A lyrai csillagmagok

Fény és a lélek útján.

  Angyali tanítások » Az emberiség 10 illúziója.

Az emberiség 10 illúziója.

2010.06.29

Az emberiség 10 illúziója

Isten semmitől nem különül el, és semmi nem különálló Istentől.

Nincs semmi, amire Istennek szüksége lenne, mert Isten minden, ami csak van.

Ez a jó hír. Minden más illúzió.

Eljutottál ehhez a könyvhöz, hogy emlékezz az Emberi Illúziókra, hogy soha többé ne eshess a csapdájukba, hanem megint elérd az egységet Istennel, ahogy a Végső Valóság tudatosságával éled az életed.

Egyszerűen tökéletes, hogy így tettél, és nyilvánvalóan nem véletlen.

A Teremtőt megtalálhatod és megtapasztalhatod önmagádban és mindenhol magad körül. De át kell látnod az Emberi Illúziókon. Figyelmen kívül kell hagynod azokat.

Vizsgáld meg például a reakciódat arra az elképzelésre, hogy ebben a pillanatban Isten szól hozzád.

A múltadban mindenféle ürügyet találtál, miért ne fogadd el egy Istennel folytatott közvetlen érintkezés létezését. Arra kérlek, tedd félre az efféle gondolatokat, és tételezd fel, hogy ezt a közlést közvetlenül Tőlem kapod.

Hogy megkönnyítsem a dolgod, e beszélgetés során többnyire harmadik személyben fogok beszélni Magamról. Elismerem, kissé feszélyező lehet, ha egyes szám első személyben hallasz szólni. Igy tehát - bár emlékeztetőül, hogy kitől érkezik az üzenet, olykor-olykor azért erre is sor kerül -, többnyire egyszerűen Istenként fogok hivatkozni Magamra.

Míg előszörre talán valószínűtlennek tűnhet, hogy ezt a közvetlen közlést az Istenségtől kapod, megérted, el kellett jutnod ide, hogy végre felidézhesd azt, Aki Valójában Vagy, és az általad létrehozott Illúziókat. Hamarosan mélységesen megérted, valójában te idézted elő, hogy eljusson hozzád ez a könyv. Egyelőre egyszerűen hallgass Engem, amikor elmondom, hogy életed pillanatainak döntő többségében egy Illúziót élsz meg.

Az Ember Tíz Illúziója nagyon nagy, nagyon erős illúzió: Ezeket ti hoztátok létre a Földön való jelenlétek legkorábbi részében. És naponta kisebb illúziók százait hozzátok létre. Mivel hisztek bennük, megteremtitek az illúziók megéléséhez szükséges közeget, a kulturális történetet, és ezzel valóságossá avatjátok őket. 

Valójában persze nem igaziak. Ám létrehoztatok egy afféle "Alíz Csodaországban" világot, ahol nagyon is valódiaknak látszanak. És miként a Kalapos, elutasítjátok, hogy ami Hamis, az hamis, és hogy ami Igazi, az igazi.

Immár nagyon régóta ezt teszitek.

Nemzedékről nemzedékre, évszázadokon és évezredeken át adjátok tovább a kulturális történetet. Magatoknak, magatokról mesélitek ezt a történetet.

Mivel a kulturális történetetek Illúziókra épül, mítoszokat hoz létre, ezek pedig nem vezetnek a valóság megértéséhez.

Az emberek kulturális története (a Tíz illúzió ) a következő:

1. Istennek határozott terve van. (Létezik Szükség)

2. Az élet végeredménye kétséges. (Létezik Kudarc )

3. Különállóak vagytok Istentől. (Létezik Meghasonlás.)

4. Nincs elegendő. (Létezik Hiány.)

5. Van valami, amit meg kell tennetek. (Létezik Követelmény.)

6. Ha nem teszitek meg, büntetést kaptok. (Létezik ítélkezés.)

7. A büntetés örökkévaló kárhozat. (Létezik Elítéltetés.)

8. A szeretet tehát feltételes. (Létezik Feltételesség.)

9. A tudás és a követelmények kielégítése felsőbbrendűvé avat. (Létezik Felsőbbrendűség.)

10. Nem tudjátok, hogy mindez illúzió. (Létezik Tudatlanság.)

Úgy belétek vésődött ez a kulturális történet, hogy teljesen és maradéktalanul meg is élitek. Ahogy egymásnak mondogatjátok: "Ez már csak így van, és kész." Immár sok-sok évszázada hajtogatjátok, vagy inkább évezredek óta. Oly régóta, hogy mítoszok egész szövevénye nőtte körül ezeket az Illúziókat és történeteket. 

A legelterjedtebb mítoszok könnyen lebonthatók a következő, egészen egyszerű kijelentésekre:

- Rád is sor kerül.

- A legrátermettebb marad életben.

- Mindent a győztes visz el.

- Eredendő bűnben születtetek.

- A bűn következménye halál.

- Enyém a bosszú, monda az Úr.

- Amiről nem tudsz, az nem is árthat.

- Csak Isten tudja.

...és még sok ugyanilyen romboló hatású és a léteteket a legkevésbé sem szolgáló kijelentéssel lehetne előhozakodni.

Ezekre az illúziókra épülnek az Életről való gondolkodást általánosságban meghatározó történetek és mítoszok, amelyeknek távolról sincs közük a Végső Valósághoz. 

Néhány ezek közül:

·      Ellenséges világba születünk, amelyei Isten működtet, aki bizonyos dolgokról azt akarja, hogy megtegyük, másokról, hogy ne tegyük meg, és örökkévaló kínokkal büntet, ha hibázunk.

·      Az első élményünk az életben, hogy elszakadunk az anyánktól, életünk forrásától. Ez alapozza meg az egész valóságunk közegét, melyei úgy tapasztalunk meg, mint a MINDEN élet forrásától való elszakadást.

·      Nem csak minden élettől szakadunk el, hanem minden mástól is az Eleiben. Minden tőlünk elkülönülten létezik. Es mi elkülönültek vagyunk minden mástól, ami csak létezik. Nem így akarjuk ugyan, de hát ez a helyzet. Szeretnénk, ha másként lenne, és törekszünk is rá, hogy másként legyen.

·      Igyekszünk ismét megtapasztalni a mindennel való Egyességet, különösen pedig egymással. Nem tudhatjuk, pontosan miért, ám szinte ösztönösnek tűnik ez a törekvés. Mintha a természetünkből adódna. Az egyetlen bökkenő, hogy mintha nem állna a rendelkezésünkre elegendő minden másból. Teljesen mindegy, mi az a másik, amit akarunk, úgy látjuk, nem juthatunk elegendőhöz belőle. Nem kapunk elegendő szeretetet, nem kapunk elegendő időt, nem kapunk elegendő pénzt. Semmiből nem kapunk elegei, amiről azt gondoljuk, hogy elengedhetetlenül szükséges a boldogsághoz és a beteljesedéshez. Amint úgy vélnénk, hogy végre elegendőnk van, még többet akarunk.

·      Mivel "nincs elegendő" semmiből, amiről azt gondoljuk, hogy elengedhetetlen a boldogságunkhoz, kénytelenek vagyunk mindenfélét csinálni, hogy annyit szerezzünk, amennyit csak tudunk. Mindenért adnunk kell valamit cserébe, Isten szeretetétől az Élet természetes szépségéig. Nem elég egyszerűen csak "élőnek lenni". Ilyenformán mi - akárcsak az egész Elet - nem vagyunk elegendőek.

·      Mivel "lenni" önmagában nem elegendő, versengés kezdődik. Ha nincs elegendő, akkor versengenünk kell azért, ami van.

·      Iszonyú kemény ez a verseny. Az életben maradásunk a tét. Ebben a versenyben csak a legrátermettebb marad életben. Mindent a győztes visz el. Ha vesztünk, földi pokolban lesz részünk. Es ha vesztünk ebben az Istenéit folytatott versenyben, a halálunk után ismét megéljük a poklot - ezúttal mindörökké.

·      A halált tulajdonképpen Isten teremtette, mert az őseink rossz döntéseket hoztak. Ádámnak és Évának örök életük volt az Edenkertben. De aztán Eva evett a tudás fájának gyümölcséből, és egy haragvó Isten Ádámmal együtt kiűzte a paradicsomból. Sőt az Isten első büntetésként őket és valamennyi leszármazottjukat halálra ítélte. Ilyenformán a testben az élet korlátozott és immár nem örök, és nem tartozik az Élethez.

·      Ám Isten újfent megajándékoz minket az örök élettel, ha nem szegjük meg többé a parancsait. Isten szeretete feltétel nélküli, csak Isten ítéletei nem azok. Isten akkor is szeret minket, ha örök kárhozatra ítél. Az jobban fáj Neki, mim nekünk, mert azt szeretné, hogy térjünk meg hozzá, de ha helytelenül viselkedünk, semmit nem lehet. Rajtunk áll, mit választunk.

·      Tehát arra kell ügyelnünk, hogy ne viselkedjünk helytelenül. Jó életei kell élnünk. Mindent el kell követnünk ezért. Tudnunk kell az igazságot arról, mit akar, illetve nem akar tőlünk Isten. Nem tudunk Isten kedvében járni és elkerülhetetlenül megsértjük, ha nem tudjuk megkülönböztetni, mi helyes és mi nem. Erről tehát tudnunk kell az igazságot.

·      Egyszerű megérteni az igazságot és könnyű megtudni, mi az: csak hallgatnunk kell a prófétákra, tanítókra, bölcsekre, és a vallásunk forrására és alapítójára. Ha egynél több vallás létezik, tehát egynél több forrás és alapító, akkor meg kell bizonyosodnunk, hogy a megfelelőt választjuk. A hibás döntés eredményeként a vesztesek közé kerülünk.

·      Ha a megfelelőt választjuk, akkor felsőbbrendűek vagyunk, mert a mi oldalunkon áll az igazság. A létezésnek ez a "jobb" állapota lehetővé leszi számunkra, hogy magunknak követeljük a kitűzött díjak többségét, anélkül, hogy ténylegesen versenybe kellene szállnunk értük. Győzteseknek nyilváníthatjuk magunkat, mielőtt egyáltalán elkezdődne a verseny. Ennek a tudatából fakad, hogy megadunk magunknak minden előnyt, és úgy írjuk meg az "Eletszabályainkat", hogy sokaknak a lehetetlennel határos az igazán nagy dijak elnyerése.

·      Mindezt nem aljasságból tesszük, hanem csak a győzelmünk biztosítására -teljes joggal, mert a mi vallásunkból, a mi nemzetünkből, a mi fajunkból, a mi nemünkből, vagy a mi politikai meggyőződésünkből valók ismerik az igazságot, kiérdemelték tehát, hogy győztesek legyenek.

·      Mivel megérdemeljük a győzelmet, a kívánatos eredmény érdekében jogunkban áll fenyegetni másokat, harcolni velük, szükség esetén akár meg is ölhetjük őket.

·      Lehet az életnek másik útja is, Isten forgat mást is a fejében, egy másik, nagyobb igazságot, de ha van is, nem ismerhetjük meg. Tulajdonképpen az sem világos, elvárja-e tőlünk, hogy megismerjük. Lehet, hogy még csak kísérletet sem tehetünk a megismerésére, még kevésbé szabad igazán megismernünk és megértenünk Istent. Ezzel próbálkozni elbizakodottság, és kijelenteni, hogy meg is letted, egyenesen istenkáromlás.

·      Isten a Megismerhetetlen Tudás, a Mozdulatlan Mozgató, a Nagy Láthatatlan. Vagyis nem tudhatjuk meg az igazságot, ami ahhoz szükséges, hogy megkapjuk a szeretetet, ami viszont ahhoz szükséges, hogy elkerüljük az elítéltetést, amelyet pedig igyekszünk elkerülni, hogy elnyerjük az örök életet, -mely örök élet a miénk volt, mielőtt mindez elkezdődött volna. Elég nagy pech a tudatlanságunk, de nem feltétlenül jelent különösebb nehézséget. Bőven elegendő, ha azt tesszük, amiről úgy véljük, hogy tudjuk a hitről - azaz a kultúrális történetünket -, és ennek megfelelően járunk el. Mindegyikünk ezen igyekszik, ki-ki a maga hite szerint, és ilyenné formáltuk az életet, s eszerint alakítjuk a földi valóságot.

Valahogy így okoskodott az emberi nem nagy többsége. Mutatkoznak ugyan kisebbfajta eltérések, de lényegében így élitek az életeteket, így igazoljátok a döntéseiteket, és így indokoljátok a történteket.

Nem mindenki fogadja el együttesen mindezt, egyik-másik részét azonban valamennyien elfogadjátok. Sőt működő valóságként fogadjátok el a fenti kijelentéseket, nem azért, mert a legbenső bölcsességeteket tükrözi, hanem mert valaki más azt mondta nektek, hogy így igaz. Valamilyen szinten elhitettétek magatokkal.

EZ AZONBAN MIND SZEMFÉNYVESZTÉS. KÁPRÁZAT. ILLÚZIÓ. 

Ám itt az ideje, hogy az igazihoz közeledjetek és távolodjatok a káprázattól. Ez nem lesz könnyű, mert a Végső Valóság jelentősen különbözik attól, amelynek valóságába világotokban oly sokan vetik a hitüket. Legyetek "ezen a világon, de ne ebből a világból valók!"

Ám mi lenne ennek a célja, amennyiben rendben zajlik az életetek? Semmi. Nem lenne célja. Ha elégedettek vagytok az életetekkel és a világgal, semmi nem indokolja, hogy megváltoztassátok a valóságotokat, és felhagyjatok önmagatok megtévesztésével.

Ez az üzenet azoknak szól, akiket elégedetlenek a világukkal.

Vizsgáljuk meg egyenként a Tíz Illúziót! Mint látni fogjátok, minden egyes illúzió hozzájárult, hogy olyannak alkottátok meg az életeteket a bolygótokon, amilyennek most megélitek.

Észre fogjátok venni, hogy az illúziók egymásra épülnek. Némelyikük nagyon hasonlónak tűnik - ugyanis hasonlóak is. Mindezek az illúziók az Első Illúzió változatai. Az eredeti torzulás nagyobb szabású torzulásai.

Azt is észre fogjátok venni, hogy minden új illúzió a közvetlenül megelőző illúzión mutatkozó lyuk befoltozására jött létre. Végül, a lyukak foltozásába belefáradva, egyszerűen úgy döntöttetek, hegy egyiket sem értettétek meg. Ebből fakad a végső Illúzió: Létezik Tudatlanság.

Erre hivatkozva megtehetitek, hogy vállat vontok, és ne is próbáljátok megoldani a rejtélyt.

A fejlődő elme azonban nem tűri sokáig az ilyen meghátrálást. Alig néhány kurta évezred leforgása alatt - igencsak röpke időszak a mindenség történetében - eljutottál ide, ahol a tudatlanság immár nem áldás és nem is erény.

Arra készülsz, hogy kikapaszkodj a primitív kultúrából. Készen állsz egy szellemi kvantumugrásra. Arra készülsz, hogy átláss... A TÍZ ILLÚZIÓN.    »az első ezek közül

A Szükség Illúziója

avagy Istennek határozott terve van. 

Ez nem csupán az Első, hanem egyúttal a legnagyobb Illúzió is. Erre épül az összes többi illúzió.

Ebben az elképzelésben és a róla alkotott gondolataidban gyökerezik mindaz, amit jelenleg megtapasztalsz az életben, mindaz, amit pillanatról pillanatra érzel.

