakában.
Az ember szívébe
néztem bölcsességemmel
és nem viszályt
találtam ott.
Szabadítsd fel tüzed
a gürcölésből testvérem,
nehogy az éjszaka
árnyékában legyen temetőd
Halld és vigyázd
bölcsességem.
Hol szűnik meg a név
és a forma?
Egyedül a tudatban:
ami láthatatlan,
egy fényes sugár;
végtelen erő.
A formák, melyeket
látásod szélesítésével
hoztál létre, pusztán
okozatok, melyek
okaidat követik.
Az ember testhez
kötött csillag,
mígnem legvégül
megszabadítja küzdelme.
Csak igyekezet által,
a legjobbat adva virágzik új életre csillagod.
Annak csillaga, ki
tudja mindennek kezdetét,
azonnal megszabadul
az éjszakától.
Emlékezz, hogy minden
mi létezik,
annak formája van,
ellentétben azzal, ami nem létezik.
Minden, minek léte
van,
más létezésbe megy
át.
Kivétel te sem vagy
ez alól.
Ismerd fel a
törvényt, mert az minden.
Ne keresd a kívüle
eső utat, mert nem létezik,
csak illúzióid
csalásában.
A bölcsesség úgy
közelít az ember gyermekéhez,
ahogy ő közelít a
bölcsességhez.
Korokon át a fény
rejtve volt.
Ébredj fel, és légy
bölcsé!
Az élet titkaiba
mélyen elmerültem,
keresve és kutatva mi
rejtve van.
Halld most, és légy
bölccsé!
Messze a föld kérge
alatt az Amenti termeiben
az ember elől
elrejtett titkokat láttam.
Gyakran jártam a
mélyen rejtett folyosón,
néztem a fényt, hol
az élet virága örökké él.
Figyeltem az emberek
szívének titkát,
és azt találtam, hogy
az ember sötétben él
de a nagy tűz fénye
benne rejlik.
Az Amenti urainak
színe előtt megismertem a bölcsességet,
melyet az embereknek
most továbbadok.
Az Amentibeli urak
mesterei a nagy titkos bölcsességnek,
mely a jövőből a
végtelen végéből származik.
Heten vannak ők,
fölötte állnak a hajnal gyermekeinek,
A ciklusok Napjai, a
bölcsesség mesterei ők.
Vajon alakjuk
különbözik-e az ember fiainak alakjától?
Három, Négy, Öt és
Hat, Hét, Nyolc, Kilenc
az emberek
mestereinek nevei.
Messze a jövőből,
alaktalanul és mégis
formát öltve,
tanítóként jöttek az emberekhez.
Örökké élnek, de nem
emberi életet, mert ahhoz nem kötődnek;
a halál őket nem
érintheti.
Uralkodnak mindig
végtelen bölcsességgel
kapcsolódva, de még
sem kötődve a sötét halál termeihez.
Élet van bennünk,
mely nem élet.
Mindentől szabadok a
mindenség urai.
Tőlük jön a logosz,
és az összehangolt
erők mindenütt.
Békéjük hatalmas,
mely a kicsiben
rejtőzik és az
alakulásban.
Megismertetve az
ismeretlenben.
A Három őrzi a
rejtett mágia
kulcsait, ő a halál
termeinek létrehozója,
erőt sugárzón, a
sötétségtől rejtve,
megköti az ember
gyermekeinek a lelkét.
Sötétséget sugározva,
leköti a lélek erejét;
ő irányítja a
negatívot az emberekhez.
A Négy az, mely
kioldja az erőt.
Ő az életet irányítja
az ember fiaihoz.
Fényből a teste, az
arca tűz,
az emberi lelkeket
felszabadítja.
Az Öt a mágia ura,
kulcsa a szónak, mely
az emberek között
visszhangot kelt.
A Hat a fény ura, ő a
rejtett út,
az ember lelkének
útja.
A Hét az ura a
hatalmasságnak,
mester ki kulcsa az
űrnek és az időnek.
A Nyolc a fejlődést
rendezi.
Méri és
kiegyensúlyozza az ember útját.
A Kilenc az apa, nagy
a nyugalma,
alakul és változik az
alaktalanból
Meditálj a
szimbólumokon melyeket adok.
Az ember előtt ezek
rejtett kulcsok.
Emelkedj föl hajnali
lélek.
Emeld gondolataidat a
fényhez és az élethez.
Találd meg a számok
kulcsában mit neked adok,
a fényt az életből az
életbe vezető úton.
Keress bölcsen.
Gondolataidat fordítsd befelé.
Ne csukd be elméd a
fény virága előtt.
Helyezz testedbe egy
gondolat formálta képet.
Gondolj a számokra,
melyek téged az életre visznek.
Világos az út annak
ki bölcs.
Nyisd meg a fény
birodalmának kapuját
Növeld tüzed fényét,
mint a hajnali Nap.
Rekeszd ki a
sötétséget és élj a világosságban.
Vedd magadba ó ember,
mintha lényed lenne
a Hetet, amely
létező, de nem úgy, hogy látszana.
Feltártam immár
bölcsességem.
Kövesd az ösvényt,
ahogy megmutattam.
Bölcsesség tanítói,
hajnali Napok,
adjatok
fényt és életet az
emberek gyermekeinek!
IV. Smaragdtábla
A Megszületett Tér
Hallgass, ó ember a
bölcsesség szavára,
hallgasd Thoth-ot, az
atlantiszbelit.
Ki ingyen adja
bölcsességét, melyet
a ciklus téridejéből
gyűjtött; titkok tanítója ő,
Thoth, a hajnal
Napja, a fény gyermeke,
hajnali csillagként
fénylőn sugárzik; ember tanítója,
a mindenségből való.
Régen gyermekként
Atlantisz
csillagai alatt, mely
a múltban víz alá került,
álmodtam az emberek
fölötti titkokról.
A csillagokba jutni
vágyott szívem.
Évről évre tanultam a
bölcsességet, egyre újabbat,
követve az utat.
Mígnem végül lelkem
nagy kínban elszabadult
láncaitól és elértem
a felszabadulást.
Megszabadultam a
földi fogságból és a test
szorításától. Az
éjszakában villámként cikáztam,
előttem feltárult a
csillagokkal teli világűr.
Szabad voltam az
éjszaka fogságától.
Így a nagy űr
határáig hatolva bölcsességet nyertem,
mely túlmutat a véges
emberen.
Messze az űrben
lelkem szabadon szállt a fény végtelen körében,
a tudáson túlra, ahol
a bolygók gigásziak és a képzeleten felülállanak.
Megtaláltam ott is a
törvényszerűt minden szépségben,
mely elevenen működik
az ott lakók között csakúgy,
mint az itteniek
között.
A végtelen
szépségében szállott lelkem,
a távoli térben
lakoztak gondolataim.
Megpihentem egy
szépséges bolygón,
hol harmónia uralta a
teret.
Alakzatok jöttek
sorban,
hatalmasan és
nagyszerűen, mint a csillagok az éjben.
Harmóniában,
egyensúlyban emelkedtek elő
a kozmikus
szimbólumai, melyek a törvényt hirdetik.
Sok csillagban
lakoztam, sok emberi faj világában;
voltak, kik mint a
hajnali Nap hatalmasok voltak,
mások az éj
sötétjében botladoztak.
De ezek közül
mindegyik felfelé tartott.
A magaslatokból a
mélységet kutatták,
és időnként a
fényesség birodalmába jutottak,
miután
keresztülhaladtak a sötétségen és elnyerték a fényt.
Tudd meg ember fia,
hogy a fény az örökséged.
Tudd meg, hogy a
sötétség egy fátyol csupán.
Szívedben
lepecsételve a fény örökkön való.
Várja a szabadság
eljövendő pillanatát,
várja az éj fátylának
fellibbenését.
Találtam olyan fajt,
mely meghódította az étert.
A tértől szabadon, de
embernek megmaradva,
az erőt használta,
mely mindennek alapja.
Messze a térben egy
bolygót építettek a mindenséget átfogó erőből.
Alakzatokba
sűrítették és egyesítették az étert,
szándékuk szerint.
Minden faj tudományát
meghaladva, hatalmas bölcsességük által
a csillagok fiai ők.
Hosszú ideig
figyeltem tudományuk.
Láttam, miként
építenek éterből aranyló gigászi városokat.
Alakítva az
elsődleges anyagból,
minden anyag
alapjából, az éter messzire kiáradt.
A távoli múltban
meghódították az étert,
megszabadulva a kín
fogságából.
Elméjükben csak egy
kép lebegett,
és gyorsan, teremtve
növekedett.
Aztán lelkem a
kozmoszon át tovább szállt,
látva újat és régit.
Megtudtam, hogy az
ember kozmikus lény
a Napok Napja, a
csillagok gyermeke.
Tudd meg ember,
bárhol is lakoznál,
hogy lényed a
csillagokkal egy.
Tested nem más, mint
bolygó,
mely a középpont
körül kering.
Amikor eléred minden
bölcsesség fényét, szabad leszel,
hogy sugározz az
éterben.
Egy leszel a Napok
közül, mely a sötétből világít -
egy az űrben
születettek közül, mely a fénybe nő.
Ahogy a csillagok az
időben elvesztik csillogásukat,
amint fényük a
forráshoz a távolba száll,
úgy halad lelked
tovább, magad mögött hagyva a sötét éjt.
Alakod az elsődleges
éterből áll össze,
benned a forrásból
jövő fény, melyet a körben lévő
éter egyesít, és
egyre csak mozog a tűz,
míg végül
megszabadul.
Emeld fel tüzed a
sötétből,
repülj el az éjből és
szabad leszel.
Utam a téridőn
keresztül vezetett,
tudva, hogy lelkem
immár szabad,
és tudva, hogy
bölcsességet szabadon nyerhetek.
Végül egy olyan
kiterjedésbe jutottam,
mely a tudástól
rejtve van, és még a bölcs sem ismeri.
Mögötte van minden
ismertnek.
Akkor, hogy ezt
megtudtam,
boldoggá vált szívem,
mert szabad voltam.
Hallgasd meg, űr
szülötte, bölcsességem.
Tudd, hogy te is
szabad leszel.
Hallgasd ismét
bölcsességem, hogy te is élj és megszabadulj.
Nem a földről való
vagy földi ember,
mert szülőd a
végtelen kozmikus fény.
Nem ismered örökséged?
Nem tudod, hogy igazi
fény vagy?
A hatalmas Nap Napja
leszel, amikor bölcsességed elnyered,
amikor a fénnyel való
egyességed tudata beléd hatol.
Most neked adom a
tudást,
a szabadságot, hogy
vándorolj az ösvényen,
melyet bejártam,
megmutatva, hogy igyekezettel
el lehet jutni a
csillagokba.
Hallgasd ember fia,
és tudj rabságodról,
és azt is tudd, hogy
hogyan szabadulj.
Kint a sötétben
emelkedj fel,
egyként a fénnyel és
egyként a csillagokkal.
Kövesd mindig a bölcsesség
szavát.
Csak ezáltal tudsz
felemelkedni.
Az embert sorsa
hajtja a mindenség végtelenjének kanyarjaihoz.
Tudd meg, hogy az
egész űr rendezett.
És csak a rend által
lehetsz a mindenséggel egy.
Rend és egyensúly a
törvényei a kozmikusnak.
Kövesd őket és a
mindenséggel egy leszel.
Az, ki követi a
bölcsesség útját,
az élet virágára
nyitott legyen,
tágítva tudatát a
sötétségből
a mindenség terén és
idején keresztül.
A csendben mélyen
időzz,
mígnem minden
kívánságod eltűnik.
Vágyakozástól
mentesen beszél a csend
és legyőzi a szó
igáját.
Az ételtől
visszakozva legyőzöd az étel kívánását,
mely a lélek
kötődése.
Akkor feküdj a
sötétbe,
hunyd be szemed a
fény sugara előtt.
Irányítsd lelki erőd
tudatodra, lerázva
róla az éj szorítását.
Helyezd elmédbe a
kívánt képet.
Képzeld el a helyet,
melyet látni kívánsz.
Rezgesd erőd előre és
hátra,
meglazítva lelked az
éjszakában.
Rezegtesd tiszta
erőből,
mígnem lelked
szabaddá lesz.
Szavakkal
kifejezhetetlen hatalmasságú a kozmosz tüze,
az ember számára
ismeretlen kiterjedésekben ég.
Győzedelmesen és
kiegyensúlyozottan
harmonikus zene szól,
messze az ember fölött.
Zenével és színekkel
dalolva,
ég a mindenség
végtelenjének kezdetétől a tűz.
Te vagy a tűzből jövő
szikra!
Színed a tűznek
színe; életed zene,
Halld a hangot és
szabad leszel.
A tudat a kozmikussal
egyesülve válik szabaddá.
A mindenség
törvényének rendjével válik eggyé.
Vagy nem tudod, hogy
a sötétségből
a fény tova száll. A
mindenség szimbóluma ez.
Mond ezt az imát,
hogy bölcsességet nyerj.
Imádkozz, hogy a fény
mindenkihez eljöjjön.
„Hatalmas fény
szellem, amely a kozmoszon keresztül világítasz,
emeld tüzem
harmóniában közelebb hozzád.
Emeld fel tüzem a
sötétből.
Tűz vonzója, ki a
mindenséggel egy vagy,
emeld fel lelkem te,
ki hatalmas vagy és erős.
Fény gyermeke ne
fordulj el.
Adj nekem erőt, hogy
kohódban elnyerjem az egyesülést.
Te, ki minden vagy az
egyben és egy a mindenben.
Ki az életdallam
tüzével és az elmével egy vagy.”
Amikor szíved a
rabságból megszabadult,
tudd meg, hogy
számodra a sötétség megszűnt.
A térben mindenhol
keresheted a bölcsességet,
nem köt már béklyó,
mely a testhez von.
Fölfelé haladva a
hajnal felé
szabadon cikázz lélek
felfelé a fény birodalma felé.
Kövesd a rendet,
kövesd a harmóniát,
szabadon haladj a
fény gyermekeivel.
Keresd és ismerd meg
bölcsességem kulcsát,
és biztosan
megszabadulsz.
V. Smaragdtábla
Unal lakója
Gyakran álmodom az
elsüllyedt Atlantiszról,
mely a kor sötétjében
elmerült.
Korszakról-korszakra,
szépségben létezett,
fényként, mely az
éjen keresztül ragyog.
Hatalmas erővel
kormányzott a földön
az úr Atlantisz
idejében.
