A megemlékezési Estebéd Meghonosítása

 

A megemlékezési Estebéd Meghonosítása

^179:5.1 Ahogy kihozták Jézusnak a harmadik pohár bort, az "áldás poharát", ő felkelt a kerevetről és két kezébe fogva a poharat, azt mondta: "Vegyétek kézbe e poharat mindannyian, és igyátok ki. Ez lesz az én megemlékezésem pohara. Ez a kegyben és az igazságban való, új megítéltetés áldásának pohara. Ez lesz számotokra az Igazság isteni Szelleme alászállásának és segédkezésének jelképe. És én addig nem iszom újra e pohárból, amíg új alakban nem iszom veletek az Atya örökkévaló országában."

^179:5.2 Az apostolok mind érzékelték, hogy valami rendkívüli dolog zajlik, ahogy az áldás e poharát mély hódolattal és tökéletes csendben itták ki. A régi páska-ünnep annak emléke volt, hogy apáik kiemelkedtek a faji rabszolgaság állapotából, az egyéni szabadságra; most a Mester, egy új megemlékezési estebédet honosított meg, az új megítéltetés jelképeként, ahol a rabszolgasorba taszított egyén, kiemelkedik a szertartások és az önzőség rabszolgaságából, az élő Isten, felszabadult, hű fiai testvériségének és közösségének, szellemi örömére. ^179:5.3 Amikor a megemlékezés ezen új poharát kiürítették, a Mester felvette a kenyeret, és miután köszönetet mondott, darabokat tört belőle és arra utasítván őket, hogy adják körbe, azt mondta: "Vegyétek az emlékezés eme kenyerét és egyétek. Mondtam már, hogy én vagyok az élet vize. És az élet, e kenyere, az Atya és a Fiú egyesített élete, egyetlen ajándékban. Az Atya szava, mely a Fiúban nyilatkoztatik ki, valóban az élet kenyere." Miután vettek a megemlékezés kenyeréből, az igazság élő szavának, a halandói húsvér testhez hasonló alakban való megtestesülése jelképéből, mind leültek.

^179:5.4 E megemlékezési estebéd meghonosításában a Mester, miként az mindig is szokása volt, példázatokhoz és jelképekhez folyamodott. Azért alkalmazott jelképeket, mert bizonyos nagy szellemi igazságokat akart megtanítani úgy, hogy az utódjainak nehézséget okozzon pontos értelmezést kapcsolni és határozott jelentést társítani a szavaihoz. Így akarta megelőzni, hogy az egymást követő nemzedékek elmerevítsék a tanításait, és a hagyomány és a rögzöttelvűség halott láncaival megkössék az ő szellemi tanításait. Az egész életküldetésével kapcsolatos egyetlen szertartás, illetőleg szentség megteremtésében Jézus kínosan ügyelt arra, hogy utaljon a jelentéstartalmakra, mintsem hogy pontos meghatározásokhoz kösse magát. Nem akarta lerombolni az egyes embereknek az isteni bensőséges közösségről alkotott felfogását azzal, hogy egy pontos formát teremt; nem akarta a hívő szellemi képzelőerejét sem korlátozni azzal, hogy formailag elmerevíti azt. Megpróbálta inkább felszabadítani az ember újjászületett lelkét, hogy az az új és élő szellemi szabadság örömében szárnyra kapjon.

^179:5.5 Függetlenül a Mester ama törekvésétől, hogy az emlékezés ezen új szentségét megalapítsa, az azóta eltelt évszázadokban élt követői gondoskodtak arról, hogy az ő kifejezett kívánságát eredményesen megkerüljék annyiban, hogy a húsvér testben eltöltött azon utolsó estére vonatkozó egyszerű szellemi jelképrendszerét, pontos értelmezésekre silányították és egy csaknem mennyiségtani pontosságú bevett mintának rendelték alá. Jézus összes tanítása közül egyet sem tettek jobban hagyományelvű mércévé.

^179:5.6 A megemlékezés ezen estebédét, amikor azt a Fiúban hívők és Istent ismerők fogyasztják, jelképrendszerében nem szabad semmi olyasmihez társítani, melynek köze van az isteni jelenlét jelentésével kapcsolatos bármely gyerekes emberi félreértelmezéshez, mert minden ilyen alkalommal a Mester valóban jelen van. A megemlékezési estebéd, a hívő jelképes találkozója, Mihállyal. Amikor ilyen szellemtudatossá váltok, a Fiú ténylegesen is jelen van, és az ő szelleme, az Atyjának, az emberben lakozó szilánkjával társalog.