Szükség nem létezik a mindenségben. Csak akkor van szükség valamire, ha bizonyos eredményt kívánunk elérni. A mindenség azonban semmiféle eredményre nem akar jutni. A mindenség maga az eredmény. Hasonlóképp nem létezik Szükség Isten elméjében. Istennek csak akkor lenne szüksége valamire, ha bizonyos eredményt akarna elérni. Csakhogy minden eredményt Isten hoz létre.

Ha Istennek, bizonyos eredmény eléréséhez, szüksége lenne valamire, honnan is venné? Hiszen nincs semmi, ami Istenen kívül létezne. Isten mindaz, ami van, ami volt és ami valaha is lesz. Nincs semmi, ami nem Isten volna. Talán világosabbá válik ez a gondolat, ha az "Isten" szót "Élet"-tel helyettesíted. Mivel a két szó felcserélhető, nem módosítod a jelentését, csak elősegíted a megértést.

Ha az Életnek, bizonyos eredmény eléréséhez, szüksége lenne valamire, honnan is venné? Hiszen nincs semmi, ami az Életen kívül létezne. Élet mindaz, ami van, ami volt és ami valaha lesz. Nincs semmi, ami nem Élet volna.

Istennek semmire nincs szüksége, hogy megtörténjék - azon kívül, ami történik.

Az Életnek semmire nincs szüksége, hogy megtörténjék - azon kívül, ami történik.

A mindenséginek semmire nincs szüksége, hogy megtörténjék - azon kívül, ami történik.

Ez a dolgok természete. Igy van, nem úgy, ahogy képzelitek.

A képzeletetekben abból a tapasztalatotokból teremtettétek meg a Szükség eszméjét, miszerint különféle dolgokra van szükségetek az életben maradáshoz. De tegyük fel, hogy mit sem törődsz vele, élsz-e vagy meghalsz. Akkor mire van szükséged? Az égvilágon semmire.

És tegyük fel, hogy lehetetlen nem életben maradnod. Akkor mire van szükséged?

Az égvilágon semmire.

íme, a rólad szóló igazság: lehetetlen, hogy ne élj. Egyszerűen nem tudsz kudarcot vallani az élet tényében. Nem is az a kérdés, hogy fogsz-e élni, hanem hogy hogyan. Milyen formát öltesz? Mi lesz a tapasztalatod?

Bizony mondom: semmire nincs szükséged az életben maradásodhoz. Egyszer és mindenkorra szavatolt az életed. Örök életet adtam néked, és soha nem is vettem el tőled.

Ennek hallatán felvetheted, hogy igen, igen, de az életben maradás egy dolog, a boldogság pedig egy másik. Azt képzelheted, szükséged van valamire, hogy boldogan élj - hogy csak bizonyos körülmények között lehetsz boldog. Ez ugyan nem igaz, de azt hiszitek, hogy igaznak kell lennie. És mert a hit létrehívja a tapasztalatot, ilyennek tapasztaljátok meg az életet. Ám ez semmivel sem igazabb Isten számára, mint a számotokra. Az egyetlen különbség, hogy Isten tisztában van vele. Amikor ti is tisztában lesztek vele, olyanok lesztek, mint Isten. Minden ízében megismeritek az életet, és megváltozik az egész valóságotok.

Íme, a nagy titok: a boldogság nem bizonyos körülmények következtében jön létre. Bizonyos körülmények jönnek létre a boldogság következtében.

Ez van olyan fontos kijelentés, hogy ismét meghallgasd.

A boldogság nem bizonyos körülmények következtében jön létre. Bizonyos körülmények jönnek létre a boldogság következtében.

Ez a kijelentés a lét minden más állapotára is érvényes.

A szeretet nem bizonyos körülmények következtében jön létre. Bizonyos körülmények jönnek létre a szerelet következtében.

A részvét nem bizonyos körülmények következtében jön létre. Bizonyos körülmények jönnek létre a részvét következtében.

A gazdagság nem bizonyos körülmények következtében jön létre. Bizonyos körülmények jönnek létre a gazdagság következtében.

A létezés bármely elképzelhető állapotát behelyettesítheted. Mindig igaz lesz, hogy a Létezés megelőzi és létrehozza a tapasztalatot. Mivel ezt nem értettétek meg, azt képzeltétek, hogy a boldogságotokhoz meg kell történniük bizonyos dolgoknak - sőt azt képzeltétek, hogy Isten esetében sincs másként. De ha Isten az Első Ok, mi olyasmi történhet, amit nem Isten idéz elő? És ha Isten mindenható, mi olyasmi történhet, amiről nem Isten határozott úgy, hogy megtörténjék?

Lehetséges, hogy megtörténjék valami, aminek Isten nem tud véget vetni? És ha Isten úgy dönt, hogy nem vet véget, nem maga a történés az, ami mellett Isten dönt?

Hát persze, hogy az.

De miért döntene Isten olyan dolgok megtörténte mellett, amelyek boldogtalanná teszik Istent? Erre a kérdésre sehogy sem vagytok hajlandók elfogadni a választ.

Istent semmi sem teszi boldogtalanná.

Ezt viszont képtelenek vagytok elhinni, mivel akkor egy szükséglet és ítélkezés nélküli Istenben kellene hinnetek, ilyen Istent pedig nem tudtok elképzelni. Éspedig azért nem tudtok ilyen Istent elképzelni, mert nem tudtok elképzelni ilyen embert. Nem hiszitek, hogy tudtok így élni - és nem tudtok elképzelni egy nálatok nagyobb Istent.

Amikor kezditek megérteni, hogy élhettek így, akkor mindent megtudtok, amit csak tudni lehet Istenről. Tudni fogjátok, hogy helytálló a második értékelésetek. Isten nem nagyobb nálatok. Hogyan is lehetne? Hiszen Isten Az, Ami Ti Vagytok, és Az Vagytok, Ami Isten. Nem Isten kisebb, hanem Ti vagytok nagyobbak, mint amekkorának magatokat vélitek.

A Mesterek tisztában vannak vele. Ebben a szent pillanatban is tapodják a bolygótokat ilyen Mesterek. Ezek a Mesterek sokféle hagyományt, vallást és kultúrát képviselnek, ám van, amiben mindannyian közösek.

A Mestereket semmi nem teszi boldogtalanná.

Primitív kultúrátok korai időszakában az emberek többsége nem állt a tudásnak ezen a fokán. Az volt az egyetlen vágyuk, hogy elkerüljék a boldogtalanságot vagy a fájdalmat. Túlságosan behatárolt volt a tudatosságuk ahhoz, hogy megértsék: a fájdalom nem szükségszerűen okoz boldogtalanságot. Életstratégiájuk így a később az "Öröm elveként" meghatározott hozzáállás köré épült. Arrafelé haladtak, ahol örömöt találtak, és távolodtak attól, ami megfosztotta őket az örömtől (vagy fájdalmat okozott).

Megszületetett tehát az Első Illúzió, miszerint Létezik Szükség. Ezt nevezhetnénk az első tévedésnek.

Szükség nem létezik. Ez képzelgés csupán. Semmire nincs szükségetek a boldogsághoz. A boldogság lelkiállapot. Ezt az egykori emberek képtelenek voltak megragadni. És mert úgy érezték, hogy a boldogsághoz szükségük van bizonyos dolgokra, feltételezték, > hogy ugyanez az Elet egészére is érvényes. Ebbe a feltételezésbe az Elet azon részét is belefoglalták, amelyet Magasabb Erőként kezdtek felismerni - ezt az erőt az egymást követő nemzedékek élőlényként fogalmasították, és sokféle j néven - többek között: Allah, Jahve, Jehova és Isten - hivatkoztak rá.

A korai embereknek nem esett nehezükre elképzelni egy náluknál nagyobb erőt. Szükségszerűen jártak így el. Valamilyen magyarázatot igényeltek a körülöttük és a tökéletesen befolyásukon kívül álló jelenségek. A tévedés itt nem Isten létének feltételezése (A Minden egyesített hatalma és egyesített energiája), hanem hogy ennek a Totális Hatalomnak és Teljes Energiának egyáltalán bármire szüksége volna; hogy Isten boldogsága és megelégedettsége, teljessége és beteljesülése valamilyen módon függene valamitől vagy valakitől. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy a Teljesség nem teljes, hogy szüksége van még valamire, ami teljessé teszi. Ezt az ellentmondást azonban nem fedezték fel. Sokaknak manapság sem tűnik fel.

A függő Istennek ebből a megalkotásából az emberek egy olyan kulturális történetet hoztak létre, amelyben Istennek megvan a maga terve, Más szóval, Isten bizonyos dolgokról azt akarja, hogy megtörténjenek, mert szükségesek a boldogságához, és meghatározott módon kell megtörténniük, hogy boldog lehessen.

Az emberek ezt a kulturális történetet leegyszerűsítették egy mítoszra, mely a következőképp kristályosodott ki: Legyen meg a Te akaratod.

Az az elképzelésetek, hogy van valamilyen akaratom, arra késztetett, hogy próbáljátok meg kitalálni, mi lehet az. A gyakorlat során hamar kiderült, hogy ebben a kérdésben közel sincs köztetek egyetértés. És ha nem mindenki tudja, mi Isten Akarata, vagy nem mindenki ért egyet benne, akkor értelemszerűen nem tehet mindenki Isten Akarata szerint.

A legokosabbak közületek ennek alapján magyarázták, miért tűnik jobban működőnek egyes emberek élete, mint másoké. Ebből azonban újabb kérdés fakadt: hogyan lehetséges, hogy ne teljesedjék Isten Akarata, ha Isten Isten?

Nyilvánvalóvá vált, hogy lyuk tátong az Első Illúzión. Ennek fel kellett volna tárnia a Szükség elképzelésének hamisságát. Az emberek azonban valahol nagyon mélyen tudták, hogy nem adhatják fel az Illúziót, különben valami életbevágót veszítenének el.

Igazuk volt. De elkövettek egy hibái. Ahelyett, hogy illúziónak tekintették volna az Illúziót, és arra használták volna, amire rendeltetett, azt hitték, be kell foltozniuk a lyukat.

És az Első Illúzión tátongó lyuk befoltozására létrehozták a Második Illúziót.

A Kudarc illúziója

avagy az élet végeredménye kétséges.

Az az elképzelés, hogy lehetséges nem teljesíteni Isten akaratát (feltételezve, hogy ilyesmi tulajdonítható Istennek), mindennel ellenkezik, amiről úgy vélitek, hogy tudjátok Istenről - nevezetesen, hogy Isten mindenható, a Legfőbb Lény, a Teremtő -, mégis lelkesen elfogadjátok.

Ez aztán létrehozta azt a rendkívül valószínűtlen, de annál erőteljesebb illúziót, hogy Isten kudarcot vallhat. Isten vágyhat valamire, de nem kapja meg. Istennek szüksége lehet valamire, de nem áll a rendelkezésére.

Röviden, Isten akarata meghiúsulhat.

Ez az illúzió még az emberi elme korlátozott felfogása számára is égbekiáltóan ellentmondásos. A fajotoknak azonban élénk a képzelete és meglepő könnyedséggel képes minden határon túl feszíteni a hihetőséget. Nem csak elképzeltetek egy szükségletekkel rendelkező Istent, hanem egy olyan Istent képzeltetek el, aki ráadásul kudarcot vallhat a szükségletei kielégítésében.

Hát ezt meg hogy csináltátok? Megint csak kivetítéssel. Kivetítettétek magatokat az Istenetekre.

Ez is a lét egyfajta képessége avagy tulajdonsága, melyet Istennek tulajdonítotok és közvetlenül a saját tapasztalatotokból ered. Mivel megfigyeltétek, hogy esetenként kudarcot vallhattok mindannak a megszerzésében, amiről azt képzelitek, hogy szükséges a boldogságotokhoz, sietve kijelentettétek, hogy Istenre is ugyanez érvényes.

Ebből az illúzióból hoztátok létre azt a kulturális történetet, amelynek tanítása szerint az élet kimenetele kétséges. Lehet véghez vitt és lehet nem. Lehet rendjén való, és lehet nem. Lehet végül remek - vagy épp ellenkezőleg. 

Adjunk még némi kétséget a keverékhez - kétséget afelől, hogy Isten ki tudja elégíteni a szükségleteit (feltételezve, hogy egyáltalán bármiben is szükséget szenvedhetek) - és megtörténik az első találkozás a félelemmel. Mielőtt kiagyaltátok volna az olyan Istenről szóló történetet, aki nem tudja mindig érvényesíteni az akaratát, nem ismertétek a félelmet. Hiszen nem ? semmi, amitől félni kellett volna. Mindent Isten irányított, Isten, a Mindenható, minden Csoda és Minden Dicsőség, és minden rendben ment a világgal. Ugyan mi mehetett volna rosszul?

De aztán felbukkant ez az elképzelés, hogy Isten akar valamit, és nem kapja meg. Isten azt akarja, hogy valamennyi gyermeke térjen meg hozzá a mennybe, maguk a gyermekek azonban, a saját tetteikkel megakadályozzák az akarata teljesülését.

Ám ez az elképzelés is igencsak erőltetett hitelességű, és az emberi elme ismét meglátja az ellentmondást. Hogyan tudnának Isten teremtményei szembeszegülni a Teremtővel, ha egyazon a Teremtő és a teremtés? Hogyan lehetne kétséges az élet kimenetele, ha egy és ugyanaz a kimenetelt eredményező Egy és az azt megtapasztaló Egy?

Nyilvánvalóvá vált, hogy lyuk tátong a Második Illúzión. Ennek fel kellett volna tárnia a Kudarc elképzelésének hamisságát. Az emberek azonban valahol nagyon mélyen tudták, hogy nem adhatják fel az Illúziót, különben valami életbevágót veszítenének el.

És ezúttal is igazuk volt. De megint csak elkövettek egy hibát. Ahelyett, hogy illúziónak tekintették volna az Illúziót, és arra a célra használták volna, amire rendeltetett, azt hitték, be kell foltozniuk a lyukat.

A Második Illúzión tátongó lyuk befoltozására létrehozták a Harmadik Illúziót.

A Meghasonlás illúziója

avagy különállóak vagyunk Istentől.

A Második Illúzió talányából a harmadik megteremtése jelentette a kiutat: a Teremtő és a teremtései nem ugyanazok.

Ehhez arra volt szükség, hogy az emberi elme fogja fel a lehetetlenség lehetőségét: hogy Ami Egy, az nem Egy; hogy Ami Egységes, az valójában különálló.

Ez a Meghasonlás Illúziója - az az elképzelés, mely szerint létezik különállóság.

Fajotok úgy okoskodott, hogyha a teremtés különálló a Teremtőtől, és ha a Teremtő megengedte, hogy a teremtmények azt csinálják, amihez csak kedvük szottyan, akkor igenis lehetséges, hogy a teremtmények olyasmit tegyenek, amit a Teremtő nem akar, hogy megtegyék, ilyen körülmények között a Teremtő Akarata meghiúsulhat. Isten akarhat valamit, de nem sikerül elérnie.

A Meghasonlás eredményezi a Kudarc lehetőségét, és a Kudarc csak akkor lehetséges, ha létezik Szükség. Az egyik illúzió a másiktól függ. Az első három illúzió a legdöntőbb. Ezek az illúziók olyan fontosak, olyan kulcsjelentőségűek a többiek alátámasztásában, hogy külön kulturális történeteket jelöltetek ki a magyarázatukra, ezzel biztosítandó gyakori és világos magyarázatukat.