A népek királya, a
bölcsesség tanítója,
a Suntalon keresztül
sugárzó,
az út mutatója, a
templomlakó, az unali tanító.
Ő volt a föld fénye
Atlantisz ege alatt.
Tanító egy mögöttünk
lévő ciklusból.
Testben élő, de
mégsem ember, hanem a ciklus egyik
Napja, az
előrehaladott.
Tudd, hogy Horlet, a
tanító
nem volt földi lény.
A múltban egykor,
amikor Atlantisz hatalommá vált,
megjelent az, kinél a
bölcsesség kulcsa volt,
hogy a bölcsesség
útját mindenkinek megmutassa.
Feltárta a siker, a
fény útját az emberek között.
A sötétséget megoldva
vezette az emberi lelkeket
fölfelé arra a
magaslatra, mely a fénnyel egy.
Részekre osztotta a
királyságokat.
Tíz volt számuk, és
emberek fiai
uralkodtak ott.
Az egyik királyságban
ember feletti erővel templomot épített.
Az éterből hívta le
anyagát,
Ytolan erejével
öntötte a formát.
A formákba teret
ütött elméjével.
Mérföldről mérföldre
felfelé gyarapította a szigetet,
és a templom térről
térre hatalmasra nőtt.
Feketéllőn mint
amilyen a téridő sötétje,
a fény lényegét
mélyen belé rejtette.
A templom gyorsan
életre kelt,
a templomlakó
szavától alakot öltve,
az alaktalanból
előhívva formálódott.
Ezután belülre nagy
termeket helyezett.
Az éterből hívta le a
formát.
Bölcsességét
elméjéből ültette belé.
Alaktalan volt ő a
templomban, és
alakja mégis emberi
test.
Emberekkel lakozott,
ki nem volt ember.
Szokatlan volt és
különbözött tőlünk.
Hármat választott
ekkor az emberek közül.
Ezek lettek szóvivői.
Hármat választott a
legkiválóbbak közül,
kik Atlantisszal
fenntartották kapcsolatát.
Ők voltak a hírvivők,
kik üzeneteit hozták
az emberek
királyainak.
Másokat is magához
hivatott,
bölcsességéből nekik
is osztott,
aztán az emberek közé
küldte őket
Undal szigetére,
hogy világosság
jöjjön az emberek közé.
Az, kit kiválasztott,
tizenöt évig
tanult. Mert csak így
nyerhette el a megértést,
és vihette az emberek
közé a fényt.
Így keletkezett a
templom,
az emberek
tanítójának lakhelye.
Én, Thoth, a
sötétségben és a fényben egyaránt
a bölcsességet
kutatva, fiatalságomban hosszú időkön át utaztam,
mindig új ismeretre
vágyva.
Sok igyekezet után a
három közül egy
hozzám a fényt hozta
el.
A templomlakó akarata
volt, hogy engem
a sötétségből a
világosra vigyen.
Elvitt ezért, a
templom mélyébe a nagy tűz elé.
Hatalmas trónján ült
a templomlakó,
fénybe öltözötten,
tűz cikázott ruháján.
Letérdeltem a nagy
bölcsesség előtt,
érezve, hogy a fény
hullámokban áthat.
Hallottam akkor a
templomlakó hangját:
„Sötétség, jöjj a
fényre. Hosszú ideig kerested a világosságot.
Minden lélek a
földön, ki megoldja béklyóját,
azonnal megszabadul
az éjszaka sötétjétől.
A sötétségből immár
felemelkedtél, célodhoz egyre
közelebb jutsz.
Lakozz itt gyermekeim közt, őrizd
a bölcsesség által
összegyűjtött feljegyzéseket.
Légy szerszáma a
fénynek.
Készülj arra, amit
tenned kell.
Bölcsesség őrzője
leszel az Atlantiszra jövő sötét korokon át.
Lakozz itt és igyál
minden bölcsességből,
míg a titkok és a
rejtelmek számodra megvilágosodnak.”
Aztán válaszoltam a
ciklus urának, mondva:
„Ó, fény, ki az
emberhez szállsz alá,
adj nekem bölcsességedből,
hogy legyek emberek
között tanító.
Add nekem fényed,
hogy szabad legyek.”
Aztán szólt ismét
hozzám a mester:
„Korról korra élj a
bölcsességgel,
igen, amikor
Atlantisz fölött az óceán összecsap,
tartsd a fényt a
rejtett sötétségben,
mely, ha hívod,
mindig eljön.
Menj és gyarapítsd
bölcsességed.
Nőj a fényen
keresztül a végtelen határáig.”
Hosszú időn át
lakoztam a templomlakó otthonában,
mígnem a fénnyel
eggyé váltam.
Aztán az ösvényt a
csillagokba követtem,
járva a fényhez
vezető utat.
Mélyen a föld
gyomrában az úton,
megismertem a fent és
a lent titkait.
Az Amentihez vezető
utat járva
megismertem a
törvényt, mely a világot egyensúlyban tartja.
A föld rejtett
kamráiba vitt bölcsességem
az úton, mélyen a
föld kérge alatt vezetett,
mely az ember előtt
hosszú ideig rejtve marad.
Még több bölcsesség
tárulkozott elém
és így birtokomba
került az ismeret:
úgy találtam, hogy
minden mindennek része,
nagyobb és még
nagyobb, mint amit ismerünk.
Kerestem a végtelen
közepét hosszú időn át.
A mélyben egyre több
titokra leltem.
Most, hogy
visszatekintek az időn,
tudom, hogy a
bölcsesség kötetlen,
egyre csak bővül a
korokon át,
egy a végtelennel, és
mindennél nagyobb.
Fény szóródott akkor
Atlantisz földjére.
És a sötétség
mindenhol rejtve volt.
Aztán a fényből a
sötétségbe hullt Atlantisz.
Kik a magaslatokra
jutottak, büszkék lettek tudásukra és rangjukra.
Mélyre hatoltak a
tiltottba,
megnyitva a lefelé
vezető kaput.
Még több tudást
kutattak,
hogy előhozzák a
mélyből.
Kiegyensúlyozott
legyen, ki mélyre száll,
mert fény híján
rabságra jut.
Tudásukkal ők a
tiltott kapukat megnyitották.
Otthonából mindezt
látva a templomlakó az Agvantin ült.
Lelke Atlantisz
fölött szabadon barangolt.
Látta, amint az
atlantisziak varázslataikkal
kinyitották a kaput,
mely a mélységes bajba visz.
Gyorsan visszaszállt
lelke a testbe.
És az Agvantiról
felemelkedett.
Hívta három futárját,
és
kiadta a parancsot,
mely megállítja a világot.
A föld kérge alatti
mélységbe, az Amenti termeibe
a templomlakó sietve
visszament.
Hívta az erőket,
melyeknek a hét úr
parancsolt;
A föld egyensúlya
átbillent,
és Atlantisz a sötét
hullámokba süllyedt.
Bezárult a kinyitott
kapu,
elzáródott a lefelé
vezető út.
Minden sziget, kivéve
Unalt,
és a templomlakó
szigetének egy részét,
a víz alá süllyedt.
Az Unalon lévőket a
templomlakó megőrizte, hogy legyenek tanítók,
a fény elhozói azok
számára, kik ezután jönnek,
és kiknek tudata még
csak pislákoló.
Hívott ekkor engem,
Thoth-ot,
parancsot adott:
„Thoth, mentsd minden
bölcsességed,
minden feljegyzésed
és mágikus
képességed!
Menj, őrizve
tanítóként a feljegyzéseket,
míg a fény az emberek
között felnő.
Hosszú ideig
rejtőzködve világíts az emberek között.
Csak a
megvilágosodott ismerjen rád.
Az egész föld fölött
hatalmat adunk,
szabad vagy ezt
elfogadni vagy elvetni.
Gyűjtsd most
Atlantisz népét össze.
Vidd őket és fussatok
a kőbarlangok népéhez,
Khem gyermekeinek
földjére.”
Ezután összefogtam
Atlantisz fiait.
Az űrhajóba tettem a
feljegyzéseket,
és az elsüllyedt
Atlantisz emlékezetét.
Összeszedtem erőm,
hatalmas varázslatok eszközeit.
Az űrhajóval
fölrepültünk a következő hajnalon.
Magasan a templom
fölött lebegtünk,
hátrahagyva mélyen a
termekben a három futárt
és a templomlakót.
A hullámok a templom
fölött összecsaptak,
elzárták a ciklusok
uraihoz vezető utat.
Csak annak, ki a
bölcsességet ismeri, nyílnak meg
az Amentihez vezető
kapuk.
Gyorsan menekültünk a
hajnal szárnyán,
egészen Khem
gyermekeinek földjéig,
ahol erőmmel
lehengerelve őket, kormányoztam, és a fényre
felemeltem az ott
lakókat.
Mélyen a sziklák alá
rejtve várja űrhajóm az időt,
hogy az ember szabad
legyen.
Föléje egy jelet
tettem, mely oroszlán testű emberi fej.
Alatta van űrhajóm az
utazásra várva,
amikor majd az
embernek szöknie kell.
Tudd meg embernek
fia, hogy a jövőben majd
a mélyből betolakodók
jönnek.
És akkor ébredj fel
bölcs.
Használd űrhajóm és
könnyedén győzöl.
Mélyen a jel alatt
nyugszik titkom.
Keresd és találd meg
a piramisban.
Egymáshoz vezet a
kulcskő,
mindegyik kapu az
életbe visz.
Kövesd a kulcsot,
melyet magam mögött hagyok.
Keresd és az élethez
vezető kapu tied lesz.
Keress a piramis mély
a járatában,
melynek falban a
vége.
Használd a Hetes
kulcsát
és aláhull neked az
út.
Ott a bölcsességem
neked adom.
Az utamat neked
feltárom.
Kövesd hát. Fejtsd
meg titkaimat.
Az utat megmutattam!
VI. Smaragdtábla
A mágia kulcsa
Hallgass ember, a
mágia bölcsességére.
Hallgass az
elfeledett hatalmas tudásra.
Hosszú-hosszú idővel
ezelőtt, az első ember
idejében a népek
éppúgy mint most,
sötétséggel és
fénnyel töltődtek el.
És míg egyesekben a
sötétség
rezgett, másoknak
fény töltötte be a lelkét.
Igen, hosszú ideje
tart e harc.
A sötétség és a fény
között
örökös a versengés.
Korokon át hosszú
volt a háború.
Az ember fölött
ismeretlen,
hatalmas erők
cikáztak.
Követőikbe beleszállt
a sötét
és küzdöttek a fény
ellen.
De voltak, kiket a
fényesség járt át,
és legyőzték az éjt.
Bárhol lennél,
bármely korban és térben,
megismered a
sötétséggel való csatát.
Hosszú idővel ezelőtt
a hajnalnak Napjai
leszálltak és a
világot telítve találták sötétséggel.
Ott, a múltban
kezdődött
az időtlen ideig
tartó harc a sötétség
és a fény között.
Akkoriban sötétséggel
eltöltve
éltek sokan, a fény
bennük csak pislogott.
A sötét mesterek azt
kutatták, hogy
a sötéttel hogyan
tudnának mindent megtölteni.
Azt keresték és azt
kutatták, hogy hogyan
csábítsanak mindenkit
az éjbe.
A fény mestereivel
szembeszálltak,
teljes erővel küzdöttek
a sötétből.
Csak azt keresték,
hogy az embert
a sötét éjbe kötő
köteleket feszesebbre húzzák.
A fekete mágia volt a
fegyverük.
Sötét varázslattal
ezt az emberbe helyezték,
és az ember szíve
sötét varázslat rabja lett.
Egymást támogatva
rendezett csapatokban
a sötétség testvérei
egyre csak gyülekeztek korokon át.
Ellenségei ők az
ember fiának.
Titkos egységben
harcoltak,
ám néha az ember
felfedte
gonoszságuk.
Mindig szövetségben,
a fénytől az éj sötétjébe rejtve,
titkosan, csendben
használják erejük.
Rabságba ejtik és
lekötözik
az ember szívét.
Láthatatlanul jönnek
és távoznak.
Az ember tudatlanul
hívja őket elő lentről.
Sötét az út, melyen a
sötét testvérek járnak,
melynek sötétje nem
az éj sötétje.
Szállnak a földön
körbe-körbe, átjárnak az emberi álmokon.
Erőt a körülöttük
lévő sötétből nyernek.
És elhívják az embert
lakhelyéről,
a számára sötét
utakon.
Az ember elméjéig
felérnek,
és köré borítják a
fátylat, ami alatt
egy életen keresztül
vakká lesz a lélek.
Az ember így az
éjszaka fátylának
béklyójában él.
Hatalmasok e hatalmak
a tiltott tudományok terén.
Tiltottak ezek a
tudományok, mert anyaméhük az éj.
Hallgasd,
figyelmeztetésem:
az éjszaka
béklyójától légy szabad.
Ne add lelked a sötét
testvéreknek.
Emeld szemed
állandóan a fényre.
Tudd meg, hogy
szorongásod
csak a fátyol miatt
van.
Igen, vigyázz
figyelmeztetésemre:
és igyekezz egyre
csak fölfelé,
emeld lelked a
fényre.
A sötétség testvérei
azokat kutatják, akik
a fény útján már
hosszan vándoroltak.
Mert jól tudják, hogy
azoknak, kik a Nap felé indultak el,
a fényes úton erejük
egyre csak nő,
és ha ők velük
szövetségre lépnek,
a fényre szánt többi
gyermeket is visszahúzzák.
Hallgass arra, ki
hozzád jön,
de mérlegeld, hogy
szavai valóban a fénytől jönnek-e.
Mert sokan vannak,
kik a sötét fénybe merülnek,
de ettől még nem a
fény fiai ők.
Könnyű az út, amit
mutatnak,
de hallgass szavamra:
A fény csak ahhoz jön
el, ki
igyekszik felé.
Nehéz az út, mely a
bölcsességbe vezet.
nehéz az út, mely a
fényhez elvisz.
Sok lesz a kő utadon,
melyekre rátalálsz,
és sok lesz a hegy,
melyeken a fényhez
ösvényed vezet.
Tudd meg, hogy aki
ezeken túljut,
szabaddá válik.
Ne kövesd a sötétség
testvéreit.
Légy mindig a fény gyermeke.
Mert tudd meg, hogy a
fény
győzelemre ítéltetett
és az éj sötétje
elvész a fényből.
Hallgass a
bölcsességre:
A sötétség
tulajdonságai a fényével megegyeznek.
Ha a sötétet száműzik
és a fátyol fellibben,
a sötétből
elővillámlik a fény.
