A vallás mint az ember felszabadítója
(1116.2) 101:10.1 Az értelmes ember tudja, hogy ő a
természet gyermeke, az anyagi világegyetem része; hasonlóképpen nem látja az
egyéni személyiség továbbélését az energia-világegyetem mennyiség- és tértani
szintjének mozgásaiban és feszültségeiben. És az ember szellemi valóságot sem
láthat meg sohasem a fizikai okok és hatások vizsgálatán keresztül.
(1116.3) 101:10.2 Egy emberi lény tudatában van
annak is, hogy ő egy fogalmi mindenségrend része, és bár a fogalom egy halandói
élethossznál tovább is fennmaradhat, semmi olyan eredendő dolog nincs a
fogalomban, mely az azt felfogó személyiség személyes túlélésére utalna. És az
oktan és az értelem lehetőségeinek kimerítése sem fogja soha feltárni az
okszerű gondolkodással foglalkozó tudós vagy a gondolkodó számára a személyiség
továbbélésének örökkévaló igazságát.
(1116.4) 101:10.3 A törvény anyagi szintje
gondoskodik az okozatiság folytonosságáról, a megelőző hatásra való véget nem
érő viszonthatásról; az elmeszint sugallja a fogalmi folytonosság fennmaradását,
a fogalmi lehetségességnek az előzetesen létező fogalmakból való szüntelen
áramlását. De a világegyetem e szintjeinek egyike sem mutat a kíváncsi
halandónak menekülési utat a helyzetének részlegességéből és abból az
elviselhetetlen kétségből, hogy ő a világegyetemben átmeneti jelenség, a korlátozott
életenergiák kimerülésével megsemmisülésre ítéltetett múlandó személyiség.
(1116.5) 101:10.4 Csakis a szellemi látásmódhoz
vezető morontiai úton haladva törheti le az ember valaha is azokat a
bilincseket, melyek a világegyetembeli halandói helyzetének természetes
velejárói. Az energia és az elme visszatér a Paradicsomra és az Istenséghez, de
az embernek sem az energiával való felruházottsága, sem az elmével való felruházottsága
nem közvetlenül ilyen paradicsomi Istenségtől ered. Az ember csak szellemi
értelemben Isten gyermeke. És ez azért van így, mert csakis szellemi értelemben
igaz, hogy az ember jelenleg fel van ruházva a paradicsomi Atyával és ő lakozik
benne. Az emberiség sohasem fedezheti fel az isteniséget, kivéve a vallásos
tapasztalás útján és az igaz hit gyakorlása révén. Az Isten igazságának hittel
való elfogadása teszi képessé az embert arra, hogy kiszabaduljon az anyagi
megkötések szűk korlátai közül és az ad józan reményt neki ahhoz, hogy biztonságosan
elkormányozza élete hajóját az anyagi területről, ahol halál van, a szellemi
területre, ahol örökkévaló élet van.
(1116.6) 101:10.5 A vallás célja nem az Istenre való
kíváncsiság kielégítése, hanem inkább az, hogy értelmi állandóságot és
bölcseleti biztonságot nyújtson, hogy kiegyensúlyozza és gazdagítsa az emberi
életet azáltal, hogy vegyíti a halandóit az istenivel, a részlegest a tökéletessel,
az embert az Istennel. Vallásos tapasztaláson keresztül telítődnek valósággal
az embernek az eszményiségről alkotott fogalmai.
(1116.7) 101:10.6 Az isteniségről sohasem lehet
tudományos vagy oktani bizonyítékokat előtalálni. Az értelem egymaga sohasem
képes igazolni a vallásos tapasztalás értékeit és jóságait. De mindig igaz
marad az, hogy: Bárki, aki meg akarja cselekedni az Isten akaratát, meg fogja
érteni a szellemi értékek érvényességét. Ez a legjobb megközelítés, mely a
halandói szinten alkalmazható ahhoz, hogy a vallásos tapasztalás valóságára
bizonyítékokat kínáljunk. Az ilyen hit adja meg az egyetlen menekülési
lehetőséget az anyagi világ gépies szorításából és az értelmi világ
tökéletlenségének hibás torzításából; ez az egyetlen megtalált megoldás az
egyén személyiségének folytatódó továbbélésével kapcsolatos halandói
gondolkodás megoldatlan helyzetére. Ez az egyetlen útlevél a valóság
kiteljesítéséhez és az élet örökkévalóságához a szeretet, a törvény, az egység
és a fokozatos Istenség-elérés egyetemes teremtésében.
(1117.1) 101:10.7 A vallás hatékonyan gyógyítja az
ember eszményalapú elszigeteltségének, illetőleg szellemi magányosságának
érzését; Isten fiaként ismeri el a hívőt, egy új és értelemmel bíró világegyetem
létpolgáraként. A vallás biztosítja az ember számára, hogy amennyiben követi a
lelkében észlelhető pártatlanság fényét, azáltal azonosul a Végtelen tervével
és az Örökkévaló szándékával. Az ilyen felszabadult lélek nyomban elkezdi
otthon érezni magát ebben az új világegyetemben, az ő világegyetemében.
(1117.2) 101:10.8 Ilyen hitbeli átalakulás megélését
követően többé már nem vagytok a mennyiségtani mindenségrend rabszolga-részei,
hanem inkább az Egyetemes Atya felszabadult, sajátakaratú fiai vagytok. Az
ilyen felszabadult fiú többé már nem küzd egyedül a múlandó létezés
lezárulásának feltartóztathatatlan eljövetelével; többé már nem harcol az egész
természet ellen szemernyi esély mellett; többé már nem tántorítja el a bénító
félelem, hogy esetleg valamilyen reménytelen káprázatba vetette bizodalmát vagy
valamilyen furcsa tévképzet mellett tett hitet.
(1117.3) 101:10.9 Az Isten fiai éppen hogy inkább
együtt sorakoznak fel a harcra abban a csatában, ahol a valóság
győzedelmeskedik a létezés részleges árnyai felett. Végül minden teremtményben
tudatosul az a tény, hogy Isten és egy közel határtalan világegyetem összes
isteni serege áll az ő oldalán abban a mennyei küzdelemben, melynek célja az
örök élet elérése és az isteniségi elismertség elnyerése. Az ilyen, hitben
felszabadult fiak már bizonyosan felsorakoztak az idő küzdelmeiben az örökkévalóság
legfelsőbb erőinek és isteni személyiségeinek oldalán; a járásuk során most még
a csillagok is őértük harcolnak; végül belülről tekintenek végig a
világegyetemen, az Isten nézőpontjából, és minden átalakul az anyagi elszigeteltség
bizonytalanságaiból az örök szellemi fejlődés bizonyosságaivá. Még maga az idő
is az örökkévalóság árnyékává válik, melyet a paradicsomi valóságok vetnek a
tér vonuló vértjére.
(1117.4) 101:10.10 [Közreadta egy nebadoni
Melkizedek.]
Forrás: URANTIA könyv
Megjegyzések
Megjegyzés küldése