Az Atlantiszi Thoth smaragdtáblái


Dr. M. Doreal
Az Atlantiszi Thoth smaragdtáblái
(értelem szerint javított változat)

Áldás szálljon Dr. M. Doreal-ra és a Fehér Templom Testvériségére, amiért ezt a művet a fény keresői számára elérhetővé tették.

Tartalomjegyzék

I. Smaragdtábla: Az Atlantiszi Thoth története
II. Smaragdtábla: Az Amenti Csarnok termei
III. Smaragdtábla: A bölcsesség kulcsa
IV. Smaragdtábla: A Megszületett Tér
V. Smaragdtábla: Unal lakója
VI. Smaragdtábla: A mágia kulcsa
VII. Smaragdtábla: A hét Úr
VIII. Smaragdtábla: A misztériumok kulcsa
IX. Smaragdtábla: A tértől való szabadulás kulcsa
X. Smaragdtábla: Az idő kulcsa
XI. Smaragdtábla: A fent és a lent kulcsa
XII. Smaragdtábla: Az ok és okozat törvénye és a Prófécia kulcsa
XIII. Smaragdtábla: Élet és Halál kulcsai
XIV. Kiegészítő Smaragdtábla: A Jelképek
XV. Kiegészítő Smaragdtábla: A Titkok Titka

Készült: 2009. novemberében.

I. Smaragdtábla
Az Atlantiszi Thoth története

Én, Thoth, az Atlantiszbeli,
titkok mestere, feljegyzések őrzője,
hatalmas király, mágus,
átélve nemzedékeket és
készülve arra, hogy az Amenti
termeibe távozzam,
elhelyezem az utánam következők
számára az útmutatást,
a nagy Atlantisz hatalmas
bölcsességének feljegyzéseit.

A nagy Keor városában,
Undal szigetén, régmúlt időkben
kezdtem életem.
Nem mint a ma kicsi emberei
éltek és haltak egykor az atlantiszbeli
hatalmasok, hanem korszakról-korszakra
megújították az Amenti termeiben életüket,
ahol az élet folyója szakadatlanul
áramlik.

Százszor tíz alkalommal
szálltam alá a sötét úton, amely
a fénybe visz,
és ugyanennyiszer jöttem ki
onnét megújulva testemben
és erőmben.

Most egy időre távozom
és Khem lakói nem hallanak
felőlem.
Egy eljövendő időben azonban
újra eljövök, erőteljesen és hatalmasan.
A hátrahagyottakat számon kérem.
Rettegj Khem népe, ha
csalárdul kiadtad tanításomat,
mert visszavetlek titeket
a barlangok sötétjébe, ahonnan egykor
előjöttetek.
Ne adjátok ki tanításomat
az északiaknak, sem a délieknek,
nehogy átkom utolérjen titeket.
Emlékezzetek és vigyázzátok
szavam, mert bizton visszatérek
és számon kérem azt, aminek
őrzését rátok bíztam.
Igen, az idő és a halál mögül is
visszatérek, jutalmazva vagy büntetve
attól függően, hogy bizalmammal
hogyan éltetek.
Nagy volt népem egykor,
a mai kicsiny ember képzeletén
felülálló, ismerte a régi tudást;
a távolit a szív végtelenségében
kutatta.
Ez a tudás a föld ifjainak birtokában volt.
Bölcsek voltunk a fény gyermekeinek
bölcsessége által, kik köztünk lakoztak.
Erősek voltunk az örök tűztől származó
hatalom által.
És ezek között, az emberek legnagyobb
gyermekei között élt apám, Thotmész
a nagy templom őrzője,
ki közvetített a templomban lakozó
fény gyermekei és a tíz szigeten élő atlantiszi nép között.
Ő volt a szócső, a három utáni,
Unal lakója, aki a királyokhoz
alázatosságot ébresztő hangon szólt.

Ott nőttem férfiúvá, megtanulva
atyámtól a régi titkokat. Legbelsőbb
lényemben a bölcsesség utáni vágy
tüze emésztőn lobogott.
Semmit sem kívántam jobban csak a tudást
Egy nagy napon
parancs érkezett a templom
lakójától, hogy járuljak elé.
Kevesen voltak az ember fiai között azok,
kik életükben tekintetüket e hatalmasságra vethették.
Mert a fény gyermekei különböznek az emberek fiaitól,
amikor nem földi testben járnak-kelnek.

Kiválasztott az emberek közül,
és tanított engem a templomlakó, hogy célját
betöltsem, mely akkor még az idő méhében
meg sem fogant.
Hosszú korokon át laktam a templomban,
tanulva egyre több bölcsességet
mígnem én is közelébe kerültem a fénynek,
mely a nagy tűzből származott.
Megmutatta az ösvényt, amely az Amentihez
vezet, az alvilághoz ahol a hatalmas király
ül trónján.
Mélyen meghajoltam a tisztelettől
az élet urai és a halál urai előtt, és
ajándékul megkaptam az élet kulcsát.
Megszabadultam az Amenti termeitől,
és immár nem köt az élet
körforgásához a halál.

Messzi csillagokhoz hatoltam, mialatt
a tér és az idő semmivé vált.
Nagyot kortyolva a bölcsesség
serlegéből az emberek szívébe láttam,
ahol még nagyobb titkok fedték fel magukat.
Örömöm határtalan volt,
mert csak az igazság keresésekor csillapodott
szívemben a tűz.

Lent éltem korokon át látva másokat,
hogy isszák a halált, majd visszatérnek a fényre.
Idővel Atlantisz királyságaiból
tudatok hullámai érkeztek, melyeket
egykoron jól ismertem. Egy alsóbb rendű
csillag ivadékai szálltak helyettük Atlantiszra.

Meghajolva az alázatosságban
a mester szavai bennem kivirágoztak.
Lefelé a sötétségbe fordultak az
Atlantiszbeliek gondolatai, míg
haragjában a templomlakó felemelkedett
az Agvantiról,
kimondva a szót, megidézve a hatalmat.
A föld mélyén az Amenti fiai hallván ezt,
az örökkön égő tűz virágának irányváltozását
vezetve, elmozdították azt a logosz által.
A nagy tűz iránya így megváltozott.

A világra ekkor nagy víz borult,
rombolva és süllyesztve, egyensúlyából kiborítva
a Földgolyót, míg a víz felért
a fény templomához, Undal nagy hegyéig,
mely utolsóként kimagasodott.
Csak a források zubogására figyelők
menekültek oda.
Szólított engem akkor a mester:

„Gyűjtsd össze népemet,
vidd őket az általad tanult módon
a vizeken túlra, ahol a szőrös testű
barbárokat sivatagi barlangokban leled.
Kövesd ott tovább az általad ismert tervet.”

Összegyűjtve népemet beszálltam a
mester nagy hajójába, mely
hajnalban felrepült. Alattunk
a templom sötétlett, míg hirtelen
rá nem borult a víz, és eltűnt a színről, oda,
hol épen rejtve marad az előre jelzett időpontig.

A hasadó hajnal felé menekültünk,
alattunk Khem gyermekeinek
hazája tűnt elő. Jöttek felénk
lándzsákkal, husánggal, dühödten,
hogy szétzúzzanak.
Pálcámat felemelve sugarat küldtem feléjük,
mely úgy ütötte meg őket útjukon,
mint a hegyről lezúduló kő a felfelé igyekvőt.
Majd nyugodtan, békésen szóltam
beszélve a nagy Atlantiszról mondván, hogy
a Nap fiai és küldöttei vagyunk.
Megaláztam őket varázslataimmal, mígnem
lábaimhoz borultak, és én elbocsátottam őket.

Hosszú időn át éltünk Khem földjén,
míg a mester parancsának engedelmeskedve
—‚ aki alvó, de mégis örökkön él —‚
elküldtem Atlantisz fiait a világba,
hogy az idő méhében a bölcsesség
újra az emberre szálljon.

Hosszú időn át lakoztam Khem
földjén, hatalmas eredményt elérve a
magamban található bölcsesség által.
A tudás fényéhez fölnőttek,
kiket bölcsességem esőcseppjei illettek:
Khem gyermekei.
Ekkor utat törtem az Amentihez,
hogy megtartsam erőmet, én, ki
Atlantisz napjaként kort korra éltem,
őrizve a bölcsességet és a följegyzéseket.

Naggyá lettek Khem gyermekei
meghódítva a környező népeket,
fölnőve lassanként a lélek erejéhez.
Egy időre távozom soraikból
az Amenti sötét termeibe, a föld alá
a hatalmak uraihoz, hogy újra
találkozzam a templomlakóval.

Magasan a kapuhoz bejáratot emeltem,
mely az Amentihez vezet.
Kevesen merik megközelíteni
és kevesen lépik át az Amentihez
vezető kaput.

A folyosó fölé emeltem egy hatalmas
piramist azzal az erővel, mely legyőzi a gravitációt.
Mélyen helyeztem el az erő kamrát,
ahonnan egy kör alakú járatot vájtam
majdnem a csúcsig.
A legtetejére helyezve a kristályt, mely sugarait
a téridőbe küldi, lehozva az éterből az erőt,
az Amentihez vezető kapura irányítva azt.

Más kamrákat is helyeztem belé,
látszatra üresen hagyva, de
Amenti kulcsait itt rejtettem el.
Először hosszú böjt által tisztuljon meg,
ki bátran a sötétségbe jönni mer.
Feküdjön kamrám kőszarkofágjára,
hol átadom neki a nagy titkokat.

Majd nyomban kövesse a találkozónkhoz
vivő utat, még ha a föld sötétségében
volna is az. Én, Thoth, a bölcsesség ura
megtalálom, fenntartom, és örökké
vele maradok.

Megépítettem a nagy piramist
a föld erőpiramisának mintájára,
mely örökkön ég, hogy hatalmas
maradjon korokon át.
Belé helyeztem a mágikus tudományt,
hogy ott legyen mikor ismét visszatérek.
Igen, míg alszom az Amenti termeiben
lelkem szabadon kóborolva újra megtestesül;
Emberek között újra alakot öltök.

Küldötte vagyok e földön a
templomlakónak,
teljesítve parancsait, hogy az ember
magasba emelkedjék.
Most visszatérek az Amenti termeibe,
hátrahagyva bölcsességemből.
Őrizd meg és tartsd meg a templomlakó
szavát.
Emeld szemed mindig a fényre
És időben a mesterrel leszel.
Méltán érzed majd az egységet vele,
csakúgy mint ahogy a mindenséget is megérdemelten érzékeled.

Most elhagylak.
Ismerd meg utasításaimat,
tartsd meg őket, és válj eggyé velük.
Én veled leszek segítve, hogy
a fénybe irányítsd utad.
Most előttem nyílik a kapu
bemegyek az éj sötétjébe.

II. Smaragdtábla
Az Amenti Csarnok termei

Mélyen a föld szívében,
jóval az elsüllyedt Atlantisz
alatt vannak az Amenti termei.
A halál termei és az élők termei,
melyek a határtalan mindenség tüzében fürdenek.

Messze a múltban, a téridőbe veszően régen
a fény gyermekei a földre
tekintettek, és látták
az embereket szolgasorban, megkötve a kívülről jövő
erők által.
Tudták, hogy csak szabadság által
tud az ember a földről a Napba emelkedni.
Lejöttek ők testet öltve embernek látszón.
A mindenség mesterei az alaköltés után
azt mondták magukról: „Mi vagyunk, kik a tér porából
kaptuk formánk, a végtelen mindenségben létezünk;
A földön mint emberek fiai élünk
és tőlük mégis különbözünk.”

Ezután lakóhelyül
messze a föld mélyében
nagy tereket ütöttek erejükkel,
tereket, melyek az emberektől messze találhatók.
Körülvették azt erővel és
hatalommal, védeni a halál termeit
az ártalomtól.

Majd egymás mellé
más tereket is emeltek, megtöltve
azokat a fenti élettel és fénnyel.
Megépítették ezután az Amenti termeit,
hogy örökkön ott élhessenek élettel telten a
végtelen végéig.

Harmincketten voltak
a fény fiai, kik a földre jöttek
felszabadítani a sötétség
kötelékéből az embereket,
kik a külső erő béklyóiban
raboskodtak.

Mélyen az élet termeiben nyílt egy virág,
tűzben növekvő, az éjszakát visszaverő.
Közepén egy nagy erő sugara tört elő, életet
és fényt adva. A virág erővel telített minden hozzájövőt.
Köréje trónokat helyeztek, harminckettőt,
mindenkinek, hogy a sugárzó
fényben fürödjenek, telítődve az örök fényből
jövő élettel. Időről időre úgy helyezkedtek
elsődleges testükkel, hogy az élet szelleme
megtöltse őket.
Ezerből száz évig hull testükre
az életadó fény. Felélesztve és serkentve
az élet szellemét.

Ott, abban a körben trónoltak korszakról-korszakra a
nagy mesterek, az emberek számára ismeretlen módon élve.
Az élet termeiben aludtak,
és szabadon áramlott lelkük az emberi testekben.
Amíg alszanak, néha
emberként megtestesülnek,
tanítva és emelve az embereket egyre feljebb a világosságba.
Ott, az élet ember által felfoghatatlan
termeiben bölcsességgel átitatva
élnek a fény gyermekei,
örökké az élet hideg tüze alatt.
Amikor felébrednek, a mélységből
a fényre jönnek, végtelenül a véges emberekhez.

Ki fejlődésében kinő a sötétből,
magát az éjből a fényre emelve,
megszabadul az Amenti termeitől,
megszabadul a fény és az élet virágától.
Irányítja őt akkor a bölcsesség és a tudás, és az
emberek köréből az élet mesteréhez jut.
És lakozik ott a mesterek közt, mint közülük egy,
szabadon az éj sötétségének fogságától.

A sugárzó virágban a téridőből a hét úr
ül felettünk, végtelen bölcsességgel segítve
és irányítva az embert az idők folyamán.
Hatalmasan és csendesen borítja őket
erejük, a mindentudás. Irányítják az életerőt ők,
kik különböznek az emberektől és mégis egyek velük.
Igen, különböznek és mégis
egyek a fény gyermekeivel.

Őrzői és figyelői az embereket lekötő
erőknek, készen a felszabadításra,
ha valaki elérte a fényt.
Elsőként és a leghatalmasabbként
trónol ott a burkolt jelenlét, az urak
ura, a végtelen kilenc, mindenek fölött az ismétlődő kozmikus
korokban, felmérve és figyelve az emberi pályát.

Alatta trónolnak a korok urai
a Három, a Négy, az Öt, a Hat, a Hét és a Nyolc.
Mindegyiknek ereje és feladata van,
vezetve és irányítva az ember sorsát.
Ott ülnek hatalmasan és erőteljesen,
szabadon időtől és tértől.

Nem e világbeliek, és mégis innen valók.
Emberek testvérei ők,
bírálva és felmérve bölcsességükkel
az emberek közt a fény terjedését.

Eléjük vezetett engem a templomlakó, majd
egyikükkel a fentiek közül, egyesült.
Egy hangot hallottam:
„Nagy vagy te, Thoth az emberek fiai között.
Szabad vagy ezentúl az Amentitől.
Emberek fiai közt mester vagy te.
Ne kóstold a halált csak, ha szándékodban áll.
Idd az életet a végtelen végéig.
Az élet immár örökké tiéd: halálod szándékodtól függ.
Lakozz itt és élj velünk, ha ezt kívánod.
Az ember Napja, Thoth megteheti ezt.
Éld az életet oly formában, amilyenben
akarod, fény gyermeke,
ki emberek közt születtél.
Válaszd meg magad munkádat,
mert minden léleknek dolgoznia kell.
Sose légy szabad az élet ösvényétől.
Lépést nyertél a hosszú úton felfelé,
és most birtokod a hegynyi fény.
Minden lépés által mit megteszel, tudd, csak nő
ez a hegy, és minden fejlődéssel kiterjed a cél.
Közelíts a végtelen bölcsességhez,
mielőtt a cél hátrálni kezd.
Felszabadultál az Amentitől,
kéz a kézben járhatsz már a
a világ uraival,
egy célért működve, és
fényt víve az emberek közé.”

Majd egy titkos trónról jött az egyik
mester, kezemnél fogva vezetett.
A mélyben, rejtett ország termeiben haladtunk.
Átvitt az Amenti termein, megmutatva a titkokat,
melyeket ember nem ismer.
A sötét járaton lefelé egy terembe mentünk,
hol a sötét halál ül.
Oly hatalmas volt a terem, mint előttem a világűr.
Sötétség fala kerítette, de mégis jelen volt a fény.