Ahogy a sötétség fiai
az emberek között vannak,
úgy lakoznak a
világosság fiai is a földön.
Ők a sötéttel
ellentétben az embereket megszabadítani akarják.
Erejük hatalmas.
Ismerik a
törvényeket, és
a bolygók nekik
engedelmeskednek.
Állandó harmóniában
és rendben
működnek,
megszabadítva az ember szívét.
Titkon és rejtve
járnak ők is.
Az emberek őket sem
ismerik.
De tudd, hogy veled
vannak
örökké és mutatják az
utat.
Mindig a sötétség
ellen küzdöttek,
legyőzve a végtelen
időt.
Végül
győzedelmeskednek
és tanítókká lesznek,
elűzve az éj sötétjét.
Igen, tudd meg,
mindig mögötted állnak ők.
A Nap erejét hirdetik
a tanítók.
Láthatatlanok az
ember őrei.
Nyitva az út annak,
ki a fényre jutni
tiszta szívből
vágyik.
Megszabadultak e
mesterek a sötét Amenti termeitől.
Szabadok a teremtől,
melyben az életet
a felsőbb vezeti.
Napok ők és a hajnal
urai,
és a fény fiaiként az
emberek közt
világítanak.
Emberhez hasonlók, és
mégis mások.
Sohasem voltak
megosztva a múltban.
Egyek voltak az
örökös egységben,
a téren át az idők
kezdetétől.
Felszálltak a
mindenség egységéhez,
fel az első térből,
mely alaktalanra
formálódott.
Az embereknek
feltárták a titkot,
melyek megőriznek
minden veszedelemtől.
Az, ki az útra lép,
szabad kell legyen az
éjszaka sötétjétől.
Meg kell hódítania az
alaktalant.
Meg kell hódítania a
félelem szellemét.
A titkokhoz a
megismerésen át kell eljutnia,
haladva az úton, mely
a sötétségen át vezet,
és amelyen célja
mindig a fény.
Akadályok lesznek
útján, de tartson ki a Napig.
Halld: a Nap jelkép,
mely az út elfogyásakor fényességet ad.
Most átadom a titkot,
hogy hogyan ismerd meg a sötét erőt.
Találd meg és hódítsd
meg az éjszaka keltette félelmet.
Csak ha felismered,
tudod legyőzni a gonoszt.
Csak megismerve lehet
a fény a birtokod.
Átadom a titkot,
melyet ismernek mind a mesterek.
E tudás a sötét
félelmek közül mindet legyőzi.
Használd e
bölcsességet,
amit most rád hagyok.
Légy a sötét
testvérek felismerője.
Amikor az érzés rád
tör,
hogy a sötétség
kapuja közel,
vizsgáld meg szíved,
és lásd,
hogy az érzés
belülről jön-e.
Ha a sötétséget saját
gondolataidban érzed,
űzd el őket elmédből.
Küldj rezgést
testeden keresztül,
először rendezetlent,
majd másodjára rendezettet.
Ismételd ezt
többször, míg az érzés eltűnik.
Indítsd a hullámot az
agyközpontban.
Irányítsd fejedtől a
lábaid felé.
De ha úgy találod,
hogy nem szíved sötét,
tudd meg, hogy egy
erő irányul feléd.
Csupán megismeréssel
győzheted ezt le.
Csupán bölcsességgel
remélhetsz szabadulást.
A tudás bölcsességet ad:
a bölcsesség
hatalom. Szerezd meg
és hatalmat nyersz.
Keress előbb egy
sötéttel átitatott helyet.
Húzz magad köré egy
kört.
Állj a kör közepén
egyenesen.
Mond ezt a formulát
és megszabadulsz.
Emeld fel kezed a
sötét térben a fejed fölé.
Csukd be szemed és
irányítsd a fény felé.
Hívd a fény szellemét
a téridőn át,
mondván a következő
szavakat:
„Töltsd be fénnyel
testem, ó, élet fénye.
Töltsd be testem
életszellem.
Jöjj a sötétben
világító virágból hozzám.
Jöjj hozzám a
teremből, ahol a hét úr kormányoz.
Nevükön szólítom a
Hetet, a Hármat, a Négyet, az Ötöt,
a Hatot, a Nyolcat és
a Kilencet,
hogy engem
megsegítsenek, a sötéttől megszabadítsanak.
Nevükön szólítom
őket, hogy megmentsenek az éjszaka sötétjétől:
Untanász, Kértász,
Kietál,
és Gaia anya,
Úrértál, Szemvét, az ár dala.
Neveiteken szólítlak
és könyörgök,
szabadítsatok meg a
sötétségből és töltsétek belém a fényt.”
Tudd meg, ha ezt
megteszed,
megszabadulsz a
visszafogó béklyóktól,
melyeket a sötétség
testvérei tettek rád.
Vagy nem látod, hogy
a neveknek ereje van,
hogy a rezgéseken
keresztül a béklyóból téged felszabadítsanak?
Használd ezt
testvéreid megszabadítására,
hogy a sötéttől ők is
megszabaduljanak.
Mert testvéred
segítője vagy.
Ne hagyd őt a
sötétben tévelyegni.
Most rád hagyom
varázslatom.
Vedd magadhoz és
maradj a fényhez vezető úton.
A fény szálljon rád,
és szálljon rád az élet.
Légy a fenti ciklus
Napja.
VII. Smaragdtábla
A hét Úr
Hallgasd szavam.
Nyisd ki elméd és
fogadd magadba bölcsességem.
Sötét az út melyen
most utad visz.
Számos omladék
fekszik rajta.
Keresd állandóan a
több bölcsességet.
Szerezd meg és fény
kíséri utadat.
Nyisd ki lelked a
kozmikusnak
és hagyd magadba
áramlani,
mintha egy volna
veled.
A fény örök és a
sötét elmenekül.
Keresd mindig a
fényt.
Tudd, hogy a fény
megtölti lényed,
a sötét így nyomban
eltűnik.
Nyisd ki a lelked a
fény testvéreinek.
Engedd őket magadhoz
és megtelsz fénnyel.
Emeld tekinteted a
kozmikus fény felé.
Szemed előtt a fény
lebegjen.
Csak a bölcsesség
fényének megszerzésével leszel
a végtelen céllal
egy.
Keresd az örök
egységet.
Célodban keresd
szakadatlan a fényt.
A fény véges és
végtelen egyben,
csak az emberi
éjszaka sötétíti el.
Emeld fel a sötétség
fátylát és egyesítsd a fényt.
Hallgasd szavam, mely
a fény és az élet hangján énekel.
Az űr mezőin a fény
uralkodik,
és mindent áthat
tüzeivel.
Keress, kutass a
sötétség fátylán keresztül;
valahol biztosan
találsz egy rést.
Elrejtve és az ember
által elfeledve;
a véges mélyén találod
a végtelent.
Elveszetten is
élénken
hat át mindent a
végtelen elme, mely a mindenségben él.
Az egész űrben csupán
egy bölcsesség létezik.
Bár megosztottnak
tűnik, de az egyben egységes.
Minden mi létező a
fényből származik.
És minden fény a
mindenségből.
Minden mi teremtett a
renden alapszik:
Törvény uralja az
űrt, melyben a végtelen lakozik.
Az egyensúlyból
származnak a ciklusok,
és harmóniában a
végtelen végéig tart idejük.
Tudd meg, hogy a
téridő messzeségében
a végtelen is
megváltozik.
Halld a bölcsesség
szavát.
Tudd, hogy a
mindenség örökkön át a mindenségből való.
Tudd, hogy idővel a
bölcsességet elnyerheted
és az úton még több
fényt találsz.
Igen, találd meg az
örökké távolodót,
a célt, mely Napról
Napra elillan előled.
Hosszú ideje már,
hogy
az Amenti termeiben,
én Thoth, a ciklusok urai előtt álltam.
Hatalmasak voltak ők
erejük fényében,
hatalmas volt
fölfedett bölcsességük
Először a templomlakó
vezetett hozzájuk. Azután
szabadon járhattam
hozzájuk akaratom szerint.
Gyakran mentem a
sötét úton az örökkön égő fény termébe.
A ciklusok
mestereitől sok olyan bölcsességet tanultam,
mely a fönti
ciklusokból származik.
Oly bölcsességek
ezek, melyek a mindenség végtelenjéből valók.
Sok kérdést intéztem
a ciklusok uraihoz.
Hatalmas volt a
bölcsesség mellyel válaszoltak.
Most adok a
bölcsességből, mely a végtelen
tüzéből pattan elő.
Messze a sötétben
trónol a hét úr,
a felettünk lévő
ciklusokból jövő tudat egységei ők.
Az embert ciklusában
a végtelen tudáshoz
vezetik. Heten
vannak; erejük hatalmas.
Hangjuk rajtam
keresztül szól az emberekhez.
Időről időre elébük
álltam
hallva szavukat,
mely nem hangként
érkezett.
Egyszer azt mondták:
„Akarsz-e
bölcsességet?
— Keresd a tűz
közepében.
Akarod-e a hatalom
tudását?
— Keresd a tűz
közepében.
Akarsz-e az lenni, ki
maga
a tűz közepe?
— Keresd hát saját
tüzedet.”
Sokszor beszéltek
hozzám,
tanítva nem e világi
bölcsességre,
megmutatva a
fényesség új
ösvényeit.
Tanították a fenti
törvényt,
hozzá gyakorlatot
adva.
Elmondták a törvényt,
a mindenség rendjét.
Szólt hozzám ismét a
hét:
„Az idő mögül
messziről érkeztünk,
elindultunk a téridő
mögül.
Igen, a végtelen
végéről jöttünk, amikor
még neked és
testvéreidnek
nem volt alakja.
Minket a mindenség rendje formált.
Nem olyanok vagyunk
mint az ember,
bár egykor emberi
alakban éltünk.
A nagy ürességből
kaptuk formánk a rend és a törvény által.
Mert tudd meg, hogy
aminek alakja van, a valóságban alaktalan,
és csak a szemeid
számára szilárd.”
És ismét szólt a hét:
„Ó, Thoth, fény fia,
szabad a fényes
úton felfelé
haladnod.
Míg végül minden
egyesül.
A rend alapján
keletkezett formánk:
Három, Négy, Öt, Hat,
Hét, Nyolc, Kilenc.
Tudd meg, hogy ezek a
ciklusok számai,
melyekből mi az
emberekhez alászállunk.
És mindegyikünknek
egy kötelességet kell
végbevinni;
mindegyikünknek hatalma van az egyetlen erő felett.
Egyek vagyunk
ciklusaink lelkével.
Mi is célunk felé
tartunk.
Az emberi képzeletet
felülmúlva,
mely a végtelen
mindenségnél tovább terjed
az időben, mely még nem
is jött el.
Mindnyájan egyek
leszünk a még nagyobbal,
mely a mindenség.
Idő és tér csak egyre
körbe jár.
Ismerd meg törvényük
és szabad leszel.
Igen, légy szabad,
hogy a ciklusok közt legyen mozgástered,
és elhaladhass a
kapuban lakozó őrök előtt.”
Aztán hozzám beszélt
a Kilenc:
„Korszakról-korszakra
léteztem, nem ismerve az életet
és nem ismerve a
halált.
Mert tudd meg, hogy
távol a jövőben
halál és élet a
mindenséggel eggyé válik.
Az egyik a másik
egyensúlya által tökéletes;
a mindenség
egyesültségében egyik sem létezik.
E ciklus emberében az
életerő megfékezhetetlen,
de a növekvő élet a
mindenséggel egyesül.
Itt én nyilvánítom
meg a ciklusod.
De igazából már az
időd jövőjében vagyok.
Mert számomra az idő
nem létezik,
mert világomban az
idő valótlan,
mi mind alaktalanok
vagyunk.
Életünk sincs, csupán
létezésünk
tökéletesebb és
szabadabb, mint a tied.
Az ember egy tűz,
mely helyhez kötött.
De mi ciklusunkban
örökké szabadok vagyunk.
Tudd meg, hogy mikor
a fölötted nyúló ciklusokba jutsz,
az élet maga a
sötétbe hull.
És csak a lélek
lényege marad hátra.”
Aztán a Nyolcas ura
szólított engem:
„Mindaz mit tudsz,
csekély az egészhez képest.
De ez az egész még
nem érintett téged.
A távoli űrben, ahol
a fény a legfelsőbb szinten uralkodik
ott értem a fénybe.
Alakot öltöttem, de
nem úgy, mint te.
Fény test volt
alaktalan formám.
Nem vagyok élő és nem
vagyok holt.
Minden létezőt
ismerek.
Keresd az utat a
sorompókon túl.
Menj az úton, mely a
fényhez visz.”
Ismét szólt a Kilenc:
„Találd meg az utat.
Nem lehetetlen a tudat felnövése.
Mert amikor a kettő
eggyé vált, és
az egy a mindenséggé,
tudd, hogy a sorompók
megnyíltak,
és te az úttól
megszabadulsz.
Nőj a testből a
testetlenbe,
és az úttól
megszabadulsz.”
Időtlen időkön át
figyeltem, megismerve a mindenséghez vezető utat.
Most gondolatomat
minden dologhoz emelem.
Figyelj és halld, ha
hívásom felcsendül:
„Mindent átható fény,
mely egy mindennel,
áradj hozzám minden
irányból.
Jöjj, hogy
megszabadíts.
Tégy engem eggyé a
mindenség lelkével,
mely az éjszaka
feketéjén keresztül sugároz.
Hadd legyek szabad a
téridőtől
és az éjszaka
fátylától.
Én, a fény gyermeke
parancsolom:
tégy a sötétségtől
szabaddá.”
Alaktalan vagyok a
fény-lélek számára,
de fénysugárzó
alaktalanság az enyém.
Tudom, hogy a
sötétség kötőereje
a fény láttán
eloszlik.
Most átadom e
bölcsességet.
Légy szabad.
Élj a fényben és a
csillogásban.
Ne fordítsd el fejed
a fénytől.
Lelked a fény
birodalmában honol,
mert te is a fény gyermeke
vagy.
Fordítsd gondolatod a
külvilág helyett belülre.
Találd meg ott fénylő
lelkedet.
Tudd meg, hogy te
vagy a mester
és belülről minden
feltárulkozik.
Nőj fel a fény
birodalmába.
Tartsd gondolataidat
a fényben.
Tudd meg, hogy a
kozmosszal egy vagy.
Egy tűz, mely a
fénynek gyermeke.
És most halld
figyelmeztetésem:
Ne engedd
gondolataidat máshová fordulni.