Kultúráitok mindegyike megalkotta a maga külön kulturális történetét, de mindegyik ugyanazokat az alapvető tényezőket emeli ki, melyik-melyik a maga módján. Ádám és Éva története a legismertebbek közé tartozik.

Eszerint Isten teremtette az első férfit és az első nőt, akik boldogan éltek az Édenkertben vagyis a Paradicsomban. Örök életet élveztek és egységet az Isteniséggel.

Az idilli élet ezen ajándékáért cserébe Isten állítólag egyetlen dolgot követelt. Megparancsolta, hogy ne egyenek a jó és rossz tudás fájának gyümölcséből. A legenda szerint Éva mégis evett a gyümölcsből. Megszegte a parancsot. De nem teljesen a maga hibájából. Megkísértette egy kígyó, amelyik valójában az általatok Sátánnak vagy ördögnek hívott lény volt.

Nézzük csak, ki is ez az Ördög? Az egyik történet szerint amolyan elfajult angyal, aki merészelt arra vágyni, hogy olyan hatalmas legyen, mint a Teremtő. Mint a történetből kiderül, ez a végső sértés, a legégbekiáltóbb istenkáromlás. Minden teremtménynek tisztelnie kell a Teremtőt, és soha nem szabad arra törekednie, hogy a nyomába érjen, netán meghaladja. A fő kulturális történetnek ebben a változatában eltértetek a szokásos mintától azzal, hogy olyan tulajdonságokkal ruháztatok fel, amelyek nem tükröződtek az emberi tapasztalatban.

Az emberi teremtők pontosan azt akarják, hogy az utódaik igyekezzenek hozzájuk hasonlóan nagyok lenni, ha nem nagyobbak. Ez az egészséges szülők legnagyobb öröme: látni, ahogy az életben a gyermekeik elérik és túllépik a szüleik állapotát, s meghaladják a teljesítményeiket.

Istent viszont ez állítólag megszégyenítette és mélyen sértette. A Sátánt, a bukott angyalt, kitaszította, elkülönítette a nyájtól, megátkozta és egyszer csak két hatalom jelent meg a Végső Valóságban, Isten és Sátán; és két hely, ahonnan működtek, a menny és a pokol.

A továbbfejlesztett történet szerint a Sátán arra akarta rávenni az embereket, hogy szegüljenek szembe Isten akaratával. Isten és Sátán az ember lelkéért versengtek. És elbűvölő módon, ebben a versenyben Isten veszíthetett. Mindez azt bizonyította, hogy Én egyáltalán nem is vagyok mindenható Isten... vagy hogy mindenható vagyok, de nem akarok élni az erőmmel, mert tisztességes esélyt akarok adni a Sátánnak. Vagy nem is arról van szó, hogy esélyt akarok adni a Sátánnak, hanem szabad akaratot az embernek. Na persze, ha úgy éltek a szabad akaratotokkal, ahogy Én nem helyeslem, akkor bizony szőröstül-bőröstül átadlak a Sátánnak, aki majd kedvére kínoz örökkön-örökké.

Ilyen csavaros történetek fejlődtek vallási tételekké a bolygótokon. Ádám és Éva történetében - mint azt sok ember elhitte - azzal büntettem az első férfit és az első asszonyt, amiért Éva evett a tiltott gyümölcsből, hogy kiűztem őket az Édenkertből. És (ha elhiszed) megbüntettem minden ezután élt és majdan megszülető férfit és nőt, rájuk terheltem az első ember bűnét, és őket is arra ítéltem, hogy a Földön Tőlem elszakadva töltsék az életüket.

Ez és más hasonlóképp színes történetek olyan drámai módon közvetítik az első három illúziót, hogy különösen a gyerekek nem felejtik el egyhamar. Oly sikeresek plántálták ezek a történetek a félelem magvait a gyermekek szívébe, hogy minden újabb nemzedéknek újra és újra elismételték. így aztán az első három illúzió mélyen az emberi lélekbe vésődött.

1. Istennek terve van. (Létezik Szükség)

2. Az élet végkimenetele kétséges. (Létezik Kudarc)

3. Különállóak vagyunk Istentől. (Létezik Meghasonlás)

Míg az az elképzelés, hogy létezik Szükség és Kudarc döntő jelentőségű a többi illúzió tekintetében, az emberi ügyekre a Meghasonlás létezésének eszméje gyakorolja a legnagyobb hatást.

A Harmadik Illúzió hatását mindmáig érzi az emberi nem.

Ha igaznak gondolod a Harmadik Illúziót, akkor ez lesz az egyik élettapasztalatod.

Ha úgy gondolod, hogy nem igaz, hanem valójában illúzió, akkor másmilyen tapasztalatot nyersz az életről.

Ez a két tapasztalat végletesen különbözni fog egymástól.

A bolygótokon e pillanatban szinte mindenki valósnak véli a Meghasonlás Illúzióját. Ennek következtében az emberek elszakítottnak érzik magukat Istentől és különállónak egymástól.

A Tőlem való elkülönültség eltérően nyilvánul meg az olyan emberek esetében, akik valamilyen jelentőségteljes módon viszonyulnak Hozzám. Vagy félreértenek Engem, vagy félnek Tőlem, vagy a segítségemért esdekelnek -vagy mindenestől elutasítanak.

Ezzel az emberek elmulasztják a dicsőséges alkalmat, hogy használják a mindenség leghatalmasabb erejét. Olyan életnek vetik alá magukat, amelyik fölött, mint képzelik, nincs hatalmuk, olyan körülményeknek, amelyekről azt gondolják, hogy nem tudnak rajtuk változtatni, és mely körülmények így olyan eredményeket és olyan tapasztalatokat hoznak, amelyekről úgy vélik, hogy nincs előlük menekvés.

Élik a csendes kétségbeesés életét, felajánlják boldogan elszenvedett fájdalmukat, mert azt hiszik, hogy csöndes bátorságuk elegendő kegyben részesíti őket ahhoz, hogy a mennybe jussanak, ahol majd elnyerik jutalmukat. Számos okot találhatunk, hogy az indokolatlan zokszó nélkül viselt szenvedés jót tehet a léleknek, az azonban semmiképp sem tartozik közéjük, hogy biztosítaná az ember jutalmát a mennyországban. A bátorság önmagában jutalom, és soha semmiféle ok nem lehet elég nyomós, hogy arra hivatkozva szenvedést okozzunk másoknak - márpedig a panaszkodás éppen ezt teszi.

A Mester tehát soha nem panaszkodik, és ezzel korlátozza a szenvedést önmagán kívül - és belül is. Csakhogy a Mester nem azért tartózkodik a panaszkodástól, hogy korlátozza a szenvedést, hanem mert nem szenvedésként, hanem egyszerűen fájdalomként értelmezi a fájdalom megtapasztalását.

A fájdalom - tapasztalat. A szenvedés az erről az élményről alkotott ítélet. Sokaknak úgy hangzik az ítélete, hogy a fájdalom, amelyet megtapasztalnak, nem rendjén való, és nem kellene bekövetkeznie. Ám a fájdalom elfogadhatóságának foka pontosan azt a fokot jelenti, ameddig kiküszöbölhető az életben a szenvedés. Ennek megértése révén a Mester felülkerekedik minden szenvedésen, még ha nem is menekülhet minden fájdalom elől.

Még azok is átélik a különbséget a fájdalom és a szenvedés között, akik nem érik el a mesteri szintet. Erre példa egy szörnyen fájó fog kihúzása, ami ugyan fájdalmas, de megkönnyebbülést hozó, az adott körülmények között szívesen látott fájdalom.

A Tőlem való elkülönültségük érzése megakadályozza az embereket, hogy használjanak Engem, Hozzám folyamodjanak, barátságot kössenek Velem, teljességgel kihasználják az Én teremtő és gyógyító erőmet akár a szenvedés megszüntetésére, akár más célra.

Az egymástól való elkülönültségük érzése engedi meg az embereknek, hogy úgy cselekedjenek egymással, ahogy önmagukkal soha nem cselekednének. Mivel nem értik meg, hogy mindezt valójában önmagukkal teszik, a mindennapi életükben és a bolygót átfogó tapasztalatukban újra és újra nem kívánt eredményeket hoznak létre.

Azt mondják, az emberi nem manapság is ugyanazokkal a problémákkal birkózik, amelyekkel az írásba foglalt történelem hajnala óta - és ez igaz is, de egyre csökkenő mértékben. Fajotok tagjai mindmáig mutatnak mohóságot, erőszakot, irigységet és más, üdvösnek immár a legkevésbé sem tartott viselkedéseket, bár ezek már kisebbségbe kerültek. Ez pedig a fejlődésetek jele.

Csakhogy a társadalmatokban az erőfeszítések nem annyira ezeknek a viselkedéseknek a megváltoztatására, inkább a büntetésükre irányulnak. Úgy vélitek, a büntetésük egyszersmind helyre is hozza az ilyen viselkedéseket. Egyesek még mindig nem értik, hogy amíg nem a nem kívánt viselkedéseket létrehozó és kiváltó társadalmi állapotokon javítanak, addig semmit sem sikerülhet megjavítaniuk.

Ezt a tényt igazán tárgyilagos elemzések bizonyítják, sokan azonban nem vesznek tudomást az ilyen bizonyságról, és továbbra is ugyanazzal az energiával akarják megoldani a társadalmi problémákat, amelyik ezeket létrehozta. Gyilkolással igyekeznek véget vetni az gyilkolásnak, erőszakkal megszüntetni az erőszakot, haraggal csillapítani a haragot. És mivel közben nem veszik észre az álszentségüket, pontosan azt testesítik meg.

Ha felismernétek, hogy az első három Illúzió csupán illúzió, akkor egyszerre mindenki abbahagyná Minden Elet Egységének elutasítását és nem fenyegetne pusztulással a bolygótokon minden életet.

Sokan továbbra is egymástól és minden más élőlénytől és Istentől különállónak tekintik magukat. Látják ugyan, hogy elpusztítják önmagukat, de azt állítják, hogy nem értik, hogy csinálják. Az biztos, bizonygatják, hogy nem az egyéni tetteik révén. Nem fogják fel az egyéni döntéseik és választásaik és általában a világ közötti kapcsolatot. Sokan vélekednek így, és ha szeretnétek látni, hogy mindez megváltozik, rátok vár, akik igazán megértitek az Okot és az Okozatot, hogy megváltoztassátok őket.

Mert embertársaitok azt hiszik, nincs negatív hatása az Egészre hetente százezer számra kivágni a fákat, csak hogy kézbe vehessék a vasárnapi újságjukat.

Azt hiszik, nincs negatív hatása az Egészre mindenféle szennyet pumpálni a légkörbe, hogy ne kelljen változtatni az életmódjukon.

Azt hiszik, nincs negatív hatása az Egészre fosszilis üzemanyagokat használni napenergia helyett.

Azt hiszik, nincs negatív hatása az Egészre cigarettázni, vagy minden étkezéskor vörös húst enni, vagy nagy mennyiségű alkoholt fogyasztani; és torkig vannak mindazokkal, akik szerint igenis van.

Nincs negatív hatása, mondják, és torkig vannak azokkal, akik szerint van.

Az egyes emberi viselkedések, hajtogatják önmaguknak, nincsenek olyan negatív hatással az Egészre, hogy az Egész összeomlását eredményeznék.

Az csakis akkor volna lehetséges, ha semmi nem volna különálló - ha mindezt valójában az Egész tenné önmagával. Ez pedig ostobaság. A Harmadik Illúzió igaz. Különállóak vagyunk.

Ám a sem egymással, sem az Élet egészével nem különálló lények különálló tettei nagyon is valóságos hatást gyakorolnak magára az Életre. Most végre, hogy a primitív kulturális gondolkodásból egy fejlettebb társadalom felé haladnak, egyre többen kezdik ezt felismerni.

Ez te és a hozzád hasonlók által végzett munka következménye. Mert felemeltétek a hangotokat. Riadót fújtatok. Csatlakoztatok a közös erőfeszítéshez, hogy eszméletre térítsétek egymást, ki-ki a maga módján, egyesek csendesen és egyénileg, mások csapatostól.

Az elmúlt korokban közel sem álltatok ennyien készen a többiek felébresztésére. És így az emberek tömege élt mélyen az illúziókban, örökös zavarban az őket környező világ felől. Miért okozna problémát, hogy különállóak egymástól? Hogyan lehetséges, hogy mindazt, ami nem a közösségi életre épül - egy mindenkiért és mindenki egyért - nem képesek erőlködés nélkül működtetni?

Ilyen kérdéseket kezdtek feltenni az emberek.

Nyilvánvalóvá vált, hogy lyuk tátong a Harmadik Illúzión. Ennek fel kellett volna tárnia a Meghasonlás elképzelésének hamisságát. Az emberek azonban valahol nagyon mélyen tudták, hogy nem adhatják fel az Illúziót, különben valami életbevágót veszítenének el.

És ezúttal is igazuk volt. De megint csak elkövettek egy hibát. Ahelyett, hogy illúziónak tekintették volna az Illúziót, és arra a célra használták volna, amire rendeltetett, azt hitték, be kell foltozniuk a lyukat.

A Harmadik Illúzión tátongó lyuk befoltozására létrehozták a Negyedik Illúziót.

A Hiány illúziója

avagy semmiből sincs elegendő, amire vágyunk.

Ez a Harmadik Illúzióból fakad, mivel a Meghasonlás eszméje nélkül tarthatatlan a Hiány elképzelése. Hiszen ha csupán Egy dolog van, és ez az Egy Mindaz, Ami Van, nem lehet semmiféle hiány, mert az az Egy a minden, tehát...

Elegendő Önmagának és Önmagában.

Ez Isten természetéről szóló kijelentés.

Ám nem az emberek tapasztalata, mert az emberek elkülönültnek képzelik magukat Istentől és egymástól is. Csakhogy egyetlen ember sem különálló Istentől, mivel Isten Minden, ami csak van. Következésképp az emberek nem lehetnek elszigeteltek egymástól.

Ez az emberek természetéről szóló kijelentés.

Pontatlan lenne arra a következtetésre jutni, hogy a Meghasonlás eszméje "rossz elképzelés", hogy nem szolgálja a célotokat. Az elkülönültség eszméje valójában áldott elképzelés volt; lehetővé tette az Egésznek annak megértését, hogy a részei összessége, még ha ugyanakkor nagyobb is. Az illúzió káprázatosan szolgálja a célotokat, ha a tapasztalatotok megteremtésére használjátok.

Ha megfeledkeztek a meghasonlás illúzió mivoltáról, akkor azt képzelitek, hogy ez a dolgok valós állapota. Ekkor az illúzió már nem teremt tapasztalatot, hanem maga válik tapasztalattá.

Olyan, mintha haragot színlelnél, hogy valaki több figyelmet tanúsítson irántad, aztán tényleg mérges leszel. Vagy érdeklődést színlelsz valaki iránt, hogy valaki mást féltékenyé tegyél, aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy nagyon is valóságossá válik az érdeklődés illúziója... 

Az eszköz átlényegül tapasztalattá. Ezzel a folyamattal ténylegesen arra a hitre jutottatok, hogy különállóak vagytok; hogy a Meghasonlás lehetséges abban az egységes mezőben, amit Univerzumnak neveztek.

A legerősebb Illúzióként határoztam meg a Harmadik Illúziót, és ez igaz is. Óriási hatást gyakorol a mindennapi tapasztalatotokra. Mindenekelőtt az elkülönültségbe vetett hitetek vezetett ahhoz az elképzeléshez, hogy "nincs elegendő".