^179:5.7 Miután néhány pillanatra magukban elmerengtek, Jézus így folytatta: "Amikor e dolgokat teszitek, idézzétek fel, a földön veletek töltött életemet és örvendezzetek, hogy én, továbbra is a földön élek veletek és rajtatok keresztül szolgálok. Egyénekként ne vitatkozzatok azon, hogy ki legyen a legnagyobb. Legyetek mind egymás testvérei. És amikor az ország olyannyira kiterjed, hogy hívek nagyszámú csoportjait foglalja magába, akkor ugyancsak tartózkodnotok kell attól, hogy a nagyságért versengjetek, vagy hogy e csoportok között kiváltságot keressetek." ^179:5.8 És e nagyszerű alkalomra egy barát házának felsőszobájában került sor. Semmi szent forma, vagy szertartásos beszentelés, nem kötődött, sem az estebédhez, sem az épülethez. A megemlékezési estebéd megteremtésére, egyházi megszentelés nélkül került sor.

^179:5.9 Miután Jézus így megalapította a megemlékezés estebédét, azt mondta a tizenegyeknek: "És amikor csak így tesztek, énrám emlékezve tegyétek. És amikor rám emlékeztek, először tekintsétek át, a húsvér testben töltött életemet, idézzétek fel, hogy egykor veletek voltam, és az után, hit révén ismerjétek fel, hogy ti mind, egyszer majd velem estebédeltek, az Atya örökkévaló országában. Ezt az új páska-ünnepet hagyom itt nektek, s ez nem más, mint az alászállási életemnek, az örökkévaló igazság szavának emléke; és az irántatok való szeretetemé, az én Igazság Szellememnek, a minden húsvér testre való kiáradásáé."

^179:5.10 És a régi szokás szerinti, ám vértelen páska-ünnep megtartását, melyhez a megemlékezés új estebédének bevezetése társult, azzal fejezték be, hogy együtt elénekelték a száztizennyolcadik istendicsőítő éneket.

 A búcsúbeszéd

^180:0.1 AZ UTOLSÓ Estebéd után, az istendicsőítő ének eléneklését követően, az apostolok úgy gondolták, hogy Jézus haladéktalanul vissza akar térni a táborba, de ő jelezte, hogy üljenek le. A Mester így szólt:

^180:0.2 "Jól emlékeztek, amikor erszény, illetőleg tarisznya nélkül küldtelek ki titeket és még azt is javasoltam, hogy ne vigyetek magatokkal külön ruhát. És mindannyian emlékeztek, hogy semmiben sem szenvedtetek hiányt. De most nehéz idők elébe néztek. Többé már nem számíthattok a tömegek jóindulatára. Mostantól kezdve, akinek van erszénye, vigye magával. Amikor elindultok a világba hirdetni ezt az örömhírt, az ellátásotokra olyan dolgot vigyetek, amilyet a legjobbnak gondoltok. Én azért jöttem, hogy békét hozzak, de az most egy időig nem fog előtűnni. ^180:0.3 Eljött az ideje annak, hogy az Ember Fia megdicsőüljön, és az Atya bennem fog megdicsőülni. Barátaim, én már csak egy kis időre vagyok veletek. Hamarosan keresni fogtok, de nem találtok meg, mert olyan helyre megyek, ahová ti most nem jöhettek. De amint elvégeztétek a dolgotokat a földön, mint ahogy én is elvégeztem az enyémet, akkor eljöttök majd hozzám, éppen úgy, ahogy én most az Atyámhoz megyek. Rövid időn belül elhagylak titeket, többé nem láttok engem a földön, de mind látni fogtok az eljövendő korszakban, amikor felemelkedtek az országhoz, melyet Atyám nekem adott."

Az új parancsolat

^180:1.1 Néhány pillanatnyi kötetlen beszélgetést követően Jézus felállt és így szólt: "Amikor előadtam nektek egy példázatot arról, hogy miként kell hajlandóknak lennetek egymás szolgálatára, azt mondtam, hogy egy új parancsolatot szeretnék adni nektek; és ezt most teszem meg, mivel távozni készülök. Jól ismeritek azt a parancsolatot, mely azt mondja, hogy szeressétek egymást; hogy a szomszédodat, magadként szeresd. De én nem elégszem meg még ezzel az őszinte odaadással sem a gyermekeim részéről. Azt szeretném, ha még nagyobb szeretetteljes tetteket vinnétek véghez, a hívő testvériség országában. És így e parancsolatot adom nektek: hogy szeressétek a másikat éppen úgy, ahogy én szerettelek titeket. És ennek révén minden ember megtudja, hogy ti az én tanítványaim vagytok, ha így szeretitek egymást.

