Ugrás a fő tartalomra

Az árvíz ről: G.h. Anon

2010. június 4.


Ne a „gonosz erőkre” gondoljatok, mert az Árvíz egy hatalmas üzenet!
Éppen olyan, mint Trianon, ami azt üzente, hogy a Kárpát-medence előbb elsüllyed, mint a Világ.

Tehát eljött a „Vízözön” szimbólum! Amikor az elemek, amiket tönkretettetek, elindulnak, vagy nem indulnak el, de a szabályok megbomlanak. Ez a „megbomlás” a katasztrófa szimbólum, amikor az ember a Világát építés helyett rombolja, és ebben nem áll meg, csak elviszi az utolsó óráig.

Az árvíz egy olyan utolsó üzenet a ti népeteknek, amivel az Isten bemutatja a parány-lényeteket, azt a lényt, aki elpusztítja, illetve pusztulásra viszi azt, ami jó, ami tökéletes volt, ami a számotokra az életet jelentette.
Ez a nagy csapás, ami ér benneteket, az utolsó lesz! Azok az „előjelek”, amikről írtam, azok csak a legutolsó időkben következnek be. Tehát elindul az országotok, és a dicsőség útjára lép, az ő jó, megtért, meggyötört embereivel, akik megtanulják értékelni egymást, szeretni és segíteni egymást, és ezért a szép érzésért ezt a csapást el kellett viselnetek. Azok, akik valóban a bajban vannak, azok segítőkész emberekké válnak, a szeretet végre megérintette őket, és az a tudat, hogy az ember Isten nélkül semmit sem ér.

A ti országotok felépül, elindul, csak segítsétek utána is egymást, és sohase vegyétek el a másét, hiszen tudjátok, hogy az az érték, amit ti annak tartotok, az semmit sem ér, az elázhat, az elúszhat, az megsemmisülhet, de marad az ember, aki ebben a bajban megtalálta egymást, és egymásban az Istent.
Csak még egy kicsi ideig legyetek türelemmel! Adjon az, akinek van, küldjetek sok-sok mindent az újrakezdőknek, és akkor elindulnak a ti szívetek sugarával. A ti kezetek segítő erejével indítsátok el őket, felezzétek meg kenyereiteket. Az Isten minden felezett kenyeret megszaporít, megáld, és örök élővé tesz, a testéből a testetekbe, a lelkéből a lelketekbe indul, csak vigyázzatok az utatokra, ne tévedjetek el többé. A mécses előttetek van, fogjátok egymás kezét, szeressétek egymást!

Csakra

Több információ az alábbi blogról:
http://www.ghanon.hu/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A lyrai csillagmagok

  A lyrai csillagmagok Ma a Lyra csillagmagjaival folytatjuk. Általában 3-4-5 faj keveredik bennünk a hosszú inkarnációnk eredményeként, de abból átlag 2 lesz a domináns. Lyra legnagyobb csillagával, a Vegával (más néven Alpha Lyrae) együtt „Az emberi tudat otthonaként” ismert. Ott kezdődött az emberi történetünk... oly sok sokdimenziós szinten. Kezdetben csak a Forrás létezett a maga végtelen mindenütt jelenlétében. A Forrás egy napon az idők végtelenjében úgy döntött, hogy magányos, és alternatív aspektusokat akar létrehozni önmagának. A Forrás először önmagának két aspektusára szakadt, létrehozva az Alfa Anya Isten Galaxist (amelyet csillagászatilag az Androméda Galaxis képvisel) és az Omega Atya Isten Galaxist (amelyet a Tejút képvisel). Ez a Forrás kettősségtudattá válás fizikailag megmutatkozott a Tejútnak az Androméda Galaxistól történő elszakadásával. Ez idő alatt jött létre Tejút-galaxisunk legelső csillagkapuja: az Antares (Skorpió csillagkép) Csillagkapu. Ezen a po...

A 12 Isteni Plejád törvény

  A 12 Isteni Plejád törvény   Plejádi fényerők közvetítése   Bevezető : Egy különleges plejádi üzenet az új föld csillagmagjainak, azonnali bolygószintű sugárzásnak. Az ebben az közvetítésben szereplő adatok közvetlenül a földi szövetség csatornázott információiból, és a nagy fehér testvériség által,az idők során átadott ősi misztériumiskolai tudásból származnak. Ez a különleges csatornázott adat folyan úgy van kódolva, hogy a legmagasabb szintekre aktiválja a DNS-edet . Nézzétek át az itt kapott információkat egy párszor és jegyzeteljetek közben, hogy ezek az isteni útmutatások teljesen beépüljenek lényetekbe. Ha így teszel, ígérjük csodálatos lesz, és minden pillanat nagyszerű élmény lesz számodra. Kezdődik a közvetítés... "Nagyok".. A Plejádok az idők során hatalmas mennyiségű tudást hoztak a Földre, segítve az emberiséget a fejlődésében. Minden nagy bölcsesség és tanítás, amelyet az ősi spirituális könyvekbe írtak, a misztériumiskolákban tanít...

AZ ANTROPOZÓFIA KÖRVONALAI

AZ ANTROPOZÓFIA KÖRVONALAI Mottó: "Az ember életcéljának fontos része az önzetlenségben és önállóságban való gyarapodás. Az ember az önzetlenség által lesz szeretetteljes, az önállóság által pedig szabad lény! A szabad ember képes az akaratát bármilyen körülmények között megvalósítani, a szeretetteljes ember képes az akaratáról bármilyen körülmények között lemondani. /Váradi Tibor/ Az Antropozófia a mai emberiség számára megalkotott modern világmagyarázat, amelynek megala-pítója Rudolf Steiner volt. Elterjedésének egyik legnagyobb akadálya, hogy hiányzik egy olyan ösz-szefoglaló mű, amelyből az érdeklődők tudomást szerezhetnének az antropozófia álláspontjáról a legfontosabb kérdésekben. Ez a honlap az antropozófia lényegéről tömören kíván beszámolni, felvá-zolva ezt a rendkívül kiterjedt rendszert. Nem titkolt célom, hogy olyan emberek érdeklődését is felkeltsem a téma iránt, akik nem vallásosak és eddig nem foglalkoztak ezoterikával. Érdekfeszítő barangolást kívánok a tuda...