A sötétségből hatalmas trón tűnt elő,
és rajta egy éji árny ült lefátyolozva. A legfeketébb sötétségnél is
feketébb volt alakja, de mégsem az éjszaka sötétje fedte.
Előtte megállt a mester
kimondva a szót, mely életet adó:
„Ó, sötétség mestere, ki az életet
az életbe viszi. Eléd hozok egy hajnali Napot,
hogy ne érintsd többé az éjszaka erejével őt,
és ne hívd tüzét az éjszakába.
Ismerd meg, és tekintsd testvérünknek, ki a sötétből
a fényhez feljutott.
Engedd tüzét a szolgaságból szabadjára,
hadd tündököljön szabadon az éjszakában.”

Emelkedett az árny keze
és egy tűz csúszott elő, mely világossá és tisztává vált.
A sötétség fátyla nyomban lehullt, és a terem
az éji sötétségtől megszabadult.
Aztán előttem a nagy térben, tűz tűz után nőtt elém.
Millió tüzet láttam;
egynémely, mint tűzvirág villant elő.
Mások halványan sugározták tompa fényüket.
Voltak, mik gyorsan megkoptak,
és voltak mik a kicsiből naggyá váltak.
Mindegyiket a sötétség fátyla vette körbe, de
látszott, hogy kiolthatatlanok.
Jönnek és mennek, mint tavasszal a szentjánosbogár,
megtöltve fénnyel és élettel az éjszakát.
Aztán szólt a hatalmas hang ünnepélyesen:
„Ezek a tüzek az emberek lelkei, nőnek és halványulnak,
örökké élnek, cserélve kilétüket a halál által újabb életekre.
Mikor virágba borulnak és elérik életük zenitjét,
gyorsan elküldöm a fátylat, sötétségem szemfedelét,
majd új életeket alakítok.
Fokozatosan fölfelé, korokon át, még nagyobb tűzbe nőve,
az éjszaka sötétje által kioltva, és
mégis örökké égve nő az emberi lélek mindig az ég felé.
Igen, az éjszaka sötétje által kioltva és mégis örökké égve.

Én, a Halál, jövök, de nem maradok,
mert az élet a mindenségben örök.
Egyetlen akadály vagyok csupán a fény végtelenségében.
Ébredj hát, örökkön befelé égő tűz, haladj
és hódítsd meg az éj sötétjét.

És a tüzek közül a sötétben
kinőtt egy, elűzve az éjszakát,
kiterjedve, mozogva egyre
jobban, míg nem maradt csupán a fény.
Szólt ekkor vezetőm, a mester hangja:
„Lásd saját lelked, amint a fényre jut,
elszabadulva immár örökre a sötétség
urának rabságából.”

Tovább vezetett engem sok nagy
teremben, megmutatva a fény gyermekeinek titkait;
melyeket ember nem ismerhet meg, csak ha
a sötétségből a fényre jut.
Visszafelé pedig bevezetett a terem fényéhez.
Letérdeltem ott a nagy mesterek előtt,
A mindenség urai előtt,
kik a fennálló ciklusokat őrzik.

Szólt nagy erejű szavakkal:
„Felszabadultál az Amenti termeitől.
Válassz hát feladatot az emberek között.”

Szóltam:
„Ó, mester, hadd legyek tanító, vezetve őket
egyre feljebb, amíg egymás számára
fénnyé válnak.
Megszabadulva az éj sötét fátylától, mely körülöttük van,
hadd szítsam a tüzet, az emberekben”

Fölvezetett ezután a templomlakó.
És újra emberek között találtam magam,
tanítva és megmutatva a bölcsességet,
én a fény sugárzója, emberek között a Nap.

Most lefelé visz utam ismét,
keresem az éj sötétjében újra a fényt.
Tartsátok meg följegyzéseim, hogy
vezesse az embert, és újra nagy legyen.

III. Smaragdtábla
A bölcsesség kulcsa

Én, Thoth, az atlantiszbeli ingyen
adtam bölcsességemből, tudásomból,
és erőmből az emberek fiainak.
Azért, hogy bölcsé legyenek és
a világba sugárzón nézzenek
az éjszaka leple mögül.
A bölcsesség erő,
és az erő bölcsesség;
Egymást kiegészítik.

Ne légy büszke ember, bölcsességedre,
beszélj a tudatlannal éppúgy mint a bölccsel.
Ha valaki nagy tudással járul eléd,
halld meg szavát és tartsd meg azt,
mert a bölcsesség minden.

Ne hallgass, ha a hamis felhangzik,
igazsággal szólj, és a Napfény mindent
beterít.

Ki átlépi a törvényt büntetést nyer,
mert csak a törvény által jön el az ember szabadulása.

Ne félemlíts meg senkit,
mert a félelem rabság,
mely a sötétséghez biztosan hozzáköt téged.
Kövesd szíved szavát életeden át,
és tégy többet érte, mint
amit szükségesnek látsz.

Ha gazdagsághoz jutsz is,
kövesd szíved szavát,
mert a gazdagság semmit sem ér,
ha szíved nehéz.
Ne sajnáld az időt, hogy szívedet kövesd,
mert másképp dermedté válik.

Kiknek jó a vezérük, a céljukat tudva járnak,
de kik fecsérlők, elvesznek az összevisszaságban.
Ha emberek közt vagy, a szeretet legyen
jelen, amely a szív kezdete és vége.

Ha valaki tanáccsal jön hozzád,
hagyd beszélni szabadon,
mert lehet, hogy amiért jött kivitelezhető.
Ha habozik számodra szívét felfedni,
csak azért van, mert ítélkezővé lettél.

Ne ismételj hivalkodó szót,
és ne is hallgass ilyet.
Ilyenkor a beszéd egyensúlytalan.
Ne is beszélj róla, hogy az, ki előtted áll,
a bölcsességet így ismerje meg.

A csendnek nagy a hozama, de
a beszédfolyam semmit sem ad.

Ne isteníts embert,
nehogy lelked a pornál is
alább süllyedjen.

Ha naggyá válsz az emberek között,
tudásod és finomságod tiszteljék.
Ha barátod természetét áll szándékodban
megismerni, ne mást kérdezz, hanem légy vele együtt,
vitatkozz vele, megpróbálva saját szavaival szívét és tetteit.

Az, mi a raktárba kerül, ki is kell
jöjjön onnan.
Azt, mi tied, barátoddal megoszd.

A bolond a tudást butaságnak véli
és a hasznos dolgok sértők neki.
A halálban él ő, és tápláléka is az.

A bölcs szíve túlcsordul,
de száját csukva tartja.

Ó ember, hallgass a bölcsesség hangjára.
Hallgass a fény hangjára.
A kozmoszban lefátyolozott titkok töltik ki fényükkel a teret.
Ki a rabságból a szabadságra vágyik,
előbb válassza szét az anyagot
az anyagtalantól, a tüzet a földtől;
mert tudd meg, ahogy a föld a földre
száll alá, éppúgy száll a tűz a tűzre
és egyé válik azzal.
Az, ki ismeri a tüzet, mely belsejében ég,
leszáll az örökös tűzre
és lakozik ott örökkön át.

A tűz, a belső tűz, minden erő
legerősebbike, mindent túlszárnyal
és minden földi dolgon áthatol.

Az embert csak az tartja meg, ami ellenáll.
Ezért a föld tartja az embert; másképp nem létezhetne.

Nem minden szem lát ugyanúgy,
mert az egyiknek egy tárgy sajátos alakú és színű.
A másiknak más.
Ugyanígy a végtelen tűz, színét változtatva
Napról Napra más.

Így beszéltem én, Thoth, bölcsességemből,
mert az ember tűz az éjszakában;
soha sem alszik ki a sötétség fátyla alatt
soha sem múlik ki az éjszakában.

Az ember szívébe néztem bölcsességemmel
és nem viszályt találtam ott.
Szabadítsd fel tüzed a gürcölésből testvérem,
nehogy az éjszaka árnyékában legyen temetőd

Halld és vigyázd bölcsességem.
Hol szűnik meg a név és a forma?
Egyedül a tudatban: ami láthatatlan,
egy fényes sugár; végtelen erő.
A formák, melyeket látásod szélesítésével
hoztál létre, pusztán okozatok, melyek
okaidat követik.

Az ember testhez kötött csillag,
mígnem legvégül megszabadítja küzdelme.
Csak igyekezet által, a legjobbat adva virágzik új életre csillagod.
Annak csillaga, ki tudja mindennek kezdetét,
azonnal megszabadul az éjszakától.

Emlékezz, hogy minden mi létezik,
annak formája van, ellentétben azzal, ami nem létezik.
Minden, minek léte van,
más létezésbe megy át.
Kivétel te sem vagy ez alól.

Ismerd fel a törvényt, mert az minden.
Ne keresd a kívüle eső utat, mert nem létezik,
csak illúzióid csalásában.

A bölcsesség úgy közelít az ember gyermekéhez,
ahogy ő közelít a bölcsességhez.
Korokon át a fény rejtve volt.
Ébredj fel, és légy bölcsé!

Az élet titkaiba mélyen elmerültem,
keresve és kutatva mi rejtve van.
Halld most, és légy bölccsé!

Messze a föld kérge alatt az Amenti termeiben
az ember elől elrejtett titkokat láttam.

Gyakran jártam a mélyen rejtett folyosón,
néztem a fényt, hol az élet virága örökké él.
Figyeltem az emberek szívének titkát,
és azt találtam, hogy az ember sötétben él
de a nagy tűz fénye benne rejlik.

Az Amenti urainak színe előtt megismertem a bölcsességet,
melyet az embereknek most továbbadok.
Az Amentibeli urak mesterei a nagy titkos bölcsességnek,
mely a jövőből a végtelen végéből származik.
Heten vannak ők, fölötte állnak a hajnal gyermekeinek,
A ciklusok Napjai, a bölcsesség mesterei ők.
Vajon alakjuk különbözik-e az ember fiainak alakjától?
Három, Négy, Öt és Hat, Hét, Nyolc, Kilenc
az emberek mestereinek nevei.

Messze a jövőből, alaktalanul és mégis
formát öltve, tanítóként jöttek az emberekhez.
Örökké élnek, de nem emberi életet, mert ahhoz nem kötődnek;
a halál őket nem érintheti.
Uralkodnak mindig végtelen bölcsességgel
kapcsolódva, de még sem kötődve a sötét halál termeihez.
Élet van bennünk, mely nem élet.
Mindentől szabadok a mindenség urai.

Tőlük jön a logosz,
és az összehangolt erők mindenütt.
Békéjük hatalmas, mely a kicsiben
rejtőzik és az alakulásban.
Megismertetve az ismeretlenben.

A Három őrzi a rejtett mágia
kulcsait, ő a halál termeinek létrehozója,
erőt sugárzón, a sötétségtől rejtve,
megköti az ember gyermekeinek a lelkét.
Sötétséget sugározva, leköti a lélek erejét;
ő irányítja a negatívot az emberekhez.

A Négy az, mely kioldja az erőt.
Ő az életet irányítja az ember fiaihoz.

Fényből a teste, az arca tűz,
az emberi lelkeket felszabadítja.

Az Öt a mágia ura,
kulcsa a szónak, mely az emberek között
visszhangot kelt.

A Hat a fény ura, ő a rejtett út,
az ember lelkének útja.

A Hét az ura a hatalmasságnak,
mester ki kulcsa az űrnek és az időnek.

A Nyolc a fejlődést rendezi.
Méri és kiegyensúlyozza az ember útját.
A Kilenc az apa, nagy a nyugalma,
alakul és változik az alaktalanból

Meditálj a szimbólumokon melyeket adok.
Az ember előtt ezek rejtett kulcsok.

Emelkedj föl hajnali lélek.
Emeld gondolataidat a fényhez és az élethez.
Találd meg a számok kulcsában mit neked adok,
a fényt az életből az életbe vezető úton.

Keress bölcsen. Gondolataidat fordítsd befelé.
Ne csukd be elméd a fény virága előtt.

Helyezz testedbe egy gondolat formálta képet.
Gondolj a számokra, melyek téged az életre visznek.
Világos az út annak ki bölcs.
Nyisd meg a fény birodalmának kapuját

Növeld tüzed fényét, mint a hajnali Nap.
Rekeszd ki a sötétséget és élj a világosságban.

Vedd magadba ó ember, mintha lényed lenne
a Hetet, amely létező, de nem úgy, hogy látszana.
Feltártam immár bölcsességem.
Kövesd az ösvényt, ahogy megmutattam.

Bölcsesség tanítói,
hajnali Napok, adjatok
fényt és életet az emberek gyermekeinek!

IV. Smaragdtábla
A Megszületett Tér

Hallgass, ó ember a bölcsesség szavára,
hallgasd Thoth-ot, az atlantiszbelit.
Ki ingyen adja bölcsességét, melyet
a ciklus téridejéből gyűjtött; titkok tanítója ő,
Thoth, a hajnal Napja, a fény gyermeke,
hajnali csillagként fénylőn sugárzik; ember tanítója,
a mindenségből való.

Régen gyermekként Atlantisz
csillagai alatt, mely a múltban víz alá került,
álmodtam az emberek fölötti titkokról.
A csillagokba jutni vágyott szívem.
Évről évre tanultam a bölcsességet, egyre újabbat,
követve az utat.
Mígnem végül lelkem nagy kínban elszabadult
láncaitól és elértem a felszabadulást.
Megszabadultam a földi fogságból és a test
szorításától. Az éjszakában villámként cikáztam,
előttem feltárult a csillagokkal teli világűr.
Szabad voltam az éjszaka fogságától.
Így a nagy űr határáig hatolva bölcsességet nyertem,
mely túlmutat a véges emberen.

Messze az űrben lelkem szabadon szállt a fény végtelen körében,
a tudáson túlra, ahol a bolygók gigásziak és a képzeleten felülállanak.
Megtaláltam ott is a törvényszerűt minden szépségben,
mely elevenen működik az ott lakók között csakúgy,
mint az itteniek között.
A végtelen szépségében szállott lelkem,
a távoli térben lakoztak gondolataim.

Megpihentem egy szépséges bolygón,
hol harmónia uralta a teret.
Alakzatok jöttek sorban,
hatalmasan és nagyszerűen, mint a csillagok az éjben.
Harmóniában, egyensúlyban emelkedtek elő
a kozmikus szimbólumai, melyek a törvényt hirdetik.

Sok csillagban lakoztam, sok emberi faj világában;
voltak, kik mint a hajnali Nap hatalmasok voltak,
mások az éj sötétjében botladoztak.

De ezek közül mindegyik felfelé tartott.
A magaslatokból a mélységet kutatták,
és időnként a fényesség birodalmába jutottak,
miután keresztülhaladtak a sötétségen és elnyerték a fényt.

Tudd meg ember fia, hogy a fény az örökséged.
Tudd meg, hogy a sötétség egy fátyol csupán.
Szívedben lepecsételve a fény örökkön való.
Várja a szabadság eljövendő pillanatát,
várja az éj fátylának fellibbenését.

Találtam olyan fajt, mely meghódította az étert.
A tértől szabadon, de embernek megmaradva,
az erőt használta, mely mindennek alapja.
Messze a térben egy bolygót építettek a mindenséget átfogó erőből.
Alakzatokba sűrítették és egyesítették az étert,
szándékuk szerint.
Minden faj tudományát meghaladva, hatalmas bölcsességük által
a csillagok fiai ők.
Hosszú ideig figyeltem tudományuk.
Láttam, miként építenek éterből aranyló gigászi városokat.
Alakítva az elsődleges anyagból,
minden anyag alapjából, az éter messzire kiáradt.

A távoli múltban meghódították az étert,
megszabadulva a kín fogságából.
Elméjükben csak egy kép lebegett,
és gyorsan, teremtve növekedett.

Aztán lelkem a kozmoszon át tovább szállt,
látva újat és régit.
Megtudtam, hogy az ember kozmikus lény
a Napok Napja, a csillagok gyermeke.

Tudd meg ember, bárhol is lakoznál,
hogy lényed a csillagokkal egy.
Tested nem más, mint bolygó,
mely a középpont körül kering.
Amikor eléred minden bölcsesség fényét, szabad leszel,
hogy sugározz az éterben.
Egy leszel a Napok közül, mely a sötétből világít -
egy az űrben születettek közül, mely a fénybe nő.
Ahogy a csillagok az időben elvesztik csillogásukat,
amint fényük a forráshoz a távolba száll,
úgy halad lelked tovább, magad mögött hagyva a sötét éjt.

Alakod az elsődleges éterből áll össze,
benned a forrásból jövő fény, melyet a körben lévő
éter egyesít, és egyre csak mozog a tűz,
míg végül megszabadul.
Emeld fel tüzed a sötétből,
repülj el az éjből és szabad leszel.

Utam a téridőn keresztül vezetett,
tudva, hogy lelkem immár szabad,
és tudva, hogy bölcsességet szabadon nyerhetek.
Végül egy olyan kiterjedésbe jutottam,
mely a tudástól rejtve van, és még a bölcs sem ismeri.
Mögötte van minden ismertnek.
Akkor, hogy ezt megtudtam,
boldoggá vált szívem, mert szabad voltam.
Hallgasd meg, űr szülötte, bölcsességem.
Tudd, hogy te is szabad leszel.