Amikor csak Egy volt, és tudtátok, hogy ti vagytok az az Egy, soha nem merült fel a kérdés, hogy van-e elegendő. Hiszen mindig pontosan elegendő volt nektek és belőletek. De amikor úgy határoztatok, hogy Egynél több van, akkor (és csak akkor) úgy tűnhetett, hogy nincs elegendő másból.

Ez a "más", amelyet létezőnek véltek, az Élet "dolgai". Csakhogy ti vagytok az Élet, és az az Élet, amelyik van - amelyik Maga Isten.

Ám, amennyire el tudjátok képzelni, hogy elkülönültek vagytok Istentől, azt is sikerül elképzelnetek, hogy valami más vagytok, mint Isten, azaz más, mint maga az Élet. Arra a következtetésre juthattok, hogy ti vagytok az, ami él, de már nem tudjátok elképzelni, hogy ti vagytok maga az Élet.

Az Egynek ezt az elkülönülését Önmagától nevezitek a paradicsomból való kiűzetésnek. Mert mi is történt? Egyszer csak megjelenik a halál, ahol egykor örök élet volt. Egyszer csak nincs elegendő ott, ahol egykor kimeríthetetlen volt a bőség.

Egyszer csak feltűnik az élet sok, Magával az Élettel versengő oldala. Ez persze képtelenség a Végső Valóságban, ám csöppet sem képtelenség a képzeletetekben. Még azt is el tudjátok képzelni, hogy magatok is versenyben álltok - a madarakkal, a méhekkel, minden élőlénnyel és minden emberrel.

Megteremtetek egy rémálmot, ahol minden, ami az életeteket támogatja, olyannak látszik, mintha korlátozná. Megkísérlitek hát leigázni, ami a támogatásotokra létezik.

Uradalmat kaptatok, de úgy határoztatok, hogy az uralkodást jelent. Hadat üzentetek hát a természetnek és a dolgok természetes rendjének.

A tudományt és a technikát a természet kicsavarására és manipulálására használtátok, hogy az akaratotok szerint meghajoljon. Szép lassan, de annál biztosabban elpusztítjátok a természetet a maga természetes formájában, csakhogy megtapasztaljátok magatokat olyannak, amilyenek máris vagytok. 

Máris olyanok vagytok, amilyenek lenni akartok: örökkévalók, korlátlanok és egyek mindennel - csak nem emlékeztek rá. Igy aztán igyekeztek leigázni az Életet, hogy még bőségesebb Élethez jussatok. És még csak nem is tudjátok, mit cselekszetek.

Az Élet lesz az egyetlen közös nevező. Mindenki Életet akar, és az Életet támogató dolgokat. És, mivel úgy gondoljátok, egynél több van belőletek, attól féltek, nem biztos, hogy elegendő Élethez juttok.

Ebből a félelemből hoztátok létre a következő képzelt valóságot: a halált.

Az egykor örökkévalónak gondolt életnek (amíg azt nem képzeltétek, hogy különállóak vagytok, soha nem fordulhatott elő, hogy ne "legyél" mindig) egyszerre mintha lenne kezdete és vége.

Ez a Hiánynak a legmagasabb szinten eljátszott Illúziója.

A kezdődő és a befejeződő életetek tapasztalata valójában nem több, mint az önmagadról, mint "különállóról" alkotott elképzelés ostroma és felbomlása. Tudatos szinten mit sem tudhattok erről. Magasabb szinten viszont mindig nyilvánvaló.

Ezen a magasabb szinten igyekeztek véget vetni az elkülönültség tapasztalatának, emlékeztetni magatokat arra, hogy ez illúzió, amelyet ti teremtettetek.

Bár már sokszor elmondtam, itt az ideje még egyszer kifejteni, miért is teremtettétek meg.

Megteremtettétek a Meghasonlás Illúzióját, hogy megtapasztalhassátok az Egység valóságát. Csak akkor tapasztalhatod meg a valóságot, ha kívül vagy rajta. Az Egész részeként nem tapasztalhatod meg magad az Egészként, hiszen nincs semmi más. És annak hiányában, ami nem vagy, az sincs, ami vagy.

Hideg hiányában nincsen meleg. Magasság hiányában nincsen mélység. Ha minden magas, akkor semmi nem magas, mert ebben az esetben a "magas" nem megismerhető jellemzőként létezik. Létezhet fogalomként, de nem közvetlenül megtapasztalható fogalomként. Legfeljebb afféle eszme lehet, nem pedig megtapasztalt valóság.

Ugyanígy egység sincs a Meghasonlás hiányában.

Ha mindent egységként tapasztalnál meg, akkor semmit nem tapasztalhatnál meg egységesként, mivel akkor az "egység" nem elhatárolható tapasztalatként létezik. Nem olyasmi, amit meg lehetne ismerni. Létezhet fogalomként, de nem közvetlenül megtapasztalható fogalomként. Legfeljebb afféle eszme lehet, nem pedig megtapasztalt valóság. 

Ebben az összefüggésben önmagadat sem tudod megismerni annak, Aki Valójában Vagy.

Ám hőn óhajtjuk megismerni magunkat annak, Akik Valójában Vagyunk. Először tehát létrehozzuk annak a tapasztalatát, Akik Nem Vagyunk. Mivel a Végső Valóságban nem teremthetjük meg ezt a tapasztalatot, illúzió révén kell megtennünk.

Ezen a módon örömünket lelhetjük a lét valóságában, és meg is ismerhetjük. Ezen a módon megtapasztalhatjuk, Akik Valójában Vagyunk.

A Mindenegyet.

Az Egyetlen Egyet.

Mi vagyunk a Kollektív, az Egyetlen Valóság Sokféle Formában - sokféle formát öltve, hogy megláthassuk és megtapasztalhassuk az Egyetlen Valóságunk dicsőségét.

így hangzik a viszonylagosság céljának egyszerű magyarázata, melyet sokszor átadtam nektek a mi örökösen zajló párbeszédünkben. Most megismételtem, hogy minden ízében megérthesd, hogy felocsúdhass szendergésedből.

Amíg nem ébredtek fel álmotokból, addig az Élettől Elkülönültség illúziója létrehozza az életben maradáshoz észlelt szükségletet. Csak ha eltávolodtatok az Élettől (Tőlem) és különállónak képzeltétek magatokat, akkor válhatott olyanná maga az Élet, mintha nem lenne belőle elegendő. Mindenféle döntéseket kezdtetek hozni arról, hogy érzésetek szerint mit kellett tennetek az életben maradáshoz - másként fogalmazva, hogy több élethez jussatok.

Ez lett az elsődleges célotok, az új alapösztönötök. Még azt is elkezdtétek magyarázni, hogy azért párosodtok, mert fajként ez a túlélésetek biztosítéka. Szem elől tévesztettétek a tényt, hogy az egyetlen igazi ösztön hajt a párosodásra, ez pedig a szeretet.

Ezt az új alapösztönt Túlélési Ösztönnek neveztétek, és azon az elképzeléseteken alapult, hogy nem biztos, hogy életben maradtok. Ez az elképzelés hamis, mert az életben maradásotok mindörökkön örökké szavatolt. Erre azonban nem emlékeztek, így azt gondoljátok, hogy nincs elegendő Élet, végtére is az életnek oly sok érte versengő oldalát látjátok.

És valóban így látjátok. Azt képzelitek, hogy versenyben álltok az Élet minden dolgával, Magáért az Életért. Versenyben álltok az énetekkel, hogy többhöz jussatok önmagatokból. A Hiányba vetett hitetek ahhoz a következtetéshez is elvezetett, hogy nincs elegendő Isten.

Nemcsak hogy nincs elegendő Élet (amit a halálba vetett hitté fordítotok le), és nem csak hogy az Életnek nincs elegendő "dolga" (amit a hiányba vetett hitre fordítotok le), még csak abból sincs elegendő, Ami Az Életet Teremtette (amit a korlátozott Istenre fordítotok le).

Mivel mindezek korlátozottan állnak a rendelkezésetekre, szükségszerűen versengenetek kell értük. És e hit miatt elpusztítjátok a bolygótokat és magatokat.

Önmagatokat is elpusztítjátok az Istenért folytatott azon versengésetekben, amelyet vallásnak neveztek. Megölitek magatokat, olykor egész civilizációkat igyekeztetek megsemmisíteni az Istenért folytatott őrült versenyetekben.

Persze eszetek ágában sincs elismerni, hogy ilyesmiket tesztek, mert ennek az elismerése annak bevallását jelentené, hogy talán nem a legmegfelelőbben szemlélitek az életet és a világot - különösen Istent -, erre a beismerésre pedig képtelenek vagytok.

Ez a vallomás mérhetetlen alázatosságot igényelne; és az alázatosság jelenleg a legkevésbé sem jelentős része bolygótok filozófiájának vagy teológiájának.

Különösen a teológiáitok erőszakosak, önteltek és alaptalanul kinyilatkoztató jellegűek. Mindenre van válaszuk - és módfelett ingerültek, ha újabb kérdések merülnek fel.

Valami azonban hibádzik ezekkel a hitekkel. Az az elképzelés, hogy nincs elegendő - nincs elegendő Isten, az Életnek nincs elegendő "dolga", nincs elegendő magából az Életből -, az egyszerű versenynél jóval súlyosabb jelenségekhez vezetett: brutális kinyilatkoztatáshoz, elnyomáshoz és összeroppanáshoz. A vallások elfojtják az őszinte érdeklődést, a kormányzatok elnyomják az eltérő véleményeket, és mindennek eredményeként embermilliók élnek gazdasági és lelki válságban. És mindez abból az elképzelésből fakad, hogy Létezik Hiány - hiszen az elegendőség egy csapásra megoldaná mindezt.

Ha azt gondolnátok, hogy van elég, felhagynátok az önpusztító viselkedéssel, nem folyna többé harc az erőforrásokért, sem összetűzések Istenért.

De hát nincs elegendő. Erről mélységesen meg vagytok győződve.

De ha nincs elegendő, hogyan juthat mégis elegendőhöz az ember? Hogyan lehet ölés és viszály nélkül biztosítani az életben maradást?

Nyilvánvalóvá vált, hogy lyuk tátong a Negyedik Illúzión. Ennek fel kellett volna tárnia a Hiány elképzelésének hamisságát. Az emberek azonban valahol nagyon mélyen tudták, hogy nem adhatják fel az Illúziót, különben valami életbevágót veszítenének el.

Ezúttal is igazuk volt. De megint csak elkövettek egy hibát. Ahelyett, hogy illúziónak tekintették volna az Illúziót, és arra a célra használták volna, amire rendeltetett, azt hitték, be kell foltozniuk a lyukat.

A Negyedik Illúzión tátongó lyuk befoltozására létrehozták az Ötödik Illúziót.

A Követelmény illúziója

avagy van valami, amit meg kellene tennünk.

A Hiány létezése gyorsan és elkerülhetetlenül vezetett a következő Illúzió eszméjéhez.

Ha mindenből volna elég, akkor semmit nem kellene tenned azért, hogy bármihez is hozzájuss, amit akarsz vagy amire szükséged van. Csak oda kellene nyúlnod, és már ott is lenne. Az emberek azonban úgy döntöttek, hogy másként áll a helyzet. Kijelentetlék, hogy nincs elegendő. Igy aztán szembekerültek a kérdéssel: Hogyan juthat elég? Hogyan lehet megszerezni?

Úgy képzeltétek, bizonyosan kell lennie valaminek, amit meg kell tennetek, hogy hozzájussatok mindahhoz, amiből nincs elegendő - valamit, melynek révén lehetővé válik minden indok nélkül magatoknak követelni ezt vagy amazt. Csakis így szerezhettek meg mindent - Istent is beleértve - és oszthatjátok el a kedvetek szerint öldöklés és viszály nélkül. Elképzeltétek, hogy ez volna a Követelmény.

Azt mondtátok magatoknak, hogy az ennek való megfelelés - legyen bármi - az, "ami szükséges". Ez az elképzelés mindmáig szilárdan tartja magát. Ha valami, ez aztán egyre erősödik. Azt hiszitek, hogy amikor úgy tesztek, ahogy tennetek kell, akkor azzá lehettek, amik lenni akartok.

Ha boldogok akartok lenni, ha biztonságban akartok lenni, ha szeretetben akartok lenni, akkor bizonyos dolgokat muszáj megtennetek. Nem lehettek ezekké, csak ha van belőlük elegendőtök. És nem lehet elegendőtök, csak ha megteszitek mindazt, ami ahhoz kell, hogy elegendőhöz jussatok -hogy elegendőt szerezzetek.

Így hiszitek, és mert így hiszitek, fel kell emelnetek a lenni helyett a tenni-t emeltétek a kozmológiátok legmagasabb polcára. 

Még Isten is oda nyilatkozik, hogy bizonyos dolgokat meg kell tennetek, kj, a mennyországba akartok jutni.

Hát így rakjátok mindezt össze.

Ez a Követelmény.

Ne feledjétek, mindez a Harmadik Illúzióra épül - arra, hogy különállóak vagytok. Amikor Egy voltatok, mindig volt elegendő, semmit nem kellett tehát tennetek, hogy bármivé is legyetek.

És a különállóságnak ez az elképzelése a Második Illúzióra épült - hogy létezik Kudarc. Mivel Istennek nem sikerült megkapni, amit akart, elválasztotta magától az embereket.

És a Kudarc az Első Illúzióra épült - hogy létezik Szükség. Isten nem vallott volna kudarcot abban, hogy megkapja, amit akar, ha Isten nem akart volna semmit, és Isten nem akart volna semmit, ha semmire nem lett volna szüksége.

Valójában tehát egyetlen Illúzióról van szó, az összes többi ennek az egynek a változata. Az összes többi az egyetlen Illúzió kiterjesztése apró eltérésekkel.

A Követelmény Illúziója tehát mindössze a Szükség Illúziójának eltérő megközelítése. Ugyanígy a Hiány Illúziója a Szükség Illúziójának másféle megközelítése, ahogy a Kudarc Illúziója is, és így érvényes mind a Tíz Illúzióra.

Ahogy sorra veszed az egyes Illúziókat, nagyon világosan meg fogod érteni, hogy mindegyikük az előtte következő Illúzióból fejlődött ki. Mintha egy kipukkanó léggömböt figyelnél.

Fajotok azon kijelentése, miszerint létezik Követelmény, amelynek meg kell felelni bárminek a megszerzéséhez, amiből nincs elegendő - ideértve Isten szeretetét is - az emberi nem történetének egyik legjelentősebb döntésének bizonyult. Szabályok és szabályozások, irányelvek és szabályzatok, emberi törvények és isteni törvények egész lajstromait eredményezte, amelyekhez - vélekedésetek szerint - igazítanotok kell az életeteket.

Nézzünk csak egynémely ilyen követelményt, amelyeknek döntésetek értelmében meg kell felelnetek, hogy jó életetek legyen a Földön:

Légy jó fiú vagy jó kislány. Ne feleselj.

Tanulj jól és menj egyetemre. Diplomázz és keress jó állást.

Házasodj meg és legyenek gyermekeid. 

Légy jó szülő és adj többet a gyermekeidnek, mint amennyit le kaptál. 

Ne keresd a bajt.

Tégy úgy, ahogy beszélsz.

Ne tegyél rosszat - vagy legalábbis ne kapjanak rajta.

Kövesd a vezetőt.

Ne kérdezz túl sokat, és ne tegyél fel rossz kérdéseket.

Tegyél mindenkit boldoggá.

Ne közösködj az emberek azon csoportjával, amelyiket megpróbálod boldoggá tenni, ha az azzal járhat, hogy kizár valakit a csoportból.