Tudd meg, hogy a
fényesség testeden keresztül árad szét.
Ne fordulj a fekete
testvérektől érkező sötét fényesség felé,
hanem tartsd szemed
nyitva
és lelked legyen a
fénnyel mindig egybehangolva.
Fogadd meg e
bölcsességet és vigyázd.
Hallgasd szavam és
engedelmeskedj.
Kövesd a fénybe
vezető utat,
és az úttal egy
leszel.
VIII. Smaragdtábla
A misztériumok kulcsa
Átadtam immár
tudásom,
rád bocsátottam a
fényt.
Halld és fogadd
bölcsességem,
mely a fenti és lenti
kiterjedésekből való.
Nem olyan vagyok mint
az ember,
mert az
idődimenzióktól és térdimenzióktól
megszabadultam.
Mindegyik formám
változik.
Tudom immár, hogy az
alaktalan
mindenhol ott van
ahol forma kél.
Nagy a Hetek
bölcsessége,
hatalmasok ők odaát.
Erejük nyilvánvaló,
a túloldalról
irányítanak.
Halld a bölcsesség
szavait,
halld és tedd őket
magadévá.
Találd meg bennük az
alaktalant,
Találd meg a
túloldalt megnyitó kulcsot.
A titok rejtett
tudás.
Ismerd meg, és tárd
fel.
Találd meg a mélyre
rejtett bölcsességet
és legyél a sötétség
és fény tanítója.
A körülötted rejlő
titkok mélyen ülnek.
Rejtve a múlt
misztériuma.
Keresd azt
kulcsaimmal,
és biztosan
megtalálod az utat.
A hatalomhoz vezető
kapu rejtve,
de ki eléri, rajta
átmehet.
Tarts ki a sötét
ösvényen.
Juss túl a sötétség
lakóján.
Emeld tekinteted a
fény kiterjedésére,
és a fénnyel egy
leszel.
Az ember alakzatok
változásának folyamata,
melyek nem evilágiak.
Idővel az alaktalanba
belenő,
mely egy más
kiterjedésben van.
Tudd, alaktalanná
kell válnod,
mielőtt a fénnyel egy
leszel.
Hallgasd szavam, mely
a fény ösvényeiről szól,
megmutatva a
beteljesülést, mikor a fénnyel
egyesülsz.
Kutasd a föld
közepének titkait.
Tanuld a létező
törvényt, mely
az elsődleges köd
erejével a csillagokat egyensúlyban tartja.
Keresd a Föld
életének tüzét,
fürödj a tűz
sugarában.
Kövesd a három sarkú
ösvényt míg magad is tűzzé válsz.
Beszélj hangtalan
beszéddel
azokhoz, kik lent
lakoznak.
Lépj be a kék fényű
templomba
és fürödj meg ott a
mindennek életet adó tűzben.
A bölcsesség a
sötétbe van rejtve.
De amikor a lélek
tüze kigyúl,
megtalálod a
bölcsességet és a fény szülöttet,
a fény alaktalan
Napját.
Keress még több
bölcsességet.
Keresd a tűz közepén.
Tudd, hogy csak ha
igyekezettel áldozol,
árad a fény elmédbe.
Bölcsességgel
szóltam,
hallgasd szavam és
engedelmeskedj:
emeld fel a sötétség
leplét.
Sugározd fényed az
ösvényen.
Beszéltem a régi
Atlantiszról,
beszéltem az árnyék
királyságának napjairól,
beszéltem e királyság
fiairól, kiket
a földi ember a
mélységből idézett,
hogy hatalmat
nyerjen.
Messze a múltban,
mielőtt még Atlantisz létezett,
éltek emberek, akik a
sötéthez fordultak
sötét mágiával,
lényeket idézve
az alattunk lévő
mélységből.
És jöttek ezek
ciklusunkba,
alaktalanul egy másik
rezgéskörből.
Az emberek nem látták
őket.
És csak vér által
nyerhettek formát,
csak az emberen
keresztül juthattak a világba.
A múltban a mesterek
leigázták őket,
és visszatértek oda,
ahonnan előjöttek.
Volt azonban, ki itt
maradt,
az ember által
ismeretlen terekben és alterekben rejtőzve.
Atlantiszon árnyként
éltek ők,
és időnként az
emberek között
alakban megjelentek.
A kormányokba bekerültek
emberhez hasonló
alakban.
Tudásukkal a
királyokat szolgáikká tették,
átvéve az irányítást
a népek felett.
Csak mágiával
lehetett ezt tisztán látni.
Csak hang által
nyilvánult meg igazi arcuk.
Az árnyék
birodalmából jöttek,
hogy szétrombolják
Atlantiszt
és uralkodjanak az
ország felett.
De tudjátok meg, hogy
a mesterek,
a nagy mágusok a
kígyót
leleplezték és
helyére visszaparancsolták.
A mesterek az
embernek átadták
a szót, melyet csak
ember tud kiejteni.
Így a kígyó álarca
gyorsan porba hullt
és az emberek könnyen
elűzték a bestiát.
De vigyázzatok, a
kígyó él.
Rejtekhelyéről a
világra les.
Láthatatlanul
sétálnak közöttetek
ott, ahol a rítusok
elhangzanak.
Idővel, ahogy az idő
múlik
ismét emberi alakot
öltenek.
A mesterek
megidézhetik őket,
a feketék és a
fehérek egyaránt,
de csak a fehérek
tudják őket visszafogni,
míg a test lakhelyük.
Ne keresd az árnyék
birodalmát,
mert a gonosz
biztosan megjelenik.
És csak a fény
mestere
győzi le a félelem
árnyékát.
Tudd meg testvérem,
hogy a félelem nagy
akadály.
Légy mindennek
mestere a fényben,
és az árnyék azonnal
eltűnik.
Halld és vigyázd
szavam,
a fény szava világos.
Ne keresd az árnyék
völgyét,
és a fény egyszerűen
jön el.
Lásd meg bölcsességem
mélységeit.
Az embernek a rejtett
tudásról beszéltem.
Messze utaztam a
téridőn át,
egészen ennek a
ciklusnak
a végéig hatoltam.
A nagy sorompóra
rátaláltam,
mely az embert e
ciklusból távozni nem engedi.
Igen, láttam a
sorompót őrző kutyákat.
Arra várnak, ki a
sorompón keresztül jutni igyekszik.
A térben, hol az idő
nem létezik, a ciklus őreit halványan láttam.
Csak szögekben
mozognak ők.
A görbülő dimenzió
lefogja őket.
Különösek és
félelmetesek
a sorompó őrkutyái.
A tér határáig követ
tudatuk,
ne gondold, hogy a
testbe visszaszállva megszabadulsz tőlük;
a lelket a
szögleteken át követik.
Csak a kör ad
menedéket,
mentsd magad a
szögekben lakóktól.
Egyszer a múltban a
sorompót megközelítettem,
és azokon a partokon,
hol az idő nem létező,
láttam a sorompó
őrkutyáinak alaktalan formáját.
Igen, az idő mögötti
ködben találtam rájuk;
ők messziről
kiszimatoltak, felemelkedve
a nagy harangot
megkongatták, mely a ciklusokon
áthallatszik, és a
téren keresztül lelkem felé indultak el.
Gyorsan menekültem
előlük,
vissza az idő
elgondolhatatlan végéből.
De mindig mögöttem
voltak
és egyre csak
hajszoltak,
az ember számára
ismeretlen szögekben mozogva.
Igen a partokon, ahol
a téridőnek vége,
találkoztam a sorompó
őrkutyáival,
melyek tombolnak ha a
lélek a sorompón át akar lépni.
Körökben menekültem
vissza testemhez.
Menekültem, és ők
mindig mögöttem voltak.
Igen, az üldözők
fáradhatatlanoknak bizonyultak,
keresve engem a
szögeken át, hogy lelkemet elfogják.
Tudd meg,
hogy a lélek, mely a
sorompókhoz
közelíteni mer,
rabságba eshet.
Az idő mögötti
őrkutyák elfogják, és addig sínylődik rabságban,
míg a ciklus
befejeződik és ő hátramarad ott.
Egészen addig, míg a
ciklus tudat távozik.
Testembe szálltam és
a szög nélküli köröket megalkottam,
és megalkottam az
alakot,
mely formámból való.
Testem az egyik körbe
helyeztem
és megszabadultam
hajszolóimtól, akik
az idő köreiben
elvesztek.
De még most is, mikor
testemen kívül vagyok
vigyáznom kell, hogy
szögeken keresztül
ne mozogjak, mert a
lelkem sosem lesz szabad.
Tudd, hogy a sorompó
őrkutyái csak szögekben mozognak,
és sohasem a tér
görbületeiben.
Csak kanyarodva tudod
őket elkerülni.
Ha szögletesen
menekülsz elfognak.
Őrizd meg tanácsom:
Ne próbáld áttörni a
sorompót, mely a túloldalra visz.
Kevés azok száma, kik
a túloldalon
ragyogó nagyobb
fényre sikerrel jutottak.
Tudd meg, hogy az
őrök
lelkeket keresnek,
hogy rabságba ejtsék őket.
Hallgasd
figyelmeztetésem és tartsd magad ehhez:
ne szögekben fuss,
hanem mindig kanyarodj el.
És míg testeden kívül
vagy, és kutyacsaholást hallasz,
tisztán harangszerűt,
mely lényeden keresztül hallatszik,
menekülj testedhez
körökben vissza, és ne hatolj előre a ködbe.
Ha visszakerültél
testedbe, melyben lakozol,
használd a kört és a
keresztet.
Nyisd ki szád és
használd hangod.
Mond ki a szót és
szabad leszel.
Csak az, kinek fénye
teljes, reménykedhet abban,
hogy a sorompó őrein
túljuthat.
Idegenszerű
görbületekben kell mozognia,
melyeket ember nem
ismer.
Hallgasd és őrizd
figyelmeztetésem:
ne próbálj túljutni
az őrökön.
Inkább keresd saját
fényed elnyerését.
És készülj, hogy
haladj az úton.
A fény a végső
sorsod, testvérem,
Keresd és találd meg
utadon.
IX. Smaragdtábla
A tértől való
szabadulás kulcsa
Hallgasd szavam:
tanítom a ciklus
bölcsességét és fényét;
tanítom, hogyan
kergesd el a sötétséget,
tanítom, hogyan
borítsd fénybe életed.
Keresd, hogy arra az
útra léphess,
mely az örök életre
Napként vezet.
Kerüld meg a sötétség
fátylát.
Légy fénnyé a
világban.
Légy a fény edénye,
irányítsd figyelmed
az űr Napjára.
Emeld fel tekinteted
a kozmoszra, a fényre,
szóld a templomlakó
szavát.
Oly dallam az, mely a
fényt lehozza néked.
Énekeld a szabadság
dalát.
Énekelj a lelkeddel.
Teremtsd meg a nagy
rezgést,
mely az egésszel
egyesít.
Egyesülj a
kozmosszal,
legyél a fénnyel egy.
Legyél a rend útja,
a törvényé ebben a
világban.
Fényed a nagy fény,
mely a test árnyékán
áthatol.
Felül kell emelkedj a
sötéten,
mielőtt a fénnyel
egyesülsz.
A sötétség árnyai
körülvesznek.
Az élet megtölt
áramával.
De tudd, hogy fel
kell szállnod
testedből a téged
körülvevő terekbe,
mik egyek veled.
Nézz körül.
Lásd saját fényed
tükröződését.
Igen, még a sötétben
is
saját fényed
keresztülhatol a fátylon.
A bölcsességet keresd
mindig.
Ne hagyd, hogy tested
illúziót tápláljon.
Haladj a fény
hullámának útján, és
kerüld a sötétlő
utat.
A bölcsesség tartós,
a mindenség kezdetétől létezik,
pontosan azóta, hogy
a káoszból az úton található törvény által
a harmónia
keletkezett.
Halld a bölcsességet.
Hallgasd a hangot,
mely a múltról szól.
Igen, elfeledett
bölcsességről szólok,
mely a múltban
rejtőzik,
elveszetten a
körülvevő köd sötétjében.
Tudd meg, hogy te
vagy minden dolog vége.
Ennek tudása
elveszett, mikor az ember
megbéklyózva a
sötétség rabságába került.
Hosszú-hosszú ideje
megszabadítottam testemet,
szabadon vándoroltam
az éteren át,
körberepültem az
angyalokat, melyek az embert rabságban tartották.
Tudd, hogy szellem
vagy.
A test semmi, a lélek
minden.
Ne hagyd, hogy tested
által béklyóba kerüljön a minden.
Szabadulj el a
sötétből, és vándorolj a világosságban.
Légy szabad.
Légy igazi fény, mely
egy a fénnyel.
Amikor majd a
sötétség béklyóitól megszabadulsz,
és a térben a fény
egyik Napjaként közlekedsz,
tudd, hogy a tér nem
határtalan,
hanem angyalok és
görbületek határolják.
Tudd, hogy minden mi
létezik
az eljövendő még
nagyobb dolgok megnyilvánulása.
Az anyag folyékony és
mint áramlat halad
alakját változtatva.
Minden időben
létezett a tudás;
sohasem változott,
bár a sötétség ráborult;
sohasem veszett el,
bár elfelejtették.
Tudd meg, hogy a
térben, melyben lakozol, vannak más terek,
épp oly hatalmasok
mint tied;
összefonódnak anyagi
világod lényegével,
bár maguk is
különállók.
Egykor, a rég
elfeledett múltban
én, Thoth,
megnyitottam a kaput,
és más terekbe
hatoltam,
az ott rejlő titkok
számomra feltárulkoztak.
Az anyag mélyén sok
titok rejlik.
Az egybekötött
dimenziók száma
kilenc, a tér
ciklusainak száma ugyanennyi.
A tudatnak kilenc a
kiterjedése,
és kilenc világ van a
világokban.
Igen, kilenc ura van
a ciklusoknak,
melyek lentről és
fentről jönnek el.
A teret rejtett terek
töltik ki,
mert a teret az idő
osztja meg.
Találd meg a kulcsot
a téridőhöz,
és kinyílik általa a
kapu.
Tudd azt is,
hogy a téridőn túl
van az eszmélet.
És ha erről mit
sem sejtenél, attól
még ez
így volt és így lesz
ezután is.
A benned található
világok kulcsát
egyedül magadban
leled.
Mert az ember a titok
kapuja,
és a kulcs is egyben.
Keresd a körben.
Használd a szót, amit
adok.
Nyisd meg magadban a
kaput, és biztosan életre találsz.