^180:1.2 Amikor ezen új parancsolatot adom, nem teszek új terhet a lelketekre; inkább új örömöt hozok nektek és lehetővé teszem a számotokra, hogy új gyönyörűséget találjatok abban, hogy megismeritek annak boldogságait, hogy a szívetek ragaszkodását, embertársaitoknak adományozzátok. A szeretetem nektek és a halandó társaitoknak való adományozásában, én a legfelsőbb rendű örömöt fogom megtapasztalni, még ha kifelé, szenvedést élek is át. ^180:1.3 Amikor arra hívlak fel titeket, hogy szeressétek a másikat, éppen úgy, ahogy én szerettelek titeket, akkor az igaz ragaszkodás legfelsőbb mércéjét mutatom nektek, mert embernek ennél nagyobb szeretete nem lehet: hogy életét adja a barátaiért. És ti a barátaim vagytok; azok is maradtok, ha hajlandók vagytok megtenni, amit tanítottam nektek. Mesternek hívtatok, de én nem neveztelek benneteket szolgáknak. Ha szeretni tudjátok egymást úgy, ahogy én szeretlek titeket, akkor a barátaim lesztek, és mindig azt fogom mondani nektek, amit az Atya kinyilatkoztat nekem.

^180:1.4 Nem csak ti választottatok engem, hanem én is választottalak titeket, és felavattalak benneteket, hogy menjetek ki a világba és teremjétek a szeretetteljes szolgálat gyümölcseit, a társaitok számára, éppen úgy, ahogy én közöttetek éltem és kinyilatkoztattam nektek az Atyát. Az Atya és én egyaránt veletek fogunk dolgozni, és az isteni örömöt teljességében tapasztaljátok majd, ha hajlandók vagytok engedelmeskedni, azon parancsomnak, hogy úgy szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket." ^180:1.5 Ha osztozni akartok a Mester örömében, akkor osztoznotok kell a szeretetében is. És az ő szeretetében osztozni azt jelenti, hogy osztoztatok a szolgálatában. Az ilyen szeretet-tapasztalás, nem szabadít meg, e világ nehézségeitől; nem teremt új világot, de bizonyosan megújítja a régit.

^180:1.6 Tartsátok észben: hűséget kért Jézus, nem áldozatot. Az áldozat tudata azzal jár, hogy hiányzik az ilyen szeretetteljes szolgálatot, a legnemesebb örömmé tenni képes, őszinte odaadás. A kötelesség eszméje azt jelzi, hogy szolgai beállítottságúak vagytok és ezért nincs meg bennetek, az a nagyszerű izgalom, hogy szolgálatotokat, barátként, egy barátnak tegyétek meg. A barátságbeli indíttatás, meghalad minden kötelességbeli meggyőződést, és egy barátnak, a barát iránti szolgálata, sohasem nevezhető áldozatnak. A Mester megtanította az apostolainak, hogy ők az Isten fiai. Testvéreinek nevezte őket, és most pedig, a távozása előtt, a barátainak hívta őket.

A szőlőtő és az ágak^180:2.1 Ez után Jézus újra felállt és folytatta az apostolai tanítását: "Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Én vagyok a szőlőtő, és ti vagytok az ágak. És az Atya csak azt kívánja tőlem, hogy ti, bő termést hozzatok. A szőlőtövet csak azért metszik meg, hogy növeljék az ágainak terméshozamát. A belőlem kihajtó minden olyan ágat, mely nem hoz gyümölcsöt, az Atya lemetsz. Minden gyümölcshozó ágat, az Atya megtisztít, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Az általam elmondott szavakon keresztül, ti már tiszták vagytok, de továbbra is tisztának kell maradnotok. Bennem kell lakoznotok, és nekem tibennetek; meghal az ág, ha elválasztják a tőtől. Miként az ág nem tud teremni, hacsak nem marad meg a szőlőtőn, úgy ti sem tudjátok a szeretetteljes szolgálat gyümölcseit teremni, hacsak nem maradtok meg bennem. Emlékezzetek: Én vagyok a valódi szőlőtő, és ti vagytok az élő ágak. Aki bennem él, és én őbenne, az bőven termi a szellem gyümölcseit és megtapasztalja, e szellemi szüretet eredményező, legfelsőbb örömöt. Ha ezen élő szellemi kapcsolatot fenntartjátok velem, bőséges lesz a termésetek. Ha megmaradtok bennem és a szavaim bennetek élnek, akkor képesek lesztek szabadon tanácskozni velem, és akkor az én élő szellemem, képes olyannyira átjárni titeket, hogy kérhettek bármit, amit a szellemem akar és mindezt ama bizonyságban tehetitek, hogy az Atya teljesíti a kérésünket. Ebben dicsőül meg az Atya: hogy a szőlőtőnek számos élő ága van, és hogy minden egyes ág, sok gyümölcsöt hoz. És amikor a világ meglátja e gyümölcstermő ágakat - a barátaimat, akik szeretik egymást, éppen úgy, ahogy én szerettem őket - minden ember tudni fogja, hogy ti igazán az én tanítványaim vagytok. ^180:2.2 Ahogy az Atya szeretett engem, úgy szerettelek én is titeket. Éljetek a szeretetemben éppen úgy, ahogy én élek az Atya szeretetében. Ha úgy tesztek, ahogy tanítottalak, akkor velem lesztek a szeretetemben, éppen úgy, ahogy én megtartottam az Atya szavát és mindig megmaradok az ő szeretetében."