Ne varrd magad senki nyakába, különösen, ha megöregszel.

És most nézzük, miről döntöttetek úgy, hogy meg kell tennetek, ha Isten kedvében akartok járni és a mennybe jutni:

Ne tegyél semmi rosszat - és ne is gondolj arra, hogy nem kapnak rajta, mert bizony rajtakapnak.

Ha mégis valami rosszat teszel, az Isten szerelmére, esedezz bocsánatért, és ígérd meg, hogy soha, soha többé nem teszed.

Légy jó fiú vagy kislány.

Ne onanizálj.

Ne játszadozz mással sem, úgy...

Egyáltalán, ne játszadozz túl sokat úgy... Próbáld megérteni, hogy a test minden öröme a legjobb esetben is eltérít attól, amiért valójában a Földre jöttél, a legrosszabb esetben pedig Isten elleni megbocsáthatatlan bűn.

Ha nem is kerülheted el az örömöket, igyekezz ne élvezni őket.

Ne élvezd a pénzt.

Ne élvezd a figyelmet.

Ne élvezd a szexet. Mindenekelőtt ne élvezd a szexet.

Soha ne legyen házasságon kívüli kapcsolatod, és soha ne szeress "úgy" egy embernél többet.

Ha bármi okból utódnemzés célján kívül is szexbe keverednél, ess zavarba, semmi esetre se élvezd szabadon és gátlástalanul.

Ne leld örömödet a pénzben, bármiért kapod is, és ha jó sok pénzre teszel szert, ajándékozd el a javát.

A megfelelő Istenben higgy.

Az ég szerelmére, a megfelelő Istenben higgy!

Esedezz Isten bocsánatáért és irgalmáért, amiért tökéletlennek születtél, és kérd a segítségét, hogy megfelelj a követelményeknek, hogy megint szeressen.

Az emberek tobzódnak az efféle hiedelmekben. Az itt közöltek csak szerény példák. Ez az, amit tennetek kell. Ez a Követelmény, és ajánlatos jól megértened!

Ki állította fel ezt a Követelményt?

Azt állítjátok, hogy Én.

Azt állítjátok, Isten a szerző. És mivel Istenből sincs elegendő, igényt kell támasztanotok Rám, hogy igazoljátok, amikor győztesnek nyilvánítjátok magatokat a versengésetekben.

Aztán azt állítjátok, hogy a tiétek Isten Egyetlen Népe, vagy hogy ti vagytok a Választott Nép, vagy hogy a tiétek az Egyetlen Igaz Hit.

Igényt formáltok Rám, és ezt hevesen és bőszen teszitek, mert úgy érzitek, ha igényt formáltok Rám, azzal az Én nevemben minden másra is igényt formáltok, amire csak vágytok.

Igy tesztek évszázadok óta, lobogtatjátok a szent könyveileket, a keresztjeiteket és a zászlaitokat, hogy igazoljátok, joggal vesztek el bármit, amiből nincs elegendő, bármilyen szükséges eszközzel - akár gyilkossággal is. Arra vetemedtek, hogy az ilyen eseményt szenf háborúnak nevezitek, melynek célja a lelketeken ejtett sebek begyógyítása, miközben sebeket ejtetek mások testén.

A legistentelenebb cselekedeteket hajtottátok végre Isten nevében, és mindezt azért, mert azt hiszitek, ki kell elégítenetek az általam támasztott Követelményt, hogy megkaphassatok Engem, a szeretetemet, és az Élet minden "dolgát".

Ameddig azt hiszitek, hogy meg kell tennetek valamit, addig vadul igyekeztek kitalálni, mi lehet az, aztán tovább küszködtök, hogy végre is hajtsátok.

A teljesítmény válik az istenetekké. Valójában máris azzá vált. Ám ha tényleg a megfelelő dolgokat cselekszitek a boldogságotok érdekében és hogy hazajuthassatok Istenhez, miért kell olyan boldogtalanul küszködve tennetek mindezt és olyan mérhetetlenül biztosan eltávolodnotok Istentől?

És ami talán még fontosabb: hogyan lehet meghatározni, hogy mindez érdemes? Milyen mérce szerint, milyen rendszer szerint döntetik el, hogy kielégíttetett-e a Követelmény?

Ez bizony olyasmi, amire nem tudtok válaszolni. És éppen ezt a kérdést kezdték feltenni az emberek.

Nyilvánvalóvá vált, hogy lyuk tátong az Ötödik Illúzión. Ennek fel kellett volna tárnia a Követelmény elképzelésének hamisságát. Az emberek azonban valahol nagyon mélyen tudták, hogy nem adhatják fel az Illúziót, különben valami életbevágót veszítenének el.

Ezúttal is igazuk volt. De megint csak elkövettek egy hibát. Ahelyett, hogy illúziónak tekintették volna az Illúziót, és arra a célra használták volna, amire rendeltetett, azt hitték, be kell foltozniuk a lyukat.

Az Ötödik Illúzión tátongó lyuk befoltozására létrehozták a Hatodik Illúziót.

Az ítélkezés Illúziója

avagy, ha nem tesszük meg, amit Isten elvár tölünk, büntetést kapunk.

Ahhoz a döntésetekhez, hogy valamit meg kell tennetek, ha meg akarjátok kapni, amiből nincs elegendő - egyebek mellett Istent -, választ kellett találnotok a közvetkező, cseppet sem könnyű kérdésekre: hogyan lehet meghatározni, megfelel-e egy adott személy a Követelménynek vagy sem? És mi történik azokkal, akik nem felelnek meg?

Az ezekre a kérdésekre adott válaszaitok vezettek az ítélkezés feltalálásához.

Valakinek - okoskodtatok - a végső ítésznek kell lennie. Mivel a Teremtő állította fel a Követelményt, logikusnak tűnt, hogy Ő maga legyen az, aki eldönti, ki felel meg a Követelménynek, és ki nem.

Fajotok nagyon hosszú időn át ragaszkodott ahhoz a gondolathoz, hogy ha Isten kedvében akartok járni, meg kell tennetek bizonyos dolgokat - és rettenetes következményekkel jár, ha nem sikerül Isten kedvében járni.

Teljesen érthető, hogy erre a következtetésre jutottatok. Mert mit láttatok, ha körülnéztetek? Hogy egyeseknek jól megy a sora, másoknak nem. A primitív elmében természetszerűleg felvetődött a kérdés: miért? És a primitív elme elő is állt a primitív válasszal:

A szerencse azokra mosolyog, akiket kegyelnek az istenek. Az isteneket kell kielégíteni, és akkor az istenek ítélkeznek. Ezen hiedelemből nőttek ki a különféle áldozatok és szertartások, és a szeszélyes istenségek megvesztegetésére szolgáltak. Ezekben a legkorábbi időkben erősen dübörgött bennetek a Hiány érzése, így képesek voltatok arra a gondolatra jutni, hogy még az istenek is versenyben állnak egymással. Sok istennek kellett a kedvére tenni, és gyakran nem volt könnyű számon tartani, mit kell tenni mindegyikük elégedettségéhez.

Minden újabb földi csapást, minden jégverést, minden hurrikánt, minden aszályt vagy éhínséget, vagy éppen személyes balszerencsét annak bizonyítékának láttatok, hogy az istenek valamelyike elégedetlen - vagy éppen hogy hadat viselnek egymás ellen.

Mi más magyarázná, ami a világban folyik?

Nos, ezek a hiedelmek az ősidőkben keletkezek, azután évezredeken át egyre finomodtak és tisztultak. A legtöbb ember manapság nem hisz a nehéz természetű istenek sokaságában, akiknek egytől-egyig a kedvére kellene tenniük. Manapság a legtöbben egyetlen nehéz természetű Istenben hisznek, akit meg kell puhítani.

És bár úgy tűnhet, mintha a fajotok rég kinőtte volna azokat a primitív elmeszüleményeket, amelyekből kikerekedett egy "azt akarom tőletek" jellegű Isten, bolygótok teológiáit továbbra is ezek az elképzelések határozzák meg. Ez az Isten, mint a bosszúálló istenség modellje, soha nem lett kegyvesztett a társadalmaitokban. A személyes és a nagyszabású csapásokat egyaránt valósága bizonyítékául vettétek. Még a legutóbbi időkben is, az AIDS-járvány kitörésével sokan - köztük nem egy vallási vezető - hirdették, hogy az élet csapásait Isten küldi büntetésül az emberek egyéni vagy kollektív helytelen viselkedéséért.

Továbbra is sokan egyetértenek azzal, hogy létezik egy Általam lefektetett Követelmény, amelynek meg kell felelni, hogy jutalomban részesüljenek most és a mennyben. Továbbra is egyetértenek abban, hogy létezik egy ítélkezési rendszer, melynek révén eldöntetik, ki felel meg a Követelménynek és ki nem.

Másfelől egyes teológusok határozottan kijelentik, hogy senki nem felel meg a Követelménynek, függetlenül attól, ki mit csinál. Akkor sem, ha valaki tökéletes, minden hibától, baklövéstől és tévedéstől mentes életet visz is. Ennek, állítja a tanítás, az az oka, hogy mindenki eleve tökéletlennek születik (egyes vallások ezt nevezik eredendő bűnnek), folt csúfítja a lelkét, már mielőtt világra jönne.

Ezt a foltot semmiféle cselekedettel nem lehet eltávolítani, még az őszinte megbánás cselekedetével sem, hanem csakis Isten kegyelméből. És Isten, folytatja a tanítás, csak akkor adja meg ezt a kegyet, ha az ember különleges módon járul Hozzá.

Ez a tanítás azt állítja, hogy Én igencsak különleges Isten vagyok, és a mennyország boldogságát megvonom azoktól, aki nem úgy cselekszik, ahogy Én mondom. 

Ebben a tekintetben állítólag roppant konok vagyok; igazán nem számít, milyen jók, milyen irgalmasak vagy nagylelkűek, nem számít, mennyire bánják az általuk okozott sérelmeket, és az sem számít, hogy mi mindent megtesznek a helyrehozásuk érdekében. Az sem számít, ha az elképzelhető legnagyobb mértékben járulnak hozzá a bolygó életének jobbításához: ha nem a megfelelő úton, a megfelelő szavakkal az ajkukon, a megfelelő hitet vallva jönnek el Hozzám, nem ülhetnek a Mindenható Atyaisten jobbjára.

És mert méltányolni kell a követelményt, ezt nevezitek méltányosságnak, végső soron pedig igazságosságnak...

Mivel úgy hiszitek, hogy Isten bizonyos dolgokat állított Önmaga és az emberi nem közé, az emberi nem tagjai pontosan ugyanígy járnak el egymással.

Istentől merítve tehát (ami jó Nekem, az nyilvánvalóan nektek is jó), az emberek már minden megnyilvánulás előtt valamilyen "foltot" tulajdonítanak egymásnak. Mint már mondtam, ez teszik a "rossz" neműekkel, színűekkel vagy vallásúakkal; kiterjesztik a "rossz" nemzetiségből, szomszédságból, politikai meggyőződésből, szexuális orientációból valókra, vagy más hasonló, eredendő "helytelenségekre" - így "játszanak Istent".

Hiszen Isten tanított, mondjátok, efféle előítéletekre, mivel Isten helyezte a tökéletlenség első foltját a lelketekre - Isten, aki előítélettel viseltetik irántatok, még mielőtt bármi módon esélyetek lenne az ellenkezőjét bizonyítani.

Az előre ítélkezésnek - azaz előítéletnek - ilyenformán teljességgel rendjén valónak kell lennie, mert hogyan lehetne elfogadhatatlan az ember számára, ami Isten számára elfogadható?

És mi okból jelenthettem ki, hogy valamennyien tökéletlenek vagytok a születésetek pillanatában? Azért, folytatja a tanítás, mert az első emberek rosszak voltak.

Láthatjuk tehát, hogyan jelenik meg az első három Illúzió a Negyedik, az Ötödik és a Hatodik igazolására. Azzal tehát, hogy minden egyes illúzió létrehozza a következőt, egyúttal értelemszerűen igazolja a megelőzőt.

A kulturális történetek szerint amikor Ádám és Éva bűnbe esett, kiűzettek a Paradicsomból, elvesztették a boldogságot és az örök élethez jogukat - és azzal együtt a tiéteket is. Mégpedig azért, mert nemcsak korlátozott és küzdelmes életre ítéltem őket, hanem végső soron halálra is (Negyedik Illúzió) -mindebből semmit nem kellett megtapasztalniuk, mielőtt félreléptek volna.

A bolygótokon keletkezett és létező egyéb kulturális történetetek és teológiáik nem tartalmazzák az "Ádám és Éva" féle forgatókönyvet, mindazonáltal megalkotják a maguk bizonyságát a Követelményről. Mert ebben a legtöbben egyetértenek: az ember tökéletlen Isten szemében, és létezik valami, amit meg kell tenniük a tökéletesség eléréséhez - ezt aztán különbözőképp írják le, megtisztulásnak, üdvözülésnek, megvilágosodásnak... akárminek.

Mivel hisztek az emberi tökéletlenségben, és mivel hisztek abban, hogy ezt a tulajdonságot Tőlem kaptátok, tökéletesen rendjén valónak érzitek, hogy tovább hárítsátok másokra. Mindezenközben persze ugyanazt várjátok el másoktól, amit szerintetek Én várok el tőletek: a tökéletességet.

Igy aztán az emberek egy életen át számon kérik a tökéletességet azokon, akiket ők maguk tökéletlennek neveznek - nevezetesen az embereken. Önmagukkal kezdik. Ez az első és többnyire súlyos következményekkel járó tévedésük.

Aztán megteszik másokkal. Ez a második tévedés.

Aztán lehetetlenné teszik akár mások, akár a maguk számára, hogy maradéktalanul megfeleljenek...

A Követelménynek.

A szülők tökéletességet követelnek tökéletlen gyermekeiktől, és a gyermekek tökéletességet követelnek tökéletlen szüleiktől.

A polgárok tökéletességet követelnek tökéletlen kormányaiktól, és a kormányok tökéletességet követelnek tökéletlen polgáraiktól.

Az egyházak tökéletességet követelnek tökéletlen híveiktől, és a hívek tökéletességet követelnek tökéletlen egyházaiktól.

A szomszédok tökéletességet követelnek meg a szomszédaiktól, fajok a fajoktól, nemzetek a nemzetektől.

Valóságként fogadtátok el az ítélkezés Illúzióját; aztán kijelentettétek, hogy ha Isten ítélkezik fölöttetek, akkor nektek is jogotokban áll ítélkezni mások fölött. És ítélkeztek is.

A világotok nem győz ítélkezni, főleg azok fölött, akiknek mindazok a jutalmak jutnak - hírnév, hatalom, siker -, melyek feltételezésetek szerint csak a tökéleteseknek járnak, és a világotok elítéli azokat, akikben akár a legcsekélyebb tökéletlenséget is felfedezi.

Olyan fanatikussá lettetek, hogy gyakorlatilag lehetetlenné tettétek, hogy korotokban bárki is vezető, hős vagy példakép legyen - és így pontosan attól fosztottátok meg magatokat, amire oly nagy szüksége lenne a társadalmatoknak. 

Olyan csapdába zártátok magatokat, amelyet ti magatok agyaltatok ki, és képtelenek vagytok szabadulni az egymás fölött ítélkezéstől, az ítélkezéstől, amelyről úgy vélitek, hogy Isten gyakorolja fölöttetek.