Most csak hiszed,
hogy élsz, de életed valójában halál.
Míg tetteidhez kötődsz,
nincs számodra élet.
A lélek szabad a
tértől, és méltóságteljes a létezése.
Minden más kötél és
lánc, melyektől
el kell szabadulnod.
Ne gondold, hogy az
ember a földön született,
még akkor sem, ha
földi lény.
Az ember fényszülte
szellem.
De tudás nélkül
szabaddá nem lesz sose.
Sötétség hálózza be,
és sötétség béklyói szorítják le lelkét.
Ám a kereső remélheti
a szabadulást.
Árnyékok vetülnek
testedről.
A sötétség megtölti a
teret.
Sugározz emberi
lélek.
Töltsd meg a tér
sötétjét.
Napja vagy a nagy
fénynek.
Emlékezz erre és
megszabadulsz.
Ne időzz az
árnyékban.
Lendülj el a
sötétből.
Engedd lelkedbe a
fényt, Nap szülöttje.
A fény győzelmétől
eltelten,
szabadon a sötétség
rabigájától,
lélek vagy, mely
egyesül a fénnyel.
Te vagy a kulcsa
minden bölcsességnek.
Benned minden idő és
tér.
Ne élj a sötétség
fogságában.
Szabadítsd meg fényed
az éjszakától.
„Nagy fény, mely
eltöltöd a kozmoszt,
áramolj teljességgel
az emberhez.
Készíts testéből
lámpást, amely
kiolthatatlan.”
Hosszú ideje annak,
hogy bölcsességet
vettem magamhoz, oly
tudást,
mely az ember számára
ismeretlen.
Messze a múlt tereibe
utaztam az idő kezdetére.
Újabb és újabb tudást
szereztem.
Úgy találtam, hogy a
jövő tartja kezében
a kulcsot az
összegyűjtött bölcsességhez.
Az Amenti termeibe
alászálltam,
hogy még nagyobb
tudáshoz jussak én.
A ciklusok uraitól
útmutatást kértem
az összegyűjtött
bölcsességhez.
Azt kérdeztem tőlük:
„Hol van a mindenség
forrása?”
A feleletet egy hatalmas
hang adta,
a Kilencnek hangja:
„Szabadítsd meg
lelked a testedtől és jöjj velem a fényre.”
Testemtől
elszabadultan szálltam, mint lángoló pernye az éjszakában.
Az urak előtt
megálltam, és az élet tüzében megfürödtem.
Megragadott akkor egy
ember számára ismeretlen erő.
A tereken keresztül a
szakadékokba kerültem,
ahol nem járt még
ember.
Láttam a rendet,
amint a káoszból
az éjszaka angyalai
által alakot ölt.
Láttam a rendből
születő fényt.
Hallottam a fény
hangját.
Láttam a szakadékok
tüzét,
a rendet, mely a
káoszból pattant elő.
Láttam az életet adó
fényt.
Aztán szólt a hang:
„Halld és értsd,
a tűz minden dolog
forrása,
magában hord mindent.
Fényt kibocsátó rend
a szó,
és a szóból lesz az
élet
és minden, mi
létező.”
Majd így szólt ismét
a hang:
„A benned levő élet a
szó.
Találd meg magadban
az életet,
és erőd legyen
használni a szót.”
Hosszan néztem a
fénytüzet,
mely a tűz lényegéből
tör elő,
megtudtam ekkor, hogy
az élet rend,
és az ember egy a
tűzzel.
Testembe
visszaszálltam.
És ismét a Kilenc
előtt álltam.
Hallgattam a ciklusok
hangját,
mely erőteljesen
rezgett felém:
„Tudd meg, Thoth,
hogy az élet nem más mint a tűz szava.
Az életerő mit
keresel nem más, mint a világban égő szó.
Keresd a szóhoz
vezető ösvényt
és az erő biztosan a
tied lesz.”
Aztán a Kilencnek ezt
mondtam:
„Uram, mutasd nekem
az ösvényt,
mely a bölcsességhez
vezet.
Mutasd meg a szóhoz
vezető utat.”
Felelete így
hangzott:
„A rendben találod az
utat, vagy nem látod,
hogy a szó a káoszból
szűrődik elő?
Hogy a fény a tűzből
áramlik?
Keresd meg életedben
a rendnélkülit,
rendezd és hozd
egyensúlyba.
Ha érzelmeid káoszát
egyensúlyba hoztad,
életeden rend honol.
A káoszból származó
rend elhozza neked a forrás
szavát, és a ciklusok
ereje véreddé válik,
lelked pedig erőssé a
korokon át.
Így leszel a forrás
tökéletes Napjává.”
Meghallgattam a
hangot
és mélyen szívembe
ágyaztam.
Mindig a rendet
kerestem, mely a szóhoz elvezet.
Tudd, hogy az, aki
eléri örökké a rendben él.
Mert a
rendnélküliségben
a szó
használhatatlan.
Fogadd meg szavam,
ember fia
és tedd életeddé.
Hódítsd meg a
rendnélkülit
és így a szóval eggyé
válsz.
Feszítsd meg erőd,
hogy fényt nyerj
életutadon.
Keresd az egységet a
Nap-állapottal.
Próbálj a mindent
kizáró fénnyé válni.
Tartsd gondolatod a
fény és az emberi test egységén.
Tudd, hogy minden ami
a káoszból a fénybe születik,
nem más, mint a
rendnek hordozója.
X. Smaragdtábla
Az idő kulcsa
Halld és használd
bölcsességem.
Tudd, hogy vannak
mélyre rejtett titkai a térnek.
Tudd, hogy létezik a
gondolat, mely a szakadékban nő,
és amely a rendet és
a harmóniát hozza el.
Tudd, hogy minden mi
van,
a törvény által van.
Ismerd meg a
törvényt,
és megszabadulsz, a
sötét
nem tart vissza
többé.
Távolra, idegen
terekbe utaztam
az idő szakadékainak
mélyén,
látva furcsábbnál
furcsább titkokat.
Végül mindenre fény
derült.
Tudd meg, hogy a
titok csak addig titok,
míg az ember nem
tudja tartalmát.
Ha felmérted az
összes misztérium magvát,
a tudás és a
bölcsesség biztosan tiéd lesz.
Keress és megtudod,
hogy az idő a titka annak,
hogy a tértől hogyan
szabadulj.
Hosszú ideje, hogy
fogadom a bölcsességet.
Igen, az
örökkévalóság végéig keresnem kell,
mert megtudtam, hogy
az elérendő
cél mindig előttem
röppen.
Még a ciklusok urai
sem érték el a célt,
mert minden
bölcsességük azt mondja,
hogy az igazság csak
egyre nő.
Egykor, midőn a
templomlakóval beszéltem,
megkérdeztem a tér és
az idő titkát.
Feltettem a kérdést,
mely engem mélyen
áthatott:
„Mester, mi az idő?”
A következő szavakkal
válaszolt:
„Tudd meg Thoth, hogy
kezdetben üresség volt,
és a semmi, időtlen
és tértelen.
És a semmibe jött a
gondolat, célirányosan és áthatón,
megtöltve az
ürességet.
Nem volt anyag, csak
erő.
Egy mozgás, egy rezgő
örvény, mely
a céltudatos
gondolattól származott,
és megtöltötte az
ürességet.”
Kérdeztem tovább:
„Örökkévaló-e a
gondolat?”
Válasza így hangzott:
„Kezdetben volt az
örök gondolat,
és hogy örökkévaló
legyen, az időnek létre kellett jönnie.
Így a mindent átható
gondolatba az idő törvénye belenőtt.
Igen, az idő mely
minden térben létező,
örökkön hullámzik;
simán, ritmust követve.
Az idő nem változik,
de a dolgok az időben
megváltoznak.
Az idő az erő, mely
az eseményeket külön tartja,
mindegyiket a
megfelelő helyen.
Az idő mozdulatlan,
csak mi haladunk benne,
amint tudatunk egyik
eseményről a másikra vált.
Igen, valójában az
idő által létezel.
Tudjátok meg, hogy
még ha az időben különbözőnek is tűntök,
mégis az
egyesültségben lakoztok.”
A válasz elhalkult és
távoztam, hogy töprengjek ezen.
Tudtam, hogy e
szavakban bölcsesség rejlik és annak módja,
hogy az idő titkait
miként kutassam.
Gyakran gondoltam a
templomlakó szavára.
Aztán kutattam az idő
titkának megoldását.
Azt találtam, hogy az
idő furcsa szögekben mozog.
De csak a kanyarokban
reménykedhettem,
hogy itt a kulcshoz
hozzájutok, mely a téridőhöz kaput nyit.
Úgy találtam, hogy
csak felfelé mozogva,
újból és újból jobbra
mozdulva
szabadulhatok a
mozgás idejétől.
Kiszálltam testemből,
és időváltoztató
mozdulatokkal haladtam.
Furcsa dolgokat
láttam,
sok titkot, mely
megmutatkozott.
Igen, láttam az
emberi korszak kezdetét,
és megtanultam, hogy
nincs új a Nap alatt.
Keresd az utat, mely
a tereken átvezet,
mely messze az időben
keletkezett.
Ne feledd keresés
közben,
hogy célod a fény.
Keresd
fáradhatatlanul,
és célod élénken
áthat.
Ne engedd szíved a
sötétbe merülni.
Legyen lelked fénnyé,
legyen az úton a világító Nap.
Tudd, hogy lelked az
örökös fényben leled,
és sohasem a sötétség
szorításában.
Sugárzó Nap légy a
fényben.
Igen, tudd meg, hogy
sötétbe rejtve is
lelked az igazi fény
szikrája.
Légy a legnagyobb
fénnyel egy.
Keresd és találd meg
célodat a forrásnál.
A fény élet, mert
nélküle semmi sem létezik.
Tudd, hogy minden
anyagban a fény lelke honol.
Igen, még ha a
sötétség foglya is,
a belső fény
örökkévaló.
Egyszer az Amenti
termeiben
hallottam az urak
szavát,
melyek a csendet
erővel, hatalmasan áthatották.
A ciklusok dala
zengett, oly szavakat hordozva,
melyek megnyitják a
túloldalra nyíló kaput.
Igen, láttam a nagy
kapu nyílásán egy pillanatra a túloldali dolgokat.
Láttam a ciklusok
mozgásának sűrű tartalmát,
melyet a
forrás-gondolat magába rejt.
Megtudtam, hogy még a
végtelen is mozgásban van
egy elgondolhatatlan
vég felé.
Láttam akkor, hogy a
kozmosz nem más, mint rend,
és része a mozgásnak,
mely minden térbe behatol.
Igen, a kozmosz része
a legnagyobb rendnek,
mely a számtalan
rendezettségben működik,
és a tér
harmóniájában állandó mozgásban van.
Láttam a ciklusok
forgását,
mint hatalmas köröket
az égen.
Megértettem akkor,
hogy minden mi létezik, egy másik létező felé
tör utat a tér és az
idő messzi csoportosulásaiban.
Megtudtam, hogy a
szavakban erő van,
mely megnyitja az
ember előtt a rejtett tereket.
Igen, a szavakban
rejtőzik a kulcs,
mely megnyitja a
túloldalhoz vezető kaput.
Halld most e
szavakat, melyet neked hagyok.
Használd és erőt
találsz hangzásában.
Mond ki: „Szín ura”,
és erőre kapsz.
Megérted, hogy az
ember a fényből van és a fény az emberből.
Halld a misztériumot,
mely erősebb
mindennél a Nap alatt.
Tudd meg, hogy minden
térben világokkal teli világok rejlenek;
Igen, egyik a
másikban, egymástól törvény által elválasztva.
Egykor, amikor a mély
bölcsességet kerestem,
megnyitottam a kaput,
mely az embertől ezeket elrejti.
Más lények teréből
hívtam a lányt,
ki az emberek
lányainál igazságosabb.
Igen, a téren kívülről
idéztem meg őt, hogy
világítson
fénysugárként az emberek számára.
A kígyó dobját
használtam.
Rajtam bíbor és arany
palást,
fejemen ezüst korona.
Köröttem a
cinóbervörös köre sugárzott.
Felemeltem karjaimat
és az igézetet kiáltottam
mely megnyitja a
túloldalra vezető kaput a jelek urainak házaiba:
„A két látóhatár
urai,
őrzői a háromszoros
kapunak,
álljon egyikőtök
jobbra, másikótok balra,
amikor a csillag
trónjához emelkedik és uralja jelét.
Igen, Arulu sötét
hercege,
nyisd meg a sötét
kaput, a rejtett birodalmat
és engedd szabadon
őt, kit fogva tartasz.
Halljátok, halljátok,
halljátok,
sötétek és a fényesek
— és titkos nevüket
mondtam, a tudomásomban lévő kiejtéssel — halljátok és engedelmeskedjetek szavaimnak.”
Tűzet gyújtottam
körömben és hívtam őt
a tér határai mögül:
„Fény lánya, térj
vissza Aruluból.
Hétszer és hétszer
keltem át a tűzön.
Az ételt és az italt
elkerültem.
Hívlak téged
Aruluból,
Ereskigal országából.
Megidézlek fény
királynője.”
Akkor előttem
megjelentek a sötét alakok;
igen, ők voltak Arulu
urai,
előttem szétvált
soruk
és a fény úrnője
elszabadult.
Megszabadult az
éjszaka uraitól,
ezután szabadon
élhetett a földi Nap fényében,
a fény gyermekeként.
Halld és fogadd meg
gyermekem a tanácsot.
A mágia tudás és nem
egyéb mint törvény.
Ne félj a benned
rejlő erőtől,
mert az is a törvényt
követi, éppúgy mint a csillagok.
Tudd, hogy annak ki
tudatlan,
a tudás varázslat és
nem törvény.
De tudnod kell, hogy
tudásoddal
a Nap közelébe
kerülsz.
Halld, gyermekem és
kövesd tanításom,
ha a fényt keresed.
Sugározd a körülötted
lévő emberekhez a közéjük való fényt.
Kövesd és tanuld meg
a varázslatot.
Tudd, hogy minden erő
tied ha akarod.
Ne félj az úton, mely
a tudáshoz visz,
hanem kerüld a
sötétség útját.
A fényt magadhoz
veheted, mert a tied.
Szabadulj meg
béklyóidtól és felszabadulsz.
Tudd, hogy lelked
rabságban él, melyet
a félelem tart fogva.
Nyisd ki szemed és
lásd a Napfényt.
Ne félj attól, ami
tiéd.