Hallgasd ismét bölcsességem, hogy te is élj és megszabadulj.
Nem a földről való vagy földi ember,
mert szülőd a végtelen kozmikus fény.

Nem ismered örökséged?
Nem tudod, hogy igazi fény vagy?
A hatalmas Nap Napja leszel, amikor bölcsességed elnyered,
amikor a fénnyel való egyességed tudata beléd hatol.

Most neked adom a tudást,
a szabadságot, hogy vándorolj az ösvényen,
melyet bejártam, megmutatva, hogy igyekezettel
el lehet jutni a csillagokba.
Hallgasd ember fia, és tudj rabságodról,
és azt is tudd, hogy hogyan szabadulj.
Kint a sötétben emelkedj fel,
egyként a fénnyel és egyként a csillagokkal.

Kövesd mindig a bölcsesség szavát.
Csak ezáltal tudsz felemelkedni.
Az embert sorsa hajtja a mindenség végtelenjének kanyarjaihoz.

Tudd meg, hogy az egész űr rendezett.
És csak a rend által lehetsz a mindenséggel egy.
Rend és egyensúly a törvényei a kozmikusnak.
Kövesd őket és a mindenséggel egy leszel.

Az, ki követi a bölcsesség útját,
az élet virágára nyitott legyen,
tágítva tudatát a sötétségből
a mindenség terén és idején keresztül.

A csendben mélyen időzz,
mígnem minden kívánságod eltűnik.
Vágyakozástól mentesen beszél a csend
és legyőzi a szó igáját.
Az ételtől visszakozva legyőzöd az étel kívánását,
mely a lélek kötődése.

Akkor feküdj a sötétbe,
hunyd be szemed a fény sugara előtt.

Irányítsd lelki erőd
tudatodra, lerázva róla az éj szorítását.
Helyezd elmédbe a kívánt képet.
Képzeld el a helyet, melyet látni kívánsz.
Rezgesd erőd előre és hátra,
meglazítva lelked az éjszakában.
Rezegtesd tiszta erőből,
mígnem lelked szabaddá lesz.

Szavakkal kifejezhetetlen hatalmasságú a kozmosz tüze,
az ember számára ismeretlen kiterjedésekben ég.
Győzedelmesen és kiegyensúlyozottan
harmonikus zene szól, messze az ember fölött.
Zenével és színekkel dalolva,
ég a mindenség végtelenjének kezdetétől a tűz.

Te vagy a tűzből jövő szikra!
Színed a tűznek színe; életed zene,
Halld a hangot és szabad leszel.

A tudat a kozmikussal egyesülve válik szabaddá.
A mindenség törvényének rendjével válik eggyé.

Vagy nem tudod, hogy a sötétségből
a fény tova száll. A mindenség szimbóluma ez.

Mond ezt az imát, hogy bölcsességet nyerj.
Imádkozz, hogy a fény mindenkihez eljöjjön.
„Hatalmas fény szellem, amely a kozmoszon keresztül világítasz,
emeld tüzem harmóniában közelebb hozzád.
Emeld fel tüzem a sötétből.
Tűz vonzója, ki a mindenséggel egy vagy,
emeld fel lelkem te, ki hatalmas vagy és erős.
Fény gyermeke ne fordulj el.
Adj nekem erőt, hogy kohódban elnyerjem az egyesülést.
Te, ki minden vagy az egyben és egy a mindenben.
Ki az életdallam tüzével és az elmével egy vagy.”
Amikor szíved a rabságból megszabadult,
tudd meg, hogy számodra a sötétség megszűnt.
A térben mindenhol keresheted a bölcsességet,
nem köt már béklyó, mely a testhez von.

Fölfelé haladva a hajnal felé
szabadon cikázz lélek felfelé a fény birodalma felé.
Kövesd a rendet, kövesd a harmóniát,
szabadon haladj a fény gyermekeivel.

Keresd és ismerd meg bölcsességem kulcsát,
és biztosan megszabadulsz.

V. Smaragdtábla
Unal lakója

Gyakran álmodom az elsüllyedt Atlantiszról,
mely a kor sötétjében elmerült.
Korszakról-korszakra, szépségben létezett,
fényként, mely az éjen keresztül ragyog.

Hatalmas erővel kormányzott a földön
az úr Atlantisz idejében.
A népek királya, a bölcsesség tanítója,
a Suntalon keresztül sugárzó,
az út mutatója, a templomlakó, az unali tanító.
Ő volt a föld fénye Atlantisz ege alatt.

Tanító egy mögöttünk lévő ciklusból.
Testben élő, de mégsem ember, hanem a ciklus egyik
Napja, az előrehaladott.

Tudd, hogy Horlet, a tanító
nem volt földi lény.
A múltban egykor, amikor Atlantisz hatalommá vált,
megjelent az, kinél a bölcsesség kulcsa volt,
hogy a bölcsesség útját mindenkinek megmutassa.

Feltárta a siker, a fény útját az emberek között.
A sötétséget megoldva vezette az emberi lelkeket
fölfelé arra a magaslatra, mely a fénnyel egy.

Részekre osztotta a királyságokat.
Tíz volt számuk, és emberek fiai
uralkodtak ott.
Az egyik királyságban ember feletti erővel templomot épített.

Az éterből hívta le anyagát,
Ytolan erejével öntötte a formát.
A formákba teret ütött elméjével.
Mérföldről mérföldre felfelé gyarapította a szigetet,
és a templom térről térre hatalmasra nőtt.
Feketéllőn mint amilyen a téridő sötétje,
a fény lényegét mélyen belé rejtette.
A templom gyorsan életre kelt,
a templomlakó szavától alakot öltve,
az alaktalanból előhívva formálódott.

Ezután belülre nagy termeket helyezett.
Az éterből hívta le a formát.
Bölcsességét elméjéből ültette belé.

Alaktalan volt ő a templomban, és
alakja mégis emberi test.
Emberekkel lakozott,
ki nem volt ember.
Szokatlan volt és különbözött tőlünk.
Hármat választott ekkor az emberek közül.
Ezek lettek szóvivői.
Hármat választott a legkiválóbbak közül,
kik Atlantisszal fenntartották kapcsolatát.
Ők voltak a hírvivők, kik üzeneteit hozták
az emberek királyainak.

Másokat is magához hivatott,
bölcsességéből nekik is osztott,
aztán az emberek közé küldte őket
Undal szigetére,
hogy világosság jöjjön az emberek közé.

Az, kit kiválasztott, tizenöt évig
tanult. Mert csak így nyerhette el a megértést,
és vihette az emberek közé a fényt.
Így keletkezett a templom,
az emberek tanítójának lakhelye.

Én, Thoth, a sötétségben és a fényben egyaránt
a bölcsességet kutatva, fiatalságomban hosszú időkön át utaztam,
mindig új ismeretre vágyva.
Sok igyekezet után a három közül egy
hozzám a fényt hozta el.
A templomlakó akarata volt, hogy engem
a sötétségből a világosra vigyen.
Elvitt ezért, a templom mélyébe a nagy tűz elé.

Hatalmas trónján ült a templomlakó,
fénybe öltözötten, tűz cikázott ruháján.
Letérdeltem a nagy bölcsesség előtt,
érezve, hogy a fény hullámokban áthat.
Hallottam akkor a templomlakó hangját:
„Sötétség, jöjj a fényre. Hosszú ideig kerested a világosságot.
Minden lélek a földön, ki megoldja béklyóját,
azonnal megszabadul az éjszaka sötétjétől.
A sötétségből immár felemelkedtél, célodhoz egyre
közelebb jutsz. Lakozz itt gyermekeim közt, őrizd
a bölcsesség által összegyűjtött feljegyzéseket.
Légy szerszáma a fénynek.
Készülj arra, amit tenned kell.

Bölcsesség őrzője leszel az Atlantiszra jövő sötét korokon át.
Lakozz itt és igyál minden bölcsességből,
míg a titkok és a rejtelmek számodra megvilágosodnak.”

Aztán válaszoltam a ciklus urának, mondva:
„Ó, fény, ki az emberhez szállsz alá,
adj nekem bölcsességedből,
hogy legyek emberek között tanító.
Add nekem fényed, hogy szabad legyek.”
Aztán szólt ismét hozzám a mester:
„Korról korra élj a bölcsességgel,
igen, amikor Atlantisz fölött az óceán összecsap,
tartsd a fényt a rejtett sötétségben,
mely, ha hívod, mindig eljön.
Menj és gyarapítsd bölcsességed.
Nőj a fényen keresztül a végtelen határáig.”

Hosszú időn át lakoztam a templomlakó otthonában,
mígnem a fénnyel eggyé váltam.

Aztán az ösvényt a csillagokba követtem,
járva a fényhez vezető utat.
Mélyen a föld gyomrában az úton,
megismertem a fent és a lent titkait.
Az Amentihez vezető utat járva
megismertem a törvényt, mely a világot egyensúlyban tartja.
A föld rejtett kamráiba vitt bölcsességem
az úton, mélyen a föld kérge alatt vezetett,
mely az ember előtt hosszú ideig rejtve marad.
Még több bölcsesség tárulkozott elém
és így birtokomba került az ismeret:
úgy találtam, hogy minden mindennek része,
nagyobb és még nagyobb, mint amit ismerünk.
Kerestem a végtelen közepét hosszú időn át.
A mélyben egyre több titokra leltem.

Most, hogy visszatekintek az időn,
tudom, hogy a bölcsesség kötetlen,
egyre csak bővül a korokon át,
egy a végtelennel, és mindennél nagyobb.

Fény szóródott akkor Atlantisz földjére.
És a sötétség mindenhol rejtve volt.
Aztán a fényből a sötétségbe hullt Atlantisz.
Kik a magaslatokra jutottak, büszkék lettek tudásukra és rangjukra.

Mélyre hatoltak a tiltottba,
megnyitva a lefelé vezető kaput.

Még több tudást kutattak,
hogy előhozzák a mélyből.

Kiegyensúlyozott legyen, ki mélyre száll,
mert fény híján rabságra jut.
Tudásukkal ők a tiltott kapukat megnyitották.

Otthonából mindezt látva a templomlakó az Agvantin ült.
Lelke Atlantisz fölött szabadon barangolt.
Látta, amint az atlantisziak varázslataikkal
kinyitották a kaput, mely a mélységes bajba visz.
Gyorsan visszaszállt lelke a testbe.
És az Agvantiról felemelkedett.
Hívta három futárját, és
kiadta a parancsot, mely megállítja a világot.

A föld kérge alatti mélységbe, az Amenti termeibe
a templomlakó sietve visszament.
Hívta az erőket, melyeknek a hét úr
parancsolt;
A föld egyensúlya átbillent,
és Atlantisz a sötét hullámokba süllyedt.

Bezárult a kinyitott kapu,
elzáródott a lefelé vezető út.
Minden sziget, kivéve Unalt,
és a templomlakó szigetének egy részét,
a víz alá süllyedt.
Az Unalon lévőket a templomlakó megőrizte, hogy legyenek tanítók,
a fény elhozói azok számára, kik ezután jönnek,
és kiknek tudata még csak pislákoló.
Hívott ekkor engem, Thoth-ot,
parancsot adott:
„Thoth, mentsd minden bölcsességed,
minden feljegyzésed és mágikus
képességed!
Menj, őrizve tanítóként a feljegyzéseket,
míg a fény az emberek között felnő.
Hosszú ideig rejtőzködve világíts az emberek között.
Csak a megvilágosodott ismerjen rád.
Az egész föld fölött hatalmat adunk,
szabad vagy ezt elfogadni vagy elvetni.
Gyűjtsd most Atlantisz népét össze.
Vidd őket és fussatok a kőbarlangok népéhez,
Khem gyermekeinek földjére.”

Ezután összefogtam Atlantisz fiait.
Az űrhajóba tettem a feljegyzéseket,
és az elsüllyedt Atlantisz emlékezetét.
Összeszedtem erőm, hatalmas varázslatok eszközeit.

Az űrhajóval fölrepültünk a következő hajnalon.
Magasan a templom fölött lebegtünk,
hátrahagyva mélyen a termekben a három futárt
és a templomlakót.
A hullámok a templom fölött összecsaptak,
elzárták a ciklusok uraihoz vezető utat.
Csak annak, ki a bölcsességet ismeri, nyílnak meg
az Amentihez vezető kapuk.

Gyorsan menekültünk a hajnal szárnyán,
egészen Khem gyermekeinek földjéig,
ahol erőmmel lehengerelve őket, kormányoztam, és a fényre
felemeltem az ott lakókat.
Mélyen a sziklák alá rejtve várja űrhajóm az időt,
hogy az ember szabad legyen.
Föléje egy jelet tettem, mely oroszlán testű emberi fej.
Alatta van űrhajóm az utazásra várva,
amikor majd az embernek szöknie kell.

Tudd meg embernek fia, hogy a jövőben majd
a mélyből betolakodók jönnek.
És akkor ébredj fel bölcs.
Használd űrhajóm és könnyedén győzöl.

Mélyen a jel alatt nyugszik titkom.
Keresd és találd meg a piramisban.
Egymáshoz vezet a kulcskő,
mindegyik kapu az életbe visz.
Kövesd a kulcsot, melyet magam mögött hagyok.
Keresd és az élethez vezető kapu tied lesz.
Keress a piramis mély a járatában,
melynek falban a vége.
Használd a Hetes kulcsát
és aláhull neked az út.
Ott a bölcsességem neked adom.
Az utamat neked feltárom.
Kövesd hát. Fejtsd meg titkaimat.
Az utat megmutattam!

VI. Smaragdtábla
A mágia kulcsa

Hallgass ember, a mágia bölcsességére.
Hallgass az elfeledett hatalmas tudásra.
Hosszú-hosszú idővel ezelőtt, az első ember
idejében a népek éppúgy mint most,
sötétséggel és fénnyel töltődtek el.
És míg egyesekben a sötétség
rezgett, másoknak fény töltötte be a lelkét.

Igen, hosszú ideje tart e harc.
A sötétség és a fény között
örökös a versengés.
Korokon át hosszú volt a háború.
Az ember fölött ismeretlen,
hatalmas erők cikáztak.

Követőikbe beleszállt a sötét
és küzdöttek a fény ellen.
De voltak, kiket a fényesség járt át,
és legyőzték az éjt.
Bárhol lennél, bármely korban és térben,
megismered a sötétséggel való csatát.
Hosszú idővel ezelőtt a hajnalnak Napjai
leszálltak és a világot telítve találták sötétséggel.
Ott, a múltban kezdődött
az időtlen ideig tartó harc a sötétség
és a fény között.

Akkoriban sötétséggel eltöltve
éltek sokan, a fény bennük csak pislogott.

A sötét mesterek azt kutatták, hogy
a sötéttel hogyan tudnának mindent megtölteni.
Azt keresték és azt kutatták, hogy hogyan
csábítsanak mindenkit az éjbe.
A fény mestereivel szembeszálltak,
teljes erővel küzdöttek a sötétből.
Csak azt keresték, hogy az embert
a sötét éjbe kötő köteleket feszesebbre húzzák.

A fekete mágia volt a fegyverük.
Sötét varázslattal ezt az emberbe helyezték,
és az ember szíve sötét varázslat rabja lett.

Egymást támogatva rendezett csapatokban
a sötétség testvérei egyre csak gyülekeztek korokon át.
Ellenségei ők az ember fiának.
Titkos egységben harcoltak,
ám néha az ember felfedte
gonoszságuk.
Mindig szövetségben, a fénytől az éj sötétjébe rejtve,
titkosan, csendben használják erejük.
Rabságba ejtik és lekötözik
az ember szívét.

Láthatatlanul jönnek és távoznak.
Az ember tudatlanul hívja őket elő lentről.
Sötét az út, melyen a sötét testvérek járnak,
melynek sötétje nem az éj sötétje.
Szállnak a földön körbe-körbe, átjárnak az emberi álmokon.
Erőt a körülöttük lévő sötétből nyernek.
És elhívják az embert lakhelyéről,
a számára sötét utakon.
Az ember elméjéig felérnek,
és köré borítják a fátylat, ami alatt
egy életen keresztül vakká lesz a lélek.
Az ember így az éjszaka fátylának
béklyójában él.
Hatalmasok e hatalmak a tiltott tudományok terén.
Tiltottak ezek a tudományok, mert anyaméhük az éj.

Hallgasd, figyelmeztetésem:
az éjszaka béklyójától légy szabad.
Ne add lelked a sötét testvéreknek.
Emeld szemed állandóan a fényre.
Tudd meg, hogy szorongásod
csak a fátyol miatt van.
Igen, vigyázz figyelmeztetésemre:
és igyekezz egyre csak fölfelé,
emeld lelked a fényre.
A sötétség testvérei azokat kutatják, akik
a fény útján már hosszan vándoroltak.
Mert jól tudják, hogy azoknak, kik a Nap felé indultak el,
a fényes úton erejük egyre csak nő,
és ha ők velük szövetségre lépnek,
a fényre szánt többi gyermeket is visszahúzzák.