Ám miért kellene ennyire kínosnak lennie az önmagatokról tett egyszerű megfigyelésnek? Hát nem egyszerűen csak megfigyelésről van szó? És ha az, akkor miért ne lehetne annak tekinteni? Mi van, ha valaki nem felel meg a Követelménynek? Mit számít az?

Efféle kérdéseket kezdtek felvetni az emberek.

Nyilvánvalóvá vált, hogy lyuk tátong a Hatodik Illúzión. Ennek fel kellett volna tárnia az ítélkezés elképzelésének hamisságát. Az emberek azonban valahol nagyon mélyen tudták, hogy nem adhatják fel az Illúziót, különben valami életbevágót veszítenének el.

Ezúttal is igazuk volt. De megint csak elkövettek egy hibát. Ahelyett, hogy illúziónak tekintették volna az Illúziót, és arra a célra használták volna, amire rendeltetett, azt hitték, be kell foltozniuk a lyukat.

A Hatodik Illúzión tátongó lyuk befoltozására létrehozták a Hetedik Illúziót.

Az Elítéltetés Illúziója

A Hetedik Illúzió: LÉTEZIK ELÍTÉLTETÉS és a büntetés örök kárhozat.

Az ítélkezésnek kell lennie valamiféle következményének. Ha igaz, hogy létezik ítélkezés, akkor miértjének is kell lennie.

Nyilvánvalóan azért van ítélkezés, hogy meghatározzák, megkaphatja-e a Követelmény teljesítéséért való jutalmakat.

Nézzük, miként okoskodtak ki ezt az emberek. A válaszkeresés során visszatértek az első kultúrális történeteitekhez, és az alapul szolgáló Első Illúzióhoz.

Azt mondtátok magatoknak, hogy amikor legelőször nem sikerült megfelelnetek a Követelménynek, elválasztottalak Magamtól titeket. Amikor tökéletesek voltatok, akkor tökéletes világban, a Paradicsomban éltetek, és örökké tartó életet élveztetek. Amikor azonban elkövettétek az eredendő bűnt és tökéletlenné teltétek magatokat, egyszerre véget ért a tökéletességetek élménye.

Tökéletes világotokban az volt a legtökéletesebb, hogy nem haltatok meg. Nem létezett halál. Csakhogy a tökéletesség megszűntének tapasztalatával tényként fogadlátok el a Negyedik Illúziót. Létezik Hiány. Nincs elegendő. Még Életből sincs elegendő.

Akkor tehát nyilván a halál a következmény. A büntetés, amiért nem feleltetek meg a Követelménynek. Hát ez meg hogy lehet? - tették fel a kérdést a fejlettebb gondolkodók. Most mindenki meghal. Hogyan lehetne halál a büntetés, ha valaki nem felel meg a Követelménynek? Hiszen azok is meghaltak, akik megtelellek a Követelménynek! A halál létezésének talán egyszerűen az az oka, hogy a Hiány uralkodik a mindenségben. A Hiány a dolgok természetes állapota. Ezt tanultátok a Megvédik Illúzióból.

Ám ha a halál a Hiány eredménye, akkor mi annak a folyománya, ha valaki nem felel meg a Követelménynek?

Itt valami hibádzott. Valami nem stimmelt. Visszatértetek hát az eredeti mítoszhoz. Isten kiűzte Ádámot és Évát a Paradicsomból, amikor nem feleltek meg a Követelménynek. Ebből fakadt a Meghasonlás, ez okozta a Hiányt, ami viszont megteremtette a Követelményt.

A Hiány tehát Isten büntetésének eredménye. A büntetés a Meghasonlás és a Hiány a következmény. A halál az Életből való hiányt jelenti - ezt a logikát követve, csakis a halál lehet a büntetés.

Nézzük, hogyan okoskodtatok ki. A halálnak nyilván az a célja, hogy megbüntessen titeket, amiért nem feleltetek meg a Követelménynek. Mert halál nélkül továbbra is csak az lett volna, ami mindig is volt - nevezetesen az Örök Élet. És ha örökké élnétek, ugyan milyen következménnyel járna, ha nem feleltek meg a Követelménynek?

Azt kellett tehát jutalomnak nevezni, ami mindig volt.

Ez az! - csaptatok a homlokotokra. Az Örök Élet a jutalom. Ezzel azonban újabb talányba ütköztetek. Ha létezik halál, akkor nem létezhet örök élet.

Hm.

Nem akármilyen kihívás. Hogyan lehetne módot találni rá, hogy mindkettő létezzen - azon tény ellenére, hogy ez a kettő kölcsönösen kizárja egymást.

Végül arra a megoldásra jutottatok, hogy a fizikai test halála nem jelenti egyúttal a végeteket. Mivel a halál léte kizárja az örökké tartó élet lehetőségét, úgy okoskodtatok, hogy az életnek a fizikai halál után kell örökké tartania. De ha az élet örökké tart a testi halál után, akkor miben áll a halál jelentősége?

Nincs jelentősége. Létre kellett tehát hozni a halál utáni tapasztalatotokat... egy másik kimenetelt.

Ezt neveztétek Elítéltetésnek.

Ez aztán tökéletesen beleillett a szövevénybe. Pontosan megfelelt a Második Illúzió gondolatmenetének - az élet végkimenetele kétséges; Létezik Kudarc!

Kifőztétek és bizony meg is ettétek. Most tehát volt halálotok és örök életetek, büntetésetek és jutalmatok. Azzal, hogy mindkettőt a halál utánra helyeztétek, sikerült magát a halált nem büntetéssé, hanem egyszerűen a Hiány végső megnyilvánulásává tenni - hát nem meggyőző bizonyságtétel a Negyedik Illúzió mellett?

Az egyik Illúzió most tényleg elkezdte támogatni a másikat. Tökéletessé vált az összefonódás. Kiteljesedett a művetek, a kulturális történetetek által létrehozott valóság, melyet a végtelen mítoszalkotásotok és a mítoszok vég nélküli továbbadása szilárdított kikezdhetetlenné.

A mítoszok támogatják a Történetet és a Történet támogatja az Illúziókat, így test kozmológiátok alapja, felépítménye és szerkezete. Ezek jelentik minden tudásotok pilléreit.

És persze egytől-egyig téves.

Halál nem létezik. Azt állítani, hogy létezik halál, egyenértékű annak kijelentésével, hogy ti nem léteztek - mivel ti vagytok maga az Elet.

Azt állítani, hogy létezik halál, egyenértékű annak kijelentésével, hogy nem létezik Isten, mert ha Isten minden, ami van (és a minden pontosan az, ami Isten), és ha minden egyetlen egységes egészet alkot (aminthogy így van), akkor ha valami meghalna, minden meghalna - ami azt jelentené, hogy meghal Isten. Ha egyetlen dolog meghal, meghal Isten. Ez természetesen képtelenség. Tudd meg hát: Halál és Isten kölcsönösen kizárják egymást. Nem létezhetnek egymás mellett. Ha létezik halál, akkor nem létezik Isten. Vagy arra a következtetésre kell jutni, hogy Isten mégsem minden, ami van.

Ez felvet egy érdekes kérdést. Van valami, ami nem Isten? Ha úgy vélitek, hogy van Isten, de van még valami, ami Isten nem, akkor még jó csomó más hiedelmet is táplálhattok. Nem csak a halálban hihettek, hanem a Sátánban is, és mindenben, ami közéjük esik.

Ha viszont úgy vélitek, hogy Isten magának az Életnek az energiája, és hogy ez az energia soha nem pusztul el, hanem csupán alakot változtat, és hogy ez az isteni energia nem csak ott van mindenben, hanem ő maga a minden - hogy ez az az energia formálja azt, ami formát ölt -, akkor ez egy kis lépés annak megértéséhez, hogy nem létezik, nem létezhet halál.

Merthogy így van. Én vagyok az Élet energiája. Én vagyok, aki formálja, ami formát ölt. Amit csak láttok, vagy nem láttok: Isten - különböző formákban. Isten formációja vagytok. Avagy Isten információja.

Mar korábban is elmondtam, de végre igazán felfoghatjátok.

Újra és újra elismételtem a beszélgetéseink során elhangzottakat, természetesen egyáltalán nem véletlenül. Ragadj meg, forgass meg és dolgozz fel minden egyes fogalmat, mielőtt új fogalmakat igyekeznél megérteni.

Egyesek persze gyorsabban akarnak majd haladni. Azt fogják mondani: jó, jó, már értem!" De tényleg? Igazán megértették? Életetek tanúskodik arról, mi az, amit megértettetek, és mi az, amit nem. A legmélységesebb tudásotok tükröződik benne.

Ha életetek az állandó öröm és mindent betöltő áldás élménye, akkor igazán megértenétek. Ez nem jelenti azt, hogy az életetek nélkülözne minden olyan körülményt és feltételt, amelyek fájdalmat, szenvedést és csalódást okozhatnak. Azt jelenti, hogy az ilyen körülmények és feltételek ellenére örömben éltek. A tapasztalatotoknak és élményeteknek semmi közük a feltételekhez.

Ez az a feltétel nélküli szeretet, melyről oly sokszor beszéltem. Átélhetitek egy másik személynek, vagy magának az Életnek a vonatkozásában.

Ha feltétel nélkül szereted az Életet, akkor olyannak szereled, amilyennek itt és most megmutatkozik. Ez csak akkor lehetséges, ha "meglátod a tökéletességet".

Bizony mondom, minden és mindenki tökéletes. Ha ezt meglátod, megteszed az első lépést a mesteri tudás felé. Ám csak akkor láthatod meg, ha pontosan megérted, aminek megtételére mindenki törekszik, és mindennek célját az ég alatt.

Ha például megérted, hogy ebben a közlésben az ismétlések azt célozzák, hogy egyre mélyebbre hatolj a tudásodba, és egyre közelebb a mesteri léthez, akkor szeretni fogod az ismétlést. Szeretni fogod, mert megérted a hasznát. Kebledre öleled az ajándékot.

Ez fog elvinni a nyugalomhoz ebben a pillanatban és az életed minden pillanatában, esetenként bármilyen kellemetlennek is ítélted azokat korábban. Még a halálod előtti pillanatokban is nyugalmat fogsz lelni, mert a halálodat is tökéletesnek fogod látni.

Még mesteribb szinten fogod megtalálni és megteremteni a nyugalmat, ha megérted, hogy minden pillanat egy-egy halál. Minden pillanat az életed vége, abban a formájában, ami voltál, és az új életed kezdete, amilyennek most választottad.

Minden egyes pillanatban újjáteremted megújult önmagad. Vagy tudatosan, vagy öntudatlanul, vagy tudatában vagy annak, ami történik, vagy teljességgel tudatlanságban vagy felőle.

Nem kell szembenézned annak a pillanatával, amelyet korábban "halálnak neveztél, hogy több életet tapasztalj meg. Több életet tapasztalhatsz meg, amikor csak akarsz, százféle különböző módon, száz és száz különböző alkalommal - a születésed pillanatában, a halálod pillanatában, vagy bármelyik közbeeső pillanatban. Ígérem: Több életet fogsz megtapasztalni a fizikai halálod pillanatában -és ez mindennél inkább meg fog győzni, hogy több élet van, hogy az élet folytatódik és folytatódik, és soha-soha nem ér véget. Abban a pillanatban rájössz, hogy mindig volt elegendő. Mindig volt elegendő Élet, és mindig bőségben voltak az Élet "dolgai".

Ez egyszer és mindenkorra szerte fogja foszlatni a Negyedik Illúziót. Ám ez az Illúzió a halálod pillanata előtt is megszüntethető - erről szól az üzenetem.

Több életet tapasztalhatsz meg, ha több halált tapasztalsz meg. Ne hagyd, hogy amolyan "egy életben csak egyszer"-jellegű dolog legyen a halál! Tapasztald meg halálként az életed valamennyi pillanatát, mert valójában az is; határozd meg újra a halált egyszerűen az egyik tapasztalat végeként és egy újabbnak a kezdeteként.

Ezzel egy-egy kis temetést tartasz minden egyes éppen elmúlt, éppen meghalt pillanatnak. És akkor megfordulhatsz és megteremtheted a jövőt, mert rájössz, hogy van jövő - hogy több Élet van.

Ha ezt tudod, darabokra hull a "nem elegendő" elképzelése, és elkezdheted újszerűen használni a Most minden arany Pillanatát, új tudással felvértezve, és mélyebb értékeléssel, nagyobb éberséggel és nagyobb tudatossággal. És soha többé nem lesz ugyanolyan az életed.

Miután megérted, hogy mindig is több Élet van, megtanulod oly módon használni a "nincs elegendő Élet" illúzióját, hogy az valóban szolgáljon téged. Ezzel az Illúzió a segítségedre lesz, s nem gátol a hazafelé vezető úton. Lazíthatsz, mert tudod, hogy több /cfó'c/van, még ha az is az illúziód, hogy kifutsz az időből. Óriási hatékonysággal teremthetsz, mert tudod, hogy több Életed van, még ha az is az illúziód, hogy véget ér az életed. Nyugalmat és örömöt találhatsz, még ha az is az illúziód, hogy nincs elég akármiből, amiről azt gondolod, hogy múlhatatlanul szükséges az életben, mert tudod, hogy van elegendő. Van elég idő, van elég Élet, és bőségben állnak rendelkezésedre az Élet minden dolgai ahhoz, hogy örökké boldogságban élj.Ha lehetővé teszed magadnak, hogy megtapasztald, van elegendő abból, amiről korábban úgy hitted, hogy nincs elegendő belőle, hihetetlen változások következnek be az életedben.

Ha tudod, hogy van elegendő, felhagysz a másokkal való versengéssel. Felhagysz a versengéssel a szeretetért, pénzért, szexért, hatalomért vagy akármiért, amiről úgy érezted, hogy nincs belőle elég. Vége a versengésnek. Ez mindent megváltoztat. Ahelyett, hogy másokkal versengenél a szerzés tipródásában, ahelyett, hogy több szeretetért harcolnál, több szeretetet kezdesz osztogatni. Ahelyett, hogy küszködnél a sikerért, kezded biztosítani, hogy mindenki sikeres legyen. Ahelyett, hogy a hatalom után kapkodnál, kezdesz hatalommal felruházni másokat.

A gyengédség, figyelem, szexuális kielégülés és érzelmi biztonság keresése helyett azon kapod magad, hogy te magad vagy mindezek forrása. Ellátsz másokat mindazzal, amire valaha is vágyakoztál. És mindennek az a legnagyobb csodája, hogy ahogyan adod, úgy kapod. Egyszer csak mindenből, amit elosztogatsz, többed lesz.

Nyilvánvaló, hogy miért. Ennek semmi köze ahhoz a tényhez, hogy amit teszel, az "szokásosan helyes" vagy "spirituálisán felvilágosult", ahogy "Isten Akaratá"-hoz sincs köze. Visszavezethető egyetlen egyszerű igazságra: Nincs itt senki más. Egyetlen egy vagyunk.

Az Illúzió azonban erősködik, hogy szó sincs róla. Azt hajtogatja, hogy mindannyian különállók vagytok egymástól és Tőlem. Azt bizonygatja, hogy nincs elegendő - még Belőlem sincs elegendő -, valamit tehát meg kell tenned, hogy legyen elegendő. Arra int, hogy egyetlen pillanatra sem tévesztenek szem elől, megbizonyosodnak arról, hogy meg is teszed. Azzal riogat, hogy ha nem teszed meg, akkor elítéltetsz. Ami azt illeti, ez nem tűnik valami szeretetteljesnek. Mégis, mindnyájatok kulturális történetei egyaránt azt mondják, hogy Isten a Szeretet. A Legfőbb Szeretet. A Teljes Szeretet. A Mérhetetlenül Mély Szeretet. De ha Isten a Szentet, hogyan létezhetne Elítéltetés? Hogyan ítélhetne Isten minket minden képzeletet felülmúló, örökös kínokra? Efféle kérdéseket kezdtek feltenni az emberek.