A félelem csak azt
riasztja, aki nem látja a sötétet,
mely a sötét Arulu
uraitól származik.
Igen, tudd meg, hogy
a félelem azok számára valós,
akik félelmeik
rabságában élnek.
Rázd le láncaid,
gyermekem,
és sétálj a
győzedelmes napon a fényre.
Gondolataid ne tereld
a sötétbe, és biztosan
eggyé válsz a
fénnyel.
Az ember azzá lesz,
minek gondolja magát,
a sötétség testvérévé
vagy a fény gyermekévé.
Jöjj a fénybe
gyermekem.
Lépj az útra, mely a
Naphoz vezet.
Halld és kövesd a
bölcsességet.
Használd a szót
melyet átadtam.
Használd. Erőt és
bölcsességet nyersz az úton.
Keresd és találd meg
a kulcsot melyet adtam
és örökké a fény
gyermeke leszel.
XI. Smaragdtábla
A fent és a lent
kulcsa
Halld és fogadd meg
Khem gyermeke
a szavakat, melyeket
azért adok,
hogy téged a fényre
juttassanak.
Tudod jól, ismerem
őseid.
Igen, egykor jól
ismertem őket.
Hallhatatlan voltam
időkön át
köztetek élve, mióta
csak emlékezni tudtok.
Fölfelé vezettelek
titeket a nagy lélek fényéhez,
hogy titeket a
sötétből elvezesselek.
Tudjátok meg, kik
között
járok kelek, hogy én
Thoth, rendelkezem a
tudással és az összes
bölcsességgel,
melyet az ember a
régi időktől megismerhetett.
Én őriztem a nagy faj
titkait, és kezemben a kulcs,
mely a halálból az
életre elvezet.
Nevelőd voltam, a
régmúlt Napjainak sötétségében.
Halld bölcsességem.
Halld az üzenetet,
melyet hozzád hozok.
Halld most a
szavakat, melyeket neked átadok.
És a sötétből a
fényre emelkedhetsz.
A távoli múltban,
amikor először közelítettem feléd,
kőbarlangok lakója
voltál.
Erőmmel és
bölcsességemmel
az emberek emberévé
emeltelek.
Igen, nem volt akkor
tudásod.
Csak kissé magasodtál
az állatok fölé.
Addig tápláltam
tudatod szikráját, míg emberré lettél.
Most olyan tudásról
beszélek neked,
melynek korát fel sem
foghatod.
Tudd, hogy nekünk,
kik a nagy fajból származunk,
tudásunk az emberénél
jóval nagyobb.
A bölcsességet a
csillagok szülötteitől kaptuk.
Közénk jöttek a
bölcsesség mesterei oly távolról,
mint amilyenre én
vagyok tőletek.
Hallgasd most e bölcsességet.
Használd és szabad
leszel.
Tudd meg, hogy az
általam épített piramisban
rejtettem el az
életre vezető kulcsokat.
Húzz egy vonalat a
szobortól
a piramis csúcsáig. E
vonal lesz a kapu.
Húzz egy másik
vonalat a másik irányba folytatólagosan,
tartsd meg a szöget.
Áss és találd meg,
amit elrejtettem itt.
Megtalálod ott a
titkokhoz vezető földalatti bejáratot.
Most a ciklusokról
szólok,
melyek a végestől
különböznek, és
az emberi felfogás
számára érthetetlenek.
Tudd meg, hogy kilenc
a ciklusok száma.
Igen, kilenc fent és
tizennégy lent.
Mindegyik
harmonikusan tart az összekapcsolódás felé,
mely az eljövendőben
található.
Tudd meg, hogy a
ciklusok urai a tudat egységei,
melyeket a többiek
küldtek, hogy ciklusunkat egyesítsék
a mindenséggel.
Minden ciklus
tudategysége közül ők a leghatalmasabbak,
és a törvénnyel
harmóniában működnek.
Tudják, hogy az
időben minden tökéletesedésre tör,
és nem marad senki
fent vagy lent,
hanem a tökéletes
végtelenségben minden egyé válik;
a mindenség egységében
minden összhangban lesz.
Mélyen a Föld kérge
alatt
az Amenti termeiben
ülnek heten, a ciklusok urai.
És még más is trónol
ott: a lent ura.
De tudd, hogy a
végtelenben nincs lent és fent.
Hanem örökké jelen
lesz — van — a mindenség egysége,
ha minden
elvégeztetett.
Gyakran jártam az
Amenti termeiben,
Gyakran álltam a
mindenség urai előtt.
Gyakran ittam
bölcsességük forrásából,
és megtöltöttem
lelkem és testem a fénnyel.
Szóltak hozzám és
megismertem a ciklusokat és a törvényt,
mely létezésüknek
értelmet ad.
Igen, a Kilences ura
szólított:
„Ó Thoth, nagy vagy
te a Föld gyermekei közt,
de léteznek titkok,
melyeket nem ismersz.
Tudd, hogy egy olyan
téridőből jössz, mely alant található.
És tudd meg, hogy egy
olyan térbe kell jutnod, mely a téridőn túl van.
Keveset tudsz a
bennük rejlő titkokról,
kevés a rájuk
vonatkozó bölcsességed.
Tudd meg, hogy te
mint egész ebben a tudatban
egy sejt vagy, mely
egyre nő.
A tudat alattad egyre
tágul
különböző módokon,
melyeket te is ismersz.
Igen, ámbár az
alattad lévő téridő
oly módokon
növekszik, melyek különböznek
a te korábbi
útjaidtól.
Mert annak
eredményeként nőnek, ahogy a
fejlődésed végbe
megy, de fejlődésedhez képest más módokon.
Egykori és mostani
fejlődésed,
egy okot és annak okozatát
hívta életre.
Semelyik tudat nem
követi az előzőek útját,
mert akkor minden
csak hiábavaló ismétlés volna.
Minden tudat, mely a
ciklusokban létezik,
saját útján jár és
iránya a legvégső cél felé tart.
A kozmikus tervben
mindegyiknek szerepe van.
A szerep a végig
tart.
Minél távolabbi a
ciklus, annál nagyobb a tudás és a képesség,
hogy az egész
törvénye elegyüljön.
Tudd meg, hogy te
alattunk a lenti ciklusokban
a törvénynek kis
részeivel dolgozol,
míg mi, a
végtelenségbe egyre csak táguló ciklusokban küzdünk,
és még jobban
kiterjesztjük a törvényt.
A ciklusban
mindenkinek szerepe van.
Mindenkinek dolga,
hogy saját útját tökéletesítse.
Az alattad lévő
ciklus nem alattad van,
csak a szükség hozta
létre.
Mert tudd meg, hogy a
bölcsesség forrása indítja
a ciklusokat útjára
és örökké új erőt keres.
Jól tudod, hogy a
tudást csak a gyakorlat adja,
és a bölcsesség a
tudás által születik.
A ciklusok így
keletkeznek a törvény által.
A ciklusok eszközei a
tudás gyarapításának,
mert a törvény
kiterjedése a mindenség forrása.
A lent lévő ciklus
nem lent van,
csak különbözik
időben és térben.
A tudat munkálkodik
benne és kipróbálja
a náladnál
kevesebbet.
Tudd, hogy amint
egyre többre törekszel, fölötted ott vannak,
akik szintén
munkálkodnak, ahogyan te,
de más törvények
által.
A különbség a
ciklusok közt a törvény használatában rejlik.
Mi, akik a túloldali
ciklusokban munkálkodunk,
azok vagyunk, akik
elsőként jöttek a forrásból.
Az idő-tér átjárón
keresztül
képességet nyertünk a
nagyobb törvény alkalmazására,
mely az emberi
képzeleten felül áll.
Semmi nincs a
valóságban, mi alattad lenne,
csupán a törvény
használatában van a különbség.
Nézz föl vagy nézz
le, ugyanazt találod mindenütt.
Mert minden az egy
része,
ahonnan a törvény
származik.
Az alattad lévő tudat
a sajátod,
mint ahogy mi is a
részed vagyunk.
Gyermekként nem
ismerted mindazt,
ami felnőttként
egyértelmű volt.
Nézd az ember
ciklusait a születéstől a halálig:
az alattad lévő
ciklusban meglátod a gyermeket.
Látod magad felnőtté
válni, tudást szerezve az idő múlásával.
És lásd, mi is
gyermekek voltunk,
kik férfiúvá lettünk
és az évek alatt bölcsességet nyertünk.
Ó, Thoth, a tudat
ciklusai ugyanígy fejlődnek;
különböző korban
vannak ők; forrásuk a bölcsesség,
mely mindegyiknél
azonos, és majd ide is térnek vissza ők.”
Elhallgatott ekkor,
és visszahátrált a csendbe,
mely az urak között
honol.
Aztán egyszer csak
ismét hozzám fordult a hang:
„Ó, Thoth, hosszú
ideje vagyunk az Amentiben,
őrizve a termekben az
élet tüzét.
De tudd, hogy mi is
ciklusaink részei vagyunk, kiknek látás adatott.
Igen, tudd, hogy
minket nem érdekel más,
mint a lelkünk
továbbfejlődése.
Tudjuk, hogy a test
illanó, és ezért
az emberi dolgok a
számunkra érdektelenek.
Amit mi keresünk nem
a testből jön,
hanem a lélek
tökéletesített állapotából.
Ha emberként
megtanulod, hogy végül csupán
a lélek haladása
számít,
akkor igazán
megszabadulsz a rabságból,
szabadon és harmóniában
élhetsz a törvénnyel.
Tudd meg, hogy
tökéletesedni kötelességed,
mert csak így jutsz a
cél felé.
És tudd meg azt is,
hogy semmi sem tökéletes,
de célod és
igyekezeted mindig erre irányuljon.”
Elhallgatott ismét a
Kilenc,
Tudatomat szavai
áthatották.
Most egyre keresem a
még több bölcsességet,
hogy a mindenség
törvényében tökéletesedjem.
Nem soká az Amenti
termeibe lemegyek,
hogy az élet hűs
virága alatt folytassam életem.
Te, akit
bölcsességemre megtanítottam, nem látsz engem soha többé.
Élj a bölcsességben
örökkön-örökké!
Minden amivé az ember
lett, csak bölcsességének köszönheti.
Minden amivé válik,
okának eredménye.
Hallgasd hangom és
légy a közönségesnél több.
Emeld szemed fölfelé.
Engedd a fényt
lényedbe áramolni.
Legyél örökre a fény
gyermeke.
Csak igyekezettel
tudsz felfelé haladni
oda, ahol a fény a
mindenség mindensége.
Legyél mindennek, mi
téged körülvesz, a mestere.
Az okozat soha ne
uralkodjék rajtad.
Teremts egyre több
tökéletes okot
és idővel a fény Napjává
leszel.
Engedd lelked
szabadon fölfelé hatolni,
megszabadulva az
éjszaka béklyóitól.
Emeld szemed a
csillagűrben lévő Napra.
Ez az élet
szimbóluma.
Tudd, hogy te vagy a
nagy fény,
mely saját
szférájában tökéletes, ha a szabadságot eléred.
Ne nézz a sötétségbe.
Emeld szemed a fönt
lévő térre.
Engedd tüzed felfelé
hatolni
és a fény gyermeke
leszel.
XII. Smaragdtábla
Az ok és okozat
törvénye és a Prófécia kulcsa
Halld bölcsességem
szavát,
halld Thoth-nak,
az Atlantiszbelinek
szavát.
Legyőztem én a téridő
törvényét.
Tudást szereztem a
jövőről.
Megtudtam, hogy az
ember a téridőn keresztül
mozogva a
mindenséggel mindig egy.
Tudd, hogy a jövő
minden dolga,
annak ki olvasni tud
benne, nyitott könyv.
Minden okozatnak oka
van, mint ahogy az okozat
az ősokból ered.
Tudd, hogy a jövő nem
rögzített vagy elrendelt,
hanem változó, amint
az ok okozatot terem.
Nézz az okra, amit
életre keltesz,
és biztosan látod
majd, hogy minden okozat.
A kezdet kezdete volt
az ősok,
amiből minden létező
keletkezett.
Te magad vagy az
okozat,
és egyben oka is vagy
a következő okozatnak.
Ezért tudd, hogy az
általad keltett okozat
a további,
tökéletesített okozat kiindulópontja.
Tudd, hogy a jövő
sohasem rögzített,
hanem a téridőben az
emberi szabad akarat mozgását követi
a cél felé, ahol egy
új idő születik.
Az ember az okok
alapján olvashatja csak a jövőt.
Kutass az okok között
és megtalálod jövőd.
Halld ember, hogy
amíg a jövőről beszélek, az okozatról szólok,
mely az okot követi.
Tudd meg, hogy az
ember fény felé tartó útján a sötéttől
állandóan szökni
próbál.
Igen, az éjszaka
sötétje körötte van,
mint ahogy az
árnyékok az égen a csillagokat körülveszik;
de mint ahogy a
napcsillagok a csillag-űrben,
az embernek is
ragyognia kell.
Sorsa az embert
mindig előre hajtja, amíg a fénnyel egyesül.
Igen, útján ott
nyugszik az árnyék,
de előtte parázslik a
fény.
Sötét az út; ám az
embernek győznie kell
az árnyékok körülfogó
éjszakája felett.
A távoli jövőben
látom az embert a fényből megszületni,
megszabadulva a
lelket megkötő sötétségtől.
A fényben él majd a
sötétség lánca nélkül,
és védi a fényt, mely
lelkének fénye.
Tudd meg, hogy
mielőtt ezt eléred, az árnyékok
közül sok vetül rád
arra törekedve,
hogy kioltsa a
szabadságra törő lélek fényét.
Nagy versengés folyik
fény és árnyék között,
az ősidőktől
folytatódik az egyre megújuló harc.
De tudd, hogy a
távoli jövőben
a fény mindenhol
jelen lesz és a sötétség megfakul.
Halld ember
bölcsességem szavát.
Készülődj és ne kösd
meg fényed.
Az ember felállt és
elbukott,
amikor az új tudatok
hulláma alulról, a szakadékból célja,
a Nap felé
igyekezett.
Te, gyermekem az
állatok közül kevéssel magasodtál ki,
és onnét fejlődtél az
emberek legkiválóbbikává.
Előtted léteztek
náladnál is hatalmasabbak. Elmondom azért,
hogy úgy, mint ahogy
az előtted élőknek, neked is eljön végzeted.
És a földre, melyen
most lakozol barbárok jönnek majd,
kik idővel szintén a
fénybe emelkednek.
Az ősi bölcsesség
feledésbe merül,
de az embertől rejtve
mindig fennmarad.