Hallgass arra, ki hozzád jön,
de mérlegeld, hogy szavai valóban a fénytől jönnek-e.
Mert sokan vannak, kik a sötét fénybe merülnek,
de ettől még nem a fény fiai ők.

Könnyű az út, amit mutatnak,
de hallgass szavamra:
A fény csak ahhoz jön el, ki
igyekszik felé.
Nehéz az út, mely a bölcsességbe vezet.
nehéz az út, mely a fényhez elvisz.
Sok lesz a kő utadon, melyekre rátalálsz,
és sok lesz a hegy, melyeken a fényhez
ösvényed vezet.
Tudd meg, hogy aki ezeken túljut,
szabaddá válik.
Ne kövesd a sötétség testvéreit.
Légy mindig a fény gyermeke.
Mert tudd meg, hogy a fény
győzelemre ítéltetett és az éj sötétje
elvész a fényből.

Hallgass a bölcsességre:
A sötétség tulajdonságai a fényével megegyeznek.

Ha a sötétet száműzik és a fátyol fellibben,
a sötétből elővillámlik a fény.

Ahogy a sötétség fiai az emberek között vannak,
úgy lakoznak a világosság fiai is a földön.

Ők a sötéttel ellentétben az embereket megszabadítani akarják.
Erejük hatalmas.
Ismerik a törvényeket, és
a bolygók nekik engedelmeskednek.
Állandó harmóniában és rendben
működnek, megszabadítva az ember szívét.
Titkon és rejtve járnak ők is.
Az emberek őket sem ismerik.
De tudd, hogy veled vannak
örökké és mutatják az utat.
Mindig a sötétség ellen küzdöttek,
legyőzve a végtelen időt.
Végül győzedelmeskednek
és tanítókká lesznek, elűzve az éj sötétjét.

Igen, tudd meg, mindig mögötted állnak ők.

A Nap erejét hirdetik a tanítók.
Láthatatlanok az ember őrei.
Nyitva az út annak, ki a fényre jutni
tiszta szívből vágyik.

Megszabadultak e mesterek a sötét Amenti termeitől.
Szabadok a teremtől, melyben az életet
a felsőbb vezeti.
Napok ők és a hajnal urai,
és a fény fiaiként az emberek közt
világítanak.
Emberhez hasonlók, és mégis mások.
Sohasem voltak megosztva a múltban.
Egyek voltak az örökös egységben,
a téren át az idők kezdetétől.
Felszálltak a mindenség egységéhez,
fel az első térből, mely alaktalanra
formálódott.

Az embereknek feltárták a titkot,
melyek megőriznek minden veszedelemtől.

Az, ki az útra lép,
szabad kell legyen az éjszaka sötétjétől.
Meg kell hódítania az alaktalant.
Meg kell hódítania a félelem szellemét.
A titkokhoz a megismerésen át kell eljutnia,
haladva az úton, mely a sötétségen át vezet,
és amelyen célja mindig a fény.
Akadályok lesznek útján, de tartson ki a Napig.

Halld: a Nap jelkép, mely az út elfogyásakor fényességet ad.
Most átadom a titkot, hogy hogyan ismerd meg a sötét erőt.
Találd meg és hódítsd meg az éjszaka keltette félelmet.
Csak ha felismered, tudod legyőzni a gonoszt.
Csak megismerve lehet a fény a birtokod.

Átadom a titkot, melyet ismernek mind a mesterek.
E tudás a sötét félelmek közül mindet legyőzi.
Használd e bölcsességet,
amit most rád hagyok.
Légy a sötét testvérek felismerője.

Amikor az érzés rád tör,
hogy a sötétség kapuja közel,
vizsgáld meg szíved, és lásd,
hogy az érzés belülről jön-e.
Ha a sötétséget saját gondolataidban érzed,
űzd el őket elmédből.
Küldj rezgést testeden keresztül,
először rendezetlent, majd másodjára rendezettet.
Ismételd ezt többször, míg az érzés eltűnik.
Indítsd a hullámot az agyközpontban.
Irányítsd fejedtől a lábaid felé.

De ha úgy találod, hogy nem szíved sötét,
tudd meg, hogy egy erő irányul feléd.
Csupán megismeréssel győzheted ezt le.
Csupán bölcsességgel remélhetsz szabadulást.
A tudás bölcsességet ad: a bölcsesség
hatalom. Szerezd meg és hatalmat nyersz.

Keress előbb egy sötéttel átitatott helyet.
Húzz magad köré egy kört.
Állj a kör közepén egyenesen.
Mond ezt a formulát és megszabadulsz.
Emeld fel kezed a sötét térben a fejed fölé.
Csukd be szemed és irányítsd a fény felé.
Hívd a fény szellemét a téridőn át,
mondván a következő szavakat:
„Töltsd be fénnyel testem, ó, élet fénye.
Töltsd be testem életszellem.
Jöjj a sötétben világító virágból hozzám.
Jöjj hozzám a teremből, ahol a hét úr kormányoz.
Nevükön szólítom a Hetet, a Hármat, a Négyet, az Ötöt,
a Hatot, a Nyolcat és a Kilencet,
hogy engem megsegítsenek, a sötéttől megszabadítsanak.
Nevükön szólítom őket, hogy megmentsenek az éjszaka sötétjétől:
Untanász, Kértász, Kietál,
és Gaia anya, Úrértál, Szemvét, az ár dala.

Neveiteken szólítlak és könyörgök,
szabadítsatok meg a sötétségből és töltsétek belém a fényt.”

Tudd meg, ha ezt megteszed,
megszabadulsz a visszafogó béklyóktól,
melyeket a sötétség testvérei tettek rád.
Vagy nem látod, hogy a neveknek ereje van,
hogy a rezgéseken keresztül a béklyóból téged felszabadítsanak?
Használd ezt testvéreid megszabadítására,
hogy a sötéttől ők is megszabaduljanak.

Mert testvéred segítője vagy.
Ne hagyd őt a sötétben tévelyegni.

Most rád hagyom varázslatom.
Vedd magadhoz és maradj a fényhez vezető úton.

A fény szálljon rád, és szálljon rád az élet.
Légy a fenti ciklus Napja.

VII. Smaragdtábla
A hét Úr

Hallgasd szavam.
Nyisd ki elméd és fogadd magadba bölcsességem.
Sötét az út melyen most utad visz.
Számos omladék fekszik rajta.
Keresd állandóan a több bölcsességet.
Szerezd meg és fény kíséri utadat.

Nyisd ki lelked a kozmikusnak
és hagyd magadba áramlani,
mintha egy volna veled.
A fény örök és a sötét elmenekül.
Keresd mindig a fényt.
Tudd, hogy a fény megtölti lényed,
a sötét így nyomban eltűnik.

Nyisd ki a lelked a fény testvéreinek.
Engedd őket magadhoz és megtelsz fénnyel.
Emeld tekinteted a kozmikus fény felé.
Szemed előtt a fény lebegjen.
Csak a bölcsesség fényének megszerzésével leszel
a végtelen céllal egy.
Keresd az örök egységet.
Célodban keresd szakadatlan a fényt.

A fény véges és végtelen egyben,
csak az emberi éjszaka sötétíti el.
Emeld fel a sötétség fátylát és egyesítsd a fényt.

Hallgasd szavam, mely a fény és az élet hangján énekel.
Az űr mezőin a fény uralkodik,
és mindent áthat tüzeivel.
Keress, kutass a sötétség fátylán keresztül;
valahol biztosan találsz egy rést.
Elrejtve és az ember által elfeledve;
a véges mélyén találod a végtelent.
Elveszetten is élénken
hat át mindent a végtelen elme, mely a mindenségben él.

Az egész űrben csupán egy bölcsesség létezik.
Bár megosztottnak tűnik, de az egyben egységes.
Minden mi létező a fényből származik.
És minden fény a mindenségből.

Minden mi teremtett a renden alapszik:
Törvény uralja az űrt, melyben a végtelen lakozik.
Az egyensúlyból származnak a ciklusok,
és harmóniában a végtelen végéig tart idejük.

Tudd meg, hogy a téridő messzeségében
a végtelen is megváltozik.
Halld a bölcsesség szavát.
Tudd, hogy a mindenség örökkön át a mindenségből való.
Tudd, hogy idővel a bölcsességet elnyerheted
és az úton még több fényt találsz.
Igen, találd meg az örökké távolodót,
a célt, mely Napról Napra elillan előled.

Hosszú ideje már, hogy
az Amenti termeiben, én Thoth, a ciklusok urai előtt álltam.
Hatalmasak voltak ők erejük fényében,
hatalmas volt fölfedett bölcsességük

Először a templomlakó vezetett hozzájuk. Azután
szabadon járhattam hozzájuk akaratom szerint.
Gyakran mentem a sötét úton az örökkön égő fény termébe.

A ciklusok mestereitől sok olyan bölcsességet tanultam,
mely a fönti ciklusokból származik.
Oly bölcsességek ezek, melyek a mindenség végtelenjéből valók.
Sok kérdést intéztem a ciklusok uraihoz.
Hatalmas volt a bölcsesség mellyel válaszoltak.
Most adok a bölcsességből, mely a végtelen
tüzéből pattan elő.

Messze a sötétben trónol a hét úr,
a felettünk lévő ciklusokból jövő tudat egységei ők.
Az embert ciklusában a végtelen tudáshoz
vezetik. Heten vannak; erejük hatalmas.
Hangjuk rajtam keresztül szól az emberekhez.
Időről időre elébük álltam
hallva szavukat,
mely nem hangként érkezett.

Egyszer azt mondták:
„Akarsz-e bölcsességet?
— Keresd a tűz közepében.
Akarod-e a hatalom tudását?
— Keresd a tűz közepében.
Akarsz-e az lenni, ki maga
a tűz közepe?
— Keresd hát saját tüzedet.”

Sokszor beszéltek hozzám,
tanítva nem e világi bölcsességre,
megmutatva a fényesség új
ösvényeit.
Tanították a fenti törvényt,
hozzá gyakorlatot adva.
Elmondták a törvényt, a mindenség rendjét.
Szólt hozzám ismét a hét:
„Az idő mögül messziről érkeztünk,
elindultunk a téridő mögül.
Igen, a végtelen végéről jöttünk, amikor
még neked és testvéreidnek
nem volt alakja. Minket a mindenség rendje formált.
Nem olyanok vagyunk mint az ember,
bár egykor emberi alakban éltünk.
A nagy ürességből kaptuk formánk a rend és a törvény által.
Mert tudd meg, hogy aminek alakja van, a valóságban alaktalan,
és csak a szemeid számára szilárd.”

És ismét szólt a hét:
„Ó, Thoth, fény fia, szabad a fényes
úton felfelé haladnod.
Míg végül minden egyesül.

A rend alapján keletkezett formánk:
Három, Négy, Öt, Hat, Hét, Nyolc, Kilenc.
Tudd meg, hogy ezek a ciklusok számai,
melyekből mi az emberekhez alászállunk.
És mindegyikünknek egy kötelességet kell
végbevinni; mindegyikünknek hatalma van az egyetlen erő felett.
Egyek vagyunk ciklusaink lelkével.
Mi is célunk felé tartunk.
Az emberi képzeletet felülmúlva,
mely a végtelen mindenségnél tovább terjed
az időben, mely még nem is jött el.
Mindnyájan egyek leszünk a még nagyobbal,
mely a mindenség.
Idő és tér csak egyre körbe jár.
Ismerd meg törvényük és szabad leszel.
Igen, légy szabad, hogy a ciklusok közt legyen mozgástered,
és elhaladhass a kapuban lakozó őrök előtt.”

Aztán hozzám beszélt a Kilenc:
„Korszakról-korszakra léteztem, nem ismerve az életet
és nem ismerve a halált.
Mert tudd meg, hogy távol a jövőben
halál és élet a mindenséggel eggyé válik.
Az egyik a másik egyensúlya által tökéletes;
a mindenség egyesültségében egyik sem létezik.
E ciklus emberében az életerő megfékezhetetlen,
de a növekvő élet a mindenséggel egyesül.
Itt én nyilvánítom meg a ciklusod.
De igazából már az időd jövőjében vagyok.
Mert számomra az idő nem létezik,
mert világomban az idő valótlan,
mi mind alaktalanok vagyunk.

Életünk sincs, csupán létezésünk
tökéletesebb és szabadabb, mint a tied.

Az ember egy tűz, mely helyhez kötött.
De mi ciklusunkban örökké szabadok vagyunk.
Tudd meg, hogy mikor a fölötted nyúló ciklusokba jutsz,
az élet maga a sötétbe hull.
És csak a lélek lényege marad hátra.”

Aztán a Nyolcas ura szólított engem:
„Mindaz mit tudsz, csekély az egészhez képest.
De ez az egész még nem érintett téged.
A távoli űrben, ahol a fény a legfelsőbb szinten uralkodik
ott értem a fénybe.
Alakot öltöttem, de nem úgy, mint te.

Fény test volt alaktalan formám.
Nem vagyok élő és nem vagyok holt.
Minden létezőt ismerek.
Keresd az utat a sorompókon túl.
Menj az úton, mely a fényhez visz.”

Ismét szólt a Kilenc:
„Találd meg az utat. Nem lehetetlen a tudat felnövése.
Mert amikor a kettő eggyé vált, és
az egy a mindenséggé,
tudd, hogy a sorompók megnyíltak,
és te az úttól megszabadulsz.
Nőj a testből a testetlenbe,
és az úttól megszabadulsz.”

Időtlen időkön át figyeltem, megismerve a mindenséghez vezető utat.
Most gondolatomat minden dologhoz emelem.
Figyelj és halld, ha hívásom felcsendül:

„Mindent átható fény,
mely egy mindennel,
áradj hozzám minden irányból.
Jöjj, hogy megszabadíts.
Tégy engem eggyé a mindenség lelkével,
mely az éjszaka feketéjén keresztül sugároz.
Hadd legyek szabad a téridőtől
és az éjszaka fátylától.
Én, a fény gyermeke parancsolom:
tégy a sötétségtől szabaddá.”

Alaktalan vagyok a fény-lélek számára,
de fénysugárzó alaktalanság az enyém.
Tudom, hogy a sötétség kötőereje
a fény láttán eloszlik.

Most átadom e bölcsességet.
Légy szabad.
Élj a fényben és a csillogásban.
Ne fordítsd el fejed a fénytől.
Lelked a fény birodalmában honol,
mert te is a fény gyermeke vagy.

Fordítsd gondolatod a külvilág helyett belülre.
Találd meg ott fénylő lelkedet.
Tudd meg, hogy te vagy a mester
és belülről minden feltárulkozik.
Nőj fel a fény birodalmába.
Tartsd gondolataidat a fényben.

Tudd meg, hogy a kozmosszal egy vagy.
Egy tűz, mely a fénynek gyermeke.
És most halld figyelmeztetésem:
Ne engedd gondolataidat máshová fordulni.
Tudd meg, hogy a fényesség testeden keresztül árad szét.
Ne fordulj a fekete testvérektől érkező sötét fényesség felé,
hanem tartsd szemed nyitva
és lelked legyen a fénnyel mindig egybehangolva.

Fogadd meg e bölcsességet és vigyázd.
Hallgasd szavam és engedelmeskedj.
Kövesd a fénybe vezető utat,
és az úttal egy leszel.

VIII. Smaragdtábla
A misztériumok kulcsa

Átadtam immár tudásom,
rád bocsátottam a fényt.
Halld és fogadd bölcsességem,
mely a fenti és lenti kiterjedésekből való.

Nem olyan vagyok mint az ember,
mert az idődimenzióktól és térdimenzióktól
megszabadultam.
Mindegyik formám változik.
Tudom immár, hogy az alaktalan
mindenhol ott van ahol forma kél.

Nagy a Hetek bölcsessége,
hatalmasok ők odaát.
Erejük nyilvánvaló,
a túloldalról irányítanak.

Halld a bölcsesség szavait,
halld és tedd őket magadévá.
Találd meg bennük az alaktalant,
Találd meg a túloldalt megnyitó kulcsot.
A titok rejtett tudás.
Ismerd meg, és tárd fel.
Találd meg a mélyre rejtett bölcsességet
és legyél a sötétség és fény tanítója.

A körülötted rejlő titkok mélyen ülnek.
Rejtve a múlt misztériuma.
Keresd azt kulcsaimmal,
és biztosan megtalálod az utat.
A hatalomhoz vezető kapu rejtve,
de ki eléri, rajta átmehet.
Tarts ki a sötét ösvényen.
Juss túl a sötétség lakóján.
Emeld tekinteted a fény kiterjedésére,
és a fénnyel egy leszel.