Nyilvánvalóvá vált, hogy lyuk tátong a Hetedik Illúzión. Ennek fel kellelt volna tárnia az Elítéltetés elképzelésének hamisságát. Az emberek azonban valahol nagyon mélyen tudták, hogy nem adhatják fel az Illúziót, különben valami életbevágót veszítenének el.

Ezúttal is igazuk volt. De megint csak elkövettek egy hibát. Ahelyett, hogy illúziónak tekintették volna az Illúziót, és arra a célra használták volna, amire rendeltetett, azt hitték, be kell foltozniuk a lyukat.

A Hetedik Illúzión tátongó lyuk befoltozására létrehozták a Nyolcadik Illúziót.

A Feltételesség illúziója

tehát a szeretet feltételes.

Hogy létezhessék Elítéltetés, nyilvánvalóan akad valami, amit nem értetek a szeretetről.

Ez volt a következtetésetek, és az így felmerült ellentmondás feloldására kitaláltátok a Feltételességet, mint az élet sajátosságát.

Az életben mindennek feltételesnek kell lennie. Hát nem magától értetődő? - kérdezte egyik-másik gondolkodótok. Hát nem értettétek meg a Második Illúziót? Az élet kimenetele kétséges.

Létezik Kudarc.

Ez azt jelenti, hogy kudarcot vallhattok Isten szeretetének elnyerésében. Isten szeretete feltételes. Meg kell felelnetek a Követelménynek. Ha nem feleltek meg a Követelménynek, akkor bekövetkezik a Meghasonlás. Hát nem erre tanít a Harmadik Illúzió?

Nagyon meggyőzőek a kulturális történeteitek. Ebben a közlésben nagyrészt a nyugati kultúra történeteiről beszélek, mert a beszélgetés ennek a kultúrának a közegében kezdődött. De a Kelet kultúrái, és az emberek valamennyi kultúrájának és hagyományának a maguk változatosságában is megvannak a maguk történetei, és a többségük a Tíz Illúzióra, vagy legalábbis ezek némelyikére épül.

Mint már tisztáztam, több van tíz illúziónál. Naponta százával hozzátok létre az illúziókat. 

Valamennyi kultúrátok megteremtette a sajátjait, de így vagy úgy egytől egyig ugyanazokon a tévképzeteken alapulnak. Ezt fényesen igazolja az a tény, hogy pontosan ugyanolyan eredményekhez vezettek. A bolygótokon az élet tele van a mohóság, az erőszak, a gyilkolás, és csaknem mindenütt, a feltételes szeretet tapasztalatával.

Abból az elképzelésből tanultátok a feltételes szeretetet, hogy a Legfőbb Lény szeretete - bárhogy alkottok is fogalmat erről a Lényről - feltételes. Vagy ha nem hisztek egy Legfelső Lényben, hanem inkább magában az Életben, akkor úgy fogjátok fel az Életet, mint egy önmagát kifejező folyamatot a Feltételesség közegén belül. Azaz az egyik feltétel egy másiktól függ, az egy továbbitól és így tovább. Némelyikőtök ezt nevezi Ok és Okozatnak.

De mi az Első Ok?

Erre a kérdésre egyiktek sem tud válaszolni. A legnagyobb tudósaitok sem. A legnagyobb filozófusaitoknak sem sikerült megoldaniuk a rejtélyt.

Ki teremtette azt, Ami/Aki Teremt?

Semmi baj azzal, ha ok-okozati mindenségben gondolkodtok - igen ám, de mi okozta az Első Okot?

Itt aztán elakadtak a tanítóitok. Itt véget ér az utatok. Ezen a ponton a tudásotok peremére jutottatok.

Úgyhogy nincs más hátra, rugaszkodj el a peremről!

A mindenségben nincs feltételesség. Ami Van, Az Van, és nincs olyan körülmény, melynek hatására ne lenne.

Világos?

Képtelenség, hogy ne legyen "Ami Van". Ez semmilyen feltételek mellett nem lehet igaz. Ezért örök az Élet. Mert az Élet az, Ami Van, és lehetetlen, hogy ne legyen.

Élet mindig volt, van és örökké lesz, amíg világ a világ.

Ugyanígy Isten is. Mert Isten az, ami az Élet.

Ugyanígy a szeretet is. Mert a szeretet az, ami Isten.

A szeretet tehát nem ismer feltételt. A Szeretet egyszerűen van.

A szeretet képtelen nem létezni, és nincs olyan feltétel, amelynek hatására eltűnne.

A fenti mondatban a "szerelet" szót helyettesíthetitek az "Élet" vagy az "Isten" szóval, és ugyanúgy igaz marad a kijelentés.

A feltételes szeretet oximoron - olyan ellentétek kapcsolata, amelyek nem férnek össze egymással. Vagy feltételes, vagy szeretet.

Érted már? Kölcsönösen kizárják egymást. A Feltételesség tapasztalata és a szeretet tapasztalata nem létezhet egyazon időben és egyazon helyen.

Pontosan az ezzel ellentétes elképzelésetek pusztít el titeket.

A civilizációtok úgy döntött, hogy roppant magas szinten éli meg a Nyolcadik Illúziót. Az eredmény, hogy most már magát a civilizációtokat fenyegeti a kihalás.

Titeket nem fenyeget a kihalás, hiszen ti vagytok Maga az Élet. Ám az a forma, amelyben a jelen pillanatban kifejezésre juttatjátok az Életet - a civilizáció, amelyet létrehoztatok és most a megsemmisülés küszöbére került -nem megváltoztathatatlan. Annak csodája révén, Akik Valójában Vagytok, megváltoztathatjátok a formát, amikor csak akarjátok. Voltaképpen mást sem csináltok.

Ha azonban örömölök lelitek abban a formában, amelyikben most megtapasztaljátok magatokat, miért változtatnátok rajta?

Ezzel a kérdéssel kell most szembenéznie az egész emberi nemnek.

Kaptatok egy paradicsomot, ahol élhettek. Elérhető lett számotokra a fizikai élet minden lehetséges öröme. Tiétek az Édenkert. A kulturális történeteteknek ez a része tökéletesen igaz. De nem különültetek el Tőlem, és soha nem is lesztek különállóak. Megtapasztalhatjátok ezt a paradicsomot, ameddig csak úgy kívánjátok, vagy tüstént megsemmisíthetitek.

Melyiket választjátok?

A dolgok jelenlegi állása szerint azon vagytok, hogy az utóbbit válasszátok.

Ez a döntésetek? Ez a tudatos elhatározásotok?

Mérlegeljétek nagyon alaposan ezt a kérdést. Sok múlik a válaszon.

Annak ellenére, hogy a mindenségben nincs Feltételesség, szilárdan hisztek a Feltételesség létezésében. Isten országában bizonyosan létezik. Minden vallásotok ezt tanítja. Tehát általában az Univerzumban is biztosan léteznie kell. Ez, döntöttetek el, az élet ténye. így aztán egész életeket töltötök azzal, hogy kitaláljátok, milyen feltételek teszik lehetővé olyan életnek - és élet utáni életnek - a megteremtését, amilyenre vágytok, ha nem feleltek meg a Követelménynek. Ha megfeleltek a Követelménynek, akkor persze semmi probléma. De mi a helyzet, ha nem?

Ez a keresés szükségszerűen zsákutcába vezetett, mivelhogy nincsenek feltételek. Tiétek lehet az az élet, amelyikre vágytok, és akármilyen élet utá-ni élet, amilyent csak elképzeltek, egyszerűen azáltal, hogy úgy döntőtök.

Ezt azonban nem hiszitek el. Nem lehet az ilyen egyszerű, mondjátok, nem, nem... meg kell felelnetek a Követelménynek!

Nem értitek, hogy teremtő lények vagytok. Ahogy Rólam sem akarjátok tudomásul venni. Úgy képzelitek, valahogy nem sikerült megkapnom valamit, amire vágyom (hogy minden gyermekem hazatérjen Hozzám) - ami szükségképpen azt jelenti, hogy nem is lehetek igazán teremtő lény, hanem csak függőségben álló. Ha igazán teremtő volnék, képes lennék mindent megteremteni, amiről csak úgy döntök. Ezek szerint viszont bizonyos feltételektől függ, hogy megkapjam, amit akarok.

Az emberek el sem tudták képzelni, miféle feltételeknek kell megfelelniük, hogy hazajuthassanak Istenhez. Jobb híján tehát kitaláltak néhányat. Ezeket aztán a vallásaitoknak nevezett gondolatépítményeitek magyarázták meg.

A vallások nem csak a Követelményeket magyarázzák, hanem azt is, hogyan lehet újra kiérdemelni Isten szeretetét, amennyiben valaki nem felelt meg a Követelménynek. így születeti meg a megbocsátás és az üdvözülés fogalma, mint a szeretet feltételei. Isten azt mondja: "Szeretlek, ha...", és ezek jelentették a "ha"-t.

Ha az emberek tárgyilagosan szemlélték volna a dolgokat, abból a tényből, hogy minden vallás másként magyarázza a megbocsátást és az üdvözülést, rögtön kiviláglott volna, hogy ezeket kiagyalták csupán. Az objektivitás azonban nem volt különösebben jellemző az emberre. Ahogyan manapság sem különösebben sikeresek benne.

Továbbra is hirdetitek, hogy ti semmit nem találtatok ki. Azt mondjátok, Én állítottam fel az Istenhez való visszatérésetek feltételeit. És ha több száz különféle vallás létezik, amelyek több ezer különböző feltételt vonultatnak fel, annak nem az az oka, hogy zagyva üzenetet küldtem, hanem hogy az emberi nem egyszerűen nem fogta fel helyesen.

Te természetesen helyesen fogtad fel. Csak a más vallású többiek élnek tévhitben.

Nos, rengeteg mód nyílik a megoldásra. Figyelmen kívül hagyhatjátok őket. Megpróbálhatjátok megtéríteni őket. Még úgy is dönthettek, hogy egyszerűen eisöpritek őket a Föld színéről.

Fajotok mindezzel megpróbálkozott. És jogotok is van hozzá, nem igaz? Egyenesen felelősök vagytok érte, hogy így tegyetek, ugye? Hát nem istenes munka ez? Fiát nem szólítottak fel titeket, hogy meggyőzzetek és megtérítsetek másokat, hogy ők is tudják, mi helyes? És talán nem igazolta a gyilkosságokat meg az etnikai tisztogatásokat, ha nem sikerült meggyőznötök másokat? Hát nem volt valami, bizonyos íratlan valami", ami feljogosított rá titeket?

Ilyen kérdéseket kezdtek feltenni az emberek.

Nyilvánvalóvá vált, hogy lyuk tátong a Nyolcadik Illúzión Ennek fel kellett volna tárnia a Feltételesség elképzelésének hamisságai. Az emberek azonban valahol mélyen tudták, hogy nem adhatják fel az illúziót, különben valami életbevágót veszítenének el. 

Ezúttal is igazuk volt. De megint csak elkövettek egy hibát. Ahelyett, hogy illúziónak tekintették volna az Illúziót, és arra a célra használtak volna, amire rendeltetett, azt hitték, be kell foltozniuk a lyukat. 

A Nyolcadik Illúzión tátongó lyuk befoltozására létrehoztak a Kilencedik Illúziót.

A Felsőbbrendűség illúziója

avagy a tudás és a követelmények kielégítése felsőbbrendűvé avat 

Az emberek arra a következtetésre jutottak, hogy ha létezik Feltételesség, akkor a feltételek ismerete szükséges a vágyolt élet - és az élet utáni élet -élvezetéhez és megteremtéséhez.

Elkerülhetetlen volt ez a következtetés, mint ilyen: akik ismerték a feltételeket, azok jobb helyzetben voltak, mint akik nem.

És nem sok időbe telt az emberi nemnek, hogy az előző mondatból eltávolítsák a "helyzetben" szót.

Ezzel megszületett a Felsőbbrendűség eszméje.

Sokféle hasznát látták a felsőbbrendűségnek. Elsődlegesen, hogy vitathatatlan igazolást nyújtson minden cselekedethez, ami ahhoz szükséges, hogy mindenből "elegendői" biztosítson, köztük Isten szeretetéből. Aki ismerte a feltételeket, annak jogában állt, hogy ne vegyen tudomást másokról, vagy igyekezzen megtéríteni őket, vagy egyszerűen pusztítson el mindenkit, akik nem ismerik a feltételekel vagy nem értenek egyet velük.

Ilyenformán jelentős gonddá vált az Élet feltételeinek ismeretére törekvés. Es az Élet feltételeinek ismeretét tekintették ismeretnek; a túlvilági élet feltételeinek ismeretét pedig lelkiismeretnek. Fia valaki ismerte és megértette a feltételeket, azt mondták rá, "lelki-ismeretes".

Magas szintű tudatosságnak olyasminek a buzgó tanulmányozását mondták, amit teológiának hívtok a theo-logosz-ból, avagy, szabadabban, Isten logikájából.

Az ilyen tanulmányozás után arra a következtetésre jutottak, hogy bizonyos körülmények között meg lehet felelni a Követelménynek, és léteznek bizonyos körülmények, amelyek között képtelenség. Adódtak továbbá bizonyos körülmények, melyek teljesültével bocsánatot nyer az, aki nem felel meg a Követelménynek.

Ezeket a körülményeket ismerték meg "feltételekként".

Ezekkel a feltételekkel kapcsolta össze az "elegendő" birtoklását, a "tenni"-t és a "lenni"-t.

Ha elegendő agyad van, olyasmiket tehetsz meg, mint hogy jól diplomázol, az osztályod élén végzel és remek állást találsz. Akkor azzá lehetsz, amit sikernek neveztek.

Ha elegendő pénzed van, akkor olyasmiket tehetsz meg, mint szép ház vásárlása, és azzá lehetsz, amit biztonságnak neveztek.

Ha elegendő időd van, akkor olyasmiket tehetsz meg, mint hogy szabadságra mész, és azzá lehetsz, amit pihenésnek, felüdülésnek, lazításnak neveztek.

Ha van elegendő hatalmad, olyasmiket tehetsz meg, mint hogy meghatározod mások sorsál, és azzá lehetsz, amit szabadnak neveznek.

Ha van elegendő hited, olyasmiket tehetsz meg, mint hogy megtalálod Istent, és azzá lehetsz, amit üdvözültnek neveznek.

Így állították fel a világotokat. Ha valakinek a megfelelő dolog van a birtokában, akkor meg is teheti a megfelelő dolgokat - amelyek lehetővé teszik számukra, hogy azzá legyenek, amik mindig is lenni akartak.

Csak az a nehézség, hogy az emberek nem tesznek meg könnyen mindent, amit meg kell tenniük, hacsak nincs a birtokukban mindaz, amiről azt állítjátok, hogy a birtokukban kell lenniük.

Az ilyenek aztán nem kaphatnak jó állást és nem emelkedhetnek a csúcsra, még ha van is elegendő agyuk, hacsak nem tartoznak ugyanakkor a megfelelőnemhez. Nem vásárolhatnak szép házat, még ha van is elegendő pénzük, hacsak nincs ugyanakkor a megfelelő bőrszínük. Nem találhatják meg Istent, még ha van is elegendő hitük, hacsak nincs ugyanakkor a megfelelő vallási hitük.