Igen, az általad
Khemnek hívott országban
fajok születnek és
buknak majd el.
Az emberek fiai neved
elfeledik,
de addigra te már a
túloldalon egy csillagűrben leszel
és hátrahagyod
mostani lakhelyed.
Az emberi lélek
mindig előre mozdul,
nem köti egyetlen
csillag.
Hanem mindig célja
felé tör,
ahol a mindenség
fényében feloldódik.
Tudd, hogy mindig
haladnod kell,
az ok és okozat által
előre lendítve, míg végül
mindkettő eggyé
válik.
Igen, miután távozol,
mások jönnek helyedbe.
A tudás és a
bölcsesség miben részed volt, feledésbe merül.
Csak az istenekre
emlékeznek majd az emberek.
Mint ahogy engem
tudásom a te szemedben istenné avat,
így leszel te is a
jövőben isten, mert tudásod
a majdani emberekét
meghaladja.
Tudd meg, hogy az
ember a törvényhez bármikor hozzájut majd.
Az eljövendő korok
látják a bölcsesség újraéledését azokban,
akik ezen a csillagon
majd a helyedbe jönnek.
Ők is megtanulják a
bölcsességet: miként űzi el a fény az éjt.
Erőfeszítésükbe kerül
majd, hogy magukhoz engedjék a fényt.
Sokan akik sötétben
élnek, másokat is aláhúzni igyekeznek.
Akkor az emberek
között háború üti fel a fejét,
mely a földet
pályáján megrázza.
A sötétség urai
háborúba kezdenek; a sötét a fénnyel összecsap.
Amikor az ember újra
meghódítja az óceánt
és az égbe repül
madár szárnyakon;
amikor a villámlást
befogja, elkezdődik a háború.
Nagy lesz a súrlódás
az erők között,
nagy lesz a csata
fény és az éjszaka között.
Nemzet nemzetre tör
sötét erőkkel.
Hatalmas fegyverek irtják
az embert,
mígnem kihal az
emberi fajok fele.
Ekkor eljönnek a
hajnal fiai és elmondják rendeletüket:
„Ember ne küzdj
testvéred ellen, hisz csak így jutsz a fénybe.
Törd meg
hitetlenséged testvérem, és kövesd az utat,
és tudd hogy helyesen
cselekszel.”
Akkor az ember
abbahagyja a vérengzést;
testvér a testvérnek,
az apa a fiúnak többé nem árt.
És népem ősi otthona
az óceán sötét mélyéről felemelkedik.
A fény kora ekkor
kitárulkozik minden ember számára,
kinek célja a fény.
A fény testvérei
uralkodnak majd az emberek felett,
amikor az éjszaka
sötétje száműzetésre jut.
Igen az embernek fia
tovább halad, egyre feljebb a nagy cél felé.
A fény gyermekévé
válik az ember
és lelke a tüzek
tüzévé lesz mindörökké.
Tudás és bölcsesség
lesz az emberé ebben a korban,
mert az örök tűzhöz
közel került.
Az örök tűz a
bölcsesség forrása, a kezdet,
mely a dolgok végével
egy.
Igen, egy eljövendő
időben
minden eggyé lesz és
az egy mindenné válik.
Az ember a kozmosz
tökéletes tüze,
a csillagok közt
egyre tovább halad.
Ám ebből a téridőből
is távoznia kell
egy másikba, a
csillagokon túlra.
Immár hosszú ideig
hallgattad szavam,
Thoth bölcsességét.
Most elmegyek a
sötétségbe.
Elmegyek az Amenti
termeibe, hogy ott lakozzam,
míg a jövőben a fény
az emberhez ismét közel kerül.
De azért tudd meg,
hogy szellemem mindig veled marad,
és lábaidat a fény
fövenyére vezeti.
Vigyázz a titkokra,
melyet hátra hagyok,
és szellemem biztosan
megóv egész életeden át.
Tartsd szemed a
bölcsességre vezető ösvényen.
Legyen célod
mindörökkön a fény.
Ne kösd lelked a
sötéthez.
Hagyd a csillagokhoz
lendülni.
Elmegyek most az
Amenti termeibe.
Legyél gyermekem
ebben az életben, és a következőben.
Eljön az idő, amikor
te is halál nélkül élsz majd korról korra
az emberek között.
Őrizd az Amentihez
vezető kaput.
Vigyázd a titkokat,
melyeket az emberek közé vetettem.
Ne hagyd a titkot a
barbárok kezére jutni.
Tartsd meg azok
számára, akik a fényt kutatják.
Most távozom innen.
Fogadd áldásom.
Járj utamon és kövesd
a fényt.
Egyesítsd lelked a
nagy lényeggel.
Engedd tudatod a nagy
fénnyel egybefolyni.
Hívj, mikor
szükségben vagy.
Hallasd nevem
háromszor egy sorban:
Csikietet, Árélih,
Voltmalétes.
XIII. Smaragdtábla
Élet és Halál kulcsai
Halld a bölcsességet.
Halld a szót, mely
élettel telít, és amely elűzi
a sötétséget.
Halld a hangot, mely
elűzi az éjszakát.
Misztériumot és
bölcsességet hoztam gyermekemnek.
Tudás és hatalom az
ősiből előtör.
Vagy nem tudod, hogy
minden megnyílik számodra,
ha megtalálod a
mindenség egységét?
A titkok mestereivel,
kik a halál legyőzői
és az élet tanítói,
eggyé válsz.
Igen, ismerd meg az
Amenti virágát
az élet bimbóját,
mely a termekben
szórja sugarát.
Szellemben éred el az
Amenti termeit.
Visszahozod a
bölcsességet, mely a fényben él.
Tudd meg, hogy a
hatalomhoz vezető kapu titkos.
Tudd meg hogy az
életre a halálon át vezet az út.
Igen, a halálon, de
nem az általad ismerten,
hanem egy olyan
halálon, amely élet, és tűz,
és fényesség egyben.
Kívánod megismerni a
mélyen rejtett titkot?
Nézz a szívedbe, ahol
a tudás bezárva él.
Tudd, hogy a titok
benned rejlik,
minden élet és minden
halál forrása te vagy.
Hallgasd, amint
feltárom az ősit,
és átadom a titkokat.
Mélyen a föld közepén
van a virág
a szellem forrása,
mely megköt minden alakzatot.
Mert tudd, hogy a
Föld testben él
mint ahogy te is
saját alakodban lakozol.
Az élet virága olyan,
mint szellemed helye,
és a földön keresztül
áramlik éppúgy, mint a tied saját alakodban.
A Földnek és
gyermekeinek saját életéből ad,
megújítva a szellemet
testről testre.
A szellem testedet
alakítja,
formálja és
körvonalazza.
Tudd meg, hogy alakod
kettős,
a kettő között
egyensúly áll fenn, míg alakod állandó.
Tudd, hogy mikor a
halál hozzád közelít, egyensúlyod megbomlott.
Csak azért jön a
kaszás,
mert az egyik pólus
elveszett.
Tudd meg, hogyha az
egyensúly teljes,
a halál ujja nem
érinthet.
A baleset is az
egyensúly felborulása miatt jön.
Ha az egyensúly
teljes,
az időben tovább
létezhetsz és nem kóstolod a halált.
Tudd meg, hogy
egyensúlyban befejezett vagy,
és azért létezel,
mert pólusaid egymással arányban állnak.
De ha benned az egyik
pólus lefelé fordul,
gyorsan elvész ez az
arány.
Ekkor a halál közelít
feléd hidegen.
Mert az
egyensúlytalanság nem a közeged.
Tudd, hogy az Amenti
életet adó titka
a pólusok egyensúlyba
hozásában áll.
Minden létezőnek alak
és élet adatott.
Mert pólusaiban a
szellem él.
Nem látod, hogy a
Föld szíve a kiegyensúlyozója
mindennek, mi rajta
létezett és létezik?
Szellemed forrása a
Föld szívéből jön,
mert alakodban egy
vagy vele.
Ha megtanultad magad
egyensúlyban tartani,
a Föld egyensúlyával
leszel egy.
Létezel majd, míg a
Föld létezik, alakot csak vele együtt váltasz:
a halál karma nem jön
érted, csak amikor a Földért.
Alakod addig
érintetlen marad,
míg minden forma
elmúlik.
Hallgasd, amit
mondok, hogy ne érezd a változást.
Egy órát minden nap
feküdj fejeddel észak (pozitív pólus)
felé irányulva.
Egy órát minden nap
feküdj fejeddel dél (negatív pólus)
felé irányulva.
Míg a fejed északra
irányul,
tudatod tartsd a
melled és a fejed között.
És amikor délre,
gondolataid irányuljanak melledtől a lábaid felé.
Tartsd magad a hétből
egyszer egyensúlyban
és tested megújul,
erőd megfiatalodik.
Ez a titok, melyet a
mesterek ismertek,
és ami távol tartotta
a halált.
Ne hanyagold azt,
amit neked megmutattam,
mert amikor évek
múltán száz fölé érnek éveid,
a hanyagság a biztos
halált egyre közelebb hozza.
Halld szavam és
kövesd az utat.
Tartsd meg
egyensúlyod és éld az életed.
Halld szavam és
hangom.
Hallgasd
bölcsességem, mely a halálról szól.
Amikor végül a
vállalt munkád elvégezted,
és ebből az életből
távozni kívánsz, látogass el abba a térbe,
hol a hajnal Napjai a
fény gyermekeiként élnek.
Ne legyen fájdalmad
és ne legyen gondod
ott, hol az örök fény
sugárzik.
Először feküdj
fejedet kelet felé irányítva.
Tedd össze kezed az
élet forrása felett.
Helyezd tudatod az
élet székére.
Forgasd meg és oszd
északra és délre.
Küld az egyiket
északnak, a másikat délnek.
Nyugtasd tudatod
lényeden.
Belsődből,
akaratodból röppen fel ezüst szikrád.
Fölfelé a hajnal
Napja felé.
A fénnyel elkeveredve
a forrással egyé válik.
Addig ég a tűz, míg a
vágy megterem.
Majd újra visszaszáll
egy formába.
Tudd meg, hogy a nagy
lelkek így haladnak tova,
életüket változtatva
saját szándékuk szerint.
Így távozik a
megtestesült, halálának és életének időpontját
akarata szerint
kijelölve.
(A kulcs ahhoz, hogy
a halálon túl az emlékezet megmaradjon
egyik inkarnációból a
másikra a tudat irányultságában áll.)
Halld és használd
bölcsességemet.
Tanuld meg az idő
feletti uralom titkát.
Tanuld, meg, hogy
akiket mestereknek hívsz,
hogyan ismerik elmúlt
életüket.
Nagy titok ez, de
könnyű uralni,
mely megnyitja az idő
feletti uralmat a számodra.
Amikor feléd a halál
gyorsan közelít,
ne félj, csak tudd,
hogy ura vagy.
Lazítsd el a tested,
ne legyen benne feszültség.
Szíved helyére
helyezd a lélek tüzét.
Gyorsan lendítsd a
háromszög helyére,
tartsd egy percig,
majd mozdítsd egy cél felé.
Ez a hely, a célod, a
szemöldököd között található,
ez a hely, ahol az
élet emlékének rezdülnie kell.
Tartsd tüzedet itt,
elméd székhelyén,
míg a halál eljön
lelkedért.
Amikor az átkelés
állapotában leszel,
életed emlékei eléd
tárulnak.
A múlt egy lesz a
jelennel.
Minden emléked
megmarad.
Megszabadulsz minden
visszalépéstől,
a múlt dolgai a
jelenben élnek tovább.
Most hallottad
bölcsességemet.
Kövesd és szabadon
élsz az időben, akár csak én.
XIV. Kiegészítő
Smaragdtábla
A Jelképek
Halld a mélyen rejlő
bölcsességet,
mely a világ számára
a templomlakók
távozásával
elveszett,
és amit a jelen
embere nem ismer.
Tudd meg, hogy ez a
világ csak egy kapu,
melyre számodra
ismeretlen erők vigyáznak.
A sötét hercegek az
utat,
mely a mennyei Földre
vezet, elállják.
Tudd, hogy az
Aruluhoz vezető utat
sorompók vigyázzák,
és csak a fény
szülöttjei előtt nyílnak meg.
A Földön én vagyok a
kulcsok őre,
melyek a szentelt
Földre nyitnak kaput.
A felettem állók
parancsolták,
hogy ezeket a Föld
emberének hátrahagyjam.
Mielőtt elmegyek,
átadom a titkokat:
a sötétség
rabságából, hogyan menekülj,
és a hús béklyójától,
hogyan szabadulj.
A sötétségből így a
fényre jutsz.
Tudd, hogy lelked
előbb meg kell tisztítanod a sötétségtől,
hogy a fény kapuján
átkelhess.
Ezért úgy rejtem el a
titkokat, hogy bármikor rájuk lelj.
Bár szálljon sötétség
az emberre,
az útmutató fény
mindig felragyog.
Sötétbe rejtve,
szimbólumoktól fátyolozva
találod meg a kapuhoz
vezető utat.
Az ember a jövőben a
misztériumokat megtagadja, ám a kereső az utat megtalálja.
Most parancsolom,
hogy őrizd meg a titkokat,
és csak azoknak add
tovább, akik próbád kiállták,
hogy a tiszta be ne
mocskolódjon,
hogy az igazság ereje
felül kerekedjék.
Halld a feltárulkozó
misztériumot.
Figyeld a jelképeket,
melyeket most átadok.
Tedd vallássá a
tanítást, mert
csak így marad meg
lényege.
Két régió van a földi
élet és a nagy egyetlen között,
ahová a Földről
távozó lelkek útjukat követik;
Duat, az illúzió
erőinek otthona;
Sekhet vagy Hetsep,
mely az istenek háza.
Ozirisz, a kapu
őrének jelképe, aki visszaküldi az értéktelenek lelkét.
E mögött a szféra,
hol a mennyei szülöttek erői lakoznak,
Arulu, a régió, ahova
a nagyok távoztak.
Hozzájuk, ősi
otthonom nagyjaihoz csatlakozom,
ha az emberek közötti
munkám bevégeztem.
Hét lakhely van a
hatalmas házában.
Hárman őrzik a kaput
a sötétségtől
minden lakhelynél.
Tizenöt út vezet
Duat-ba.
Tizenkettő az illúzió
hercegeinek háza,
mindegyik négy útra
néz, melyek egymástól különböznek.
Negyvenkét nagy erő
van,
ítélkezve a kaput
kereső halott felett.