Az ember alakzatok változásának folyamata,
melyek nem evilágiak.
Idővel az alaktalanba belenő,
mely egy más kiterjedésben van.
Tudd, alaktalanná kell válnod,
mielőtt a fénnyel egy leszel.
Hallgasd szavam, mely a fény ösvényeiről szól,
megmutatva a beteljesülést, mikor a fénnyel
egyesülsz.
Kutasd a föld közepének titkait.
Tanuld a létező törvényt, mely
az elsődleges köd erejével a csillagokat egyensúlyban tartja.
Keresd a Föld életének tüzét,
fürödj a tűz sugarában.
Kövesd a három sarkú ösvényt míg magad is tűzzé válsz.

Beszélj hangtalan beszéddel
azokhoz, kik lent lakoznak.
Lépj be a kék fényű templomba
és fürödj meg ott a mindennek életet adó tűzben.

A bölcsesség a sötétbe van rejtve.
De amikor a lélek tüze kigyúl,
megtalálod a bölcsességet és a fény szülöttet,
a fény alaktalan Napját.

Keress még több bölcsességet.
Keresd a tűz közepén.
Tudd, hogy csak ha igyekezettel áldozol,
árad a fény elmédbe.
Bölcsességgel szóltam,
hallgasd szavam és engedelmeskedj:
emeld fel a sötétség leplét.
Sugározd fényed az ösvényen.

Beszéltem a régi Atlantiszról,
beszéltem az árnyék királyságának napjairól,
beszéltem e királyság fiairól, kiket
a földi ember a mélységből idézett,
hogy hatalmat nyerjen.

Messze a múltban, mielőtt még Atlantisz létezett,
éltek emberek, akik a sötéthez fordultak
sötét mágiával, lényeket idézve
az alattunk lévő mélységből.
És jöttek ezek ciklusunkba,
alaktalanul egy másik rezgéskörből.

Az emberek nem látták őket.
És csak vér által nyerhettek formát,
csak az emberen keresztül juthattak a világba.
A múltban a mesterek leigázták őket,
és visszatértek oda, ahonnan előjöttek.
Volt azonban, ki itt maradt,
az ember által ismeretlen terekben és alterekben rejtőzve.
Atlantiszon árnyként éltek ők,
és időnként az emberek között
alakban megjelentek.
A kormányokba bekerültek
emberhez hasonló alakban.
Tudásukkal a királyokat szolgáikká tették,
átvéve az irányítást a népek felett.
Csak mágiával lehetett ezt tisztán látni.
Csak hang által nyilvánult meg igazi arcuk.
Az árnyék birodalmából jöttek,
hogy szétrombolják Atlantiszt
és uralkodjanak az ország felett.

De tudjátok meg, hogy a mesterek,
a nagy mágusok a kígyót
leleplezték és helyére visszaparancsolták.
A mesterek az embernek átadták
a szót, melyet csak ember tud kiejteni.
Így a kígyó álarca gyorsan porba hullt
és az emberek könnyen elűzték a bestiát.

De vigyázzatok, a kígyó él.
Rejtekhelyéről a világra les.
Láthatatlanul sétálnak közöttetek
ott, ahol a rítusok elhangzanak.
Idővel, ahogy az idő múlik
ismét emberi alakot öltenek.

A mesterek megidézhetik őket,
a feketék és a fehérek egyaránt,
de csak a fehérek tudják őket visszafogni,
míg a test lakhelyük.

Ne keresd az árnyék birodalmát,
mert a gonosz biztosan megjelenik.
És csak a fény mestere
győzi le a félelem árnyékát.

Tudd meg testvérem,
hogy a félelem nagy akadály.
Légy mindennek mestere a fényben,
és az árnyék azonnal eltűnik.
Halld és vigyázd szavam,
a fény szava világos.

Ne keresd az árnyék völgyét,
és a fény egyszerűen jön el.
Lásd meg bölcsességem mélységeit.
Az embernek a rejtett tudásról beszéltem.
Messze utaztam a téridőn át,
egészen ennek a ciklusnak
a végéig hatoltam.
A nagy sorompóra rátaláltam,
mely az embert e ciklusból távozni nem engedi.
Igen, láttam a sorompót őrző kutyákat.
Arra várnak, ki a sorompón keresztül jutni igyekszik.
A térben, hol az idő nem létezik, a ciklus őreit halványan láttam.
Csak szögekben mozognak ők.
A görbülő dimenzió lefogja őket.

Különösek és félelmetesek
a sorompó őrkutyái.
A tér határáig követ tudatuk,
ne gondold, hogy a testbe visszaszállva megszabadulsz tőlük;
a lelket a szögleteken át követik.
Csak a kör ad menedéket,
mentsd magad a szögekben lakóktól.

Egyszer a múltban a sorompót megközelítettem,
és azokon a partokon, hol az idő nem létező,
láttam a sorompó őrkutyáinak alaktalan formáját.
Igen, az idő mögötti ködben találtam rájuk;
ők messziről kiszimatoltak, felemelkedve
a nagy harangot megkongatták, mely a ciklusokon
áthallatszik, és a téren keresztül lelkem felé indultak el.

Gyorsan menekültem előlük,
vissza az idő elgondolhatatlan végéből.
De mindig mögöttem voltak
és egyre csak hajszoltak,
az ember számára ismeretlen szögekben mozogva.
Igen a partokon, ahol a téridőnek vége,
találkoztam a sorompó őrkutyáival,
melyek tombolnak ha a lélek a sorompón át akar lépni.

Körökben menekültem vissza testemhez.
Menekültem, és ők mindig mögöttem voltak.
Igen, az üldözők fáradhatatlanoknak bizonyultak,
keresve engem a szögeken át, hogy lelkemet elfogják.

Tudd meg,
hogy a lélek, mely a sorompókhoz
közelíteni mer, rabságba eshet.
Az idő mögötti őrkutyák elfogják, és addig sínylődik rabságban,
míg a ciklus befejeződik és ő hátramarad ott.
Egészen addig, míg a ciklus tudat távozik.

Testembe szálltam és a szög nélküli köröket megalkottam,
és megalkottam az alakot,
mely formámból való.
Testem az egyik körbe helyeztem
és megszabadultam hajszolóimtól, akik
az idő köreiben elvesztek.
De még most is, mikor testemen kívül vagyok
vigyáznom kell, hogy szögeken keresztül
ne mozogjak, mert a lelkem sosem lesz szabad.

Tudd, hogy a sorompó őrkutyái csak szögekben mozognak,
és sohasem a tér görbületeiben.
Csak kanyarodva tudod őket elkerülni.
Ha szögletesen menekülsz elfognak.
Őrizd meg tanácsom:
Ne próbáld áttörni a sorompót, mely a túloldalra visz.
Kevés azok száma, kik a túloldalon
ragyogó nagyobb fényre sikerrel jutottak.

Tudd meg, hogy az őrök
lelkeket keresnek, hogy rabságba ejtsék őket.

Hallgasd figyelmeztetésem és tartsd magad ehhez:
ne szögekben fuss, hanem mindig kanyarodj el.
És míg testeden kívül vagy, és kutyacsaholást hallasz,
tisztán harangszerűt, mely lényeden keresztül hallatszik,
menekülj testedhez körökben vissza, és ne hatolj előre a ködbe.

Ha visszakerültél testedbe, melyben lakozol,
használd a kört és a keresztet.
Nyisd ki szád és használd hangod.
Mond ki a szót és szabad leszel.
Csak az, kinek fénye teljes, reménykedhet abban,
hogy a sorompó őrein túljuthat.
Idegenszerű görbületekben kell mozognia,
melyeket ember nem ismer.

Hallgasd és őrizd figyelmeztetésem:
ne próbálj túljutni az őrökön.

Inkább keresd saját fényed elnyerését.
És készülj, hogy haladj az úton.

A fény a végső sorsod, testvérem,
Keresd és találd meg utadon.

IX. Smaragdtábla
A tértől való szabadulás kulcsa

Hallgasd szavam:
tanítom a ciklus bölcsességét és fényét;
tanítom, hogyan kergesd el a sötétséget,
tanítom, hogyan borítsd fénybe életed.

Keresd, hogy arra az útra léphess,
mely az örök életre Napként vezet.
Kerüld meg a sötétség fátylát.
Légy fénnyé a világban.
Légy a fény edénye,
irányítsd figyelmed az űr Napjára.

Emeld fel tekinteted a kozmoszra, a fényre,
szóld a templomlakó szavát.
Oly dallam az, mely a fényt lehozza néked.
Énekeld a szabadság dalát.
Énekelj a lelkeddel.
Teremtsd meg a nagy rezgést,
mely az egésszel egyesít.
Egyesülj a kozmosszal,
legyél a fénnyel egy.
Legyél a rend útja,
a törvényé ebben a világban.

Fényed a nagy fény,
mely a test árnyékán áthatol.
Felül kell emelkedj a sötéten,
mielőtt a fénnyel egyesülsz.

A sötétség árnyai körülvesznek.
Az élet megtölt áramával.
De tudd, hogy fel kell szállnod
testedből a téged körülvevő terekbe,
mik egyek veled.

Nézz körül.
Lásd saját fényed tükröződését.
Igen, még a sötétben is
saját fényed keresztülhatol a fátylon.

A bölcsességet keresd mindig.
Ne hagyd, hogy tested illúziót tápláljon.
Haladj a fény hullámának útján, és
kerüld a sötétlő utat.
A bölcsesség tartós, a mindenség kezdetétől létezik,
pontosan azóta, hogy a káoszból az úton található törvény által
a harmónia keletkezett.

Halld a bölcsességet.
Hallgasd a hangot, mely a múltról szól.
Igen, elfeledett bölcsességről szólok,
mely a múltban rejtőzik,
elveszetten a körülvevő köd sötétjében.

Tudd meg, hogy te vagy minden dolog vége.
Ennek tudása elveszett, mikor az ember
megbéklyózva a sötétség rabságába került.

Hosszú-hosszú ideje megszabadítottam testemet,
szabadon vándoroltam az éteren át,
körberepültem az angyalokat, melyek az embert rabságban tartották.
Tudd, hogy szellem vagy.
A test semmi, a lélek minden.
Ne hagyd, hogy tested által béklyóba kerüljön a minden.
Szabadulj el a sötétből, és vándorolj a világosságban.

Légy szabad.
Légy igazi fény, mely egy a fénnyel.

Amikor majd a sötétség béklyóitól megszabadulsz,
és a térben a fény egyik Napjaként közlekedsz,
tudd, hogy a tér nem határtalan,
hanem angyalok és görbületek határolják.
Tudd, hogy minden mi létezik
az eljövendő még nagyobb dolgok megnyilvánulása.
Az anyag folyékony és mint áramlat halad
alakját változtatva.

Minden időben létezett a tudás;
sohasem változott, bár a sötétség ráborult;
sohasem veszett el, bár elfelejtették.

Tudd meg, hogy a térben, melyben lakozol, vannak más terek,
épp oly hatalmasok mint tied;
összefonódnak anyagi világod lényegével,
bár maguk is különállók.

Egykor, a rég elfeledett múltban
én, Thoth, megnyitottam a kaput,
és más terekbe hatoltam,
az ott rejlő titkok számomra feltárulkoztak.

Az anyag mélyén sok titok rejlik.

Az egybekötött dimenziók száma
kilenc, a tér ciklusainak száma ugyanennyi.
A tudatnak kilenc a kiterjedése,
és kilenc világ van a világokban.
Igen, kilenc ura van a ciklusoknak,
melyek lentről és fentről jönnek el.
A teret rejtett terek töltik ki,
mert a teret az idő osztja meg.

Találd meg a kulcsot a téridőhöz,
és kinyílik általa a kapu.
Tudd azt is,
hogy a téridőn túl van az eszmélet.
És ha erről mit
sem sejtenél, attól még ez
így volt és így lesz ezután is.

A benned található világok kulcsát
egyedül magadban leled.
Mert az ember a titok kapuja,
és a kulcs is egyben.

Keresd a körben.
Használd a szót, amit adok.
Nyisd meg magadban a kaput, és biztosan életre találsz.
Most csak hiszed, hogy élsz, de életed valójában halál.
Míg tetteidhez kötődsz, nincs számodra élet.
A lélek szabad a tértől, és méltóságteljes a létezése.
Minden más kötél és lánc, melyektől
el kell szabadulnod.

Ne gondold, hogy az ember a földön született,
még akkor sem, ha földi lény.
Az ember fényszülte szellem.
De tudás nélkül szabaddá nem lesz sose.
Sötétség hálózza be, és sötétség béklyói szorítják le lelkét.
Ám a kereső remélheti a szabadulást.

Árnyékok vetülnek testedről.
A sötétség megtölti a teret.
Sugározz emberi lélek.
Töltsd meg a tér sötétjét.

Napja vagy a nagy fénynek.
Emlékezz erre és megszabadulsz.
Ne időzz az árnyékban.

Lendülj el a sötétből.
Engedd lelkedbe a fényt, Nap szülöttje.
A fény győzelmétől eltelten,
szabadon a sötétség rabigájától,
lélek vagy, mely egyesül a fénnyel.

Te vagy a kulcsa minden bölcsességnek.
Benned minden idő és tér.
Ne élj a sötétség fogságában.
Szabadítsd meg fényed az éjszakától.

„Nagy fény, mely eltöltöd a kozmoszt,
áramolj teljességgel az emberhez.
Készíts testéből lámpást, amely
kiolthatatlan.”

Hosszú ideje annak, hogy bölcsességet
vettem magamhoz, oly tudást,
mely az ember számára ismeretlen.
Messze a múlt tereibe utaztam az idő kezdetére.

Újabb és újabb tudást szereztem.
Úgy találtam, hogy a jövő tartja kezében
a kulcsot az összegyűjtött bölcsességhez.

Az Amenti termeibe alászálltam,
hogy még nagyobb tudáshoz jussak én.
A ciklusok uraitól útmutatást kértem
az összegyűjtött bölcsességhez.
Azt kérdeztem tőlük:
„Hol van a mindenség forrása?”
A feleletet egy hatalmas hang adta,
a Kilencnek hangja:
„Szabadítsd meg lelked a testedtől és jöjj velem a fényre.”
Testemtől elszabadultan szálltam, mint lángoló pernye az éjszakában.
Az urak előtt megálltam, és az élet tüzében megfürödtem.
Megragadott akkor egy ember számára ismeretlen erő.

A tereken keresztül a szakadékokba kerültem,
ahol nem járt még ember.

Láttam a rendet, amint a káoszból
az éjszaka angyalai által alakot ölt.
Láttam a rendből születő fényt.
Hallottam a fény hangját.
Láttam a szakadékok tüzét,
a rendet, mely a káoszból pattant elő.
Láttam az életet adó fényt.

Aztán szólt a hang:
„Halld és értsd,
a tűz minden dolog forrása,
magában hord mindent.
Fényt kibocsátó rend a szó,
és a szóból lesz az élet
és minden, mi létező.”
Majd így szólt ismét a hang:
„A benned levő élet a szó.
Találd meg magadban az életet,
és erőd legyen használni a szót.”

Hosszan néztem a fénytüzet,
mely a tűz lényegéből tör elő,
megtudtam ekkor, hogy az élet rend,
és az ember egy a tűzzel.

Testembe visszaszálltam.
És ismét a Kilenc előtt álltam.
Hallgattam a ciklusok hangját,
mely erőteljesen rezgett felém:
„Tudd meg, Thoth, hogy az élet nem más mint a tűz szava.
Az életerő mit keresel nem más, mint a világban égő szó.
Keresd a szóhoz vezető ösvényt
és az erő biztosan a tied lesz.”

Aztán a Kilencnek ezt mondtam:
„Uram, mutasd nekem az ösvényt,
mely a bölcsességhez vezet.
Mutasd meg a szóhoz vezető utat.”
Felelete így hangzott:
„A rendben találod az utat, vagy nem látod,
hogy a szó a káoszból szűrődik elő?
Hogy a fény a tűzből áramlik?
Keresd meg életedben a rendnélkülit,
rendezd és hozd egyensúlyba.
Ha érzelmeid káoszát egyensúlyba hoztad,
életeden rend honol.
A káoszból származó rend elhozza neked a forrás
szavát, és a ciklusok ereje véreddé válik,
lelked pedig erőssé a korokon át.
Így leszel a forrás tökéletes Napjává.”

Meghallgattam a hangot
és mélyen szívembe ágyaztam.
Mindig a rendet kerestem, mely a szóhoz elvezet.
Tudd, hogy az, aki eléri örökké a rendben él.
Mert a rendnélküliségben
a szó használhatatlan.

Fogadd meg szavam, ember fia
és tedd életeddé.
Hódítsd meg a rendnélkülit
és így a szóval eggyé válsz.

Feszítsd meg erőd,
hogy fényt nyerj életutadon.
Keresd az egységet a Nap-állapottal.
Próbálj a mindent kizáró fénnyé válni.
Tartsd gondolatod a fény és az emberi test egységén.
Tudd, hogy minden ami a káoszból a fénybe születik,
nem más, mint a rendnek hordozója.

X. Smaragdtábla
Az idő kulcsa

Halld és használd bölcsességem.
Tudd, hogy vannak mélyre rejtett titkai a térnek.
Tudd, hogy létezik a gondolat, mely a szakadékban nő,
és amely a rendet és a harmóniát hozza el.
Tudd, hogy minden mi van,
a törvény által van.
Ismerd meg a törvényt,
és megszabadulsz, a sötét
nem tart vissza többé.

Távolra, idegen terekbe utaztam
az idő szakadékainak mélyén,
látva furcsábbnál furcsább titkokat.
Végül mindenre fény derült.
Tudd meg, hogy a titok csak addig titok,
míg az ember nem tudja tartalmát.
Ha felmérted az összes misztérium magvát,
a tudás és a bölcsesség biztosan tiéd lesz.

Keress és megtudod, hogy az idő a titka annak,
hogy a tértől hogyan szabadulj.

Hosszú ideje, hogy fogadom a bölcsességet.
Igen, az örökkévalóság végéig keresnem kell,
mert megtudtam, hogy az elérendő
cél mindig előttem röppen.

Még a ciklusok urai sem érték el a célt,
mert minden bölcsességük azt mondja,
hogy az igazság csak egyre nő.

Egykor, midőn a templomlakóval beszéltem,
megkérdeztem a tér és az idő titkát.
Feltettem a kérdést,
mely engem mélyen áthatott:
„Mester, mi az idő?”

A következő szavakkal válaszolt:
„Tudd meg Thoth, hogy kezdetben üresség volt,
és a semmi, időtlen és tértelen.
És a semmibe jött a gondolat, célirányosan és áthatón,
megtöltve az ürességet.
Nem volt anyag, csak erő.
Egy mozgás, egy rezgő örvény, mely
a céltudatos gondolattól származott,
és megtöltötte az ürességet.”
Kérdeztem tovább:
„Örökkévaló-e a gondolat?”
Válasza így hangzott:
„Kezdetben volt az örök gondolat,
és hogy örökkévaló legyen, az időnek létre kellett jönnie.
Így a mindent átható gondolatba az idő törvénye belenőtt.
Igen, az idő mely minden térben létező,
örökkön hullámzik; simán, ritmust követve.
Az idő nem változik,
de a dolgok az időben megváltoznak.
Az idő az erő, mely az eseményeket külön tartja,
mindegyiket a megfelelő helyen.
Az idő mozdulatlan, csak mi haladunk benne,
amint tudatunk egyik eseményről a másikra vált.
Igen, valójában az idő által létezel.
Tudjátok meg, hogy még ha az időben különbözőnek is tűntök,
mégis az egyesültségben lakoztok.”

A válasz elhalkult és távoztam, hogy töprengjek ezen.
Tudtam, hogy e szavakban bölcsesség rejlik és annak módja,
hogy az idő titkait miként kutassam.

Gyakran gondoltam a templomlakó szavára.
Aztán kutattam az idő titkának megoldását.
Azt találtam, hogy az idő furcsa szögekben mozog.
De csak a kanyarokban reménykedhettem,
hogy itt a kulcshoz hozzájutok, mely a téridőhöz kaput nyit.
Úgy találtam, hogy csak felfelé mozogva,
újból és újból jobbra mozdulva
szabadulhatok a mozgás idejétől.

Kiszálltam testemből,
és időváltoztató mozdulatokkal haladtam.
Furcsa dolgokat láttam,
sok titkot, mely megmutatkozott.
Igen, láttam az emberi korszak kezdetét,
és megtanultam, hogy nincs új a Nap alatt.

Keresd az utat, mely a tereken átvezet,
mely messze az időben keletkezett.

Ne feledd keresés közben,
hogy célod a fény.
Keresd fáradhatatlanul,
és célod élénken áthat.

Ne engedd szíved a sötétbe merülni.
Legyen lelked fénnyé, legyen az úton a világító Nap.
Tudd, hogy lelked az örökös fényben leled,
és sohasem a sötétség szorításában.
Sugárzó Nap légy a fényben.
Igen, tudd meg, hogy sötétbe rejtve is
lelked az igazi fény szikrája.
Légy a legnagyobb fénnyel egy.
Keresd és találd meg célodat a forrásnál.

A fény élet, mert nélküle semmi sem létezik.
Tudd, hogy minden anyagban a fény lelke honol.
Igen, még ha a sötétség foglya is,
a belső fény örökkévaló.

Egyszer az Amenti termeiben
hallottam az urak szavát,
melyek a csendet erővel, hatalmasan áthatották.
A ciklusok dala zengett, oly szavakat hordozva,
melyek megnyitják a túloldalra nyíló kaput.
Igen, láttam a nagy kapu nyílásán egy pillanatra a túloldali dolgokat.
Láttam a ciklusok mozgásának sűrű tartalmát,
melyet a forrás-gondolat magába rejt.

Megtudtam, hogy még a végtelen is mozgásban van
egy elgondolhatatlan vég felé.
Láttam akkor, hogy a kozmosz nem más, mint rend,
és része a mozgásnak, mely minden térbe behatol.
Igen, a kozmosz része a legnagyobb rendnek,
mely a számtalan rendezettségben működik,
és a tér harmóniájában állandó mozgásban van.
Láttam a ciklusok forgását,
mint hatalmas köröket az égen.
Megértettem akkor, hogy minden mi létezik, egy másik létező felé
tör utat a tér és az idő messzi csoportosulásaiban.
Megtudtam, hogy a szavakban erő van,
mely megnyitja az ember előtt a rejtett tereket.
Igen, a szavakban rejtőzik a kulcs,
mely megnyitja a túloldalhoz vezető kaput.

Halld most e szavakat, melyet neked hagyok.
Használd és erőt találsz hangzásában.
Mond ki: „Szín ura”,
és erőre kapsz.
Megérted, hogy az ember a fényből van és a fény az emberből.

Halld a misztériumot,
mely erősebb mindennél a Nap alatt.
Tudd meg, hogy minden térben világokkal teli világok rejlenek;
Igen, egyik a másikban, egymástól törvény által elválasztva.

Egykor, amikor a mély bölcsességet kerestem,
megnyitottam a kaput, mely az embertől ezeket elrejti.
Más lények teréből hívtam a lányt,
ki az emberek lányainál igazságosabb.
Igen, a téren kívülről idéztem meg őt, hogy
világítson fénysugárként az emberek számára.

A kígyó dobját használtam.
Rajtam bíbor és arany palást,
fejemen ezüst korona.
Köröttem a cinóbervörös köre sugárzott.
Felemeltem karjaimat és az igézetet kiáltottam
mely megnyitja a túloldalra vezető kaput a jelek urainak házaiba:
„A két látóhatár urai,
őrzői a háromszoros kapunak,
álljon egyikőtök jobbra, másikótok balra,
amikor a csillag trónjához emelkedik és uralja jelét.
Igen, Arulu sötét hercege,
nyisd meg a sötét kaput, a rejtett birodalmat
és engedd szabadon őt, kit fogva tartasz.

Halljátok, halljátok, halljátok,
sötétek és a fényesek
— és titkos nevüket mondtam, a tudomásomban lévő kiejtéssel — halljátok és engedelmeskedjetek szavaimnak.”

Tűzet gyújtottam körömben és hívtam őt
a tér határai mögül:
„Fény lánya, térj vissza Aruluból.
Hétszer és hétszer
keltem át a tűzön.

Az ételt és az italt elkerültem.
Hívlak téged Aruluból,
Ereskigal országából.
Megidézlek fény királynője.”

Akkor előttem megjelentek a sötét alakok;
igen, ők voltak Arulu urai,
előttem szétvált soruk
és a fény úrnője elszabadult.

Megszabadult az éjszaka uraitól,
ezután szabadon élhetett a földi Nap fényében,
a fény gyermekeként.

Halld és fogadd meg gyermekem a tanácsot.
A mágia tudás és nem egyéb mint törvény.
Ne félj a benned rejlő erőtől,
mert az is a törvényt követi, éppúgy mint a csillagok.

Tudd, hogy annak ki tudatlan,
a tudás varázslat és nem törvény.
De tudnod kell, hogy tudásoddal
a Nap közelébe kerülsz.

Halld, gyermekem és kövesd tanításom,
ha a fényt keresed.
Sugározd a körülötted lévő emberekhez a közéjük való fényt.
Kövesd és tanuld meg a varázslatot.
Tudd, hogy minden erő tied ha akarod.
Ne félj az úton, mely a tudáshoz visz,
hanem kerüld a sötétség útját.

A fényt magadhoz veheted, mert a tied.
Szabadulj meg béklyóidtól és felszabadulsz.
Tudd, hogy lelked rabságban él, melyet
a félelem tart fogva.

Nyisd ki szemed és lásd a Napfényt.
Ne félj attól, ami tiéd.
A félelem csak azt riasztja, aki nem látja a sötétet,
mely a sötét Arulu uraitól származik.
Igen, tudd meg, hogy a félelem azok számára valós,
akik félelmeik rabságában élnek.

Rázd le láncaid, gyermekem,
és sétálj a győzedelmes napon a fényre.
Gondolataid ne tereld a sötétbe, és biztosan
eggyé válsz a fénnyel.

Az ember azzá lesz, minek gondolja magát,
a sötétség testvérévé vagy a fény gyermekévé.
Jöjj a fénybe gyermekem.
Lépj az útra, mely a Naphoz vezet.

Halld és kövesd a bölcsességet.
Használd a szót melyet átadtam.
Használd. Erőt és bölcsességet nyersz az úton.
Keresd és találd meg a kulcsot melyet adtam
és örökké a fény gyermeke leszel.

XI. Smaragdtábla
A fent és a lent kulcsa

Halld és fogadd meg
Khem gyermeke
a szavakat, melyeket azért adok,
hogy téged a fényre juttassanak.
Tudod jól, ismerem őseid.
Igen, egykor jól ismertem őket.
Hallhatatlan voltam időkön át
köztetek élve, mióta csak emlékezni tudtok.
Fölfelé vezettelek titeket a nagy lélek fényéhez,
hogy titeket a sötétből elvezesselek.

Tudjátok meg, kik között
járok kelek, hogy én Thoth, rendelkezem a
tudással és az összes bölcsességgel,
melyet az ember a régi időktől megismerhetett.
Én őriztem a nagy faj titkait, és kezemben a kulcs,
mely a halálból az életre elvezet.
Nevelőd voltam, a régmúlt Napjainak sötétségében.
Halld bölcsességem.
Halld az üzenetet, melyet hozzád hozok.
Halld most a szavakat, melyeket neked átadok.
És a sötétből a fényre emelkedhetsz.

A távoli múltban, amikor először közelítettem feléd,
kőbarlangok lakója voltál.
Erőmmel és bölcsességemmel
az emberek emberévé emeltelek.
Igen, nem volt akkor tudásod.
Csak kissé magasodtál az állatok fölé.
Addig tápláltam tudatod szikráját, míg emberré lettél.

Most olyan tudásról beszélek neked,
melynek korát fel sem foghatod.
Tudd, hogy nekünk, kik a nagy fajból származunk,
tudásunk az emberénél jóval nagyobb.
A bölcsességet a csillagok szülötteitől kaptuk.
Közénk jöttek a bölcsesség mesterei oly távolról,
mint amilyenre én vagyok tőletek.
Hallgasd most e bölcsességet.
Használd és szabad leszel.

Tudd meg, hogy az általam épített piramisban
rejtettem el az életre vezető kulcsokat.
Húzz egy vonalat a szobortól
a piramis csúcsáig. E vonal lesz a kapu.
Húzz egy másik vonalat a másik irányba folytatólagosan,
tartsd meg a szöget.
Áss és találd meg, amit elrejtettem itt.
Megtalálod ott a titkokhoz vezető földalatti bejáratot.

Most a ciklusokról szólok,
melyek a végestől különböznek, és
az emberi felfogás számára érthetetlenek.
Tudd meg, hogy kilenc a ciklusok száma.
Igen, kilenc fent és tizennégy lent.
Mindegyik harmonikusan tart az összekapcsolódás felé,
mely az eljövendőben található.
Tudd meg, hogy a ciklusok urai a tudat egységei,
melyeket a többiek küldtek, hogy ciklusunkat egyesítsék
a mindenséggel.
Minden ciklus tudategysége közül ők a leghatalmasabbak,
és a törvénnyel harmóniában működnek.

Tudják, hogy az időben minden tökéletesedésre tör,
és nem marad senki fent vagy lent,
hanem a tökéletes végtelenségben minden egyé válik;
a mindenség egységében minden összhangban lesz.

Mélyen a Föld kérge alatt
az Amenti termeiben ülnek heten, a ciklusok urai.
És még más is trónol ott: a lent ura.
De tudd, hogy a végtelenben nincs lent és fent.
Hanem örökké jelen lesz — van — a mindenség egysége,
ha minden elvégeztetett.
Gyakran jártam az Amenti termeiben,
Gyakran álltam a mindenség urai előtt.
Gyakran ittam bölcsességük forrásából,
és megtöltöttem lelkem és testem a fénnyel.

Szóltak hozzám és megismertem a ciklusokat és a törvényt,
mely létezésüknek értelmet ad.
Igen, a Kilences ura szólított:
„Ó Thoth, nagy vagy te a Föld gyermekei közt,
de léteznek titkok, melyeket nem ismersz.
Tudd, hogy egy olyan téridőből jössz, mely alant található.
És tudd meg, hogy egy olyan térbe kell jutnod, mely a téridőn túl van.
Keveset tudsz a bennük rejlő titkokról,
kevés a rájuk vonatkozó bölcsességed.
Tudd meg, hogy te mint egész ebben a tudatban
egy sejt vagy, mely egyre nő.

A tudat alattad egyre tágul
különböző módokon, melyeket te is ismersz.
Igen, ámbár az alattad lévő téridő
oly módokon növekszik, melyek különböznek
a te korábbi útjaidtól.
Mert annak eredményeként nőnek, ahogy a
fejlődésed végbe megy, de fejlődésedhez képest más módokon.
Egykori és mostani fejlődésed,
egy okot és annak okozatát hívta életre.

Semelyik tudat nem követi az előzőek útját,
mert akkor minden csak hiábavaló ismétlés volna.
Minden tudat, mely a ciklusokban létezik,
saját útján jár és iránya a legvégső cél felé tart.
A kozmikus tervben mindegyiknek szerepe van.
A szerep a végig tart.
Minél távolabbi a ciklus, annál nagyobb a tudás és a képesség,
hogy az egész törvénye elegyüljön.

Tudd meg, hogy te alattunk a lenti ciklusokban
a törvénynek kis részeivel dolgozol,
míg mi, a végtelenségbe egyre csak táguló ciklusokban küzdünk,
és még jobban kiterjesztjük a törvényt.

A ciklusban mindenkinek szerepe van.
Mindenkinek dolga, hogy saját útját tökéletesítse.
Az alattad lévő ciklus nem alattad van,
csak a szükség hozta létre.
Mert tudd meg, hogy a bölcsesség forrása indítja
a ciklusokat útjára és örökké új erőt keres.
Jól tudod, hogy a tudást csak a gyakorlat adja,
és a bölcsesség a tudás által születik.
A ciklusok így keletkeznek a törvény által.
A ciklusok eszközei a tudás gyarapításának,
mert a törvény kiterjedése a mindenség forrása.
A lent lévő ciklus nem lent van,
csak különbözik időben és térben.
A tudat munkálkodik benne és kipróbálja
a náladnál kevesebbet.
Tudd, hogy amint egyre többre törekszel, fölötted ott vannak,
akik szintén munkálkodnak, ahogyan te,
de más törvények által.
A különbség a ciklusok közt a törvény használatában rejlik.
Mi, akik a túloldali ciklusokban munkálkodunk,
azok vagyunk, akik elsőként jöttek a forrásból.
Az idő-tér átjárón keresztül
képességet nyertünk a nagyobb törvény alkalmazására,
mely az emberi képzeleten felül áll.
Semmi nincs a valóságban, mi alattad lenne,
csupán a törvény használatában van a különbség.

Nézz föl vagy nézz le, ugyanazt találod mindenütt.
Mert minden az egy része,
ahonnan a törvény származik.
Az alattad lévő tudat a sajátod,
mint ahogy mi is a részed vagyunk.

Gyermekként nem ismerted mindazt,
ami felnőttként egyértelmű volt.
Nézd az ember ciklusait a születéstől a halálig:
az alattad lévő ciklusban meglátod a gyermeket.
Látod magad felnőtté válni, tudást szerezve az idő múlásával.
És lásd, mi is gyermekek voltunk,
kik férfiúvá lettünk és az évek alatt bölcsességet nyertünk.
Ó, Thoth, a tudat ciklusai ugyanígy fejlődnek;
különböző korban vannak ők; forrásuk a bölcsesség,
mely mindegyiknél azonos, és majd ide is térnek vissza ők.”

Elhallgatott ekkor, és visszahátrált a csendbe,
mely az urak között honol.
Aztán egyszer csak ismét hozzám fordult a hang:
„Ó, Thoth, hosszú ideje vagyunk az Amentiben,
őrizve a termekben az élet tüzét.
De tudd, hogy mi is ciklusaink részei vagyunk, kiknek látás adatott.
Igen, tudd, hogy minket nem érdekel más,
mint a lelkünk továbbfejlődése.
Tudjuk, hogy a test illanó, és ezért
az emberi dolgok a számunkra érdektelenek.
Amit mi keresünk nem a testből jön,
hanem a lélek tökéletesített állapotából.
Ha emberként megtanulod, hogy végül csupán
a lélek haladása számít,
akkor igazán megszabadulsz a rabságból,
szabadon és harmóniában élhetsz a törvénnyel.

Tudd meg, hogy tökéletesedni kötelességed,
mert csak így jutsz a cél felé.
És tudd meg azt is, hogy semmi sem tökéletes,
de célod és igyekezeted mindig erre irányuljon.”
Elhallgatott ismét a Kilenc,
Tudatomat szavai áthatották.
Most egyre keresem a még több bölcsességet,
hogy a mindenség törvényében tökéletesedjem.
Nem soká az Amenti termeibe lemegyek,
hogy az élet hűs virága alatt folytassam életem.
Te, akit bölcsességemre megtanítottam, nem látsz engem soha többé.
Élj a bölcsességben örökkön-örökké!

Minden amivé az ember lett, csak bölcsességének köszönheti.
Minden amivé válik, okának eredménye.

Hallgasd hangom és légy a közönségesnél több.
Emeld szemed fölfelé.
Engedd a fényt lényedbe áramolni.
Legyél örökre a fény gyermeke.
Csak igyekezettel tudsz felfelé haladni
oda, ahol a fény a mindenség mindensége.
Legyél mindennek, mi téged körülvesz, a mestere.
Az okozat soha ne uralkodjék rajtad.
Teremts egyre több tökéletes okot
és idővel a fény Napjává leszel.

Engedd lelked szabadon fölfelé hatolni,
megszabadulva az éjszaka béklyóitól.
Emeld szemed a csillagűrben lévő Napra.
Ez az élet szimbóluma.
Tudd, hogy te vagy a nagy fény,
mely saját szférájában tökéletes, ha a szabadságot eléred.
Ne nézz a sötétségbe.
Emeld szemed a fönt lévő térre.
Engedd tüzed felfelé hatolni
és a fény gyermeke leszel.

XII. Smaragdtábla
Az ok és okozat törvénye és a Prófécia kulcsa

Halld bölcsességem szavát,
halld Thoth-nak,
az Atlantiszbelinek szavát.
Legyőztem én a téridő törvényét.
Tudást szereztem a jövőről.
Megtudtam, hogy az ember a téridőn keresztül
mozogva a mindenséggel mindig egy.

Tudd, hogy a jövő minden dolga,
annak ki olvasni tud benne, nyitott könyv.
Minden okozatnak oka van, mint ahogy az okozat
az ősokból ered.
Tudd, hogy a jövő nem rögzített vagy elrendelt,
hanem változó, amint az ok okozatot terem.
Nézz az okra, amit életre keltesz,
és biztosan látod majd, hogy minden okozat.

A kezdet kezdete volt az ősok,
amiből minden létező keletkezett.
Te magad vagy az okozat,
és egyben oka is vagy a következő okozatnak.

Ezért tudd, hogy az általad keltett okozat
a további, tökéletesített okozat kiindulópontja.
Tudd, hogy a jövő sohasem rögzített,
hanem a téridőben az emberi szabad akarat mozgását követi
a cél felé, ahol egy új idő születik.
Az ember az okok alapján olvashatja csak a jövőt.
Kutass az okok között és megtalálod jövőd.

Halld ember, hogy amíg a jövőről beszélek, az okozatról szólok,
mely az okot követi.
Tudd meg, hogy az ember fény felé tartó útján a sötéttől
állandóan szökni próbál.
Igen, az éjszaka sötétje körötte van,
mint ahogy az árnyékok az égen a csillagokat körülveszik;
de mint ahogy a napcsillagok a csillag-űrben,
az embernek is ragyognia kell.

Sorsa az embert mindig előre hajtja, amíg a fénnyel egyesül.
Igen, útján ott nyugszik az árnyék,
de előtte parázslik a fény.

Sötét az út; ám az embernek győznie kell
az árnyékok körülfogó éjszakája felett.

A távoli jövőben látom az embert a fényből megszületni,
megszabadulva a lelket megkötő sötétségtől.
A fényben él majd a sötétség lánca nélkül,
és védi a fényt, mely lelkének fénye.
Tudd meg, hogy mielőtt ezt eléred, az árnyékok
közül sok vetül rád arra törekedve,
hogy kioltsa a szabadságra törő lélek fényét.

Nagy versengés folyik fény és árnyék között,
az ősidőktől folytatódik az egyre megújuló harc.
De tudd, hogy a távoli jövőben
a fény mindenhol jelen lesz és a sötétség megfakul.
Halld ember bölcsességem szavát.
Készülődj és ne kösd meg fényed.
Az ember felállt és elbukott,
amikor az új tudatok hulláma alulról, a szakadékból célja,
a Nap felé igyekezett.

Te, gyermekem az állatok közül kevéssel magasodtál ki,
és onnét fejlődtél az emberek legkiválóbbikává.
Előtted léteztek náladnál is hatalmasabbak. Elmondom azért,
hogy úgy, mint ahogy az előtted élőknek, neked is eljön végzeted.
És a földre, melyen most lakozol barbárok jönnek majd,
kik idővel szintén a fénybe emelkednek.
Az ősi bölcsesség feledésbe merül,
de az embertől rejtve mindig fennmarad.

Igen, az általad Khemnek hívott országban
fajok születnek és buknak majd el.
Az emberek fiai neved elfeledik,
de addigra te már a túloldalon egy csillagűrben leszel
és hátrahagyod mostani lakhelyed.

Az emberi lélek mindig előre mozdul,
nem köti egyetlen csillag.
Hanem mindig célja felé tör,
ahol a mindenség fényében feloldódik.
Tudd, hogy mindig haladnod kell,
az ok és okozat által előre lendítve, míg végül
mindkettő eggyé válik.

Igen, miután távozol, mások jönnek helyedbe.
A tudás és a bölcsesség miben részed volt, feledésbe merül.
Csak az istenekre emlékeznek majd az emberek.
Mint ahogy engem tudásom a te szemedben istenné avat,
így leszel te is a jövőben isten, mert tudásod
a majdani emberekét meghaladja.
Tudd meg, hogy az ember a törvényhez bármikor hozzájut majd.

Az eljövendő korok látják a bölcsesség újraéledését azokban,
akik ezen a csillagon majd a helyedbe jönnek.
Ők is megtanulják a bölcsességet: miként űzi el a fény az éjt.

Erőfeszítésükbe kerül majd, hogy magukhoz engedjék a fényt.
Sokan akik sötétben élnek, másokat is aláhúzni igyekeznek.
Akkor az emberek között háború üti fel a fejét,
mely a földet pályáján megrázza.
A sötétség urai háborúba kezdenek; a sötét a fénnyel összecsap.

Amikor az ember újra meghódítja az óceánt
és az égbe repül madár szárnyakon;
amikor a villámlást befogja, elkezdődik a háború.
Nagy lesz a súrlódás az erők között,
nagy lesz a csata fény és az éjszaka között.
Nemzet nemzetre tör sötét erőkkel.
Hatalmas fegyverek irtják az embert,
mígnem kihal az emberi fajok fele.
Ekkor eljönnek a hajnal fiai és elmondják rendeletüket:
„Ember ne küzdj testvéred ellen, hisz csak így jutsz a fénybe.
Törd meg hitetlenséged testvérem, és kövesd az utat,
és tudd hogy helyesen cselekszel.”

Akkor az ember abbahagyja a vérengzést;
testvér a testvérnek, az apa a fiúnak többé nem árt.
És népem ősi otthona az óceán sötét mélyéről felemelkedik.
A fény kora ekkor kitárulkozik minden ember számára,
kinek célja a fény.
A fény testvérei uralkodnak majd az emberek felett,
amikor az éjszaka sötétje száműzetésre jut.

Igen az embernek fia tovább halad, egyre feljebb a nagy cél felé.
A fény gyermekévé válik az ember
és lelke a tüzek tüzévé lesz mindörökké.
Tudás és bölcsesség lesz az emberé ebben a korban,
mert az örök tűzhöz közel került.
Az örök tűz a bölcsesség forrása, a kezdet,
mely a dolgok végével egy.
Igen, egy eljövendő időben
minden eggyé lesz és az egy mindenné válik.
Az ember a kozmosz tökéletes tüze,
a csillagok közt egyre tovább halad.
Ám ebből a téridőből is távoznia kell
egy másikba, a csillagokon túlra.

Immár hosszú ideig hallgattad szavam,
Thoth bölcsességét.
Most elmegyek a sötétségbe.
Elmegyek az Amenti termeibe, hogy ott lakozzam,
míg a jövőben a fény az emberhez ismét közel kerül.
De azért tudd meg, hogy szellemem mindig veled marad,
és lábaidat a fény fövenyére vezeti.

Vigyázz a titkokra, melyet hátra hagyok,
és szellemem biztosan megóv egész életeden át.
Tartsd szemed a bölcsességre vezető ösvényen.
Legyen célod mindörökkön a fény.
Ne kösd lelked a sötéthez.
Hagyd a csillagokhoz lendülni.

Elmegyek most az Amenti termeibe.
Legyél gyermekem ebben az életben, és a következőben.
Eljön az idő, amikor te is halál nélkül élsz majd korról korra
az emberek között.

Őrizd az Amentihez vezető kaput.
Vigyázd a titkokat, melyeket az emberek közé vetettem.
Ne hagyd a titkot a barbárok kezére jutni.
Tartsd meg azok számára, akik a fényt kutatják.
Most távozom innen.
Fogadd áldásom.
Járj utamon és kövesd a fényt.

Egyesítsd lelked a nagy lényeggel.
Engedd tudatod a nagy fénnyel egybefolyni.
Hívj, mikor szükségben vagy.
Hallasd nevem háromszor egy sorban:
Csikietet, Árélih, Voltmalétes.

XIII. Smaragdtábla
Élet és Halál kulcsai

Halld a bölcsességet.
Halld a szót, mely élettel telít, és amely elűzi
a sötétséget.
Halld a hangot, mely elűzi az éjszakát.

Misztériumot és bölcsességet hoztam gyermekemnek.
Tudás és hatalom az ősiből előtör.
Vagy nem tudod, hogy minden megnyílik számodra,
ha megtalálod a mindenség egységét?
A titkok mestereivel, kik a halál legyőzői
és az élet tanítói, eggyé válsz.

Igen, ismerd meg az Amenti virágát
az élet bimbóját, mely a termekben
szórja sugarát.
Szellemben éred el az Amenti termeit.
Visszahozod a bölcsességet, mely a fényben él.
Tudd meg, hogy a hatalomhoz vezető kapu titkos.
Tudd meg hogy az életre a halálon át vezet az út.
Igen, a halálon, de nem az általad ismerten,
hanem egy olyan halálon, amely élet, és tűz,
és fényesség egyben.

Kívánod megismerni a mélyen rejtett titkot?
Nézz a szívedbe, ahol a tudás bezárva él.
Tudd, hogy a titok benned rejlik,
minden élet és minden halál forrása te vagy.

Hallgasd, amint feltárom az ősit,
és átadom a titkokat.

Mélyen a föld közepén van a virág
a szellem forrása, mely megköt minden alakzatot.
Mert tudd, hogy a Föld testben él
mint ahogy te is saját alakodban lakozol.
Az élet virága olyan, mint szellemed helye,
és a földön keresztül áramlik éppúgy, mint a tied saját alakodban.
A Földnek és gyermekeinek saját életéből ad,
megújítva a szellemet testről testre.
A szellem testedet alakítja,
formálja és körvonalazza.

Tudd meg, hogy alakod kettős,
a kettő között egyensúly áll fenn, míg alakod állandó.
Tudd, hogy mikor a halál hozzád közelít, egyensúlyod megbomlott.
Csak azért jön a kaszás,
mert az egyik pólus elveszett.

Tudd meg, hogyha az egyensúly teljes,
a halál ujja nem érinthet.
A baleset is az egyensúly felborulása miatt jön.
Ha az egyensúly teljes,
az időben tovább létezhetsz és nem kóstolod a halált.
Tudd meg, hogy egyensúlyban befejezett vagy,
és azért létezel, mert pólusaid egymással arányban állnak.
De ha benned az egyik pólus lefelé fordul,
gyorsan elvész ez az arány.
Ekkor a halál közelít feléd hidegen.
Mert az egyensúlytalanság nem a közeged.

Tudd, hogy az Amenti életet adó titka
a pólusok egyensúlyba hozásában áll.
Minden létezőnek alak és élet adatott.
Mert pólusaiban a szellem él.

Nem látod, hogy a Föld szíve a kiegyensúlyozója
mindennek, mi rajta létezett és létezik?
Szellemed forrása a Föld szívéből jön,
mert alakodban egy vagy vele.

Ha megtanultad magad egyensúlyban tartani,
a Föld egyensúlyával leszel egy.
Létezel majd, míg a Föld létezik, alakot csak vele együtt váltasz:
a halál karma nem jön érted, csak amikor a Földért.
Alakod addig érintetlen marad,
míg minden forma elmúlik.

Hallgasd, amit mondok, hogy ne érezd a változást.
Egy órát minden nap feküdj fejeddel észak (pozitív pólus)
felé irányulva.
Egy órát minden nap feküdj fejeddel dél (negatív pólus)
felé irányulva.
Míg a fejed északra irányul,
tudatod tartsd a melled és a fejed között.
És amikor délre, gondolataid irányuljanak melledtől a lábaid felé.
Tartsd magad a hétből egyszer egyensúlyban
és tested megújul, erőd megfiatalodik.
Ez a titok, melyet a mesterek ismertek,
és ami távol tartotta a halált.
Ne hanyagold azt, amit neked megmutattam,
mert amikor évek múltán száz fölé érnek éveid,
a hanyagság a biztos halált egyre közelebb hozza.
Halld szavam és kövesd az utat.
Tartsd meg egyensúlyod és éld az életed.

Halld szavam és hangom.
Hallgasd bölcsességem, mely a halálról szól.
Amikor végül a vállalt munkád elvégezted,
és ebből az életből távozni kívánsz, látogass el abba a térbe,
hol a hajnal Napjai a fény gyermekeiként élnek.
Ne legyen fájdalmad és ne legyen gondod
ott, hol az örök fény sugárzik.

Először feküdj fejedet kelet felé irányítva.
Tedd össze kezed az élet forrása felett.
Helyezd tudatod az élet székére.
Forgasd meg és oszd északra és délre.
Küld az egyiket északnak, a másikat délnek.
Nyugtasd tudatod lényeden.
Belsődből, akaratodból röppen fel ezüst szikrád.
Fölfelé a hajnal Napja felé.
A fénnyel elkeveredve a forrással egyé válik.
Addig ég a tűz, míg a vágy megterem.
Majd újra visszaszáll egy formába.
Tudd meg, hogy a nagy lelkek így haladnak tova,
életüket változtatva saját szándékuk szerint.
Így távozik a megtestesült, halálának és életének időpontját
akarata szerint kijelölve.

(A kulcs ahhoz, hogy a halálon túl az emlékezet megmaradjon
egyik inkarnációból a másikra a tudat irányultságában áll.)
Halld és használd bölcsességemet.
Tanuld meg az idő feletti uralom titkát.
Tanuld, meg, hogy akiket mestereknek hívsz,
hogyan ismerik elmúlt életüket.
Nagy titok ez, de könnyű uralni,
mely megnyitja az idő feletti uralmat a számodra.
Amikor feléd a halál gyorsan közelít,
ne félj, csak tudd, hogy ura vagy.
Lazítsd el a tested, ne legyen benne feszültség.
Szíved helyére helyezd a lélek tüzét.
Gyorsan lendítsd a háromszög helyére,
tartsd egy percig, majd mozdítsd egy cél felé.
Ez a hely, a célod, a szemöldököd között található,
ez a hely, ahol az élet emlékének rezdülnie kell.
Tartsd tüzedet itt, elméd székhelyén,
míg a halál eljön lelkedért.
Amikor az átkelés állapotában leszel,
életed emlékei eléd tárulnak.
A múlt egy lesz a jelennel.

Minden emléked megmarad.
Megszabadulsz minden visszalépéstől,
a múlt dolgai a jelenben élnek tovább.

Most hallottad bölcsességemet.
Kövesd és szabadon élsz az időben, akár csak én.
XIV. Kiegészítő Smaragdtábla
A Jelképek

Halld a mélyen rejlő bölcsességet,
mely a világ számára a templomlakók
távozásával elveszett,
és amit a jelen embere nem ismer.

Tudd meg, hogy ez a világ csak egy kapu,
melyre számodra ismeretlen erők vigyáznak.
A sötét hercegek az utat,
mely a mennyei Földre vezet, elállják.
Tudd, hogy az Aruluhoz vezető utat
sorompók vigyázzák,
és csak a fény szülöttjei előtt nyílnak meg.

A Földön én vagyok a kulcsok őre,
melyek a szentelt Földre nyitnak kaput.
A felettem állók parancsolták,
hogy ezeket a Föld emberének hátrahagyjam.
Mielőtt elmegyek, átadom a titkokat:
a sötétség rabságából, hogyan menekülj,
és a hús béklyójától, hogyan szabadulj.
A sötétségből így a fényre jutsz.

Tudd, hogy lelked előbb meg kell tisztítanod a sötétségtől,
hogy a fény kapuján átkelhess.
Ezért úgy rejtem el a titkokat, hogy bármikor rájuk lelj.
Bár szálljon sötétség az emberre,
az útmutató fény mindig felragyog.
Sötétbe rejtve, szimbólumoktól fátyolozva
találod meg a kapuhoz vezető utat.
Az ember a jövőben a misztériumokat megtagadja, ám a kereső az utat megtalálja.

Most parancsolom, hogy őrizd meg a titkokat,
és csak azoknak add tovább, akik próbád kiállták,
hogy a tiszta be ne mocskolódjon,
hogy az igazság ereje felül kerekedjék.

Halld a feltárulkozó misztériumot.
Figyeld a jelképeket, melyeket most átadok.
Tedd vallássá a tanítást, mert
csak így marad meg lényege.

Két régió van a földi élet és a nagy egyetlen között,
ahová a Földről távozó lelkek útjukat követik;
Duat, az illúzió erőinek otthona;
Sekhet vagy Hetsep, mely az istenek háza.
Ozirisz, a kapu őrének jelképe, aki visszaküldi az értéktelenek lelkét.
E mögött a szféra, hol a mennyei szülöttek erői lakoznak,
Arulu, a régió, ahova a nagyok távoztak.
Hozzájuk, ősi otthonom nagyjaihoz csatlakozom,
ha az emberek közötti munkám bevégeztem.

Hét lakhely van a hatalmas házában.
Hárman őrzik a kaput a sötétségtől
minden lakhelynél.
Tizenöt út vezet Duat-ba.
Tizenkettő az illúzió hercegeinek háza,
mindegyik négy útra néz, melyek egymástól különböznek.
Negyvenkét nagy erő van,
ítélkezve a kaput kereső halott felett.
Négy fia van Hórusznak,
kettő-kettő a keletet és a nyugatot vigyázza —
Íszisz az anya, ki gyermekeiért könyörög,
A Hold királynéja, mely a Napot tükrözi.
Bá a lényeg, mely örökkön él.
Ká az árnyék, melyet az ember életnek ismer.
Bá nem jön, míg Ká inkarnációban él.
Ezek a titkok, melyek az időkön át fennmaradnak.
Kulcsok ezek az élethez és halálhoz.
Halld most a titkok titkát:
ismerd meg a kört, a kezdet és vég nélkülit,
Annak az alakját, aki egy és mindenütt jelenlévő.
Halld és figyeld,
menj és használd,
így azon az úton jársz, amin én.
Misztérium ez a misztériumban
de a fény szülötte számára világos.
A mindenség titkát most feltárom.
A beavatottnak nyíljon meg a titok,
de a gúnyolódó semmit se lásson abból.

Három a titok,
mely a nagy egyetlentől való.
Halld és fény árad feléd.

A kezdetben három egység létezett.
Ezeken kívül nincs más.
Ezek egyensúlyban a teremtés forrásai:
egy Isten, egy igazság, egy szabadságpont.

Három az egyensúlyban lévő háromból való:
minden élet, minden jóság, minden erő.

Három a minősége az Istennek ebben a fény-házban:
végtelen erő, végtelen bölcsesség, végtelen szeretet.

Három erő adatott a mestereknek:
hogy a rosszat átváltoztassák, vigyázzák a jót,
és különbséget tegyenek.

Három az Isten dolga:
az erőt, a bölcsességet és a szeretetet megnyilvánítani.
Három az erő, mely mindent létrehoz:
A tökéletes tudás által birtokolt isteni szeretet,
isteni bölcsesség, mely minden lehető eszközt ismer, isteni erő,
melyet az isteni szeretet és bölcsesség közös akarata birtokol.

Három a kör a létben:
A fény köre, hol nem lakik más csak Isten,
és csak az Isten jut azon át.
A káosz köre, ahonnan a halálból minden dolog életre kel;
a tudatosság köre, melyben az életből minden életre pattan.

Minden létező dolog a három létállapotból éled: káosz vagy halál,
emberségbéli szabadság és mennyei boldogság.

Három szükség vigyáz minden dolgot:
a nagy mélységből indulva,
a káosz köre a mennyben beteljesedést nyer.

A lélek útja hármas:
ember, szabadság, fény.

Három az akadály:
a kitartás hiánya, hogy tudást nyerj,
az Istentől való távolság;
a rosszhoz való vonzódás.
Az emberben e három megnyilvánul.
Három a benn ülő erők királya.
Három kamra őrzi a misztériumokat,
melyek az ember testében rejlenek, és mégsem láthatók.

Halld most, ki megszabadultál,
szabad vagy az élet igájától.
Ismerve minden forrást, minden világ megnyílik neked.
Igen, még Arulu kapui előtt is megnyílnak a sorompók.
De vigyázz, ki a mennybe mennél, mert ha értéked kétes,
jobb ha a tűzben pusztulsz el.
Tudd meg, hogy az égiek a tűzön átmennek.
A menny minden fordulatánál a fény forrásában megfürödnek.

Halld ezt a titkot:
Hosszú idővel előtted
az ősi Atlantiszban laktam én.
A templomban a bölcsességet magamba ittam; azt a bölcsességet,
mely forrásként a fényből áradt a templomlakó által.
Megkaptam a kulcsot, hogy a fény körébe,
a nagy világba alászálljak.
Álltam én a szent előtt, mely a tűz virágában trónolt.
A sötétség villámai fátyolozták,
mert egyébként glóriájától lelkem megtört volna.

Trónjának aljzatától, négy gyémánt tűzfolyó eredt.
Lába zsámolyától felhőmedrekben az emberi világhoz folytak a folyók.
A termek megteltek mennyei szellemekkel.
A csillagos palota a csodák csodájává vált.
Az égen túl, a tűz és a Napsugár szivárványaként
nyertek alakot a szellemek.
Énekelték a szent glóriáját.
Aztán a tűz közepéről felszállt egy hang:
„Tartsd meg az ősök glóriáját.”
Ezt a fényt, mely saját lényemben visszhangra lel
mindenek fölé helyezem.
Elértem, minden Isten Istenét, a szellem-Napot.
A Nap szférák parancsolóját.

Ismét szólt a hang:
„Létezik egy első, kinek nincs vége és kezdete;
ki mindennek teremtője és mindent kormányoz;
ki jó és igazságos, ki megvilágosít, és fenntart.”
Aztán a tróntól egy nagy sugár indult felém,
körülvéve és felemelve erejével lelkemet.
Gyorsan mozogtam a menny tereiben,
megláttam a titkok titkát,
éreztem a kozmosz titkos magvát.
Arulu országába vittek.
Álltam a házak előtt, melyekben az urak lakoznak.
Megnyitották a kaput, és láthattam a kezdet káoszát.
Megrettent szívem a félelmetes látványtól,
visszariadt a sötétség óceánjától.
És láttam akkor a sorompó szükségességét,
láttam, hogy Arulu urai milyen célt szolgálnak.
Mert végtelen egyensúlyukkal csak ők állhatnak a beömlő káosz elé.
Csak ők vigyázhatják az isteni teremtést.

Aztán a nyolcas köréhez mentem.
Láttam a lelkeket, akik legyőzték a sötétet.
Láttam a fény nagyságát, melyben lakoznak.

Kívántam közéjük jutni, de választott utamra is
hívott a vágy, az útra, amit az Amenti termeiben kértem.

Arulu termeiből a földi térbe hatoltam, ahol a testem nyugodott.
Felkeltem a földről, és a templomlakó elé álltam,
és ígéretet tettem, hogy jogomról lemondok,
míg munkám a Földön be nem végeztetett,
míg a sötét kor lejár.

Halld szavam, mit neked adok.
Benne találod az élet lényegét.
Mielőtt Amenti termeibe visszamennék,
sajátítsd el a titkok titkát, hogy a fénybe lépj.
Tartsd meg és őrizd, rejtsd szimbólumokba,
hogy az együgyű nevessen és mondjon le róla.
Minden országban alakítsd a misztériumokat.
Tedd keménnyé az utat a kereső számára.
Így a gyenge és a kétkedő feladja majd.
Így őrizd és rejtsd a titkokat mindaddig,
míg az idő fennáll, s amíg elfordul a kerék.

A sötét korokon át
várakozva és figyelve,
szellemem a föld mélységében rejtve marad.
Amikor valaki a külsőség
összes ítéletén áthaladt,
idézz meg engem a kulccsal, mely
birtokodban van.
Akkor válaszolok majd, én a beavató,
eljövök majd az Amentibeli Istenek termeiből.
Fogadom a beavatottat,
és az erő szavait neki átadom.

Halld és emlékezz figyelmeztetésemre:
ne hozz hozzám olyat, ki híján van a bölcsességnek,
tisztátalan szívű, vagy célja ingatag.
Különben visszavonom tőled az engem megidéző képességet.

Menj és hódítsd meg a sötétséget.
Emeld fel lényedben a fényt.

Most menj és hívd össze testvéreid,
hogy osztani tudjam köztük a bölcsességet,
hogy mikor nem leszek a fényt megtalálják.
Jöjj a templom alatti kamrámba.
Ne egyél három napon át.
Átadom ott a bölcsesség lényegét,
hogy emberek között erőd sugározzon.
Átadom a titkokat, hogy te is a mennyekbe szállhass.
Istenember, tartsd meg magad az igazságban és a lényegben.
Távozz most és hagyj magamra, hogy megidézzem azokat,
akikről tudsz, de még nem ismersz.

XV. Kiegészítő Smaragdtábla
A Titkok Titka

Nos, összegyűltetek gyermekeim,
hallani a titkok titkát,
melyet azért adok át, hogy feltárjátok az Istenembert,
és az örök élet kulcsa nálatok legyen.
Egyszerű szavakkal szólok most
a feltárt misztériumokról.
Semmi sötétet nem mondok én.
Nyisd ki füled.
Halld és engedelmeskedj szavamnak.

Először a sötétség béklyójáról szólok,
mely téged a földi szférához láncol.

A sötétség és a fény egy természetű,
csak látszatra más,
mindkettő egyazon forrásból származik.
A sötét nem más, mint rendezetlenség,
A fény pedig rend.
Az átváltoztatott rendezetlenségből lesz
a fények fénye.
Ez gyermekem a léted célja;
a sötétség fénnyé alakítása.

Halld most a természet misztériumát
az élet lakhelyéhez,
a földhöz való kapcsolódását.
Tudd meg, hogy lényed hármas,
fizikai, asztrális, és elmebeli, és mindez egyben.
Mindegyik elem további három minőséggel bír;
ez összesen kilenc; ami fent van ugyanaz, mint ami lent van.

A fizikaiban ezek csatornák,
a vér, mely örvénylő mozgásban áramol,
hatva a szívre, hogy verése állandó legyen.
A mágnesesség, mely az idegszálakon fut,
elviszi az energiát a sejtekhez és a szövetekhez.
Az Akasha, mely a vékony, de még fizikális
csatornákon áramol, betölti azokat.
Mindhárom egymással összhangban áramlik,
a testre mindegyiknek hatása van.
Ezek alkotják a vázad keretét, melyen a finom éter áramlik.
Ezek uralmában rejlik az élet titka a testben.
A beavatott saját akarata szerint bánhat velük,
ha dolgát elvégezte, le is mondhat róluk.

Hármas az asztrális természete,
közvetítő fentiek és a lentiek között;
nem fizikai, nem szellemi,
de képes le és fel szállni.
Újra és újra jusson ez eszedbe.

Hármas az elme természete.
Hordozója a nagy akaratának,
életedben az ok és okozat bírálója.
Így alakul a hármas lény,
melyet felülről a négyes irányít.
Az ember hármas természete fölött és mögött
él az igazi szellemi én.
Négyes természetű,
fénylik a lét minden kiterjedésében.
Tizenhárom az egyben ez a misztikus szám.
Az ember természete alapján a testvérek feladata a következő:
mindegyik a lét feltárulkozását irányítja,
mindegyik az egyetlen szószólója.

A földön az ember rabságban él,
földhöz köti a téridő köteléke.
Mindegyik bolygó körül rezgő hullám köröz,
és köti az embert a kiterjedéséhez, melyben ki kell bontakoznia.
De a szabadulás kulcsa benne rejlik.
Igen, a szabadság legbelül.

Ha elszabadítottad éned a testedtől,
szállj a földi kiterjedés legszélső határához.
Mond a szavakat: Tér-ül-le.
Akkor fényed egy időre felemelkedik,
és szabadon átmehetsz a tér határán.
Egy ideig, a Nap idejének feléig (ami 6 óra)
szabadon szállhatsz a földi tér határain át.
Nézd és ismerd meg azokat, akik mögötted vannak.
Igen, a legmagasabb világokba juthatsz.
Lásd saját lehetséges kibontakozásod magaslatait,
tudd a lélek minden földi jövendőjét.

Testedhez vagy kötve, de erőddel szabad lehetsz.
Ez a titok, mely a rabságot szabadsággal helyettesíti.

Nyugtasd elméd.
Pihenjen tested:
tudatában csak annak légy, hogy a testtől szabad vagy.
Összpontosítsd lényed a vágyakozás céljára.
Gondolj egyre csak arra, hogy szabad leszel.
Gondolj e szavakra: Látom-él-gán.

De csak azokat, akik bölcsességem keresik,
viszi e hang a kívánt helyre,
ha a test rabságából saját akaratból elszabadulsz.

Halld a legnagyobb titkot,
hogy az Amenti termeibe hogyan juss be,
és hogyan állj a hallhatatlanok termében az urak elé.

Feküdj le, hogy tested pihenjen.
Nyugtasd le elméd, hogy gondolat ne zavarjon.
Tiszta legyen szándékod és elméd,
mert különben csak hibát hibára halmozol.
Lásd az Amentit úgy, ahogy leírtam a táblákon.
Teljes szíveddel kívánj ott lenni.
Állj az urak elé szellem szemeddel.
Ejtsd ki az erő szavait (csupán elmédben), melyeket átadok
Megyek az élet útján, az élő Atya útján, akinek bennem él az ábrázata,
az én lelkem élő kiáradása.
Nyugtasd elméd és tested.
És biztos lehetsz, hogy lelked hívják majd.

Most odaadom a kulcsot a Shambalához,
ez a hely, hol testvéreim a sötétségben élnek:
a sötétségben, melyet a Nap fénye kitölt —
a Föld sötétjében, de a szellem világosságában.
Irányítóid ők, ha utam véget ér.

Tedd azt testeddel, ahogy meghagytam.
Menj a mélybe rejtett helyre.
Állj a kapu őrzői elé.
Kérj bebocsátást ezekkel a szavakkal:
„Én vagyok a fény, nincs bennem sötétség.
Megszabadultam a sötétség fogságától.
Nyisd ki a tizenkettőhöz és az egyhez vezető utat,
hogy a bölcsesség birodalmába szálljak.”
Ha ellenkeznek, és ezt biztosan megteszik,
parancsolj nekik a következő szavakkal:
„Én vagyok a fény,
számomra nincs akadály.
Nyissátok ki, parancsolom a titkok titkával:
Áhítozom a bennem lakozó uram adományára.”

És akkor, ha szavaid a legmagasabb előtt
igaznak bizonyulnak, megnyílnak előtted a sorompók.

Most, elhagylak titeket.
Lemegyek és így fölfelé haladok.
Mennem kell a termekbe.

Nyerjétek meg az utat hozzám gyermekeim,
és legyetek igazi testvéreimmé.

Befejezem most az írást,
és kulcsként hagyom azokra, akik engem követnek,
mert csak nekik lehetek én a kulcs.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A máj- és epehólyag-tisztítás technikája

Jézus tiltott tanításai

A Foton Öv-ről