A megfelelő dolgok birtoklása nem szavatolja, hogy mindenhez hozzájutsz, amihez csak akarsz, de jókora előnyt jelent.

Minél több ismeretet szerez valaki ezekről a feltételekről (vagy úgy gondolják, hogy szerzett), annál felsőbbrendűnek fogják fel. Mint arról szó esett, a Felsőbbrendűség adja meg az embereknek a felhatalmazást (vagy ösztönzi arra az embereket, hogy adják meg maguknak a felhatalmazást), hogy megtegyenek bármit, amit csak szükségesnek éreznek, hogy több Életet és több Istent biztosítsanak maguknak - amelyek egyikéből sincs elegendő.

Ezért kellett megtennetek, amit meg kellett tennetek: mert nem volt elegendő. Ezt mondogattátok magatoknak. Az egész fajotok elfogadta ezt a mantrál.

Egynél több van belőletek, így aztán nincs elegendő. Nincs elegendő élelem, nincs elegendő pénz, nincs elegendő szeretet, nincs elegendő Isten. Versengenetek kell érte.

És ha mindenképpen versenyezni akartok, valamilyen módon ki kell találnotok, ki győz.

A felsőbbrendűségben találtátok meg a választ.

Az nyer, aki felsőbbrendű - és a Felsőbbrendűség bizonyos feltételeken alapul.

Egyes emberek igyekeznek biztosítani, hogy az övék legyen a győzelem, így önkényesen hozzáadnak a feltételekhez. Ez teszi lehetségessé számukra, hogy már jó előre győzteseknek nyilvánítsák magukat.

Kijelentették például, hogy a férfiak felsőbbrendűbbek a nőknél. Hát nem nyilvánvaló? - tette fel a kérdést egyik-másik gondolkodó. (Főként persze férfiak.)

Ugyanígy kijelentették a fehérekről, hogy felsőbbrendűek.

Majd később az amerikaiakról.

És persze a keresztényekről.

Vagy az oroszokról? És a zsidókról? Vagy a nőkről?

Lehetnek igazak az effélék? Hát persze. Minden attól függ, ki hozta létre a rendszert.

A legkorábbi felsőbbrendű lények nem férfiak voltak... és a férfiak egyet is értettek ezzel. Végtére is nem a nők hozzák az életet? És nem az élet mindenkinek a leghőbb vágya? A matriarchális időszakotok során tehát a nőket tekintették felsőbbrendűeknek.

Ugyanígy nem a fehér faj volt az első faj, ilyenformán nem is lehetett felsőbbrendű.

Az az igazság, hogy ma sem felsőbbrendű. Ahogy a férfiak sem felsőbbrendűek. Sem a zsidók. Sem a keresztények. Sem a moszlimok, a buddhisták, a hinduk vagy akár a demokraták, a republikánusok, a konzervatívok vagy a kommunisták, vagy akárki más.

Íme az igazság - az igazság, amely felszabadít, az igazság, amelyet nem hagytok szóhoz jutni, mert mindenkit fel fog szabadítani: 

Nincs olyasmi, mint Felsőbbrendűség.

Az egészet ti találtátok ki!

Ti határoztátok meg, amit ti felsőbbrendűnek gondoltok, a preferenciáitok és a vágyaitok és a - nagyon is korlátozott - tudásotok alapján. Azt hirdettétek, amit jobbnak nyilvánítottatok a ti perspektívátok, a ti céljaitok és a ti terveitek alapján.

Némelyiktek azonban azt állította, hogy ez az Én tervem. Isten nevezte meg a választott népet, az egy igaz hitet vagy az üdvözülés egyetlen útját.

Mindez az Első Illúzióhoz nyúlik vissza: Létezik Szükség.

Azt képzelitek, hogy mivel Istennek vannak szükségletei, határozott terve van.

Ez volt az első tévedésetek, és ez vezetett ahhoz, amelyik az utolsó tévedésetek lenne. Mert bizony mondom: a Felsőbbrendűségről vallott elképzelésetek lenne az utolsó tévedés, amit valaha elkövettek.

Az emberek azt gondolják, hogy felsőbbrendűbbek a természetnél, tehát igyekeznek leigázni. Eközben éppen azt a környezetet pusztítják el, amelyik a védelmükre jött létre, hogy a paradicsomuk legyen.

Az emberek úgy gondolják, hogy felsőbbrendűbbek egymásnál, így aztán igyekeznek leigázni egymást, miközben pontosan azt a közösséget pusztítják el, amelyik arra teremtetett, hogy magához ölelje és szeretettel árassza el őket.

Az Illúziókba vetett hittel fajotok roppantul megnehezíti az Élet megtapasztalását a jelenlegi formájában. Mivel nem arra használjátok az Illúziókat, amire rendeltettek, eleven lidércnyomássá változtatjátok, amit pedig gyönyörű álomnak szántak.

De mindezt akár ebben a szent pillanatban visszavonhatjátok. Egyszerűen tekintsétek annak az Illúziókat, amik - bizonyos célra létrehozott valóságoknak -, és akkor felhagytok vele, hogy valóságosként éljétek meg.

Főképpen a Kilencedik Illúzió megélésével hagyjatok fel. Használjátok arra az Illúziót, hogy észrevegyétek, a Felsőbbrendűség nem valóságos. Nem is létezhet olyasmi, mint Felsőbbrendűség, ha egyszer Mindnyájan Egy Vagyunk. Semmi sem lehet felsőbbrendűbb önmagánál.

Minden, de minden Egy, és nincs semmi más. A "Mindnyájan Egy Vagyunk" jóval több szépen csengő jelmondatnál. Ez a Végső Valóság természetének pontos leírása. Ha ezt megértitek, újfajta módon kezditek megtapasztalni az életet és kezelni egymást. Másképpen szemlélitek a dolgok kapcsolatát. Jóval magasabb szinten fedezitek fel az összefüggést. Kitágul a tudatosságotok, és hihetetlenül élessé válik a belátástok. A szó szoros értelmében bele láttok.

Az élet szemlélésének ez a megerősödött képessége lehetővé teszi, hogy átlássatok az Illúzión és felismerjétek - azaz újfent megismerjétek - a valóságotokat. E folyamat révén emlékeztek arra, Akik Valójában Vagytok.

Meglehetősen lassú ez a haladás a nem tudástól az ismét megismerésig. Kis lépésekben is végigjárható az út. Sose feledjétek: kis lépések jelentős előrehaladást eredményezhetnek.

Az egyik ilyen kis lépés lenne véget vetni a "különb" elképzelésének.

A Felsőbbrendűség elképzelése az emberi nemet sújtó legmegtévesztőbb elképzelés. Egyetlen szempillantás alatt kővé dermeszti a szívet, hidegbe fordítja a meleget, nemmé változtatja az igent.

Ha a nemzetgyűléseitek és a világ legmagasabb rangú vezetői egyetlen mondatot kimondanának, ha ez a mondat szerte a világon elhangozna a szószékekről, a pulpitusokról és a szónoki emelvényekről, mindent megváltoztathatna:

- A miénk nem jobb, hanem csak az egyik út.

Ez a szerény kijelentés azonnal gyógyítani kezdené a vallásaitok közötti megosztottságot, áthidalná a politikai pártjaitok közötti szakadékokat, elsimíthatná a népeitek közötti konfliktusokat.

Egyetlen szóval véget vethetnétek mindennek.

- Namaszte.

Az Isten énbennem megadja a tiszteletet az Istennek tebenned.

Milyen egyszerű. Milyen szép. És milyen csodálatos.

De ha valaki megragad az Illúzióban, milyen rettenetesen nehéz mindenben és mindenkiben meglátni Istent. Minden egyes személynek tudatában kell lennie az Illúziónak - a tudatában annak, hogy Illúzió.

De ha nem illúzió, hanem az élet, amilyen valójában, akkor hogy van az, hogy akkor viselkedünk a legalantasabban, amikor felsőbbrendűnek képzeljük magunkat? Mi az oka, hogy pontosan akkor vagyunk a legrosszabbak, amikor különbnek hisszük magunkat?

Nyilvánvalóvá vált, hogy lyuk tátong a Kilencedik Illúzión. Ennek fel kellett volna tárnia a Felsőbbrendűség elképzelésének hamisságát. Az emberek azonban valahol nagyon mélyen tudták, hogy nem adhatják tel az Illúziót, különben valami életbevágót veszítenének el.

Ezúttal is igazuk volt. De megint csak elkövettek egy hibát. Ahelyett, hogy illúziónak tekintették volna az Illúziót, és arra a célra használták volna, amire rendeltetett, azt hitték, be kell foltozniuk a lyukat. A Kilencedik Illúzión tátongó lyuk befoltozására létrehozták a Tizedik Illúziót.

 

A Tudatlanság illúziója

avagy nem tudjuk, hogy mindez illúzió. 

Ahogy az egyes Illúziók sorra rárakódnak az őket megelőzőkre, egyre nehezebben átláthatóvá lett az Élet. Egyre több és több kérdés merült fel, amelyeket nem lehetett megválaszolni. Ha ez így igaz, akkor miért van az? Ha az úgy igaz, akkor miért van ez? Nem sokkal ezelőtt az filozófusok és a tanítók megadóan felemelték a kezüket. - Nem tudjuk - mondták -, és nem tudjuk, egyáltalán lehetséges-e tudni.

Így született meg a Tudatlanság Illúziója.

Ez az elképzelés olyan sok célt szolgált, hogy gyorsan elterjedt és hamarosan a végső válasszá lett. Egyszerűen nem tudjuk.

Az emberi intézmények nem csak menedéket találtak benne, hanem bizonyos fajta hatalmat is merítettek belőle. 

A "nem tudjuk" átlényegült "nem várják el tőlünk, hogy tudjuk"-ká, ez pedig "nektek nem kell tudnotok"-ká változott, ami végül "amit nem tudsz, abból nem lesz bajod"-ra módosult. Ez megadja a vallásoknak és a kormányzatoknak a felhatalmazást, hogy azt mondjanak, amit akarnak, és kedvük szerint cselekedjenek, anélkül, hogy bárkinek is kénytelenek lennének válaszolni.

A "Nem várják el tőlünk, hogy tudjuk" végül is vallásos doktrínává szilárdult. Akadnak a mindenségnek bizonyos titkai, amelyeket Isten nem szándékozik a tudomásunkra hozni, jelentette ki ez a tétel, és már az efféle dolgok iránti érdeklődés is istenkáromlás. Ez a tétel gyorsan átterjedt a vallásból a politikába.

Az eredmény: voltak a történelmetekben olyan korok, amikor bizonyos időkben bizonyos módon feltett bizonyos kérdések a kérdező fejének levágásahoz vezettek.

Az érdeklődésnek ez a tilalma kívánatos tulajdonsággá nemesítette a Tudatlanságot. Aki bölcs és jó modorú volt, az nem tett fel kérdéseket. Ez lett az elfogadott viselkedés. Az elvárt viselkedés. A norma.

És bár manapság talán nem tűnik olyan szigorúnak a pimasz kérdezősködés sérelméért kiszabott büntetés, mint a letűnt időkben, a bolygótok bizonyos helyein nem sok változás történt azóta.

Egyes totalitárius rendszerek mindmáig ragaszkodnak ahhoz, hogy csak az egyetértés hangját lehessen meghallani, és hogy esetenként a lehető legbrutálisabb módon elfojtsák a másféle véleményeket.

Az efféle barbárságot olyan kinyilatkoztatások hivatottak igazolni, mint, hogy ez "szükséges a rend biztosítása érdekében". A nemzetközi közösség tiltakozásai legfeljebb méltatlankodó felhördüléseket váltanak ki, az elnyomó kormányok az ilyen ügyeket "belügynek" nyilvánítják.

Bizony mondom: a szeretet lényege a szabadság. Aki azt mondja, hogy szeret léged és a javadat akarja, az mindenekelőtt szabadságot adományoz neked.

És ez ennyire egyszerű. Nem kell mélyebbre ásni valami rejtett és bonyolult tudásért vagy közlendőért.

Már elmondtam nektek, és el fogom mondani ismét. Mindösszesen két energia alkotja az emberi tapasztalat velejét: a szeretet és a félelem.

A szeretet szabadságot ad, a félelem elveszi. A szeretet megnyit, a félelem bezár. A szeretet teljes kifejezésre sarkall, a félelem bünteti azt.

Ezzel a mércével pontosan tudhatjátok, hogy szeret-e titeket valaki, vagy fél tőletek. Ne azt nézzétek, ki mit mond. Azt figyeljétek, ki mit tesz.

A szeretet mindig arra buzdít, hogy törjétek szét a tudatlanság bilincseit. Kérdezzetek, amennyit és amit csak akartok! Keressétek a válaszokat! Mondjatok, amit csak akartok! Osszatok meg minden gondolatot! Támogassatok bármely rendszert! Tiszteljetek bármilyen Istent!

Éljétek meg az igazságotokat!

A szeretet arra ösztönöz, hogy mindig éljétek az igazságotokat.

Ime, hogyan tudhatjátok, hogy az a szeretet.

Én szeretlek benneteket. Ezért nem mondhatok mást nektek, mint hogy a Tudatlanság: Illúzió.

Tudtok mindent, amit csak tudni lehet arról, Akik Valójában Vagytok -ami a szeretet lényege. Nincs semmi, amit meg kellene tanulnotok. Egyszerűen csak emlékezzetek.

Azt mondták nektek, hogy nem ismerhetitek meg Istent, és hogy már a Rólam feltett kérdések is sértenek Engem.

Nem igaz.

A fenti állítások egyike sem igaz.

Azt mondták nektek, hogy van valami, amire szükségem van tőletek, és ha azt nem adjátok meg Nekem, nem térhettek Haza, az Egyességbe Velem.

Nem igaz.

A fenti állítások egyike sem igaz.

Azt mondták nektek, hogy különállóak vagytok Tőlem, és hogy különállóak vagytok egymástól.

Nem igaz.

A fenti kijelentések egyike sem igaz.

Azt mondták nektek, hogy nincs elegendő, amiért is mindenért versengenetek kell egymással, beleértve Engem is. 

Nem igaz.

A fenti kijelentések egyike sem igaz.

Azt mondták nektek: ha ebben a versenyben nem teszitek meg, amit akarok, akkor büntetésben részesültök, ez a büntetés pedig, hogy örökkévaló kínokra ítéllek.

Nem igaz.

A fenti kijelentések egyike sem igaz.

Azt mondták nektek, hogy az irántatok való szertetem feltételes, és ha ismeritek és teljesítitek a feltételeimet, és mindazon feltételeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy győztesek legyetek az életért folytatott versenyben, akkor felsőbbrendűek vagytok. 

Nem igaz.

A fenti kijelentések egyike sem igaz.

Végül azt mondták nektek, mit sem tudtok arról, hogy ezek az állítások nem igazak, és soha nem is tudhatjátok, mert az túlságosan sok a felfogóképességeteknek. 

Nem igaz.

A fenti kijelentések egyike sem igaz.

MOST LÁSD AZ IGAZSÁGOT:

1. Istennek semmire nincs szüksége.

2. Isten nem vallhat kudarcot, és ti sem.

3. Semmi nem különálló semmitől.

4. Van elegendő.

5. Semmit nem kell megtennetek

6. Soha nem ítélkeznek fölöttetek.

7. Soha nem lesztek elítélve.

8. A szeretet nem ismer feltéleleket.

9. Semmi nem lehet felsőbbrendűbb önmagánál.

10. Ti már mindezt tudjátok.