Négy fia van
Hórusznak,
kettő-kettő a keletet
és a nyugatot vigyázza —
Íszisz az anya, ki
gyermekeiért könyörög,
A Hold királynéja,
mely a Napot tükrözi.
Bá a lényeg, mely
örökkön él.
Ká az árnyék, melyet
az ember életnek ismer.
Bá nem jön, míg Ká
inkarnációban él.
Ezek a titkok, melyek
az időkön át fennmaradnak.
Kulcsok ezek az
élethez és halálhoz.
Halld most a titkok
titkát:
ismerd meg a kört, a
kezdet és vég nélkülit,
Annak az alakját, aki
egy és mindenütt jelenlévő.
Halld és figyeld,
menj és használd,
így azon az úton
jársz, amin én.
Misztérium ez a
misztériumban
de a fény szülötte
számára világos.
A mindenség titkát
most feltárom.
A beavatottnak
nyíljon meg a titok,
de a gúnyolódó semmit
se lásson abból.
Három a titok,
mely a nagy
egyetlentől való.
Halld és fény árad
feléd.
A kezdetben három
egység létezett.
Ezeken kívül nincs
más.
Ezek egyensúlyban a
teremtés forrásai:
egy Isten, egy
igazság, egy szabadságpont.
Három az egyensúlyban
lévő háromból való:
minden élet, minden
jóság, minden erő.
Három a minősége az
Istennek ebben a fény-házban:
végtelen erő,
végtelen bölcsesség, végtelen szeretet.
Három erő adatott a
mestereknek:
hogy a rosszat
átváltoztassák, vigyázzák a jót,
és különbséget
tegyenek.
Három az Isten dolga:
az erőt, a
bölcsességet és a szeretetet megnyilvánítani.
Három az erő, mely
mindent létrehoz:
A tökéletes tudás
által birtokolt isteni szeretet,
isteni bölcsesség,
mely minden lehető eszközt ismer, isteni erő,
melyet az isteni
szeretet és bölcsesség közös akarata birtokol.
Három a kör a létben:
A fény köre, hol nem
lakik más csak Isten,
és csak az Isten jut
azon át.
A káosz köre, ahonnan
a halálból minden dolog életre kel;
a tudatosság köre,
melyben az életből minden életre pattan.
Minden létező dolog a
három létállapotból éled: káosz vagy halál,
emberségbéli
szabadság és mennyei boldogság.
Három szükség vigyáz
minden dolgot:
a nagy mélységből
indulva,
a káosz köre a
mennyben beteljesedést nyer.
A lélek útja hármas:
ember, szabadság,
fény.
Három az akadály:
a kitartás hiánya,
hogy tudást nyerj,
az Istentől való
távolság;
a rosszhoz való
vonzódás.
Az emberben e három
megnyilvánul.
Három a benn ülő erők
királya.
Három kamra őrzi a
misztériumokat,
melyek az ember
testében rejlenek, és mégsem láthatók.
Halld most, ki
megszabadultál,
szabad vagy az élet
igájától.
Ismerve minden
forrást, minden világ megnyílik neked.
Igen, még Arulu kapui
előtt is megnyílnak a sorompók.
De vigyázz, ki a
mennybe mennél, mert ha értéked kétes,
jobb ha a tűzben
pusztulsz el.
Tudd meg, hogy az
égiek a tűzön átmennek.
A menny minden
fordulatánál a fény forrásában megfürödnek.
Halld ezt a titkot:
Hosszú idővel előtted
az ősi Atlantiszban
laktam én.
A templomban a
bölcsességet magamba ittam; azt a bölcsességet,
mely forrásként a
fényből áradt a templomlakó által.
Megkaptam a kulcsot,
hogy a fény körébe,
a nagy világba
alászálljak.
Álltam én a szent
előtt, mely a tűz virágában trónolt.
A sötétség villámai
fátyolozták,
mert egyébként
glóriájától lelkem megtört volna.
Trónjának aljzatától,
négy gyémánt tűzfolyó eredt.
Lába zsámolyától
felhőmedrekben az emberi világhoz folytak a folyók.
A termek megteltek
mennyei szellemekkel.
A csillagos palota a
csodák csodájává vált.
Az égen túl, a tűz és
a Napsugár szivárványaként
nyertek alakot a
szellemek.
Énekelték a szent
glóriáját.
Aztán a tűz közepéről
felszállt egy hang:
„Tartsd meg az ősök
glóriáját.”
Ezt a fényt, mely
saját lényemben visszhangra lel
mindenek fölé
helyezem.
Elértem, minden Isten
Istenét, a szellem-Napot.
A Nap szférák
parancsolóját.
Ismét szólt a hang:
„Létezik egy első,
kinek nincs vége és kezdete;
ki mindennek
teremtője és mindent kormányoz;
ki jó és igazságos,
ki megvilágosít, és fenntart.”
Aztán a tróntól egy
nagy sugár indult felém,
körülvéve és
felemelve erejével lelkemet.
Gyorsan mozogtam a
menny tereiben,
megláttam a titkok
titkát,
éreztem a kozmosz
titkos magvát.
Arulu országába vittek.
Álltam a házak előtt,
melyekben az urak lakoznak.
Megnyitották a kaput,
és láthattam a kezdet káoszát.
Megrettent szívem a
félelmetes látványtól,
visszariadt a
sötétség óceánjától.
És láttam akkor a
sorompó szükségességét,
láttam, hogy Arulu
urai milyen célt szolgálnak.
Mert végtelen
egyensúlyukkal csak ők állhatnak a beömlő káosz elé.
Csak ők vigyázhatják
az isteni teremtést.
Aztán a nyolcas
köréhez mentem.
Láttam a lelkeket,
akik legyőzték a sötétet.
Láttam a fény
nagyságát, melyben lakoznak.
Kívántam közéjük
jutni, de választott utamra is
hívott a vágy, az
útra, amit az Amenti termeiben kértem.
Arulu termeiből a
földi térbe hatoltam, ahol a testem nyugodott.
Felkeltem a földről,
és a templomlakó elé álltam,
és ígéretet tettem,
hogy jogomról lemondok,
míg munkám a Földön
be nem végeztetett,
míg a sötét kor
lejár.
Halld szavam, mit
neked adok.
Benne találod az élet
lényegét.
Mielőtt Amenti
termeibe visszamennék,
sajátítsd el a titkok
titkát, hogy a fénybe lépj.
Tartsd meg és őrizd,
rejtsd szimbólumokba,
hogy az együgyű
nevessen és mondjon le róla.
Minden országban
alakítsd a misztériumokat.
Tedd keménnyé az utat
a kereső számára.
Így a gyenge és a
kétkedő feladja majd.
Így őrizd és rejtsd a
titkokat mindaddig,
míg az idő fennáll, s
amíg elfordul a kerék.
A sötét korokon át
várakozva és
figyelve,
szellemem a föld
mélységében rejtve marad.
Amikor valaki a
külsőség
összes ítéletén
áthaladt,
idézz meg engem a
kulccsal, mely
birtokodban van.
Akkor válaszolok majd,
én a beavató,
eljövök majd az
Amentibeli Istenek termeiből.
Fogadom a
beavatottat,
és az erő szavait
neki átadom.
Halld és emlékezz
figyelmeztetésemre:
ne hozz hozzám olyat,
ki híján van a bölcsességnek,
tisztátalan szívű,
vagy célja ingatag.
Különben visszavonom
tőled az engem megidéző képességet.
Menj és hódítsd meg a
sötétséget.
Emeld fel lényedben a
fényt.
Most menj és hívd
össze testvéreid,
hogy osztani tudjam
köztük a bölcsességet,
hogy mikor nem leszek
a fényt megtalálják.
Jöjj a templom alatti
kamrámba.
Ne egyél három napon
át.
Átadom ott a
bölcsesség lényegét,
hogy emberek között
erőd sugározzon.
Átadom a titkokat,
hogy te is a mennyekbe szállhass.
Istenember, tartsd
meg magad az igazságban és a lényegben.
Távozz most és hagyj
magamra, hogy megidézzem azokat,
akikről tudsz, de még
nem ismersz.
XV. Kiegészítő
Smaragdtábla
A Titkok Titka
Nos, összegyűltetek
gyermekeim,
hallani a titkok
titkát,
melyet azért adok át,
hogy feltárjátok az Istenembert,
és az örök élet
kulcsa nálatok legyen.
Egyszerű szavakkal
szólok most
a feltárt
misztériumokról.
Semmi sötétet nem
mondok én.
Nyisd ki füled.
Halld és
engedelmeskedj szavamnak.
Először a sötétség
béklyójáról szólok,
mely téged a földi
szférához láncol.
A sötétség és a fény
egy természetű,
csak látszatra más,
mindkettő egyazon
forrásból származik.
A sötét nem más, mint
rendezetlenség,
A fény pedig rend.
Az átváltoztatott
rendezetlenségből lesz
a fények fénye.
Ez gyermekem a léted
célja;
a sötétség fénnyé
alakítása.
Halld most a
természet misztériumát
az élet lakhelyéhez,
a földhöz való
kapcsolódását.
Tudd meg, hogy lényed
hármas,
fizikai, asztrális,
és elmebeli, és mindez egyben.
Mindegyik elem
további három minőséggel bír;
ez összesen kilenc;
ami fent van ugyanaz, mint ami lent van.
A fizikaiban ezek
csatornák,
a vér, mely örvénylő
mozgásban áramol,
hatva a szívre, hogy
verése állandó legyen.
A mágnesesség, mely
az idegszálakon fut,
elviszi az energiát a
sejtekhez és a szövetekhez.
Az Akasha, mely a
vékony, de még fizikális
csatornákon áramol,
betölti azokat.
Mindhárom egymással
összhangban áramlik,
a testre mindegyiknek
hatása van.
Ezek alkotják a vázad
keretét, melyen a finom éter áramlik.
Ezek uralmában rejlik
az élet titka a testben.
A beavatott saját
akarata szerint bánhat velük,
ha dolgát elvégezte,
le is mondhat róluk.
Hármas az asztrális
természete,
közvetítő fentiek és
a lentiek között;
nem fizikai, nem
szellemi,
de képes le és fel
szállni.
Újra és újra jusson
ez eszedbe.
Hármas az elme
természete.
Hordozója a nagy
akaratának,
életedben az ok és
okozat bírálója.
Így alakul a hármas
lény,
melyet felülről a
négyes irányít.
Az ember hármas
természete fölött és mögött
él az igazi szellemi
én.
Négyes természetű,
fénylik a lét minden
kiterjedésében.
Tizenhárom az egyben
ez a misztikus szám.
Az ember természete
alapján a testvérek feladata a következő:
mindegyik a lét
feltárulkozását irányítja,
mindegyik az egyetlen
szószólója.
A földön az ember
rabságban él,
földhöz köti a téridő
köteléke.
Mindegyik bolygó
körül rezgő hullám köröz,
és köti az embert a
kiterjedéséhez, melyben ki kell bontakoznia.
De a szabadulás
kulcsa benne rejlik.
Igen, a szabadság
legbelül.
Ha elszabadítottad
éned a testedtől,
szállj a földi
kiterjedés legszélső határához.
Mond a szavakat:
Tér-ül-le.
Akkor fényed egy
időre felemelkedik,
és szabadon átmehetsz
a tér határán.
Egy ideig, a Nap
idejének feléig (ami 6 óra)
szabadon szállhatsz a
földi tér határain át.
Nézd és ismerd meg
azokat, akik mögötted vannak.
Igen, a legmagasabb
világokba juthatsz.
Lásd saját lehetséges
kibontakozásod magaslatait,
tudd a lélek minden
földi jövendőjét.
Testedhez vagy kötve,
de erőddel szabad lehetsz.
Ez a titok, mely a
rabságot szabadsággal helyettesíti.
Nyugtasd elméd.
Pihenjen tested:
tudatában csak annak
légy, hogy a testtől szabad vagy.
Összpontosítsd lényed
a vágyakozás céljára.
Gondolj egyre csak
arra, hogy szabad leszel.
Gondolj e szavakra:
Látom-él-gán.
De csak azokat, akik
bölcsességem keresik,
viszi e hang a kívánt
helyre,
ha a test rabságából
saját akaratból elszabadulsz.
Halld a legnagyobb
titkot,
hogy az Amenti
termeibe hogyan juss be,
és hogyan állj a
hallhatatlanok termében az urak elé.
Feküdj le, hogy
tested pihenjen.
Nyugtasd le elméd,
hogy gondolat ne zavarjon.
Tiszta legyen
szándékod és elméd,
mert különben csak
hibát hibára halmozol.
Lásd az Amentit úgy,
ahogy leírtam a táblákon.
Teljes szíveddel
kívánj ott lenni.
Állj az urak elé
szellem szemeddel.
Ejtsd ki az erő
szavait (csupán elmédben), melyeket átadok
Megyek az élet útján,
az élő Atya útján, akinek bennem él az ábrázata,
az én lelkem élő
kiáradása.
Nyugtasd elméd és
tested.
És biztos lehetsz,
hogy lelked hívják majd.
Most odaadom a
kulcsot a Shambalához,
ez a hely, hol
testvéreim a sötétségben élnek:
a sötétségben, melyet
a Nap fénye kitölt —
a Föld sötétjében, de
a szellem világosságában.
Irányítóid ők, ha
utam véget ér.
Tedd azt testeddel,
ahogy meghagytam.
Menj a mélybe rejtett
helyre.
Állj a kapu őrzői
elé.
Kérj bebocsátást
ezekkel a szavakkal:
„Én vagyok a fény,
nincs bennem sötétség.
Megszabadultam a
sötétség fogságától.
Nyisd ki a
tizenkettőhöz és az egyhez vezető utat,
hogy a bölcsesség
birodalmába szálljak.”
Ha ellenkeznek, és
ezt biztosan megteszik,
parancsolj nekik a
következő szavakkal:
„Én vagyok a fény,
számomra nincs
akadály.
Nyissátok ki,
parancsolom a titkok titkával:
Áhítozom a bennem
lakozó uram adományára.”
És akkor, ha szavaid
a legmagasabb előtt
igaznak bizonyulnak,
megnyílnak előtted a sorompók.
Most, elhagylak
titeket.
Lemegyek és így
fölfelé haladok.
Mennem kell a
termekbe.
Nyerjétek meg az utat
hozzám gyermekeim,
és legyetek igazi
testvéreimmé.
Befejezem most az
írást,
és kulcsként hagyom
azokra, akik engem követnek,
mert csak nekik
lehetek én a kulcs.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése